Filmes rendezvények, programok


(2000.12.15.)

Elkészült a Szende

December 14-én fél 6-kor a Merlin Színház társalgójában zsúfolásig telt nézőtér előtt mutatta be Bernáth Dénes Szende című kisjátékfilmjét. A Parti Nagy Lajos azonos című novellájából készült film remélhetőleg a 2001-es filmszemlén kerül nagy nyilvánosság elé.


(2000.12.05.)

Kamera Hungária 2000 Szegeden

Idén december 7 és 10 között Szegeden ismét megrendezikl a Kamera Hungária elnevezésű televíziós fesztivált. 12 verseny- és 3 három speciális kategóriába lehetett nevezni (A verseny kategóriák pontosan: kül- és belpolitikai riportok, tudósítások, dokumentumfilmek; dramatikus, gyermek- és ifjúsági műsorok, talk show-k, játékok, vetélkedők, tudományos és ismeretterjesztő filmek, magyarra átdolgozott műsorok, televíziók által támogatott játékfilmek, határon túli-, körzeti-, és kisebbségi magazinok, kulturális és egyéb műsorok voltak. A speciális kategóriák: főcímek, stúdióképek, eredeti szinopszisok.) A versenyfelhívásra közel 400 művel pályáztak, ebből választotta ki a 35 tagú előzsűri a fesztivál versenyprogramjára kerülő 92 alkotást. (A TV2, akárcsak tavaly, idén sem nevezett egyetlen műsorával sem.)

Az ötven órányi anyagot értékelő versenyzsűri elnöke: Gazdag Gyula (filmrendező) tagjai: Badal János (operatőr-filmrendező) Bíró Yvett (filmesztéta) Robert Parison (operatőr) Sárközy Mátyás (újságíró), Xantus Gábor (operatőr). Az alkotói zsűrit Xantus János (filmrendező) vezeti, tagjai: Bársony Éva (filmkritikus), Horváth János (tévériporter), Máthé Gábor (színész), Pál Ödön (producer), Tóth Tamás (filmrendező). A közönség is megtekintheti az alkotásokat egy szegedi moziban, sőt szavazhat is alegkedvesebb televíziós személyiségre és a legkedveltebb televíziós műsorra. A hivatalos program mellett számos közönségtalálkozó és a Meseautó című új film bemutatója is színesíti a fesztivált.


(2000.11.28.)

Fókuszban a francia film
2000. november 30 – december 10.


56 KByte

Művész mozi

Chaplin terem:

3-án 21.00 óra François Ozon: Vízcseppek a forró kövön (Gouttes d’eau sur pierres brűlantes) francia nyelvű, angol feliratos
8-án 19.00 óra Cédric Klapisch: Talán (Peut-ętre) francia nyelvű
21.00 óra Solveig Anspach: Fel a fejjel! (Haut les coeurs!) francia nyelvű
9-én 19.00 óra Olivier Ducastel: Jeanne és a csodálatos fiú (Jeanne et le garçon formidable) francia nyelvű
21.00 óra Tonie Marshall: Vénusz Szépség (Kozmetikai Szalon) Vénus Beauté (Institut) - francia nyelvű
23.00 óra Serge Le Péron: A Marcorelle-ügy (L’affaire Marcorelle) - francia nyelvű
10-én 17.00 óra Cédric Klapisch: Talán
19.00 óra Eric Valli: Himalája - Egy törzsfőnök gyermekkora (Himalaya - L’enfance d’un chef) - francia nyelvű
21.00 óra Philippe Harel: A hadszíntér kiterjesztése (Extension du domaine de la lutte) - francia nyelvű

Buńuel terem:

9-én 18.30 óra Eric Valli: Himalája - Egy törzsfőnök gyermekkora 


(2000.11.28.)

10. Európa Filmhét a Művészben
2000. november 30 – december 10.


56 KByte

Művész mozi
Chaplin terem:

30-án 20.00 óra: Krzysztof Zanussi: Az élet, mint nemi úton terjedő halálos betegség (Życie jako ¶miertelna choroba przenoszona drog± płciow±) lengyel/francia (Zártkörű díszelőadás)
1-én 19.00 óra Jan ©vankmajer: Ottóka (Otesánek)- cseh nyelvű, angol feliratos
21.30 óra Vinko Breąan: Tito marsall szelleme (Marąal) - horvát nyelvű, francia feliratos
2-án 19.00 óra Silvio Soldini: Kenyér és tulipánok (Pane e Tulipani) - olasz nyelvű, angol feliratos
21.20 óra Mike Leigh: Tingli-tangli (Topsy-Turvy) - angol
3-án 17.00 óra Krzysztof Zanussi: Az élet, mint nemi úton terjedő halálos betegség lengyel/francia
19.00 óra Vinko Breąan: Tito marsall szelleme - horvát
21.00 óra François Ozon: Vízcseppek a forró kövön (Gouttes d’eau sur pierres brűlantes) francia nyelvű, angol feliratos
4-én 19.00 óra Fridrik Thór Fridriksson A világegyetem angyalai (Englar alheimsins - izlandi,angol feliratos
21.00 óra Nicolas Winding Refn: Vérveszteség (Bleeder) - dán nyelvű, angol feliratos
5-én 19.00 óra Tony Gatlif: Vengo - spanyol nyelvű, angol feliratos
21.00 óra Tom Tykwer: A harcos és a hercegnő (Der Krieger und die Kaiserin) - német nyelvű
6-án 19.00 óra Moldoványi Ferenc: Gyerekek (Kosovo 2000) (Деца йs fлmijлt) magyar, - albán és szerb nyelvű, angol feliratos
21.00 óra Dito Tsintsadze: Reménytelen gyilkosok (Lost Killers) - német nyelvű, angol feliratos
7-én 19.30 óra Igor Buharov - Ivan Buharov - Nyolczas István - Vasile Croat: A másik ember iránti féltés diadala - magyar
21.00 óra Matthias Glasner: Fandango – Belépés csak klubtagoknak! - német nyelvű, angol feliratos

Buńuel terem:
8-án 18.30 óra Tony Gatlif: Vengo - spanyol
20.30 óra Marco Tullio Giordana: Száz lépés (I cento passi) - olasz nyelvű, francia feliratos
9-én 20.30 óra Jan ©vankmajer: Ottóka cseh - angol
10-én 18.00 óra Mike Leigh: Tingli-tangli - angol


(2000.11.28.)

Utolsó csepp fesztivál


20 KByte

2000. november 28. és 30. között kerül sor Budapesten az Odeon Művészeti Iskolák második találkozójára.
Képek, színházi- és táncszínházi bemutatók, filmek beszélnek múlt évi munkájukról. A fesztivál programjai az idén három helyszínen látogathatók: a Duna mozi lesz a központ, ahol esztétikai, művészettörténeti előadásokat, színházi, táncszínházi produkciókat, koncerteket láthatnak az érdeklődők; e mellett a Szindbád mozi beszélgetés-sorozatnak, filmvetítéseknek, irodalmi estnek ad otthont.
A záróbuli helyszíne: a Süss fel Nap!

Részletes program: http://www.odeon.hu/utolsocsepp/


(2000.11.21.)

November 24-29 este 8-kor: Spanyol filmhét a Művész moziban

A Chaplin terem műsorán:

24-én, pénteken: Alfonso Albacete és David Menkes: Majd túlélem/Sobrevivré (1999)
25-én, szombaton: Alfonso Arandia: Az út végéig/Carretera y manta (1999)
26-án, vasárnap: Antonio del Real: Csa-csa-csa/Cha-cha-cha (1997)
27-én, hétfőn: Pedro Telechea Montes: Erdei nimfák tele/El Invierno de las Anjanas (1999)
28-á, kedden: Manuel Iborra: Pepe Guindo/Pepe Guindo (1999)
29-én, szerdán: Juan Pinzás: Máskor volt, hol nem volt/Érase otra vez (1999)

a mozi egyik kisebb termében a tavalyi Spanyol filmhét óta Magyarországon bemutatott spanyol nyelvű filmek is láthatók:
Arturo Ripstein: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon/El coronel ni tiene quien le escriba (1999)
Carlos Saura: Taxi, Madrid/Taxi (1996)
Pedro Almodóvar: Mindent anyámról/Todo sobre mi madre (1999) – a Filmkultúrában: Sneé Péter: Az adóhatóság művészete és Kárpáti Tibor: A Mindent anyámról plakátja
Wim Wenders: Buena Vista Social Club (1998) – a Filmkultúrában: Kárpáti Ildikó: Elfelejtett emberek dicsérete


(2000.11.21.)

Török filmhét kezdődik 22-én a Szindbád Moziban

Négy napon át négy török filmet (hármat egyszeri vetítési joggal) vetítenek le. Szinte valamennyiben van magyar közreműködő, az év legnagyobb török közönségsikerét* például magyar operatőr, Pap Ferenc vette fel.

A műsor: 22-én este 8-kor: Ömer Vargi: Minden szuper lesz! /Her Sey Cok Güzel Olacak (1998)
23-én este 8-kor: Zeki Ökten: Na, pá!/Güle güle* (1999) - november 26-tól műsoron.
24-én este 8-kor: Tunc Basaran: Az ostobaság diplomája/Kaciklik diplomasi (1998)
25-én este 8-kor: Ömer Kavur: Angyalok háza/Melekler Evi (2000)


(2000.11.21.)

Tarr Béla valamennyi filmjét vetíti az M1 – csütörtökönként éjjel fél 12-kor

November 23: Utazás az Alföldön (1999)
December 2: (szombaton) Sátántangó (1994)
December 7: Kárhozat(1987)
December 14: Őszi almanach (1984)
December 21: Macbeth (1982)
Január : Szabadgyalog (1980)
Január: Családi tűzfészek (1977)


(2000.11.14.)

Ismét lengyel filmplakát kiállítás nyílt a Lengyel Intézetben

Film a lengyel plakátművészetben címmel nyílt kiállítás a budapesti Lengyel Intézetben.
A tárlaton szereplő, több mint félszáz reklámalkotás lengyel filmekhez, fesztiválokhoz, szemlékhez kapcsolódik.
Krzysztof Dydo 1985-ben alakult krakkói magángalériája nem először mutatkozik be Budapesten, tavaly színházi plakátokból rendezett tárlatot ugyancsak a Lengyel Intézetben.
A kiállítás VI. kerületi Nagymező utca 15. szám alatti, december 13-ig látható.


(2000.10.24.)

Érintő


26 KByte

Idén harmadszor rendezik meg Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának szervezésében az Egyetemisták és Főiskolások Filmszemléjét november 9-11-ig.
Információ, szállásfoglalás: Tel./Fax: 26-375-375/2934 vagy 30-270-76-55, E-mail: erinto@stud.btk.ppke.hu
Honlap: www.btk.ppke.hu/erinto


(2000.10.17.)

Kis utazás fesztiválprogram


55 KByte

2000. október 27. Péntek

Kültér
Almássy tér               
18.00. - 23.00.             Installáció, szocialista autókiállítás (“old-timer” Skodák, Ladák,Moszkvicsok stb.) a sétányon trafik, minividámpark, zene, fény, kisszínpad. A megnyitón Kis Utazás film zenekara, a FRIGID-AIR játszik

Földszint
Előtér
17.00. - 18.00.    kapunyitás, fogadás
18.00. - 04.00            büfé, információ ( NDK-s csajokat és olasz pasikat idéző hostess fiúk és lányok)

Uszoda és öltözők: ÉletTerem
18.15. - 18.45             Fesztiválmegnyitó, és az ÉLETTEREM kortörténeti kiállítás megnyitója (a kiállítást              rendezi az Octogon Architectur Design Magazin
19.00. - 04.00.          kiállítás, folyamatos háttérvetítés, ( régi reklámblokkok)

Első emelet
Büfé
19.30. - 20.30.   “Szidolozott idolok” (kerekasztal-show)
21.00. - 04-00. Büfé
Aula
19.30. - 20.30.          “Szidolozott idolok” (kerekasztal-show) büfével
21.00. - 04.00.          Fogadótér
Nagyterem
22.15 - 23.15            AMORF ÖRDÖGÖK
23.30 - 00.30.   IN MEMORIAM KONTROLL CSOPORT játszik: Ági és a fiúk és vendégei
00.45 - 04.00.          ARATÓ DISCO Nosztalgia diszkó a 70-es, 80-as évek zenei választékából

Második emelet
Kamaraterem
20.30. - 22.30.         ABLAK-ZSIRÁF (a Bárka színház előadása)
23.00. - 04.00.         Gyerekkori ifjúsági filmek vetítése
Körgang
18.45. - 04.00. Commodore játékterem

Harmadik emelet
Balett-terem
19.05. - 19.25.         TÜKRÖM, TÜKRÖM...Nemzedéki fotókiállítás a rock és a new wave korszakából megnyitó, független filmek a 70-es 80-as évekből
19.30. - 04.00. kiállítás, vetítések.
Terasz
19.25. - 04.00.         “Moszkva tér”- bulicím -csere performance, Gomba presszó, trafik, gesztenyesütő...
Terem 1.
19.25. - 04.00.   TTT GYŰJTEMÉNY- művészeti szamizdatok a Tiltás - Tűrés - Támogatás rendszeréből. Az Artpool Művészetkutató Központ archívumából
Terem 2. (“Gomba presszó”)
19.25. - 04.00.          korhű BÜFÉ
Terem 3.
19.25. - 04.00.          KŐBÁNYA BLUES sörtörténeti kiállítás 78-88. A kiállítás támogatója a Dreher.

Negyedik emelet
VIP Büfé
Sajtószoba

Mindkét helyszín 17.00. órától zárásig nyitva!

2000. október 28. Szombat

Kültér
Almássy tér
11.00. - 23.00.    Installáció, szocialista autókiállítás (“old-timer” Skodák, Ladák, Moszkvicsok stb.) a sétányon trafik, minividámpark, céllövölde, zsibvásár.

Földszint
Előtér
10.00. -                      kapunyitás, fogadás
10.00. - 04.00.           büfé, információ
Uszoda és öltözők : ÉletTerem
10.00. - 04.00. kiállítás, vetítések, zene

Első emelet
Büfé, játszóház - gyerekprogramok
10.00. - 15.00.           UTÁNAM SRÁCOK! Kis utazás gyerekeknek a mai 30-as szülők gyerekkorában. Összeállította Szalay Kriszta.:
                                    - akadályverseny
                                    - őrsgyűlés
                                    - közös torna Békési Ilonával “Idősebbek is elkezdhetik”
                                    - Vitéz László - a Fabula bábszínház előadása
                                    - zenei kirándulás Lukin Lászlóval
                                    - Mirr-murr mesesarok
                                    - Rajzfilmek a 70-es 80-as évekből
15.00. - 04.00.    büfé
Aula
10.00. - 15.00.           játszóház, gyermekmegőrző
17.00. - 04.00.           Fogadótér
Nagyterem
10.00. - 18.00.             Építések, próbák
19.30. - 20.00.             Filmbemutató fogadó
20.00. - 21.50.            a KIS UTAZÁS című film bemutatója
21.50.- 22.15.             az alkotók bemutatása
22.20. - 23.05.     “KORSHOW” ironikus kortörténeti divatbemutató
23.30. - 00.30.            KISPÁL ÉS A BORZ
00.45. - 04.00.            PARTY TIME Dj Palotai és Dj Yonderboi remixeket kever

Második emelet
Kamaraterem
10.00. - 15.30.           Nemzedéki játékfilmek vetítése
16.00. - 21.00.           Kerekasztal beszélgetések - média, gazdaság, kultúra, szellemidézés
21.00.- 04.00.             Nemzedéki játékfilmek vetítése
Körgang
10.00. - 04.00.           Commodore játékterem

Harmadik emelet
Balett-terem
10.00. - 04.00.    Nemzedéki fotókiállítás, vetítések (KVB, Fekete Doboz, Moszkva “tré”stb.)
Terasz
10.00. - 04.00.    “Moszkva tér”- bulicím -csere performance, Gomba presszó, trafik, gesztenyesütő...
19.00. - 20.00.    tüntetés, igazoltatás, konyak-kávé show
Terem 1.
10.00. - 04.00.    TTT gyűjtemény
Terem 2. “Gomba presszó”
10.00. - 04.00.           Büfé
Terem 3.
10.00. - 04.00.            Sörkiállítás

Negyedik emelet
VIP Büfé
Sajtószoba
Mindkét helyszín de. 10 órától zárásig nyitva!


(2000.10.10.)

Trend Café

1013 Bp., Váralja u. 3. (az Alagút után)
Tel.: 224-75-47

Most szerdán indult a Trend Filmklub, a Trend Café átriumában. Mostantól minden szerdán betekinthet a magyar és a nemzetközi animáció nagyjainak munkáiba. Körkép a magyar, az orosz, a japán és az amerikai rajzfilm, reklám, számítógépes játékok, és animáció történetéből. A rövidfilmeket kávéházi hangulatban nézheti végig, a Trend Café átriumában, alkotók, esztéták, kritikusok tolmácsolásával. A vetítések után és közben sör és tea mellett beszélgetés a látottakról. A belépés ingyenes, és kötelező! A nyitó Filmklub témája az Akira című japán mangafilm volt, Vágvölgyi B. András kommentárjaival.

Az októberi program:

okt.11: Az orosz animáció - Geréb Annával, a Filmtudományi intézet munkatársával

okt.18: A magyar reklámanimáció - a Magyar reklámszövetség filmjével, Deltai Károly (DDB) tolmácsolásával.

okt. 25: Animációs diplomafilmek - M. Tóth Gézával, az Iparművészeti Főiskoláról


(2000.10.10.)

A Solidarnosc megalakulásának 20. évfordulóján: lengyel filmek az Örökmozgóban!


43 KByte

7-én szombaton fél 7-kor: Andrzej Wajda: Vasember;

8-án vasárnap fél 7-kor: Andrzej B rzozowski: Hotel Kalendárium és Munkások88;

8-án vasárnap fél 9-kor: Krzystof Kieslowski:Véletlen;

9-én hétfőn fél 7-kor: Andrzej Piekutowski: Bányászok


(2000.10.02.)

Clermont-Ferrand-i rövidfilmfesztivál alkotásai Budapesten


40 KByte

Harmadszorra rendezik meg október 3 és 8 között a fővárosi Puskin moziban és a Francia Intézetben a több mint húszéves múltra visszatekintő franciaországi Clermont-Ferrand-i rövidfilmfesztivál utóbbi éveinek díjnyertes filmjeiből válogató vetítés-sorozatot.

A rendezvény részletes programja megtalálható a Francia Intézet honlapján:
http://www.inst-france.hu/instit_f/cinemah.htm#2


(2000.09.25.)

Őszi fesztivál

Az Őszi fesztivál filmes programja:
október 15-31 az Örökmozgóban

15, fél 7: Brazil (Terry Gilliam)
16, fél 7: Weekend (Jean-Luc Godard)
16, fél 9: Brazil (Terry Gilliam)
18, fél 5: Sweet Movie (Dusan Makavejev)
20, fél 5: A kutya éji dala (Bódy Gábor)
24, fél 5: Eroica (Andrzej Munk)
25, fél 5: A szabadság fantomja (Luis Bunuel)
26, fél 5: A nagy zabálás (Marco Ferreri)
30, fél 9: Tűz van babám! (Milos Forman)
31, fél 9: Felhőmennyország (Nyikolaj Dosztal)

és két új magyar film bemutatója:

október 25, 8 óra: Művész mozi, Chaplin terem:
Fésős András: Balra a nap nyugszik

október 25, 8 óra: Almássy téri Szabadidőközpont:
Buzás Mihály: Kis utazás


(2000.09.19.)

II. Nemzetközi Milleneumi Ökumenikus Filmszemle 2000. október 14-től 18-ig

-szr-


17 KByte

A szemle célja összegyűjteni az ezerévi Magyarország vallási meggyőződését, hagyományait és toleranciáját ábrázoló filmeket; különös figyelemmel a határon túli magyar közösségek (profik és amatőrök) munkáira. A határon túli műhelyek, alkotók számára eszmecseréket, szakmai konferenciákat szerveznek a filmszemlével párhuzamosan. Versenykategóriák: 1., Filmes eszközökkel készített, vallási tárgyú dokumentumfilm 2., Tévés eszközökkel készített kreatív, a "riport jellegén" túllépő magazinműsor 3., Vallási tárgyú játékfilm A bemutatott filmekből a határon túli műhelyek segítségével vándorbemutatókat terveznek a környező országok és egyes tengerentúli városok magyar közösségeinek. A szemle helyszíne a Magyar Tudományos Akadémia előadóterme.


(2000.09.19.)

BETWEEN Alter-native 8

Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál A versenyprogramba benevezhetők az utóbbi három évben készült film/video alkotások (fikció, non-fikció, animáció, kísérleti), melyek időtartama nem haladja meg a 30 percet. A szemle témája: KÖZÖTT- már és még - képek, identitások, századok határán. Nevezési határidő: 2000. október 15. A fesztivál helyszíne a Marosvásárhelyi Kultúrpalota - Marosvásárhely, str. Ghoerghe Enescu 1. Időpontja: 2000. november 22-26. Bővebb információ és nevezési lap a Filmtett szeptemberi számában, illetve a MADISZ-nál. Postacím: 4300 Târgu Mures, str. Gh. Doja nr. 9/81 C.P. 97, Romania; E-mail: madisz@netsoft.ro; Tel.: 00-40-065-167547; Fax: 00-40-65-168573.

-szr-


(2000.09.19.)

Szenzor - I. Magyar-Román Filmszemle


99 KByte

Válogatás a 31. Magyar Filmszemle filmjeiből és az elmúlt évek román filmterméséből. A filmeken túl lesznek még: szakmai találkozók, eszmecserék, közönségtalálkozók, szerb filmplakát-kiállítás. A filmszemle helyszíne: Sepsiszentgyörgy Időpontja: 2000. október 12-16. További információ: Kovács Istvánnál - Tel: 00-40-92-648220, 00-40-67-352345.

-szr-


(2000.09.14.)

Lengyel filmhét

Nyugtalanság és keresés címmel szeptember 14-től lengyel filmhét kezdődik.

Budapesten 14-től 17-ig lehet megnézni 7 új lengyel filmet a Szindbád moziban, Debrecenben az Apolló moziban 15-én az Adósságot vetítik díszelőadásban, a többi film 18-tól 22-ig látható,
Szegeden a Belvárosi multiplex kamaratermében szeptember 18-22-ig,
Pécsett az Uránia moziban 25-től 29-ig pörögnek a lengyel filmek.

A budapesti program részletesen:
szeptember 14 (csütörtök) 18.00 óra: Öld meg mindannyiunkat (r.: Przemyslaw Wojcieszek, 64 perc)
szeptember 14 (csütörtök) 20.00 óra: Adósság (díszelőadás) (r.: Krzysztof Krauze, 102 perc) a vendég a rendező!
szeptember 15 (péntek) 18.00 óra: Wojaczek (r.: Lech Majewski, 90 perc)
szeptember 15 (péntek) 20.00 óra: Az én Angelikám (r.: Stanislaw Ku?niak, 90 perc)
szeptember 16 (szombat) 18.00 óra: Hét nap egy férfi életéből (r.: Jerzy Stuhr, 89 perc)
szeptember 16 (szombat) 20.00 óra: Adósság (r.: Krzysztof Krauze, 102 perc)
szeptember 17 (vasárnap) 18.00 óra: Vágányok között (r.: Urszula Urbaniak, 82 perc)
szeptember 17 (vasárnap) 20.00 óra: Az apa jogán (r.: Marek Kondrat, 87 perc)


(2000.09.14.)

Országos Filmbarát-találkozó

A Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége /1021 Budapest, Budakeszi út 51/B. Tel: (06-1) 200-63-32 Fax: (06-1) 275-18-74/ a 2000. év második Országos Filmbarát-találkozóját szeptember 21-24. között rendezi meg Győrben, a Rómer Házban (Belváros, Teleki út 21.) Jelentkezési lap kérhető a fenti címen.

