Boronyák Rita Megmutatni a csendet


38 KByte

Makó Andrea (1974) A Jánó testvérek című filmje a lassú, türelemre intő filmek kedvelőit örvendezteti meg. A fiatal rendező a dokumentumfilmnek a klasszikus hagyományához nyúl vissza. Dacol a manapság divatos infotainment-trenddel, a publicisztikusan feltálalt, készregyártott munkák divatjával. Témájához illően szinte eszköztelenül mutatja be hőseit, ezáltal hagy időt és teret nézőjének a gondolkodásra, odafigyelésre. A film 20 percéből 16 percig úgymond semmi nem történik. Két nagyon szerény körülmények között élő, törődött férfi tesz-vesz, szöszmötöl, eszik, piacra megy, vásárol. A 16. percben egyikük behoz egy fából faragott templomot, s az remekmű. A rendezőt pályakezdéséről és filmjéről kérdeztük, amely Nyonban a Kodak díját nyerte.

 

Egy másik “csendes filmes” Tölgyesi Ágnes, a Pipacsok rendezője ajánlotta nekem a filmedet a szemlén.

Gyuláról és Elemérről ez a második filmem. Egyik államvizsga-dolgozatom egy háromperces etűd volt róluk. A tanárom, Buglya Sándor biztatott: ez a téma megérne egy hosszabb filmet. A legnagyobb bánatom, hogy mivel televízióban dolgozom, kimegyünk, “lelőjük” az alanyt, és nagy elégedetten visszajövünk. A forgatás előtt lementem terepszemlézni egy kicsit. Kérdeztem Gyulát, hol van Elemér. A szobából kakaskukorékolás-szerű hangot hallottam - ez volt szegény Elemér hangja. Amikor a stábbal visszajöttünk, arra gondoltam: ezt a csendet kell megmutatni. Az emberi hang az ő mindennapi életükben nem domináns. Egymás közt keveset kommunikálnak. Elemér a kerítést javította, ránézett Gyulára, és Gyula tudta, be kell mennie, hogy kihozza a kalapácsot. Mi ezt nagyon elfelejtettük, mindent túlbeszélünk. Valahogy vissza kéne térni a némafilmes vonalhoz. Ami látszik, azt nem kéne még szájbarágósan el is mondani. Ők a szobrokkal fejezik ki magukat. Úgy is lehet üzenni a világnak, hogy nem ordítjuk a nézők képébe azt, ami egyértelmű.

Ezt leginkább az utolsó inzertnél éreztem: “Erdély legkeletibb pontján, a Moldvát Erdéllyel összekötő határvonalon húzódik az Ojtozi-szoros. A két megye közti úton naponta több száz kamion száguld át.” A két férfi szinte szavak nélkül érti egymást. A kamionok említése helyezi bele kettőjüket a mai gyors és hangos világba. Egyértelmű közlés, nem magyarázod túl képi illusztrálással. Patetikus, egyenesen hatásvadász lett volna, ha alávágod a száguldó kamionokat.
Mesélj kicsit magadról.

1993-ban végeztem Székelyudvarhelyen a tanítóképzőben. Két évet tanítottam, emellett dolgoztam a kézdivásárhelyi kábeltelevíziónál. Egyszer csak észre vettem, hogy az iskolapadból, a gyerekektől rohanok a televízióba. Akkor jöttem rá, hogy igazából ezt szeretném folytatni. Jó iskola egy ilyen helyi kábeltelevízió. Akkor persze még nem tudtam, mi az, hogy fél ötkor még forgatok, hatkor már adásba megy az anyagom. Kapóra jött, hogy Kolozsvárott felvételiztettek a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Adtak Erdélynek 14 ösztöndíjas helyet, ez volt az úgynevezett első Bolyai-osztály. Most már van Bolyai-kettő osztály is. Így kerültem ’95-ben Budapestre. ’98-ban végeztem a főiskolán televíziós adásrendező szakon. Láttam, hogy egy fecske nem csinál tavaszt, láttam, hogy otthon, Kézdivásárhelyen egy SVHS kamerával nagyon korlátozottak a lehetőségeim. Kettős én kezdett bennem kialakulni: mind szerettem volna többet, de mindig közbeszólt a technika ördöge, meg az, hogy nincs pénz. Mind azt mondták: könnyű neked beszélni, most három évet ott voltál Budapesten, hazajössz, kioktatsz…

Mi ugyanezt halljuk évek óta. Onnan nézve a magyarországi helyzet maga a földi paradicsom?

