57 KByte	Katriel Schory, az izraeli filmalapítvány ügyvezető igazgatója a zsidó nyári fesztivál keretében rendezett izraeli filmhétre érkezett néhány napra Budapestre. Az alapítványnál másfél éve vállalta el ezt a posztot, de csak meghatározott időre. Ugyanis saját filmgyártó cége van, amelynél munkáját ez alatt szünelteti. 1973-tól számtalan játékfilm, televíziós és dokumentumfilm producere, gyártásvezetője. Többek között a Falakon túl című (1984), Oscar-díjra jelölt film társproducere és gyártásvezetője volt. Beszélgetésünk során elsősorban az alapítvány működéséről faggattam, de más kérdések is szóba kerültek a rövid találkozás során. K.S.: Az izraeli filmalapítvány az egyetlen állami pénzforrás, amely támogatja az izraeli játékfilmgyártást. A rendelkezésre álló összeg évi négy-ötmillió dollár. Működése független a kormánytól és az aktuális politikai viszonyoktól. Az alapítvány elnöke - a legnagyobb mobiltelefon hálózat vezérigazgatója - a kilenc tagból álló kuratóriummal együtt hozza meg döntéseit. Van közöttük filmes szakember, üzletember, ügyvéd. Önkéntes alapon, ellenszolgáltatás nélkül vállalták a feladatot. Rajtuk kívül három művészeti igazgató dolgozik az alapítványban. Közismert filmszakemberek. Az ő feladatuk a tanácsadás és a konzultáció, a kuratórium munkájának a segítése. Először ők olvassák el a beadott szinopszisokat, amelyek közül kiválasztják a legígéretesebb ötleteket. Minden pályázó választ kap, mindenkinek megindokolják a döntést, akár kapott támogatást, akár nem. Mi késztette arra, hogy otthagyja saját cégét, és elvállalja ezt a nem éppen hálás feladatot? Csak meghatározott időre vállaltam el, mert úgy éreztem, hogy a húsz éve működő alapítvány átszervezést és megújítást igényel. Mivel jól ismerem a haza filmgyártás minden területét, gondoltam, hasznát veszik a tapasztalataimnak és segíthetek fellendíteni az alapítvány hatékonyságát. Hány játékfilm elkészítéséhez járult hozzá az alapítvány a fennállása óta? Húsz év alatt száznegyven film készült. Az alapítvány a film ötletének megszületésétől támogatja a műveket. A pályázóknak csak egy ötoldalas szinopszist kell beadniuk. Tavaly például százhatvan szinopszist kaptunk. Ebből választottunk ki huszonötöt, amelynek mindegyike tízezer dollár támogatást kapott ahhoz, hogy az ötletből az alkotó megírja a forgatókönyvet. Bár huszonöt forgatókönyvből mindössze hét film elkészítésére futja az éves keret, tizennégy forgatókönyvet választunk ki, mert ezt a tizennégy forgatókönyvet még felajánljuk a különböző televíziós társaságoknak. Tavaly hat játékfilmhez járult hozzá a televízió, filmenként kétszázezer dollárral. Ez jelentős összeg, ha figyelembe vesszük, hogy egy átlag film költsége ötszáz-nyolcszázezer dollár. Az alapítvány befektetésként kezeli a filmhez való hozzájárulását. Tehát nem adomány és nem kölcsön. A produkciónak visszafizetési kötelezettsége van, de mi vagyunk a sorban az utolsók. A befektetett összegre csak akkor formálunk igényt, ha már az összes többi partner visszakapta az általa fizetett összeget. A gyártási költségeknek maximum hetven százalékát nyújtjuk, s ennek feltétele, hogy a producernek igazolnia kell a fennmaradó harminc százalék forrását. Olyan is előfordul, hogy egy rendező családi vállalkozásban, esetleg barátok által összeadott pénzből kezd hozzá a forgatáshoz, de a film befejezéséhez már nincs elég pénz. Ilyenkor a kuratórium durva vágásban megnézi a filmet, és aztán dönt arról, hogy támogatja-e a befejezését. Az erre adható összeg ötvenezertől százezer dollárig terjed. De ezzel még nem ér véget a szerepünk. A film forgalmazásának a beindítása is jelentős költséggel jár. Minden film, amelyik alapítványi támogatásból készült, negyvenezer dollárt kap kópiagyártásra, reklámozásra és a forgalmazásra, amennyiben igazolja, hogy már rendelkezik erre a célra negyvenezer dollárral. Összesen tehát nyolcvanezer dollár áll rendelkezésre a film forgalmazásának beindításához. Természetesen mindenhez nagyon részletes kalkulációt és szigorú elszámolást kérünk. Újabban a világ legjelentősebb fesztiváljain való részvételt is támogatjuk, mert a nemzetközi díjak segítik a filmek eladhatóságát és terjesztését. Huszonötezer dollárt nyújtunk feliratozásra, propaganda-anyagok készítésére, szállításra stb. Az alapítvány céljait egyszerűen össze lehet foglalni. Képességeink és szándékunk szerint támogatjuk a legtehetségesebb rendezőket és a legjobb, legkreatívabb filmek létrejöttét. Arra is törekszünk, hogy folyamatos munkához segítsük a tehetséges rendezőket. Ne kelljen öt évnek eltelni ahhoz, hogy egy rendező újabb lehetőséghez jusson. Készülnek játékfilmek az alapítvány támogatása nélkül? Sajnos nincsenek. Évente átlag tizenkét játékfilm készül, de nincs más pénzforrás. Előfordult már, hogy néhány fiatal rendező baráti segítséggel megpróbált magánerőből gyártani, de az elmúlt öt-hat évben nem készült film az alapítvány segítsége nélkül. Van-e megfogalmazható művészeti, ideológiai vagy bármilyen más szempont, amelynek meg kell felelnie a készülő filmeknek? Nincsenek kikötések. Nem számít, hogy miről és kikről szól a film, csak szólítsa meg a nézőket. Ezen kívül csak a minőség számít. A témaválasztást illetően teljes a szabadság, ennek megfelelően a filmekben megjelennek az országot jellemző problémák és konfliktusok. Csak példaként említem a sok díjat nyert Palesztina cirkuszt (r: Eyal Halfon, 1998), amely egy vándorcirkusz fellépéséről szól egy arab faluban, és az izraeli katonák nem éppen kedvező vonásait ábrázolja. Vagy a mostani filmhéten bemutatott egyik film, amelyet eléggé ellentmondásosan fogadtak Izraelben, a Csodálatos kegyelem (r: Amos Gutman, 1993). A film bemutatja a hagyományos izraeli család szétesését, nyíltan beszél a homoszexuális szerelemről és a kábítószer-fogyasztásról. Bármilyen film elkészülhet tehát, ami hitelesen és tehetségesen ábrázolja Izrael jelenét. Érdeklődnek az otthoni filmek iránt Izraelben? Sajnos nem nagyon. A teljes nézőszám három százalékát teszik ki. Vannak persze kivételek. A Yana barátaira (r: Arik Kaplun, 1999, Karlovy Vary fődíj) például száztízezren voltak kíváncsiak, de ez kiugró siker, nem általános. A Totális szerelem című filmet (r: Gur Bentivitz, 1999) negyvenezren nézték meg. Huszonötezer néző alatt a film veszteséges. Persze van ilyen is. A külföldön sikeres Kadosht (Eric Kaplun, 1999) például csak tizennyolc ezren látták Izraelben. Szeretnénk az izraeli filmek nézettségét hat-nyolc százalékra feltornázni. Az adótörvény szerint minden hazai filmre eladott jegy árának két és fél százaléka a mozitulajdonosnál marad, aki ebből tudja tovább műsoron tartani a filmet. Ön mit tart a legfontosabbnak, mit szeretne megváltoztatni az alapítvány munkájában? Vissza akarjuk hozni az izraeli nézőket a moziba. Amikor a kormánnyal az alapítvány költségvetéséről tárgyalunk, nem könnyíti meg a helyzetünket az a tény, hogy az izraeli filmek nézettsége meglehetősen alacsony. Szeretnénk élénkebb kapcsolatot teremteni az izraeli film és a közönség között, szeretnénk, ha kialakulna a párbeszéd. Mindent megteszünk ennek érdekében. Nemrégiben kötöttünk egy szerződést az izraeli hadsereggel, amely szerint minden hónapban más filmet vetítünk Tel Aviv legnagyobb mozijában a katonáknak. Felmérésünk során ugyanis, kiderült hogy a katonák egyharmada soha életében nem látott még izraeli filmet. Tárgyaltam már az izraeli légitársasággal is, hogy ne csak amerikai filmeket vetítsenek a fedélzeten. Főleg ezért határoztam úgy, hogy elvállalom ezt a fárasztó és hálátlan posztot egy időre, hogy megtapasztaljam lehet-e még tenni valamit, vagy már túl késő. Az Örökmozgóban októberben vetítjük Assi Dayan csaknem minden filmjét, ő maga is eljön hozzánk. Néhány szakmabelitől eltekintve a magyar közönség nem ismeri munkásságát. Mit mondana el róla, ki ő? Assi Dayan az egyik legtehetségesebb és legsikeresebb rendező Izraelben. Egyébként Mose Dayan, az ismert izraeli tábornok és politikus (1915-1981) fia. Kissé kiszámíthatatlan természetű, nem könnyű vele együtt dolgozni, de a nevéhez fűződnek a legsikeresebb izraeli filmek. Nemrégiben az egyik napilapban szavazhattak a nézők az alapítvány fennállása óta készült legjobb öt filmre. Dayan filmje, a Tel Aviv árnyai (Life According To Agfa, 1992) szerepelt a legjobb öt film között, de a többi filmje, a Mr Baum (1998) és az Elektromos ágymelegítő (1995) is népszerű volt. A hetvenes években rendezett vígjátéka, a Halfon hill kultuszfilmmé vált. Rengetegszer adta a televízió. Mindenki betéve tudja. Nemcsak én tudom idézni a filmben elhangzó szövegeket, de a lányom is.
50 KByte
51 KByte