Programtervezet
Győr 2000. szeptember 21-24.

szeptember 21. Csütörtök
Michelangelo Antonioni-délután
16.30 Michelangelo Antonioni: Kiáltás (1957)
A film után Bikácsy Gergely mondja el gondolatait a nemrég megjelent Antonioni-kötet kapcsán
19.30 vacsora
20.30 Premier előtti film - Leander Haussmann: Napsugár sétány (1999) német 101 p.

szeptember 22. Péntek
09.00
Szőke András: Három (1999) 72 p.
10.30 Szőke András: Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele (1999) 82 p.
12.30 ebéd
13.30 Báron György beszélget Szőke András rendezővel
15.00 A Jancsó Miklós filmjeiről készült CD bemutatása - közreműködik Hirsch Tibor
A Jancsó Miklós két (és több) élete c. könyv bemutatása, vendégünk a szerző, Marx József

17.30 Beszélgessünk a Filmtörvény-tervezetről!
Kerekasztal-beszélgetés - vezeti Báron György részt vesznek: Czabán György - Közgáz Vizuális Brigád, Durst György - Duna Műhely, Győri Csilla - MAFSZ, Meskó Zsolt - producer, Miskolczi Péter - Eurofilm Stúdió, Muhi András - Inforg Stúdió, Petrányi Viktória, a Színház és Filmművészeti Egyetem producer szakos hallgatója, Simó Sándor - Hunnia Filmstúdió, Szomjas György - Magyar Film- és TV művészek Szövetsége, Tóth Erzsébet - Magyar Mozgókép Közalapítvány, miniszteri biztos
19.30 vacsora
20.30 Buzás Mihály: A kis utazás (2000) 100 p.
22.30 Premier előtti film-Radu Michailaenu: Életvonat (1999) román-francia 103 p.

szeptember 23. szombat

09.00 Best of Mediawave
13.00
ebéd
Obszcenitás vagy ellenkultúra?
14.30
M. Judge: Beavis és Butthead lenyomja Amerikát (1997) am. 81 p.
16.15
A film utáni beszélgetést a meghívott vendégekkel Varga Balázs vezeti
19.00 vacsora
20.00 Premier előtti film - Lars Von Trier: Idióták (1998) dán 96 p.
A film után vendégünk Horváth György és Galambos Attila
23.00 Caos Camping Party - Szolnoki József, Csáki László, Szilágyi Kornél, Bíró Joe (DJ)

szeptember 24. vasárnap

09.00 Joglejárat előtti film - Vong Kar Vaj: Csunking expressz (1994) hongkongi 103 p.
11.00 Premier előtti film - Veit Helmer: Tuvalu, az álomsziget (1999) német 100 p.

MŰSORVÁLTOZÁS LEHETSÉGES!


(2000.09.14.)

Október 2-től 7-ig Milleniumi Képzőművészeti Filmszemle lesz Szolnokon


43 KByte

22 országból 163 filmet neveztek a szemlére az alkotók.
Mintegy húsz képzőművészeti kiállítást nézhetnek meg a vendégek (is).
Fellép Sebestyén Márta és a Muzsikás Együttes, a Tatros, a Wertetics Oskestar, az Ethnokolor Zenekar és a Tűzugrás Közép-Európa Táncszínház.
A fesztivál weblapja: a http://www.tiszamozi.hu/


(2000.09.14.)

Kis Utazás Fesztivál az Almási téren


44 KByte

Buzás Mihály Kis utazás című filmjének bemutatója kapcsán az Almási Téri Szabadidőközpont október 27-28-án múltidézésre hívja a harmincasokat.
A rendezvényen a filmpremier, koncertek (pl.: Kontroll csoport) és kiállítás mellett az 1978-88 között készült filmek - az akkori fiatalokra ható alkotások, illetve a generáció nevesebb rendezőinek munkái - is láthatók lesznek.

-szr-


(2000.09.07.)

Königer Miklós új kiállítása

Ismét Putty Lia - Lya de Putti - kiállítás nyílik, ezúttal Berlinben a Magyar házban ( Karl-Liebknecht-Str.9), szeptember 15-én este 7-kor. A kiállítás kurátora ezúttal is Königer Miklós, amint az Örökmozgó tavalyelőtti kiállítását is ő szervezte és rakta össze. A berlini kiállítás megtekinthető október 15-ig hétköznap 10-től 6 óráig, a Filmkultúra Putty-összeállítása - amely az 1998-as Filmemlékezet fesztiválra készült - bármikor elérhető: http://www.filmkultura.hu/regi/articles/prints/putty1.hu.html és http://www.filmkultura.hu/regi/articles/prints/lya2.hu.html

-um-


(2000.09.04.)

A Zsidó Nyári Fesztivál keretében Izraeli Filmnapokat rendeznek a Művész moziban

A Zsidó Nyári Fesztivál keretében Izraeli Filmnapokat rendeznek a Művész moziban. A programban négy játékfilm, egy táncfilm, egy dokumentumfilm és egy rövidfilm összeállítás szerepel.

Nap nap után, (r.: Amos Gitai, 1998) - 28-án f8
Látogatóban Isten hegyén (r.: Erdei Grünwald Mihály, 1999) - 29-én f8
Purim, avagy a sorsvetés (r.: Vecsernyés V. János, 1999) - 30-án f8
Csodálatos kegyelem (r.: Amos Gutman, 1993) - 31-én f8
Devarim (r.: Amos Gitai, 1995) - 1-én f8
Főiskolás filmek - 2-án f8
Kupadöntő (r.: Eran Riklis, 1991) - 3-án f8


(2000.08.21.)

Idén is lesz Kamera Hungária

December 6. és 9. között idén is megrendezik a hazai televíziós műsorok fesztiválját, a Kamera Hungáriát. A tévés alkotók éves seregszemléjének ezúttal Szeged ad otthont. A benevezett alkotások nyilvános vetítése mellett számos egyéb program (közönségtalálkozók, szakmai fórumok) színesíti a rendezvény kínálatát. A szemle újdonsága, hogy a versenyprogramba határon túli alkotóműhelyek magyar nyelvű produkcióval is lehet nevezni. A zsűri munkájában idén is külföldön élő magyar származású művészek, médiaszakemberek vesznek részt, a testület elnöke Gazdag Gyula lesz.


(2000.06.19.)

Andy Warhol művészete a budavári Ludwig Múzeumban

A Kortárs Művészeti Múzeum - Ludwig Múzeum Budapest és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége kiállítást rendez Andy Warhol élete és művészete címmel június 20 - július 23 között. A kiállítást szabadtéri filmvetítések kísérik a múzeum előtt: július 1, 21.00-kor a "Trash"; július 15, 21.00-kor a "Flesh"; július 22, 21.00-kor a "Heat" látható. A kiállítást június 20-án Peter Tufo amerikai nagykövet valamint Thomas Sokolowski, az Andy Warhol Museum Pittsburgh igazgatója nyitja meg. Június 21-én 17 órakor az előadóteremben Thomas Sokolowski tart előadást az amerikai művészről.


(2000.06.21.)

Az Egri Nyári Filmes Szabadegyetem programja

július 22-29: Uránia Filmszínház Eger, Széchenyi u. 14.
A program: két napig finn filmgála, s azután a magyar Filmszemle díjazott filmjei.

július 22 szombat
16.00 óra: Finn filmbemutató: Ambush / Rajtaütés: készült 1998-ban /123perc/, rendezte: Olli Saarela.
20.00 óra: Ismerkedési est

Július 23. vasárnap
9.00 óra: These boots / Ezek a bakancsok - 5 perces rövidfilm a Leningrád Cowboys közreműködésével. Rendezte: Aki Kaurismäki és The Collector -A gyűjtő: készült 1997-ben /97 perc/, rendezte:Auli Mantila
11.00 óra: Those Were the Days / Azok a szép napok - 5 perces rövidfilm a Leningrád Cowboys közreműködésével. Rendezte: Aki Kaurismäki és Real McCoy / Az igazi McCoy: készült 1999-ben /93 perc/, rendezte: Pekka Lehto
15.00 óra: Rocky VI - 8 perces rövidfilm. Rendezte: Aki Kaurismäki és The Tough Ones / Nehéz fiúk: készült 1999-ben /99 perc/, rendezte: Aleksi Mäkelä
17.00 óra: Leningrád Cowboys-rövidfilmek, majd Drifting Clouds/ Vonuló felhők: készült 1996-ban /96 perc/, rendezte: Aki Kaurismäki
20.30 óra: Beszélgetés a finn alkotókkal

Július 24. Hétfő Egész napos kirándulás

Július 25. Kedd
9.00 óra A 31. Magyar Játékfilmszemle két díjnyertes dokumentumfilmjének bemutatója:
Fődíj: Szerelem első hallásra, rendező és operatőr: Almási Tamás /52 perc/
Rendezői díj: Rom és virág /43 perc/, rendezte: Szekeres Csaba, operatőr: Szepesi Gábor
11.00 óra Új játékfilmek bemutatói: Anyád, a szúnyogok! /80 perc/, rendező: Jancsó Miklós, operatőr: Grunwalsky Ferenc
A 31. Magyar Filmszemle rendezői díja Jancsó Miklósnak
15.00 óra Kelj fel Jancsi /90 perc/, rendezte: Fonyó Gergely, operatőr: Szitányi Gábor
A 31. Magyar Filmszemle megosztott fődíja a Glamour c. filmmel.
17.00 óra Glamour /115 perc/, rendező: Gödrös Frigyes, operatőr: Kardos Sándor, főszerepben: Eperjes Károly.
A 31. Magyar Filmszemle megosztott fődíja a Kelj fel Jancsi c. filmmel.
A nemzetközi zsüri legjobb játékfilm díja, Mikrofondíj Kovács György hangmérnöknek.
20.30: Találkozást és beszélgetést tervezünk Gödrös Frigyes filmrendezővel és a film főszereplőjével Eperjes Károly színművésszel.

Július 26. Szerda
Válogatás Sára Sándor rendezői és operatőri életművéből.
9.00 óra: Magyar nők a gulágon III. rész -101 perc /1992/.
11.00 óra: Vigyázók /93 perc/ /1993/, operatőr: Sára Balázs.
15.00 óra: Pro Pátria /16 perc/ /1969/ és A vád /84 perc/ /1996/, operatőr: Sára Balázs.
17.00 óra: Szindbád /98 perc/ /1971/, rendezte: Huszárik Zoltán, operatőr: Sára Sándor, főszerepben: Dayka Margit, Latinovits Zoltán.
20.30 óra: Találkozást és beszélgetést tervezünk SÁRA SÁNDOR-ral

Július 27. Csütörtök
9.00 óra: A kis utazás /100 perc/, rendező: Buzás Mihály, operatőr: Pálos György, főszerepben: Gyabronka József, Farkas Arnold, Szikra József.
10.45 óra: Jadviga párnája /130 perc/, rendező: Deák Krisztina, operatőr: Balogh Gábor, főszerepben: Tóth Ildikó, Bodó Viktor.
A 31. Magyar Filmszemle különdíja a hiteles látványvilág megteremtéséért a film rendezőjének és színészi különdíj Tóth Ildikónak.

15.00 óra: Kisvilma - az utolsó napló /115 perc/, rendező: Mészáros Márta operatőr: Jancsó Nyika, főszerepben: Jan Nowicki, Hegyi Barbara

17.00 óra: A mi szerelmünk /100 perc/, rendező: Pacskovszky József, operatőr: Gózon Francisco, főszerepben: Major Melinda, Bertók Lajos, Erik Desfosses
A 31. Magyar Filmszemle Aranyolló díja Szentandrási Éva filmvágónak
20.30 óra: Találkozót és beszélgetést tervezünk Pacskovszky József filmrendezővel, Gózon Francisco operatőrrel és Major Melinda művésznővel.

Július 28. Péntek
9.00 óra: Film /95 perc/, rendezte: Surányi András, operatőr: Borbás István, főszereplők: Temessy Hédi és Darvas Iván
A 31. Magyar Filmszemle legjobb női alakítás díja Temessy Hédinek, a legjobb férfi alakítás díja Darvas Ivánnak.
11.00 óra Találkozást és beszélgetést tervezünk Surányi András rendezővel, és Darvas Iván színművésszel.
15.00 óra: A napfény íze /170 perc/, rendező: Szabó István, operatőr: Koltai Lajos, főszerepekben: Ralph Fiennes, Rosemary Harris, Jennifer Ehle, Rachel Weisz, Molly Parker, Törőcsik Mari, Andorai Péter, Gálffi László, Máté Gábor.
20.00 óra: A rendezvény záróestje


(2000.06.21.)

Már lehet nevezni az idei OFF-ra

Immár negyedik alkalommal rendezik meg idén Budapesten az egykori Blue Box moziban szeptember 29 és október 1 között az Open Film Fesztivál (OFF) elnevezésű filmes seregszemlét. A fesztiválra 1997 január elseje után készült filmeket és forgatókönyveket lehet nevezni. A nevezési határidő és a filmek beküldési határideje: 2000. július 31. Nevezési díj: 1000 Ft alkotásonként. A részletes kiírás és a kitöltendő nevezési lap az OFF internetes honlapján megtekinthető: http://www.off.hu/nevezes.shtml


(2000.06.14.)

A Fal után - művészet és kultúra a kommunizmus után


77 KByte

A Kortárs Művészeti Múzeum - Ludwig Múzeum Budapest szervezésében film és videóvetítésekkel egybekötött kiállítás nyílik június 15-én a Budavári Palotában. A Fal után - Művészet és kultúra a posztkommunista Európában című tárlatot David Elliott, a stockholmi Moderna Museet igazgatója nyitja meg. A kiállítás augusztus 27-ig tekinthető meg. Az Örökmozgóban (Bp. Erzsébet krt. 39.) június ban ízelítőt láthatnak az érdeklődők a közép-kelet-európai filmművészet elmúlt tíz évéből.


(2000.06.06.)

A francia filmművészet és a Shoah

A budapesti Francia Intézet (1011 Bp. Fő u. 17) június 5 és 23 között ad helyet a népirtás témáját feldolgozó előadás- és vetítéssorozatnak, amelyben többek között látható lesz a méltán híres alkotás, Claude Lanzmann Shoah című filmje. A részletes program:
június 05. 19.00 Annette Wieviorka előadása: Van-e történelmi értéke a tanúvallomásnak?
június 06. 19.00 Emmanuel Finkiel: Utazás (1995)
június 07. 19.00 Frédéric Rossif: Nurembergtol Nurembergig, 1. rész
június 09. 19.00 Frédéric Rossif: Nurembergtol Nurembergig, 2. rész
június 13. 19.00 Sylvie Lindeperg előadása: Az archív kép és a tanúvallomás: történelem a filmművészetben
Alain Resnais: Éjszaka és köd (1955)
június 18. 14.00 Claude Lanzmann: Shoah (1978 - 85)
június 19. 19.00 Jacques Doillon: Egy zacskó golyó (1975)
június 23. 18.00 Marcel Ophüls: Bánat és Könyörület (1969)


(2000.05.30.)

Szájtépés filmszakadásig 2. - Fiatal filmesek fóruma a Szindbád moziban

Június 3 és 4 között másodszor rendezik meg a Szájtépés filmszakadásig című rendezvényt a fővárosi Szindbád moziban. A fiatal filmkészítők fórumaként életre hívott rendezvény házigazdája Grunwalsky Ferenc, a vitavezető Báron György. A kétnapos rendezvény részletes programja:

JÚNIUS 3. (SZOMBAT)

Latinovits terem

10.00 Dyga Zsombor: Gyilkosok
11.30 Mundruczó Kornél: Nincsen nekem vágyam semmi
13.00 Gulyás Gyula: Tanítványok

14.30-16.30 Okkal sem lázadók (Senki sem dadog / A csend világa / A másik ország)
A Filmvilág áprilisi és májusi számában felvetett gondolatok megvitatása - Beszélgetőpartnerek: Dyga Zsombor, Grunwalsky Ferenc, Mundruczó Kornél, Schubert Gusztáv, Varga Balázs, Vasák Benedek Balázs.

17.00 Gayer Zoltán-Molnár Péter: Ponyvapotting
18.30 40 Labor: A másik ember iránti féltés diadala

21.00 Ki a producer ma? Mit vár a producer a rendezőtől? Mit vár a rendező a producertől?- Beszélgetőpartnerek: Durst György, Győri Csilla, Erhardt Miklós, Meskó Zsolt, Muhi András, Petrányi Viktória.

Dajka terem

14.30 Szalay Péter: Téltemetés
16.00 Szirmai Márton: Jobb félni, mint megijedni, Miklós Levente: Szabóék, Buvári Tamás: Életbevágó
17.30 Stefanovics-Kálmánchelyi-Végh: Szegény Peti nagymamája, Stefanovics-Kálmánchelyi-Végh: Pesti mese: Óz a nagy varázsló, Stefanovics-Kálmánchelyi-Végh: uristen@menny.hu
18.30 Mészáros Péter: A bolond gránátalmafa

JÚNIUS 4. (VASÁRNAP)

Latinovits terem

12.00 Fiath András: Veszett idők
13.30 Rutkai Bori: Kicsi kéz teli porral, Vranik Roland: Dominátor, Sárosi Anita-Rétháti László: Kontroll-kontra
14.30 Mehmet Mestci: Alexandriai dohányból, Lakatos Róbert: Nyáron piros, télen kék, Szaladják István: Aranymadár
16.00 Buzás Mihály: A kis utazás

Dajka terem

12.00 Pater Sparrow: Valami (End and End), Szolnoki József: Pannon halom
13.00 Cs. Nagy Sándor: "Hintát kötök az életemből ", Füredi Zoltán: Szia nagyi, jól vagyunk!, Papp Gábor Zsigmond: Esterházy-vacsora, Szőke András: Taliándörögd
15.00 Makó Andrea: A Jánó-testvérek, Szekeres Csaba-Vizi Mária: Rom és virág
16.30 Csáki László-Maráczi Manuéla: 6 nap, Csáki László-Maráczi Manuéla: Párizs-Róma-Genova, Buharov-Buharov-Blume: Mesék kegyetlen embereknek, Ruszev Szilvia: Most, minden nap

18.00 - 21.00 Vita a vetített filmekről
Meghívott hozzászólók: Bakács Tibor Settenkedő, Bori Erzsébet, Csejdy András, Horváth György, Kövesdy Gábor, Muhi Klára, Pósa Zoltán, Schubert Gusztáv, Stőhr Lóránd, Strausz László, Zalán Vince

21.00 Fésős András: Balra a nap nyugszik


(2000.05.30.)

10 eves az intermedia 10 eves az intermedia 10 eves az intermedia

Szeretettel meghívjuk a Magyar Képzőművészeti Egyetem INTERMEDIA tanszékének év végi nyilvános szakmai bemutatójára.
helyszín: MKE aulája és vetítője (Andrássy út 69-71)
időpont: 2000. június 1. 16.30


(2000.05.30.)

Jancsó Miklós két és több élete - új könyv a rendezőről

A Vince Kiadó 2000. május 31-én 16 órakor mutatja be Marx József Jancsó Miklós két és több élete című új könyvét, Jordán Tamás közreműködésével. A Műcsarnok eőadótermében a bemutatót követően beszélgetést rendeznek, amelynek résztvevői között lesz a rendező, a kötet szerzője, valamint Grunwalsky Ferenc filmrendező, Bakács Tibor kritikus és Nádor Tamás író. A bemutató pontos helye: Műcsarnok, 1146 Budapest, Dózsa György út 37.


(2000.05.02.)

A megfigyelt nézés

Május 6-án szombaton egész napos konferenciát szervez a Magyartanárok Egyesülete és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola A megfigyelt nézés címmel.
A filmbefogadás kérdéseit a film- és a médiapedagógia "szemszögéből" vizsgálják az előadók, Kovács András Bálint, Kamarás István, Vasák Benedek, Lányi András, Hartai László, Király Jenő, Réz András és Császi Lajos.

Helyszín: a Magyar Filmintézet mozija, az Örökmozgó (Budapest, VII. Erzsébet körút 39.).
Kezdés: 10 óra.


(2000.05.02.)

Forgács Péter dokumentumfilmek a Magyar Televízióban

Május 9-én, 20.30-kor először sugározza az m2 Forgács Péter 1993-ban készült, a Beszélgetések a pszichoanalízisről című dokumentumfilm-sorozatának első darabját, a Freud és Bécset. A további részeket hetenként láthatják a nézők:

II. Ferenczi Sándor és a budapesti pszichoanalízis
III. Pszichoanalízis és emberkép
IV. Pszichoanalízis és mai társadalom
V. Pszichoanalízis mint terápia

A pszichoanalízist a XX. század egyik meghatározó szellemi áramlataként tartjuk számon, amely Bécsben, az 1800-as évek végén keletkezett, Sigmund Freud munkássága nyomán. A lélekelemzés erőteljesen megváltoztatta az emberi pszichéről vallott addigi felfogást, és megteremtette a modern lelki gyógymódok elméleti és gyakorlati alapjait.
Kulturális és szellemi kisugárzása a mai napig is számottevő. Talán nem véletlen, hogy a XX. század hajnalán jelent meg Freud első nagy, egyben legeredetibb munkája, az Álomfejtés. E könyv, mint az új tudomány alapvetése, az álomelemzést jelöli meg a tudattalanhoz, az ember addig ismeretlen lelki területéhez vezető királyi útként. Költők és filozófusok sokat tudtak már korábban is a lélek rejtelmeiről, de Freud volt az első, aki az álomfejtésben ezt a maga teljességében megragadta. Itt írja le először, hogy az álmok - éppúgy, mint a lelki betegségek - a tudatos és tudattalan lelki erők küzdelmének eredményei. A gyógyítás során kidolgozott szabad asszociációs módszer ismét az orvoslás eszközévé tette a meghallgatás művészetét. A freudi emberkép a korabeli liberalizmus és az Osztrák-Magyar Monarchia válságát tükrözi, csakúgy, mint Musil regényei és Schönberg zenéje. A liberalizmus világképében, az ember gondolkodásában, szándékaiban, döntéseiben önálló, szabad és racionális. Freud szerint azonban a lelki élet egy tekintélyes része tudattalanul zajlik. Az ember nem úr a saját házában. Valódi, belső késztetéseiről csak azok gondos elemzése útján szerezhet tudomást.
A pszichoanalízis kezdetben nagy ellenállásba ütközött, hasonlóan Kepler és Darwin tudományos felfedezéseihez, mivel felhívta a figyelmet a gyermekkori szexualitás jelentőségére, amely később botránykővé vált. Freud rávilágított a szülő-gyerek kapcsolat összetettségére, amelyet az ógörög dráma nyomán Ödipusz-komplexusnak nevezett el. A korabeli, képmutató Bécsben mindezt nem volt könnyű elfogadtatni,bár Freud az ösztönök erejével szemben éppen a társadalom és kultúra szabályozó szerepét is hangsúlyozta. (Forgács Péter)


(2000.04.07.)

Tollasbálba hívja nézőit a Baltazár színház

Tollasbálba hívja nézőit a Baltazár színház. A társulat munkájáról szóló Játék az egész! című dokumentumfilmet, Zelki János rendezésében az 1999-es Filmszemlén láthatta a közönség, a televízió is többször műsorra tűzte, és az Örökmozgó is vetítette.

A dokumentumfilm kategóriájában idén elnyerte a magyar filmkritikusok díját.

Az a film a színház megszületéséről szólt, s most a nézők az új előadást is láthatják.

Bemutató: áprlilis 15-én este 7-kor . Helyszín: a Ferencvárosi Művelődési Központ (IX. kerület, Haller utca 27.)
További előadások: május 4., 16. és június 6.

Az előadás címe: Tollasbál, szövegét a szereplők álmai, személyes vallomásai és Győry Zsuzsa versei alkotják. Rendezője Elek Dóra, szereplők: Erdős Balázs, Fehér Dániel, Horváth Szilvia, Kántor Nóra, Kovács Veronika, Kozma Bognár Sándor, Kadari Réka, Ócsai András, Rafael Erzsébet, Taligás Anna, Vörös Ferenc.
Jelmez: Földi Andrea, színpadkép: Virág Szilvia, fény: Bánki Gabi, zenei szerkesztő: Zsazsa Tax


(2000.04.04.)

Cseh filmhét az Örökmozgóban

Az elmúlt évek legérdekesebb cseh filmjeiből láthatnak válogatást a nézők áprilisban az Örökmozgó Filmmúzeumban (Bp. Erzsébet krt. 39.). A tervezett program: Április 14, 19: Kuckók; 15, 20: Rozshegyező; 16, 27: Csapdák; 17, 24: Az ágy; 18, 25: Fekete-fehér színesben; 22, 28: Gombdili; 23, 26: A félkegyelmű visszatér.


(2000.04.04.)

Francia filmnapok 2000


73 KByte

Negyedik alkalommal rendez Francia Filmnapokat Magyarországon négy helyszínen a Francia Nagykövetség, az Unifrance valamint a magyar és francia kulturális minisztérium. Április 13-15 között Budapesten, április 16-22 között pedig Szegeden, Pécsen és Debrecenben ismerkedhet meg a közönség az elmúlt időszakban készült francia filmekkel vetítések és találkozók formájában. A válogatás nagyon sokszínű, egymástól nagyban eltérő filmek kerültek be a programba, bizonyítandó a kortárs francia filmművészet szerteágazó mivoltát.

A program:

Corvin mozi, Budapest
április 13. 19.00 óra: Kelet-Nyugat (r: Régis Wargnier)
április 14. 17.30 óra: A század gyermekei (r: Diane Kurys)
április 14. 20.00 óra: Lány a hídon (r: Patrice Leconte)
április 14. 22.00 óra: Az új Éva (r: Catherine Corsini)
április 15. 15.30 óra: Sötét ablak (r: Mathias Ledoux)
április 15. 17.45 óra: A vágy forradalma (r: Gabriel Aghion)
április 15. 20.00 óra: Az én szép kis vállalkozásom (r: Pierre Jolivet)
április 15. 22.00 óra: Pola X (r: Leos Carax)

Belvárosi mozi, Szeged
április 16. 19.00 óra: Kelet-Nyugat (r: Régis Wargnier)
április 17. 17.15 óra: Sötét ablak (r: Mathias Ledoux)
április 17 .19.30 óra: A vágy forradalma (r: Gabriel Aghion)
április 18. 17.15 óra: Az én szép kis vállalkozásom (r: Pierre Jolivet)
április 18. 19.30 óra: Lány a hídon (r: Patrice Leconte)
április 19. 17.15 óra: Az új Éva (r: Catherine Corsini)
április 19. 19.30 óra: Pola X (r: Leos Carax)
április 20. 19.30 óra: A század gyermekei (r: Diane Kurys)

Uránia mozi, Pécs
április 17. 20.00 óra: Kelet-Nyugat (r: Régis Wargnier)
április 18. 19.00 óra: Az új Éva (r: Catherine Corsini)
április 18. 20.45 óra: Pola X (r: Leos Carax)
április 19. 19.00 óra: Sötét ablak (r: Mathias Ledoux)
április 19. 20.45 óra: A vágy forradalma (r: Gabriel Aghion)
április 20. 19.00 óra: Az én szép kis vállalkozásom (r: Pierre Jolivet)
április 20. 20.45 óra: Lány a hídon (r: Patrice Leconte)
április 21. 20.00 óra: A század gyermekei (r: Diane Kurys)

Apolló mozi, Debrecen
április 18. 19.00 óra: A század gyermekei (r: Diane Kurys)
április 19. 18.15 óra: Lány a hídon (r: Patrice Leconte)
április 19. 20.30 óra: Kelet-Nyugat (r: Régis Wargnier)
április 20. 18.15 óra: Az új Éva (r: Catherine Corsini)
április 20. 20.30 óra: Pola X (r: Leos Carax)
április 21. 18.15 óra: Sötét ablak (r: Mathias Ledoux)
április 21. 20.30 óra: A vágy forradalma (r: Gabriel Aghion)
április 22. 20.30 óra: Az én szép kis vállalkozásom (r: Pierre Jolivet)


(2000.03.28.)

Oscar-díjas holland filmek országszerte

Március 24-től április 8-ig az Amerikai Filmakadémia által Oscar díjjal jutalmazott holland filmeket tekinthetnek meg az érdeklődők öt nagyvárosban, Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon és Győrben. A nézők minden filmet eredeti holland nyelven magyar felirattal látnak.
Program:
Budapest (Puskin)
Március 24. 17:30 Merénylet
Március 24. 19:00 Megnyitó /zártkörű/, Merénylet, díszvendég: Fons Rademarker
Március 25. 17:15 Karakter, díszvendég: Jan Decleir
Március 26. 17:15 Antonia
Debrecen ( Víg mozi)
Március 27. 19:00 Megnyitó, Apolló mozi: Karakter, díszvendég: Jan Decleir
Március 28. 20.30 Antonia
Március 29. 20.30 Merénylet
Szeged (Belvárosi mozi)
Március 30. 19:30 Megnyitó, Antonia, díszvendég: Willeke van Ammelrooy
Március 31. 17:00 Merénylet
Április 1. 17:00 Karakter
Miskolc (Kossuth mozi)
Április 3 19:30 Megnyitó, Karakter /zártkörű/
Április 4. 17:00 Merénylet
Április 4. 21:00 Antonia
Április 5. 19:00 Karakter
Április 5. 21:00 Karakter
Győr (Petőfi Művelődési Központ)
Április 6. 19:00 Megnyitó, Antonia (Lloyd mozi)
Április 7. 18:00 Antonia
Április 7. 20.00 Karakter
Április 8. 18.00 Merénylet


(2000.03.01.)

Szirtes András Naplója az Örökmozgóban

Szirtes András filmrendező 1979 - 2000 között forgatott Naplójának filmjeit mutatja be március 3 - 4 között az Örökmozgó Filmmúzeum (Bp. VII. Erzsébet krt. 39). A tervezett program:

Március 3. péntek, 18.30
I. Kezdetek
II. A nagy buli
III. Egy nap
IV. Etűdök
V. Rózsaszín tekercs

Március 3. péntek, 20.30
VI. Népművelők és gyöngyhalászok
VII. Mozart temetése
VIII. Japán meniszkusz

Március 4, szombat, 18.30
IX. Avokádó pornó
X. A halál árnyékában
XI. A kínai táj meséje
XII. Andy Warhol és Isaac Babel

Március 4, szombat, 20.30
XIII. A nagy utazás
XIV. Dixi paranoia
XV. A kamera rabságában
XVI. Lujzika


(2000.03.01.)

Ír Filmhét 2000. március 2- 8 Művész mozi

Ír filmhetet rendez a Magyar-Ír Baráti Társaság, a Budapest Film és az Intercom 2000. március 2 és 8 között a Művész moziban (Bp. VI. Teréz krt. 30). A rendezvény közel 1500 percben a lehető legszélesebb betekintést nyújtja a szigetország vadonatúj munkáiba, az ír filmfőiskolások mozijaitól a legnagyobb és legnépszerűbb rendezők alkotásaiig. A fesztivál kilenc egész estés játékfilmet, valamint hét dokumentumfilmet vonultat fel az elmúlt két esztendő terméséből. Az Ír Filmhét vendége: Stephen Rea.

Nagyjátékfilmek

Március 02 18.30 óra (Zártkörű!)
A kis véreskezű
(The Butcher Boy), 1997 Rendező: Neil Jordan

Március 03 20.00 óra
Egy kapcsolat vége
(The End of the Affair), 1999 Rendező: Neil Jordan

Március 04 18.00 óra
Angyal a lépcsőn
(Angela’s Ashes), 1999 Rendező: Alan Parker

Március 04 21.00 óra
Lerohadás
(I Went Down), 1997 Rendező: Paddy Breathnach

Március 05 18.30 óra
Agnes Browne,
1999 Rendező: Anjelica Huston

Március 05 20.30 óra
A bűncézár
(The Genaral), 1998 Rendező: John Boorman

Március 06 20.00 óra
Pogány tánc
(Dancing at Lughnasa), 1998 Rendező: Pat O’Connor

Március 07 20.00 óra
Elválni Jacktől
(Divorcing Jack), 1997 Rendező: David Caffrey

Március 08 20.00 óra
Esti vonat
(Night Tain), 1998 Rendező: John Lynch

Dokumentumfilmek

Március 03 16.00 óra Bunuel terem
James Joyce világa

Március 04 16.00 óra Bunuel terem
Válogatás a Corki Független Filmfesztivál filmjeiből I., Rövidfilmek

Március 05 16.00 óra Bunuel terem
Válogatás a Corki Független Filmfesztivál filmjeiből I., Rövidfilmek

Március 06 16.00 óra Bunuel terem
Samuel Beckett: A csönd dramaturgiája

Március 07
15.00 óra Bunuel terem
Irodalmi beszélgetés Brian Frielről és az ír drámáról a filmek kapcsán. A beszélgetést Mesterházi Márton vezeti. (Belépés díjtalan)

16.00 óra Bunuel terem
Joyce, Yeats, Wilde; Oscar Wilde: A két kézzel szórt zsenialítás


(2000.02.02.)

Rövidesen nyit a Magyar Filmszemle


123 KByte

Az idei Magyar Filmszemle február 3-án Mészáros Márta Kisvilma (Az utolsó napló) című filmjének bemutatójával indul. A versenyprogramba 25 nagyjátékfilmet neveztek be, de csak 24 alkotás kerül a nézők elé (egy film ugyanis nem készül el a Szemlére). Az előzsűri döntése alapján 27 kísérleti és kisjátékfilm és 31 nem fikciós alkotás verseng a különböző kategóriadíjakért. A korábbi évektől eltérően az idén a vetítéseknek és a vitáknak a Budapest Kongresszusi Központ (BKK) ad otthont, és a Szemle is egy nappal hosszabb lesz. (A szervezőbizottság szerint a Budapest Kongresszusi Központ a Corvin Filmpalotánál alkalmasabb a nyitó és záró estek, valamint a találkozók, viták megrendezésére.) A Játék-, kísérleti- és kisjátékfilmzsűri tagjai: Jeles András filmrendező- a zsűri elnöke, Forgách András író, Kálomista Gábor producer, Máthé Tibor operatőr, Tóth Tamás rendező. A Nem-fikciós zsűri tagjai: Kéri László politológus - a zsűri elnöke, Csillag Ádám rendező, Gelencsér Gábor esztéta. A két hivatalos zsűri mellett egy diákzsűri is figyelmmel kíséri a versenyprogramot.

A szemletanács négy nyilvános szakmai vitát a rendez a Szemle ideje alatt. Az elsőt a filmfinanszírozás, -forgalmazás és a fesztiválok kérdésköréről. A másodikat a fiatalok és a film kapcsolatáról (oktatás, új technikák). A harmadikon azt elemzik, milyen kihívásokat jelent a dokumentumfilm és a publicisztika számára a kereskedelmi televíziók megjelenése. A negyediken a Szemlére látogató külföldi vendégek: kritikusok, fesztiváligazgatók, forgalmazók, nagy filmlapok szerkesztői mondják majd el véleményüket a látottakról. A Szemlére egyébként eddig 30 ország mintegy 150 szakembere, köztük nagy fesztiválok igazgatói /Cannes, Velence/ jelezte részvételi szándékát.

Az idén, a régebbi szemlék hagyományát felújítva, minden egyes filmről közönségvitát rendeznek meghívott "opponensek" és az alkotók részvételével, külön az erre a célra berendezett termekben. A rendezők szeretnék elérni, hogy minél több fiatal és filmbarát jusson be a vetítésekre és a közönségvitákra, ezért állandó belépőt, meghívót küldenek minden olyan egyetemnek, főiskolának, ahol mozgókép- illetve médiaoktatás folyik. A beszélgetések mellett alkalom nyílik szakmai bemutatókra is, így például az érdeklődők megismerkedhetnek a Magyar filmtörténeti CD-ROM sorozat MozgóKépTár 5. Játékfilmek 1963-1998 című kötetével. A bemutatót (helyszíne a BKK Liszt I-es terme, ideje: február 5-e szombat, 13.15) Komár Erzsébet, a CD-ROM szerkesztője tartja.

A Filmszemle életműdíjait idén Fejér Tamás és Herskó János rendezők, Madaras József színművész-rendező, Tóth János operatőr-rendező, Bajusz József gyártásvezető, valamint Fövény Lászlóné és Szöllősy Andrásné, a Színház - és Filmművészeti Főiskola oktatói kapják. Az életműdíjakat, a Szemle díjaival együtt február 8-án ünnepélyes keretek között adják át. A záróesten (melynek műsorát Mohácsi Lajos színházi rendező állította össze) díszelőadásaként levetítik Szabó István A napfény íze című filmjét.

A Filmszemle január 28-i sajtótájékoztatóján a támogató intézmények beszámoltak arról, hogy milyen nagyságrendű összegekkel járultak hozzá magának a Szemlének a megrendezéséhez illetve a filmforgatásokhoz. A Magyar Televízió ezévben jelentősen kisebb mértékben támogatta a filmgyártást, mint korábban, viszont két kereskedelmi televízió (TV2 illetve RTL Klub) megemelte támogatásait. Az elhangzott számok alapján kiderült, hogy a magyar filmgyártást legnagyobb mértékben az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) támogatta 1999-ben, jelentős az Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA), a külföldi koprodukciók illetve a különböző befektetők anyagi hozzájárulása. A két kereskedelmi televízió illetve az ORTT az idei Szemlére játékfilmes díjakat és különdíjakat is felajánlott.

A Filmszemlén látható filmekről és alkotóikról az Interneten január 27-től, a címen lehet tájékozódni. Hozzáférhető lesz ugyanezen a honlapon a Szemle-katalógus és a Programkalauz, továbbá online információk a napi vetítésekről, vitákról, eseményekről. A Filmszemle közönségszavazatait itt is le lehet majd adni. A "túlságosan szakmai" hírekhez csak "találós kérdés" megfejtése után férhetnek hozzá az internetezők. A honlap szerkesztői arra törekednek, hogy a filmszemlék történetében először a mustra teljes híranyagát feldolgozzák Internetes formában. A Filmszemle után pedig a magyar film átfogó fórumát kívánják megteremteni. (Filmkultúra Online üdvözli az új kezdeményezést és sok sikert kíván a működéshez.)


(2000.02.02.)

Königer Miklós két kiállítása


123 KByte

Az Örökmozgóban tavaly nagy sikert arató Gaál Franciska kiállítás után, melyet olvasóink akár most is megnézhetnek Képtár rovatunkban, Königer Miklós az idei Filmszemlére két kiállítást is rendez Budapesten.
Az elsőhöz Magyar színészek a német filmgyártásban címmel Wrener Mohr képeslap gyűjteményéből válogatott ezúttal. Február 3-án 7 órakor Reményi József Tamás nyitja meg a kiállítást az Eckermann irodalmi kávézóban - Budapest VI., Andrássy út 24. Február 29-ig lesz nyitva.

Február 6-án 5 órakor a Műcsarnok kávézójába várja a régi filmek és filmes rekvizitumok kedvelőit.
Ez a kiállítás, a Magyar filmek német plakátjai Edd Zacharias magángyűjteményéből ad ízelítőt. A kiállítást Sós B. Péter nyitja meg, filmdalokat énekel Bohumi Dóra, zonrgorán kíséri Cselik Gábor. Február 20-ig lesz nyitva.


145 KByte

(2000.01.10.)

MEDIAWAVE tizedszer - Győr, 2000. április 25 - 2000. május 1.

Tizedszer rendezik meg idén a győri Mediawave fesztivált, ezúttal április 25. és május 1. között. A filmes seregszemlére január 10-éig öt kategóriában várják a szervezők a mozgóképes alkotásokat. A Kisebbség és a Porlepte dobozok és az Ifjúság mellett az idén már a Jazz és a Hedonizmus elnevezésű új kategóriákban is lehet filmeket nevezni. Akárcsak eddig, a mozgóképes programok mellett az új utakat kereső zenei és színházi produkciók is helyet kapnak, a hedonizmus témakörében pedig tudományos konferenciát szerveznek mely az élvezetek történeti és mai megjelenési formáit veszi górcső alá. Az elmúlt 10 év legemlékezetesebb alkotásai Best of Mediawave elnevezéssel kerülnek ismét a fesztivál közönsége elé. A szervezők már nyilvánosságra hozták a zsűri névsorát, megtudtuk, idén Balázs Attila, Körösi Zoltán, Vivi Dragan Vasile (Románia), Tolnai Ottó (Jugoszlávia) és Parti Nagy Lajos fogja elbírálni a beküldött műveket.

További információk a Mediawave-ről az Interneten: http://www.interlog.com/~filmgyor