Szemlézek a fórumlakóknak ismét: http://www.nepszabadsag.hu/Redakcio/Doc.asp?AID=56024&CID=90&IID=1209&SID=1

Mozivédők kései tüntetése

Mozivédők hirdettek tüntetést csütörtök estére a bezárt Uránia elé.

Voltunk vagy húszan: ácsorgó kívülállók bámészkodtak, egy lelkes kezdő bohóccsapat szórakoztatott, fiatalok süteményt osztogattak, közösségi rádió mindenese nyomott mikrofont az orra alá, meg néhány kolléga jegyzetelte a szervező, Éliás András szavait, aki felolvasta levelezését és képeslapjai szövegét, valamint a politikusoktól kapott – majd intézkedünk – válaszokat. Forgatócsoport egy sem volt, és az esti csúcsforgalomban a Rákóczi úton járkálók, a buszokról lezúdulók is csak egy pillanatra álltak meg a csoportosulás mögött. A filmfőiskola az üvegre ragasztott tacepaón együtt érzett a mozivédőkkel, de a hallgatók vagy az oktatók nem tolongtak a tüntetők között.

Senki nem akart már tüntetni egy bezárt moziért. Az Urániáért sem. Akkor sem, ha az 1899-ben épült mór stílusú palota a tízes évektől mostanáig folyamatosan moziként üzemelt, sőt mindig így hívták, ami ritkaság a filmszínházak életében. Jó volt ide járni, a vetítések előtt elrévedezni a cirádás falakon, a plafonon, a csillárokon. De hagyjuk a nosztalgiát az erkélypáholyok kényelméről! Mozisiratókkal már tele vannak az archívumok...

Egy elkésett tüntetés nekrológjában már csak azon lehet bosszankodni, hogy nem mozisiratókat kellett volna írnunk mozis-filmes szakíróknak éveken át, hanem a multiplextőke természetét kellett volna vitriolos publicisztikákban, leleplező riportokban feltárni. A nyilvánosság erejével kellett volna féken tartani a döntéshozókat.

A média azonban készségesen magyarázta a közvéleménynek, hogy a multiplexek nyomulása feltartóztathatatlan: ezek pedig szükségképpen teszik tönkre a hagyományos mozikat. Akkor kellett volna tüntetni, tiltakozni, amikor tíz év alatt csaknem kétezerről alig hatszázra csökkent a mozik száma. Akkor kellett volna hangosan állami korlátozást és támogatást követelni. Az ellen kellett volna felemelni egy nem létező szakmának a szavát, hogy a soktermes mozik beruházásainak dicsőítése helyett az derüljön ki, hogy a székek száma 350 ezerről alig több mint százezerre csökkent, ráadásul nem járunk többször moziba, így ahány új széket tesznek egy-egy multiplexbe, annyival lesz kevesebb előbb vagy utóbb a hagyományos mozikban.

Azt kellett volna világossá tenni, hogy néhány dicséretes esetet leszámítva – a Corvin, a Kossuth és a két artmultiplex: a Művész és a Puskin – mellett nem önálló mozikat építtetnek a beruházók, hanem bevásárlóközpontokban moziüzleteket, amelyek, ha nem elég forgalmasak, könnyűszerrel átalakíthatók bármikor butiksorrá.

Akkor kellett volna tiltakozó tüntetést szervezni a Városháza elé, amikor a kulturális alpolgármester nyilatkozataiban arról győzködött minket, hogy az Atrium és a Metro megszüntetése elkerülhetetlen lesz, ha mellettük nemsokára megnyit a multiplex. Egy nyugati tanulmányútra kellett volna befizetni a főváros kultúrpolitikusait, hogy megtudják: akad világváros, ahol csak külvárosban engedélynek multiplexet, mert a gyárak odavalók, és fontosnak tartják megőrizni a belvárosi mozijaikat. Sőt olyan város is akad, ahol a külvárosban sem építhetők mozigyárak, mert a fiatalok hozzátartoznak a belváros képéhez, életéhez, ezért nem kívánatos, hogy eltűnjenek onnan holmi vásárlóközpontokban.

Szóval lehetett volna tüntetni, tiltakozni, felháborodni, nyomást gyakorolni ezerszer. De 1999-ben már csak siratni lehet azt, ami végleg elveszett.

Sós B. Péter

In memoriam Árpád mozi (egy kecskeméti mozi emlékére): Lezárult hát második művészi korszakod: színészi játékok után a mozgóképek is elhagytak.

Emlékek özöne zúdul most reád, vissza nem hozható boldog órák varázsa, barátságok, szerelmek szülőágya.

"Mint matinés gyerekek ámultunk a színes óriás képek előtt, feledve az otthoni fekete – fehér homályvevőt. Majd merész álmunk a korhatáros filmek felé tágult. Vállalva hosszú sorokat, a lejmolók atrocitásait, kezdődött az esti színjáték: 16 évesnek látszani kisiskolásként. Hosszú kabát, felgyűrt gallér, sapka, sál: jegyszedőnéni szemüveges: bebocsát. Ám az öröm még korai: a híradó alatt zseblámpás rendőr vadássza a sorokat. Tűegyenes háttal feszülsz a széknek, míg mellőled két amatőrt kipécéznek. Megkönnyebbült kacaj bomlik a nézőtéren s jöhet a Film, a felnőtt Titok, végre. Néhány év s már te állsz a sor elején, hátulra kérsz, leghátulra kettőt (Te meg Én). S hogy mi volt a film már nem tudod, de a jó, meleg, sötét idomok illata még benned él."

Most itt állsz: zárt ajtók, néma rácsok, üres vitrinek, egy kizökkent médiavilág újabb áldozata előtt tisztelegsz...
blackati

Stílusérzék: A Hollywoodi színes mámor, káprázatos csillogás, halk zene, rózsaszín félhomály, kényelmes fotelek, óriás vászon, dolby sorround hanghatás. Popcorn hegyek és Coca-Cola folyamok között száguldanak az amerikai filmcsodák. A multiplex falakon kívül reked régi, kedvenc mozijaink haláltusája, – a pénz beszél, mint már annyiszor ...

Ám egy apróság mégis hiányzik: mialatt Shakespeare Oscar-esős szerelmeire vártunk, majd tíz percen át a filmbemutatók jóvoltából, több tucat hulla változatos előállításában, golyózáporok, robbantások, üldözések, erőszak, szadizmus vérzuhatagában fürödhettünk. Töményen ránk borítva mindazt a mocskot, mely bizonyos filmek lételeme.

Aki már átverekedte magát a médiaingoványok mocsarán a Túlpartra, ne kényszerítsék a visszatérésre. Ha már mindenképp globális életünk része a reklám, a fizetett film hangneme határozza meg azt.

Stílusérzék, ennyi az egész (pénzért nem kapható!).
blackati

Plex-mánia: A hagyományos mozik üzemeltetői jóval később kellett hogy elkezdjenek nyugtalankodni Pécsett, mint az ország legtöbb vidéki nagyvárosában. Itt ugyanis még nem működik soktermes multiplex mozi. A mostani periódus azonban számukra is inkább a vihar előtti csend fázisára emlékeztet, hiszen már aláírták a szerződéseket az első gigantikus filmpalota megépítésére. Mint mindenhol, Baranya megyeszékhelyén is arra lehet számítani, hogy a leendő komplexum egy csapásra el fogja szívni a nézőket a három jelenleg is működő mozitól, amelyek az önkormányzat tulajdonában vannak. Nem kell sok fantázia annak a prognózisnak a felállításához, hogy a működtetők nem fogják bírni a versenyt, és a város vezetésének másra kell majd használni ezeket a mozikat. Egy pozitív forgatókönyv szerint idővel előadó- vagy koncerttermekké alakítják át ezeket.

A filmszemlék hajdani városában a mozihelyzet gyökeres átalakulása egyrészt talán lehetőséget kínál majd arra, hogy a jelenleg amatőr filmklub formájában működő egyetemi vetítés-sorozatok állandó státusszal beköltözzenek valamelyik felszabaduló terembe. Mivel a városban sok ezer egyetemista tanul, reális alternatívának tűnik egy kis kapacitású, de sokszínű programot ajánló mozi működésének megszervezése. Másfelől kevéssé valószínű, hogy a leendő multiplex az általános gyakorlattal ellentétben a kereskedelmileg sikeres filmek mellett helyet fog adni profittal abszolút nem kecsegtető művészfilmes törekvéseknek. Több filmklub is működik a városban, és ha ezeknek a szervezői idejében észbe kapnak, illetve jól lobbiznak az önkormányzatnál, talán nem egy-, hanem legalább kétpólusúvá válik majd a pécsi mozi-piac. Erre utal a fővárosi példa is, ahol a multiplexek mellett egyedül a Budapest Film által működtetett Art-mozi hálózat látszik talpon maradni. Addig azonban ki kellene építeni a kapcsolatokat a forgalmazókkal, illene pályázati pénzeket szerezni, vagy befektetőket keresni a katasztrofális állapotban lévő termek felújításához. Szóval rengeteg a teendő. A lehetőségek ellenére nem igazán körvonalazódik azonban semmilyen ambiciózus szándék a feladatok megoldására. Pedig ha felépül az összérzéki csodapalota, a város vezetése villámgyorsan meg fog szabadulni ingatlanjaitól, és akkor késő lesz.
strauszl

Multivégzet: A budapesti multiplexek feltartóztathatatlan térhódításának legbosszantóbb jelensége az, hogy megjelenésüket mindenki kikerülhetetlennek, végzetszerűnek tartja, miként azt is természetesnek tartják, hogy tönkreteszik a régi mozikat. Holott egy világváros felelős kultúrpolitikusai – ha lennének ilyenek –, vagy a megyeszékhelyek helyhatóságának tagjai ellenállhatnának a tőke nyomulásának. Egészítsen ki, aki világot látott, de úgy tudom, hogy Koppenhágában nem engedélyeztek multiplexeket nyitni a belvárosban, mert a gyáraknak, így a mozigyáraknak is a külvárosban a helyük. Sőt, állítólag Amszterdamban a külvárosban sem telepedhettek meg, mert a fiatalok hozzátartoznak a városképhez, és nem akarták, hogy "kiszívja" őket a központból a multiplex.

Budapesten ehelyett a város "kultúrpolitikusai" maguk érvelnek amellett, hogy a belvárosi plazák nyitása miatt elkerülhetetlen a Metro és az Atrium bezárása. Az artmozik és a multiplexek között pedig létezniük kellene a korszerű, hagyományos egy-két termes moziknak is. Nem mindenki szeret gyárban, a profit tömegtermelésében mozizni...
borongo

Azt nem tudom, hogy végképp befellegzett-e a hagyományos moziknak a multiplexekkel szemben. Sok kérdés felvetődik ezzel kapcsolatban, de én most csupán egyet ragadnék ki: gyakorló nagynéni vagyok egy hatéves kisfiú mellett. Gyakran viszem moziba, mert a forgalmazóknak hála, van több gyerekek számára is nézhető film a kínálatban. Az első pár alkalommal mi is megszédültünk a multiplexek nyújtotta lehetőségektől, a popcorntól, a pohártartótól és nagy vászontól, de két dolog elrontotta a hangulatot: a híres-hírhedt Dolby-Stereo-Surrounding és a felcsapódó székek. Az előbbitől (a hang erősségétől és erőszakosságától) a kisfiú folyamatos rettegésben a fülére tapasztotta volna mindkét kezét, az utóbbitól viszont állandóan kapaszkodnia kellett a karfába, mert a rugós felcsapódó szék leszorításához egyszerűen nem volt elég a súlya. Nem egy és nem két filmről mentünk ki percek múlva, és azóta a kisöcsém csupán az ún. hagyományos mozikba hajlandó járni, ahol ugyan nem olyan fantasztikus a popcorn, de legalább végig tudja nézni a filmet és jó emlékkel távozik.

Tehát véleményem szerint a hagyományos mozik a haloványabb technikai lehetőségeikkel egészen addig vonzanak egy talán szűk, de létező nézői réteget, amíg a multiplexek rá nem jönnek, hogy gyerekfilmet gyerekközönségnek gyerekméretekhez igazítva kell vetíteni.
lujza