Igen. Számomra adódott egy lehetőség. Megkérdeztem Buglya Sándortól, hova lehetne gyakorlatra menni. Akkor már majdnem elvégeztem a főiskolát, de televíziós stúdiót, profi vágószobát még nem láttam. Úgy éreztem, az kell, hogy elejétől a végéig átlássam az egészet. A főiskola nagyon sűrített volt. Két-két hónapot voltunk elméleten, a gyakorlati vizsgaanyagokat otthon kellett megcsinálni. Az első nagy pofon az volt, hogy azt mondták, á, nyugodtan meg lehet ezt otthon csinálni. De otthon csak egy régi orosz hangkeverő pult volt, úgyhogy erre a munkámra hármast kaptam. Ekkor értettem meg, hogy nem elég, ha én jó zenét választok, a technikának is profinak kell lennie. Székelyudvarhelyen tulajdonképpen lopva készítettük az államvizsga-filmünket, amikor éjjel egykor kiürült a stúdió, akkor gyorsan be, és hajnali ötig be kellett fejezni, és ez így ment egy héten keresztül. A Budavári Jeles Napok rendezvénysorozatnak akkor Ordódy György volt a főszerkesztője, aki megkérdezte, van-e kedvem szerkesztőasszisztensnek menni. Megfeleltem, és itt maradhattam. Most már két éve belsős vagyok.

Ott tartottunk, hogy Buglya Sándor biztatott, a Jánó testvérek témája megér egy hosszabb feldolgozást.

’97-ben a Duna Műhely közzétett egy felhívást, hogy fiatal alkotók, műhelyek jelentkezését várják. Addigra a Bolyai-osztály már eléggé szétszéledt. Úgy adtam be ezt a pályázatot, hogy mondtam Durst Gyurinak: ez az én ötletem, de nem Duna Televíziós munkatársakkal, hanem a volt Bolyaisokkal szeretném megcsinálni. Két osztálytársam, Erdős Zsigmond és Kacsó Sándor volt az operatőr, Bartha Ágnes pedig az asszisztensem.

Kinek az ötlete volt az, hogy feliratozni kell a bácsik beszédét, illetve hogy inzerteket alkalmazzatok?

Mindkettőt én gondoltam ki. Amikor leültem a vágóasztalhoz, azt éreztem: én nagyon sokat tudok Gyuláról és Elemérről, de nem biztos, hogy ez a néző számára egyértelmű. Narrációt, tudálékos hangalámondást nem akartam, mert az tönkretette volna azt a hangulatot, azt a csöndet, amit meg akartam mutatni.

A filmed oldottan és természetesen egyszerűen csak megmutatja ezt a két bácsit, aki - hogy is mondják a magukat egészségesnek tartók? - szellemileg sérült.

Én semmilyen szempontból nem tartom őket sem hátrányos helyzetűnek, sem betegnek. Sőt. Ugyanazon az udvaron, az első házban lakik a harmadik testvérük, akinek családja, gyerekei vannak. Ők teljesen kimaradtak a filmből. Sajnos rossz tapasztalataim voltak velük. Ha Gyula és Elemér pénzt kapott, rögtön elvették tőlük. Gyulát és Elemért bolondnak tartja a falu. A harmadik testvérük, aki alkoholista, lopja a napot, az normális nekik.

A filmben ez nem érződik. Te csak azt a festékbolti eladót mutatod meg, akihez vásárlókörútjuk során betérnek, s aki ott elmagyarázza a boltbelieknek, hogy ez a két bácsi milyen ügyesen farag. Teljesen értékükön becsüli őket.

Igen. Azért sem tartom hátrányos helyzetűnek őket, mert ki tudják fejezni magukat. Könnyű és egyszersmind nehéz dolgom volt velük. Nem tudtam ugyanis instruálni őket. Számunkra szinte az utolsó pillanatig kérdéses volt, mennyire jut el hozzájuk az, ami történik. Két kamerával forgattunk. Az utolsó napon azt találtuk ki, hogy az egyikkel lejátsszuk nekik, amit addig fölvettünk, a másikkal pedig filmezzük a reakcióikat. Igen ám, de az egyik kamera lerobbant, ezt leállítottuk egy fix helyre. A keresőben Gyula volt látható, s ekkor azt mondta Elemérnek: amit itt látsz, a tévében, azt közvetítik. Az utolsó nap utolsó tíz percében derült ki, hogy tudják, értik, mi történik. Számomra ez is azt jelenti, hogy semmilyen szempontból nem hátrányos helyzetűek vagy sérültek. A filmmel sokszorosan nagy szerencsém volt. Egyrészt az időjárás nagyon kedvezett nekem, mert végig esett az eső. Számomra fontos volt ez a hangulat. S noha instruálni nem tudtam a szereplőket, ők maguk alakították úgy, ahogy az filmes szempontok szerint is nagyon jó lett. Havonta egyszer, amikor jön a nyugdíjuk, bemennek a városba, Kézdivásárhelyre vásárolni. Mondtuk, akkor menjünk be a városba. De nem, mondták ők, mert nincs még nyugdíj. Adtunk egy kis pénzt, hogy akkor azt most elkölthetik. Ők általában stoppal mennek be. Ott, a zuhogó esőben nem szerettünk volna órákat várni a kamerával a stoppra, megkértem édesapámat, tegyen úgy, hogy fölveszi őket. Apukám rossz színész volt, jóval azelőtt lassított, hogy Elemérék integettek volna, ezért kivágtuk azt a jelenetet. Érzésem szerint itt megdöccen a film, nem lehet érteni, mit keresnek hirtelen egy kocsi belsejében. Nem tudtam hogy a sétájuk során meg fogják bámulni azt a zöld kerítést, nem tudtam, hogy bemennek a cukrászdába, ahol a cukrász néni mondta, hogy minden hónapban egyszer bejönnek, mindig kávét és rigójancsit kérnek. Nem tudtam azt sem, hogy utána elmennek a Gábor Áron szoborhoz, és ott tisztelegnek…

…és ott kiderül, hogy Gábor Áron a dédnagybátyjuk...

Ezt se tudtuk. Mi tulajdonképpen csak követtük őket. Számomra az a szimpatikus bennük, hogy kevés eszközzel, a szó legszorosabb, értékítéletmentes értelmében primitíven olyan csodálatraméltó dolgokat hoznak létre, amilyenekre mi nem vagyunk képesek. Nem figyelünk oda, nem fordítunk rá időt. Nekem a film legmeghatóbb jelenete az, amikor egyikük azt mondja: Dicsőség a magasságban Istennek, és fölnéz.

Ezt írták az általuk faragott gyönyörű templomra is.

Mi tele vagyunk mindenféle civilizációs nyavalyával, mindig panaszkodunk, jajongunk. Nekik abban a nagy szegénységben, ami persze az ő boldog kis világuk, de a mi szemszögünkből szegénység és nyomorúság, van erejük fölnézni arra a szoborra, vagy az égre, és azt mondani: Dicsőség a magasságban Istennek, és milyen jó, hogy itt vagyunk.

Mit tudsz róluk azóta?

Jól vannak. A filmet látták a Duna Televízióban. Érdekes még, hogy nézik Balázs Géza műsorát, a Hej, hej, helyes beszédet, és nem unják. Tulajdonképpen furcsa is ez kicsit, hiszen a beszédüket azért kellett feliratozni, mert nem mindenki érti meg…Különben tizenhat éve nem dolgoznak, amióta a fűrésztelepet felszámolták, mert megszűnt a kisvasút. Azt sajnálom a legjobban, hogy a kamerában egyszerűen nem látszottak a rajzaik, amiket egy viaszosvászon terítő visszájára rajzoltak. Óriástotálban, madártávlatban, mintha repülőről látszana, ott a falu, a templom. Kb. négyszer ötcentisre van hajtogatva, kinyitva pedig akkora, mint egy szobafal, csak már mindenütt be van szakadozva. Vagy például kiteregették nekünk a Bánk bánt és mondták, ez a Bánk bán, Kolozsvárott játszották.

Látták?

Ezt nem tudom, odáig nem jutottunk el. Kérdeztük, de nem értettük meg, hogy látták-e, újságcikk alapján rajzolták, vagy akár plakátot láttak róla Kézdivásárhelyen.

Mit jelent számodra a filmkészítésben, hogy nő vagy?

Nekem nagyon fontos lett a világban, az életben a kép. Én azt sajnálom, hogy a mindennapi televíziós munkámban nagyon kevés időm, lehetőségem van arra, hogy dokumentumfilmeket készítsek. Ez azért érdekes, mert egy-két év főiskola után az emberekben az alakul ki, hogy játékfilmes rendezők akarnak lenni. Én soha nem akartam, nem is akarok az lenni. Lehet, hogy önbizalom kérdése. Nem tanultunk elég színészvezetést a főiskolán. Poénként azt szoktam mondani: ha rendezek egy húszperces dokumentumfilmet, a néző legfeljebb kimegy a teremből. De ha a néző befizet egy másfél órás filmre, akkor én visszaélek a türelmével. Ez persze nem ok, egyszerűen a dokumentum, a portré vonz. Itt vagyok én bajban. Most filmet kell csinálni a svájci díjból, és nem is keresek olyan témát, amit televíziósan tele lehet dumálni. Ha megfigyeljük, nagyon kevés dolog, történet maradt a mai világban, amit csupán a képekkel el lehet mondani.

Értsem ezt úgy, hogy az, hogy nő vagy, neked semmit nem jelent a filmkészítésben?

Én ugyanúgy tekintem magamat, mint…én nem osztom így el a világot, hogy női rendező vagy férfi rendező.

Magyar filmszemle, nyoni filmszemle…?

A nyoni zsüriben az volt a szimpatikus, hogy a Regard neuf ben (Új szemlélet), az elsőfilmesek kategóriájában nem vén, megkeseredett, tíz Oscar-díjon átesett rendezők bírálták el a műveket, hanem nyolc főiskolás fiatal. Persze, volt játékfilmes kategória is, ahol a megfelelő, negyven évet lebokszolt szakmabeliek zsűriztek. Én nem értem, miért kellene olyanokkal vetekednem, akik ötven éve a pályán vannak. Itt nincs meg a hibázás lehetősége. Ott azt mondják nagyvonalúan: belefér. Itt meg...ha egy húszperces filmben van egy félperces eléletlenett képsor, akkor na ne, hát az nem kaphat díjat. Én azt látom, hogy itt a nevek dominálnak. Az én lehetőségeim elégé rapszodikusan alakulnak, nagyon sok mindent kényszerül az ember úgymond kibulizni magának...

 

Az interjú készítése után A Jánó testvérek a Retina 2000 fesztiválon elnyerte a MAFSZ díját.

A Jánó testvérek
rendező: Makó operatőr: Erdős Zsigmond, Kacsó Sándor, vágó: Szirti Anina, gyártásvezető: Komjáti Ferenc, producer: Durst György, gyártó: Duna Műhely, 21 perc, színes, video


61 KByte

67 KByte

66 KByte

54 KByte

29 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap