A 31. Magyar Filmszemle életműdíjasa: Tóth János operatőr

 

Tóth János operatőr, rendező, dramaturg
(Tolna, 1930. szeptember 1. - , )

1944-49 között amatőrfilmes, mozigépész. Első filmjei animációs rövidfilmek. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954-ben végzett. Ettől kezdve a Mafilm operatőre. Dolgozott a Pannónia Filmstúdióban is. Érdeklődik az ősmozi iránt, részt vett a magyar némafilmek restaurálásában. A Balázs Béla Stúdió egyik alapító tagja. Operatőrként Huszárik Zoltánnal, Makk Károllyal és Novák Márkkal dolgozott együtt. Saját munkái experimentális filmetűdök. Fényképezési stílusára az apró részletek kiemelése, mikrofelvételek, felbontott mozgáskompozíciók jellemzőek. Kitüntetései: Balázs Béla-díj (1971, 1976), érdemes művész (1984), kiváló művész (1989).

Filmográfia

Nappali sötétség (1963) - operatőr;
Vízivárosi nyár (1964) - operatőrasszisztens;
Háry János (1965) - operatőr;
Az orvos halála (1965) - operatőr;
Patyolat akció (1965) - rendezőasszisztens;
Kötelék (1967) - operatőr;
Isten és ember előtt (1968) - operatőr;
Mi lesz veled Eszterke? (1968) - rendezőasszisztens;
Csak egy telefon (1970) - rendezőasszisztens;
Szerelem (1970) - operatőr;
A sípoló macskakő (1971) - operatőrasszisztens;
Szindbád (1971) - dramaturg;
Macskajáték (1974) - forgatókönyvíró, operatőr;
Egy erkölcsös éjszaka (1977) - operatőr;
Az utolsó kézirat (1987) - operatőr.

Vörös föld (1982) (a szovjet kutató) - szereplő.

(Forrás: Komár Erzsébet: Mozgóképtár 5. 1999)

 

Sajtó-válogatás
(
Összeállította: Báthory Erzsi)

... Apám uszálykormányos volt, s nyári szünetben mindig együtt utaztunk a Dunán. A legnagyobb kincsem volt - a leltári kukker. Szétszedtem, és a lencsével gyűjtögettem a napfényt ... Figyeltem a fényt és az árnyékokat ... Leírhatatlan élmény volt például egy fa mozgó árnyképe a fehér falon... Kis üveglapokra írtam, rajzoltam, és tükörrel kivetítettem. Ilyen játékaim voltak gyermekkoromban: ez vonzott ... Hartán búzát rakodtunk. A malmosnak mozija is volt. Kértem, vigyen föl a gépházba. Ott egy darab filmet kaptam ajándékba. Ereklyeként őriztem ... Tolnán, szülővárosomban, bekerültem a moziba rollnizónak. De valójában gépészként is dolgoztam - olcsóbb voltam, mint egy másodgépész -, vetítettem is, tizenöt évesen. Ezenkívül én pingáltam a “plakátokat”, közvetlenül a betonra, öt színpatronnal. Javadalmazásomat kiegészítette még a diahirdetés - a helybeli iparosok, cégek, üzletek fizették a magam készítette diaképeket. A pénzből vásároltam fényképezőgépet, keskenyfilm-felvevőt, vetítőt. A polgári után szakmát tanultam - villanyszerelő és műszerész “nasi” lettem -, ez volt a nappali elfoglaltságom, este pedig: a mozi. Így volt ez 1943-44-től egészen 1949-ig ... Gépészként az összes nálunk látott filmet számtalanszor láttam; karbantartás címén akár nyolcszor is megnéztem egy-egy film valamelyik részletét, ami különösen érdekelt. Tehát állandó kontaktusban voltam a mozival; nem közönséges, hanem nagyon is speciális mozinézés volt ez. A 20-as, 30-as, 40-es évek magyar, német, olasz, francia, angol, amerikai filmjei valósággal belém ivódtak; ezek az élmények nem felejthetők, egy életen át kitörölhetetlenül továbbélnek emlékezetemben ...
(Tóth János mozija. Interjú két részben, Filmvilág, 1983/2. Csala Károly)

... Éltető emlék számomra még ma is minden régi kikötő és minden újralátott, régi-régi város: Passau, Linz, Wien, Pozsony, Budapest, Belgrád, hogy a lentebbi balkáni élményeimet ne idézzem. Elmondhatatlan erővel hatottak rám a rég elfelejtett nevű gőzhajók óriás gépei, amelyeket “rettenetes” energia mozgatott. Egy ormótlanul is csodálatos ezerkétszáz-ezernyolcszáz lóerős al-dunai gőzhajó belső világa félelemkeltően érdekes volt. A hatalmas kazánok forró levegőjű fűtőtereiben váratlanul fellobbanó, pokoli vörös tüzei. Az alvilági homály, a kénszagú, perzselő hőségében örökké fénylő verítékű, szenes arcú ember-árnyalakok a fedélzeti szellőzőrácsok alatt. A géptermek mélyén a merev, hideg csillogású óriási ércmonstrumok súlyos acél hajtókarjai. Csukott szemmel is látom a méltósággal úszó, szelíd víztükörnek a hajóorr hasította, őrjítően kavargó formáit. A látszatra azonosan tovahömpölygő hullámok mindig más és másként taréjozódó és freccsenve leomló csúcsait. Az iramodó hullámhegyek és -völgyek között sisteregve, hörögve kifúvatott gőzsugár-orkánokat. A vastag hajókéményekből néha áttetszőnek látszó bodor, néha sötét gomolygású, komor-nehéz, sűrű füstfüggönyök ábrázolatait. A messzeségben újra nyugalomba simuló, fénylő víztükröket. Riadtan emlékezem a lazán kígyózva merülő, a vízből rianó sistergéssel kibukkanó, pattanásig feszülő, néha füstölgő dörrenéssel szakadó, rángó acélsodrony vontatóköteleknek rémlátomására. Örökre megszerettem az állandó nyugodt fegyelemmel, kimért tempókban mozduló hajószemélyzetet. Mindig hallom a manőverek szótölcsérekbe harsogott, távolba vesző parancsszavait. Hallom még a hajóláncok csörgő zuhanását, a súlyos horgonyok csobbanását a folyópartok erdők övezte, templomvisszhangú csendjében. A gőzkürtöknek fület tépő, ám nagy távolból késéssel hallható, jellegzetesen ismerős hangjait. A bőrömön érzem még a nyár hevében is mindig friss, fürge szeleket, vad viharokat és a vízre záporozó özönvizeket. Felidézhetném még az éjszakai utazásokat a kékes, bujkáló holdvilágnál. A folyammedreket jelző bóják fényritmusait. Az őszi ködöket a szürke vízen az egész napos, vigasztalan esőkben. A csillogó, síkos, fekete fedélzeteket, a ragyogva fénylő vörös- és sárgaréz hajólámpákat, a fekete gumicsuklyás matrózokat. A hirtelen jött télben a torlódva úszó jégtáblákat, a hajózúzta, recsegve dörgő, iramló jégmezők “sarkvidéki” izgalmát. Mindezek az életkezdet különös erejű emlékei voltak. A hatalmukban éltem. Lefilmezhetetlen elvont lényegű belső élmény ...
(Rákosné Ács Klára - Loósz Mária: A lélek rajza, Budapest, Göncöl Kiadó, 1993, Részlet Loósz Mária interjújából Tóth Jánossal)

 

... -Megkérdezik, milyen színű legyen a fal. "Hozzatok egy sötétzöldet meg egy sötétkéket!" Ránézek és mondom a színt. Mindehhez kell persze egy Tóth Janó. Zseniális manusz - és mi még egy Érdemes Művész címet se tudtunk neki kitaposni. Mert a szakma osztja saját magának. Én neked, te nekem..., hagyjuk ...

... - Itt kell újra említeni Tóth János operatőr nevét. Szenvedélyével, monomániájával elmerészkedik a dolgok széléig. Illetve a Macskajáték esetében együtt merészkedtetek el a mesélés időben kitágított, ide-oda repkedő, széttördelt határaihoz.

Óriási kaland volt. Ő segített engem azzal, hogy húzott magával a lehetőségek végső határáig. Technikai felkészültsége páratlan, ízlése kifinomult - bár a színészeimért nem rajong, azok "zavarják" az ő képi világát -, egyszóval kivételes művész. Van a Szerelemben egy jelenet: a férfi kijön a börtönből, hazamegy, még nincs otthon az asszony, bemegy a kisszobába és egy széken meglátja az asszony fehér blúzát. Azt megérinti, megszagolja. Nem egy ügy, elindítom: "Iván, te belépsz, odafordulsz, meglátod satöbbi. Gyerekek, dobjátok már oda a blúzt és csináljuk!". A felvétel előtti pillanatban Tóth ránéz: "Ti meg vagytok őrülve?! Ezt a blúzt egy szögletes karfára tenni?!" És ahogy odatettünk egy ívelt karfájú széket, ott megjelent egy női váll. Persze, ez egy apróság, semmi dolog, észre sem veszed. De ha minden pillanat így van megcsinálva, akkor az egész, anélkül, hogy tudnád, elvisz téged egy világba, amit elhiszel. Ami hiteles számodra, amiben ott akarsz lenni, amiben vele érzel az emberekkel. De ha ötven "szögletes" szék lesz, akkor nem tudod, miért, de kimaradsz az egészből. Szóval a részletek, igen, a részletek a legfontosabbak ...
(Bérczes László interjúja Makk Károllyal, Metropolis, 1999 ősz)

 

... Tóth János ... ... rövidfilmjeinek nagy erénye, hogy az ábrázolásmód, a filmnyelv újszerű poétikai eszközei mindig természetesen válnak az esztétikai érték tartalmi komponenseivé. Vagyis azok a lényegi tartalmak, melyeket a rendező a valósághoz fűződő viszonyában ismeretelméletileg elsődlegesnek ítél, az ábrázolásban esztétikailag mindig koherensen formálódnak meg, s ezáltal a különböző kifejezési eszközök mindig funkcionálisan hordozzák az adott jelentésegységet ...
... Tóth János filmjeinek poétikai eszközei azonban már olyasfajta kiegészítő viszonyban állanak egymással, hogy egy egység megváltoztatása az adott jelenet, sőt a film egészének megváltozását hozná magával. Mindez lépés afelé, hogy a film “jelentése” ne hagyományos módon, a képek egymásutániságából, hanem a különböző rétegek vertikális egymásra épültségéből bontakozzék ki ...Mátyás Győző: Tóth János egyszemélyes művészete, Filmkultúra, 1981/5. Szám

 

.. akinek a színtechnika minden csínja-bínja csakugyan a kisujjában van, s aki például a Macskajáték taxi-jelenetében, csaknem az értékhatáron tartott sötétségben, képes volt egy bő félközeliben egyetlen apró színes foltot, egyetlen sötétvörös rózsát (méghozzá üvegen, az autó szélvédőjén keresztül fotografálva) abszolút színhelyesen “elővarázsolni”! (Más kérdés, s bennünket itt vajmi kevéssé érdekelhet, hogy az Egy erkölcsös éjszaka némelyik képe magában véve “szép”.) Ez megint olyasmi, amiben Tóth János művészalkata a Sára Sándoréval rokon. A hagyományos filmelbeszélésbe visszacsöppenve, egyszerűen elernyed, “föladja a küzdelmet”. Nem az ő világa ...
(Csala Károly: A mozgóképi mozgó részletek szintézise, Tóth János filmpoetikája, Filmkultúra, 1980/1)

 

... A Szerelem nyelvi struktúráját a folyamatos elbeszélés tér/idejébe behatoló asszociatív emlékképek gyorsmontázsa határozza meg. Ez a megoldás először is mélységében tágítja ki a történet cselekményvilágát: a film lényegében egyetlen szűk belsőben játszódó első kétharmadában az öregasszony fragmentális emlékképekből felépülő múltját, valamint a fia nevében írt fiktív amerikai levelek nyomán születő képzeletbeli világát jeleníti meg. Aztán a harmadik harmadra ez a technika, miközben megőrzi nyelvi szerkezetét, funkciójában átalakul. A férj hazaérkezésének és feleségével való találkozásának jeleneteit hasonló, ha nem is annyira intenzív, a montázs elemeit tekintve nem archaizáló vagy fiktív látványvilágú, hanem az adott cselekményvilág tér/idejében mozgó képváltások kísérik. Ez a megoldás - az öregasszony halálával és a férfi hazaérkezésével megvalósuló dramaturgiai egység mellett - a két történet strukturális összetartozását is biztosítja. Fontosabb azonban, hogy e nyelvi-stiláris egység által az öregasszony archaikus világképe és értékrendje mintegy strukturálisan rákopírozódik a jelenkori történetre; az ő életvilágát leíró filmnyelvi megoldás hasonló szellemi tartalommal ruházza fel a házaspárnak a maga történelmi realitásában igen távoli világát is. A jelen, a politikai elnyomás értékvesztett, időtlen (az időtől megfosztott) világa az öregasszony értéktelített múlt idejéből meríti formáját - és szellemi tartását. Ez az a struktúra, amely a Szerelem témájában rejlő problematikát végérvényesen kirángatja a konkrét események történelmi vagy politikai léptékű tanulságából, a történelmi analízis és igazságtétel dimenziójából. A két elbeszélés kapcsolata a filmben így messze nem dramaturgiai: egy értéktelített életvilág kontrasztja, tükörképe, emberi tőkéje képes értelmezni és idővel -a remény jövő idejével - feltölteni a személyiségre mért történelmi apály reménytelen időszakát. A múlt felszínre hozta a jelen szépségét; a jelenben megőrzött szeretet értelmet adott a múlt képeinek ...
(Gelencsér Gábor: Miért szép? A Szerelem és a hetvenes évek magyar filmművészete, Metropolis, 1999 ősz)

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap