Amióta négy évvel ezelőtt a brazil filmgyártás feltámadt, folyamatosan definiálni igyekszik önmagát - mind a brazil gyártású televíziós produkciókkal, mind a mozikat elárasztó kommersz "hollywoodi" filmekkel szemben. Így furcsa présbe kényszerül: a gazdasági szempontokat is háttérbe szorítva egy hatalmas ország kultúráját kell képviselnie (a tömegfogyasztásra szánt teleregényekkel szemben), ugyanakkor nem mondhat le arról, hogy ezt a kultúrát más kultúrkörben élők számára is érthetővé tegye, vagyis legalább a kifejezőeszközök szintjén alkalmazkodjon a "globálisan" érthető filmes sémákhoz. Ez persze gazdasági követelmény is, hiszen a hatalmas spanyol nyelvterületen egyetlen portugálul beszélő országként Brazília nem mondhat le arról, hogy a kultúrkörön kívül is eladja a filmjeit. (Közben a hazai gyártású filmek százalékos aránya meredeken emelkedik az éves mozijegybevételek statisztikájában.) Ebből adódik, hogy a brazil film rendkívül sokszínű, mind műfajilag és témaválasztásában, mind a megjelenítés módjában.

Brazíliában (is) közönségcsalogató fogás a népszerű, nemzeti regények megfilmesítése, külföldön pedig az országgal kapcsolatos ismeretterjesztésként tüntethető fel, amolyan szórakoztatva tanításként. Ilyennek tekinthetjük a II. Brazil Filmhéten tavaly vetített Policarpo Quaresmát, idén pedig a Szerelem és Társa KFT című kosztümös vígjátékot, melyet a chilei származású Helvécio Ratton a 19. század második felében élt Eça de Querioz regényéből forgatott. Miként a Policarpo Quaresma, a Mauá, a király is egy különös sorsú brazil ember életét dolgozza fel, egyszerre engedve bepillantást Brazília múlt századi történelmébe és az ország sajátos misztikumú kultúrájába. Történetét tekintve Carlos Coimbra 1972-es Independencia ou mortéjénak folytatása is lehetne, mely az első brazil császár, I. Pedro életéről és a Portugáliától való elszakadást követelő függetlenségi harcokról szól. A Mauá, a király is az 1822-es elszakadást megelőző években kezdődik, de a történet II. Pedro uralkodásának idején teljesedik ki. Központi témája így nem is az elszakadás, hanem a "fejlett" és a "fejletlen" világ közötti különbség megszüntetése, mely problémafelvetés a mai brazil filmben is igencsak aktuális.

Fabio Barreto mellett a brazil film nemzetközileg legismertebb alakja Héctor Babenco, aki a kisebbik Barreto-testvérhez hasonlóan Hollywoodban alapozta meg népszerűségét. Nem sokkal Brazíliából való távozása után elkészítette az Oscarra is jelölt A pókasszony csókját (1985). Két rab férfi kapcsolatában - a politikai-ideológiai és jellembeli megosztottságon túl - megindító szépséggel ábrázolja a legelemibb emberi összetartozás természetét. Meryl Streep és Jack Nicholson alakították a hajléktalanokat Gyomok között (1987) című filmjében. A társadalom perifériáján levőkért érzett rokonszenv hatja át ezt a munkáját is, miként a még Brazíliában forgatott Pixotét (1981), ám a kulissza-nyomor inkább kiábrándítóvá, mint átélhetővé teszi a filmet. Az önéletrajzi ihletésű Őrült szívet (1998) Babenco már ismét Brazíliában forgatta, tehát ő is "nagy visszatérő", miként A pókasszony csókjának Pókasszonyaként Hollywoodban feltűnt brazil díva, Sonia Braga (ő Carlos Diegues Tieta do Agrestéjének szintén önéletrajzi allúziókkal tűzdelt főszerepével tért haza). Babenco egészen különösen ötvözi a "hollywoodias" filmes gyakorlatot és az egzotikus brazil tematikát. És úgy tűnik, nem csak a brazil filmkészítésben, hanem a filmes élet más területein is meghatározó szerepre törekszik: kitartóan küzd azért, hogy az állami protekcionizmust egyre nagyobb mértékben terjesszék ki a brazil filmre: "Nem tehetjük meg, hogy a globalizáció nevében védtelenül hagyjuk a filmet. A filmipar is munkahelyforrás. Nincs miért érintetlenül hagyni a filmbizniszt, amikor magát az egész hazai ipart importadókkal védjük." (Jornal do Brasil)

A Míg az élet el nem választ (1999) rendezője, José Zaragoza Spanyolországból érkezett Brazíliába. Filmje egyszerre kapcsolódik az egykori cinema nôvo városi irányzatához és a mai, urbánus társasági komédiákhoz, miközben hamisítatlan Săo Paulo-i légkört teremt a tavaly vetített vérbő carioca (vagyis Rio de Janeiro-i) komédia, a Magányosok klubja Rióban (1998) ellenpontjaként.

Walter Hugo Khouri pályája kevésbé kalandos, mint a Hollywoodot megjártaké, és úgy tűnik, mintha mindig ugyanazt a témát járná körül újabb és újabb aspektusokból. Kevés szereplős kamaradrámákat forgat férfiakról és nőkről (sokszor még filmjei szereplőinek nevét sem váltogatja), de leginkább az őket egymáshoz kapcsoló, elválasztó szexualitásról. Épp elég kritika érte ezért, de a most vetítésre kerülő filmje, a Parázsló szenvedély (1999) egy kiforrott rendező mélyen elgondolkoztató munkája.

Sajátos kultúraközvetítésként, Brazília ország-imázsának kiterjesztéseként kapott helyet idén a válogatásban két brazil focifilm. A Brazil futballvarázs archív felvételek montázsa a brazil világbajnoki szereplésekről, a Flamengo-szenvedély inkább a brazil fociláz hátterét igyekszik feltérképezni, és alapvetően a Flamengo szurkolótáborára koncentrál.

Igazi csemegeként - az I. Brazil Filmhéthez hasonlóan - idén is vendéget fogadunk Patrícia Pillar személyében, akit nem csak A pampák királya című tévésorozatból ismerhetünk, hanem a két évvel ezelőtt nyitófilmként vetített O Quatrilhoból is.
Patrícia Pillarral az Örökmozgóban találkozhatnak a magyar mozibarátok március 24-én a Szerelem és Társa KFT komédia előtt, melyben a szerelmi háromszög remek asszony szerepét játssza finom eszközökkel, káprázatosan.