Médiaerőszak: rengeteg, épp elég, hol a határ?
"A televízió egyik nagy érdeme, hogy visszaviszi a gyilkosságot, oda, ahová való: a családi otthonba." - mondta Alfred Hitchcock. Azóta fogyasztjuk már mi is tömegével az erőszakos képeket. Sőt nemrégiben a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma Gyilkosság nélküli képernyőt! Követelő kampányt indított, hogy elérjék a médiában látható erőszak korlátozását. A médiahatóság pedig betiltott egy erőszakos rajzfilmsorozatot, amelynek rajongói viszont támogató tüntetést szervezetek. Önnek mi a véleménye a médiában és filmekben látható erőszakról?

CAMILLA@egon.gyaloglo.hu  1999. szeptember 20.

Médiaerőszak: mint vitatéma? Azt hiszem, nem véletlen, hogy kevés hozzászólás érkezik. A médiaerőszak elfogadható mértéke definiálhatatlan. Mindenféle módon próbálnak határt szabni neki, pl. az oly szabad Amerikai Egyesült Államokban, gondolom nem csak én hallottam a kilúgozott akciófilm-forgatókönyvekről és társairól. Valahogy az az érzésem, hogy az egyéni és társadalmi szabadság fogalmától és mértékétől lehetne elindulni, amennyiben bármilyen véleményt akarnánk formálni (többek között) a médiaerőszakról. Vagy a tradíciók és általános viselkedési normák felől. Tehát Ádámtól és Évától. Nagyon összetett kérdés, mert mint minden, ami egyéni véleményen és habituson alapul (és szerintem az erőszak elviselése/elutasítása erősen egyénfüggő), az nehezen vetíthető ki össztársadalmi szintre. (Tudatában vagyok, tisztelt bíróság, hogy zugfilozofálgatás esete forog itt fenn, de kérem elnézésüket.)

Azt gondolom tehát, hogy az egyes médiumoknak öncenzúrázást kellene folytatniuk, és a maguk számára meghatározniuk a megmutatható erőszak mértékét. Ez egy felnőtt vállalkozás, és vállalni is kellene érte az erkölcsi felelősséget. A különböző egyéb szervezeteknek vagy egyéneknek pedig jó hangosan kellene tiltakozniuk, amennyiben nekik már sok az, amit a konkrét médium mutat. Hogy szükség van-e a filmek osztályokba sorolására (14 éven felülieknek, PG-13 ás társai)? Igen, szükség van, mert eligazításként szolgál a közlő média számára. De hangsúlyoznám az eligazítás szót. Később vetítik az X-aktákat, na bumm.

Rajzfilmsorozat ellen tiltakozik egy szervezet, hát az a dolga (a nevéből következően). A kedves szülők pedig próbálják meg elterelni a porontyuk figyelmét valamivel, ha más ötletük nincs, hát mondják le a kábeltévé előfizetést. Jó, jó, nem könnyű azzal megbirkózni, hogy te anya, az egész osztály a Szkalli ügynökről beszél, csak engem nevetnek ki, mert én nem tudom ki az. Abban majdnem biztos vagyok (odafenn szépen vázoltam is a vélt összefüggéseket), hogy nem direkt a médiaerőszak és mindennapi erőszak közti reláció. Én pl. hiába láttam Fritz Lang Metropolisától kezdve Hitchcock Psychóján és a Péntek 13 sorozaton át a magyar kereskedelmi tévék híradójáig megannyi erőszakos cselekedetet mozgóképen, azért még egyszer sem mentem át a szomszédba legyilkolni Kovácsnét, mert hajnali 5-kor magyar nótákat visított. Az viszont valóban tény, hogy a mindennapokban hamarabb irritált leszek, és olyankor tényleg "kéznél" lenne egy-egy kétbites agyú akcióhőstől eltanult erőszakos fejrándítás, neadjisten egy keményebb hangú beszólás. De mint mindent, ezt is tompítja az, amit valahogy úgy summázhatnék népiesen, hogy az "oskola" megléte vagy hiánya. Magyarul: a neveltetés, ami jön a családból, a környezetből és mindenből, ami hat az emberre élete során. Általános műveltség, mind az egyénre, mind a társadalomra vonatkozóan. Fából vaskarika, érzem én az ellentmondást. Mert ugye hogy nevelj nyugodt, felelős és művelt egyéneket, ha a körülvevő társadalom mindenféle okok miatt folyamatosan hülyül és vélik türelmetlenné, ergo egyre alkalmatlanabb felelősségteljes és szabad egyének nevelésére. Well, talán kezdjük otthon mindannyian. És valami csak elindul.

Óvári Kamilla

alex9@egon.gyaloglo.hu  1999. augusztus 1.

Újabb sajtószemle Alextől. Mit szóltok ehhez? http://www.nepszabadsag.hu/Redakcio/Doc.asp?AID=56976&CID=35&IID=1221&SID=1

A gyerekek médiamintákat másolnak

A kutató szerint nincs konfliktusmentes világ

A tévében az erőszak legszélesebb skáláját, fajtáit, minőségét látjuk - mondja az interjúban Nyári Katalin kriminológus. Azután beszélgettünk, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletével megerősítette: a gyermek személyiségfejlődésére káros, ezért nem vetítheti az X-akták című amerikai sorozatot este 11 óra előtt a Magyar Televízió. Korábban az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) hozott ilyen határozatot. A Rendészeti Kutatóintézet tudományos főmunkatársa szerint a régi gyerekmesék is tele voltak konfliktussal, de nem arról szóltak, hogy egyetlen megoldási módjuk az erőszak, az agresszió.

- Lehet-e bizonyítani, hogy közvetlen összefüggés van a médiában látható erőszak, vér, gyilkosság, és a mindennapok agressziója között? Vagy ez csak egyszerű hárítás, merthogy a családi minták is jócskán közrejátszanak ebben?

- Kérdésével rögtön a dolgok közepébe vág. Úgy hiszem, hogy nem mutatható ki közvetlen összefüggés a médiában látható erőszak és a mindennapok agreszsziója között. Ugyanakkor a médiának hihetetlenül nagy a befolyásolási ereje. A Rendészeti Kutatóintézetben végzett felméréseink szerint, amelyekben a fiatalkorúak által elkövetett betöréses lopások indítékait vizsgáltuk, az elkövetők egyebek mellett elmondták: igen gyakran a tévében látott mintákat másolták. Például a médiában, filmeken látott módszereket lekoppintva törnek be kirakatokat, tépnek le láncot, vetkőzetnek, lopnak kerékpárt. Amikor tehát azt mondjuk, hogy ilyekor megélhetési bűnözésről van szó, nem tejre, zsemlére vagy - urambocsá'! - kolbászra kell gondolni, hanem bizony hifi-toronyra, mobilltelefonra, márkás rádióra, tévére vagy cd-játszóra, farmerre, sportcipőre stb. A 14-18 év közötti gyerekek gyakran elmondják, hogy előzőleg erős hatások érték őket a tévéreklámok, a filmek láttán.

- És a család hol van mint pozitív vagy negatív minta?

- Sok helyütt nincs pozitív minta. Ha a családon belüli erőszakról beszélünk, akkor szinte a mindennapi agresszió valamennyi árnyalatával, minőségével találkozunk. Az apa és anya, a férj és feleség, az élettársak, általában a felnőttek, illetve a gyerek és a szülő viszonyában gyakran tetten érhető az agresszió.

- A szülő mindig az, aminek hívják?

- Ha egy orvos találkozik a sérülttel, még kezdő medikusként is tudja, hogy mihez kezdjen, mert megtanulta. Sok szülő csak lett, de nem vált szülővé. A kettő között óriási a különbség. Sok szülő saját konfliktusait, agresszióit sem tudja kezelni, ugyanis ebben az értelemben még nem vált felnőtté. Hiszen mindannyiunkban van ilyen-olyan - intelligenciától függő - agresszió.

- Hallottam már olyan kutatásokról, amelyek szerint ma már minden negyedik gyerek találkozik otthonában erőszakkal: őt verik, vagy látja, hogy a papa a mamát ütlegeli.

- Ma minden harmadik gyerek hátrányos helyzetűnek számít Magyarországon. Ez pedig magával hozza a "közvetlen érintettségben lévő erőszakot". A szülő és a gyerek, a tanár és a gyerek, valamint az utca erőszakát. A tévé "csak" az áttételes erőszakot adja mindehhez. Van olyan kutatásunk, amelyből többek között kiderül, hogy az úgynevezett jó tanulók heti maximum másfél órát töltenek tévézéssel, heti hét-nyolc órában könyvet olvasnak, míg a "rossz tanulók", akik között igen sok a hátrányos helyzetű, heti 12-14 órát ülnek a tévé előtt. Mindez olyankor történik, amikor a 14-18 éves gyerek személyisége még éretlen. Ez országos vidéki átlag, nem szerepel benne Budapest.

- Mit kezdjünk a tévével?

- A tévében az erőszak legszélesebb skáláját, fajtáit, minőségét láthatjuk. Látjuk a gyerek-gyerek, az iskolatárs-iskolatárs, a nevelő-gyerek, a szülő-tanár közötti erőszakot és az utcai agressziók sokaságát. Látunk iskolai zsarolást, lelki és testi erőszakot, pszichoterrort, egyszerű pofonvágást, és végső esetben emberölést.

- A szülőnek eközben gyakran a mindennapi megélhetésért vagy éppen a karrierje felépítéséért kell küzdenie. Sok esetben az mind a gyerektől elvett idő.

- A társadalom felől érkező nyomás, presszió, megfélemlítés a szülő számára stresszhelyzetet teremt. És mivel nagyon kevesen tanultuk meg a megoldási, túlélési technikákat, a szülők nem képesek a konfliktust megelőző, kezelő módszereket alkalmazni. Az ebből fakadó agresszióért nem szabad teljes egészében a felelősséget a társadalomra hárítani, miközben persze az utóbbinak is megvan a maga "sara"...

- Gyakran láthatjuk az erőszakfilmekben, hogy a konfliktusok egyetlen megoldási

módja az agresszió.

- Erről van szó. A gyerek nem lát értékes mintákat, amelyek a személyiségfejlődéshez szükségesek. Ha a gyerek csak agresszív, durva, erőszakos viselkedési példákat kap, akkor egyedül ezeket tartja természetesnek. A gyerekek el is mondják nekünk vallomásaikban, hogy a média a legnagyobb mértékben befolyásolja őket. A szülő, a társadalom és a média mintái által formálódó gyerek szinte önmagából termeli újra az agresszív felnőttet. Eközben külön kategória a tépelődő, lelkileg, szellemileg és gyakran fizikailag is elhanyagolt, magára maradt gyerek. A lelki elhanyagoltság kevésbé érhető tetten, mégis ebből van több. Hogy ne legyen ennyire sötét a kép: vannak civil szervezetek, amelyek tréningeket tartanak az ilyen gyerekek számára, s megtanítják őket az erőszak "kezelésére". Most ne is kérdezze, hogy ezek a szervezetek is a túlélésükért küzdenek. Pedig mondanom sem kell: társadalmilag igencsak hasznos munkát végeznek, és jelentős állami feladatot vállalnak át. Az is egyfajta agresszió, ahogyan a döntéshozók önkényesen, gyakran hasraütésszerűen szelektálnak az egyes szervezetek támogatását illetően.

- Egyesek azt mondják, hogy a Piroska és a farkas története is tele van agresszióval.

- A mesék egy része általában nem agresszióval, hanem konfliktussal van tele, amelyek katarzis útján így-úgy feloldódnak, többnyire pozitívan megoldódnak. Nincs konfliktusmentes világ. A mindennapi agressziót lenne jó csökkenteni... A jó mese arról szól, hogy ha tisztességes vagyok, akkor legalábbis a reményem megvan arra, hogy harmonikus ember legyek, humánusabb táradalomban éljek.

Pogonyi Lajos

domina@egon.gyaloglo.hu  1999. július 9.

Tévéagresszió: káros és veszélyes a társadalomra, ha annak tagjai egymásnak ártó szándékkal erőszakosak. Véleményem szerint ezt gerjeszthetik a látott képek is. Ráadásul a képi erőszak nem csak hogy közömbössé tesz bennünket a brutalitással, a vérrel, az emberi élet kioltásával szemben, hanem egyenesen modellt nyújt, viselkedési formát kínál - elsősorban a gyerekeknek és a kamaszoknak -, de korántsem ritka a felnőttkori, a tévéből lemásolt, áhított viselkedés sem.

A tévéőrület igazán a kisgyerekeknél veszélyes: náluk ugyanis még nem működik az úgynevezett kettős tudat, a fejlődéslélektannal foglalkozó pszichológusok szerint öt éves kor alatt a gyerekek még nem tudnak különbséget tenni a valóság és fikció között. Így fordulhat elő, hogy egy négyéves kisfiú fogja magát és kiugrik az emeletről, mert azt hiszi, hogy ami Batmannek és Supermannek sikerül, arra ő is képes. Az idősebbek pedig az úgynevezett "Tom és Jerry effektus" szerint viselkednek: átveszik a macska-egér harc szokásait. Ezért dobálóznak füzetekkel, döfködnek ceruzákkal és csapkodnak a vonalzókkal.

Felmérések szerint az általános iskolások több mint 60%-a naponta 3-4 órát tölt el a televízió és videókészülék előtt. Gyakran még a nyelvet sem értik, hiszen a rajzfilmcsatorna angolul sugároz, de mint mondják, teljesen mindegy, úgysem az a fontos. A legdurvább jeleneteket is humorosnak tartják, kialakulatlan személyiségük nem képes még felismerni azt, hogy a látottak károsan befolyásolhatják a szocializációjukat.

Azt szokták ellene vetni ennek, hogy hiszen a klasszikus gyermekmesék és a népmesék is szinte kivétel nélkül - a Piroska és farkastól, a Hófehérkéig - tele vannak horrorisztikus momentumokkal. A farkas hasát a mesékben fölvágják, telerakják kővel, belefullasztják a folyóba, a sárkány tüzet okád, csúnyákat mond, a fejeit pedig rendszerint lenyisszantják. Ha ezek károsak, holott az emberiség sok-sok generációja nőtt fel ezeken, akkor mit meséljünk a gyerekeknek? - kérdezhetnénk. De szerintem egyáltalán nem mindegy, hogy valamit elmesélünk, vagy képen megjelenítve láthatja a gyermek. Ha csak hallják ezeket, akkor a borzalmakat kizárólag homályos fenyegetésként érzékelik, amit nem tudnak tartalommal megtölteni, így azok kevésbé veszélyesek rájuk nézve.

Borongo@freemail.c3.hu  1999. július 9.

Erőszakfantáziák: Több szempontból fölösleges hadakozni a médiában látható erőszak ellen. 1. A tévécsatornák tulajdonosait, szerkesztőit leginkább a nézettségi adatok vezérlik, és amíg ekkora a kereslet a médiaerőszak iránt balgaság azt várni, hogy csökkenteni fogják ezeknek a nézett műsoroknak az arányát. 2. A borzalmas történetek fogyasztói a filmek szörnyeinek, a képi vérengzésnek a látványával éppen hogy megszabadulnak a szorongattató tudattartalmaiktól, és nem élik ki agresszív ösztöneiket a valóságban. (Csupán extrém esetek a tetteiket filmekből másoló sorozatgyilkosok.)

Különösen nevetséges, amikor rajzfilmek betiltását követelik. Ki ne emlékezne a saját gyermekkorából, hogy miként élte ki a tőle is gyengébbeken, nem ritkán az állatokon az alávetettségéből fakadó agresszív késztetéseit. Éppen ezért mélyen egyetértek Molnár Gál Péternek a Mozgó Világban megjelent cikkében (Tom és Jerry, avagy a shakespeare-i dramaturgia) írottakkal: "Itt még érzékelhető az iram, a fantázia száguldása, a korlátozás nélküli birtokbavétele a lehetőségeknek és szemrevételezése a lehetetlenségeknek. Itt még nem az esztéták savanyú spekulációi tekeredtek rá a cselekményre, hanem testközelben voltak azok az előképek, amik a komédia őstörténetéből kézről kézre, lábról lábra hagyományozódtak."

"Tom és Jerry még magán viseli a slapstick azóta reménytelenül elfelejtett testi ügyességét és szellemi eleganciáját, az intellektuális gátlásokkal nem terhelt büszke és egészséges cselekményépítést, ahol a komikus hősök félelem és gáncs nélküli lovagjai a társadalmi illem, áltekintélyek, morc erkölcsök szétverésének.

Tom és Jerry kalandjait az teszi végzetszerűvé, hogy az Örök Harc mellet ott az Örök Újrakezdés. Epizódról epizódra többször is pórul jár az erősebb, földarálja a ventilátor, kockára fagy a mélyhűtőben, átszúrja gereblye, konyhakés, karikára metéli hússzeletelő, megég, lenyúzzák bőrét-szőrét, leforrázzák, szurokba főzik, kilövik a világűrbe rakétával, lelökik a szakadékba, betaszítják a tenger fenekére, mindhiába, újraéled, harcba bocsátkozik az idők végezetéig. Valami eleve elrendeltség működik komikus kettősükben.

(...) Vad harcok füzére. Összetörnek maguk körül mindent. Kíméletlenül összetörik egymást. Ez nem Disney karácsonyi levelezőlap-szelídségű mesebirodalma. Itt két mitikus antagonista küzd a világelsőségért. Agresszivitásukat, vandalizmusukat elszakíthatatlan báj domesztikálja. Mégsem pofácskájuk kedvessége teszi kalandjaikat kezes élménnyé."

Azzal is csak egyetérteni lehet, hogy a neves kritikus védelmébe veszi a sorozat ellenzőivel szemben a rajzfilmhősöket: "Olvasom, mostanában rájuk jár a rúd. Peidagógoszok beletámadtak sorozatukba. Betiltásukat követelték, mivel az agresszív macska-egér harc a gyermekeket fölkorbácsolja és pusztítani tanítja. Vissza-visszatérő tanári szamárság, védegyletek, teadélutánok, szülői munkaközösségek, agyalágyult gyermekpátyolók nőegyleti fontoskodása."

 

< a href="http://www.filmintezet.hu">
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap