Fejér Tamás rendező 1920. dec. 29-én született Pécsett. Diákkorában A nő és a gép című amatőrfilmjével 1937-ben második díjat nyert Párizsban. 1938-tól gyakornok, majd rendező a Hunnia Filmgyárban. Rövidfilmeket készít. 1943-ban elméleti munkája jelent meg Film. A film gyártása, esztétikája és jövője címmel. 1945 után után a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára és az Országos Filmhivatal keskeny- és kisfilmosztályának előadója volt. Nevéhez fűződik az első felszabadulás utáni magyar szinkron elkészítése (Hősök hajója, 1948). 1949-től 1951-ig a Hunnia Filmgyár gyártási főosztályának vezetője. Lemondása után rendezőasszisztens Várkonyi Zoltán és Fehér Imre mellett. 1958-ban rendezte első filmjét. A mai élet problémái izgatják elsősorban. Filmjei közül legérdekesebb a Kertes házak utcája (1962), ebben a szocializmusban konformizálódott harcos értelmiséget vizsgálja. 1963-ban, az alkotócsoportok magyarországi létrejöttekor a II. sz. alkotócsoport vezetője lett. Rövidesen lemondott. 1974-től 1980-ig a Mafilm rendezői osztályának vezetője volt. Első játékfilmje a Fekete István regényéből készült Bogáncs (1958). Legnagyobb sikerét A Tenkes kapitánya (1964) című televíziós sorozattal aratta, melynek két részes mozifilmes változatát is elkészítette. Ő forgatta az első magyar tudományos-fantasztikus filmet (Az idő ablakai, 1969).   Filmográfia Miért rosszak a magyar filmek? (1964) - rendező; A Tenkes kapitánya I-II. (1964) - rendező; Patyolat akció (1965) - rendező; A férfi egészen más (1966) - rendező; A beszélő köntös (1968) - rendező, forgatókönyvíró; Az idő ablakai (1969) - rendező, forgatókönyvíró; Hekus lettem (1972) - rendező; Ballagó idő (1975) - rendező, forgatókönyvíró; A királylány zsámolya (1976) - rendező, forgatókönyvíró; Veszélyes játékok (1979) - rendező. (Forrás: Komár Erzsébet: Mozgóképtár 5. 1999)   Válogatás a filmek korabeli sajtójából (Összeállította: Boronyák Rita) “Sokára juthattam el odáig, ( ), hogy játékfilm-rendezőként bemutatkozhassam. Már rövidnadrágos koromban amatőrfilmezéssel foglalkoztam. Avantgardista szellemű rövid műveimet külföldi amatőrfilmes versenyeken több ízben meg is jutalmazták. Először 1937-ben Párizsban nyertem nemzetközi díjat Az asszony és a gép című kisfilmemért. Húszévesen, 1938-ban kerültem a Hunnia filmgyárba, ott asszisztenskedtem éveken át, az akkori rendezők mellett. És újabb húsz évbe tellett, amíg első nagyfilmem forgatásához kezdhettem. Ennyi idő alatt az ember sok mindent megtanul, de az önálló munka közben sajátíthatja el csak a művészi biztonságot, a bevált eszközök szakértő kezelését. Számomra a Bogáncs és a Szerelem csütörtök jelentette a szükséges ujjgyakorlatot. ( ) A bátorság az újszerű megszólalásra ( ) csak a szakmai rutin megszerzése után következhet, vagyis akkor, ha a rendező már megáll a maga lábán. Ez nem szükségtelen óvatosság, ez a művész fejlődésének útja. A filmet ma is a szimbólumok és az asszociációk legérzékenyebb művészetének vallom, de közben közelebb kerültem egy másik felfogáshoz, ami a filmet valóban a tömegek művészetévé emeli: a közérthetőséghez. E kettő között találok rá majd - úgy érzem - igazi művészi énemre.” (Bátorság és rutin, Sas György interjúja, Film, Színház, Muzsika, 1959. Okt. 9. Pp 30-31)   “Ellentmondások jellemzik Fejér Tamás rendező módszereit és stílusát is. Érti a dolgát, szuggesztív erő árad abból, amit csinál, már kezdő képeivel fogva tartja a nézőt, pontosan és érzékletesen idézi fel a kort, a helyszínt, s a továbbiakban is lendületesen, belső hévvel, modernül dolgozik. A bonyolultabb eszmei tendenciák irányításában sem téved el. Azután egyszerre valahogy elveszíti művészi önbecsülését, nem látja, hol ér véget az, amit még művészetnek mondhatunk, és hol kezdődik az olcsó hatáskeresés, a bazári giccs és ponyva. Eddigi munkáiban is tapasztaltuk, hogy nem valami sajátos, egyéni stíluskövetés mozgatja képzeletét, de a mindenkori témához és műfajhoz való stílusalkalmazkodással híven megadja filmjei hamisítatlan levegőjét. Jól ismeri a kezébe vett anyagot kívülről-belülről, de úgy tűnik, hogy még nem eléggé ismeri önnön képességeit. Jobb művésznek sejtjük mi annál, mint amilyennek eddig megismerni engedte önmagát.” (Sas György: Magyar filmdráma: Az arcnélküli város, Film, Színház, Muzsika, 1960. Nov. 11. pp 12-13.) “A film egészének, s elsősorban a rendezőnek érdeme a környezetben való otthonos mozgás, az 'üzemi levegő' hűséges érzékeltetése, amit - egyebek között - a statisztéria 'valódiságával', az Ikarus-gyárnak műteremként való használatával ért el. ( ) Ebben a környezetben első pillantásra még az olyan részletek is természetesek, életszagúak, amelyeknek realizmusa és élményanyaga bizony sovány. ( ) Vajha a valódi problémákkal telítettebb vállalkozásaink is élnének a filmkészítésnek hasonló módjával - már ami a környezet hitelességének megteremtését illeti.” (Geszti Pál: Új magyar film: Jó utat, autóbusz, Film, Színház, Muzsika, 1961. Dec. 22.) “Fejér Tamás rendezése a fő figurát súlyosabbá, jelentékenyebbé formálja és a belső lélektani ábrázolás helyett túl sok külsőséget mutat - ezért kevesebb az eredeti novellánál. A Miért rosszak a magyar filmek? így nemcsak tartalmával, elkészülésének sorsával is illusztrálja a témát, amelyről beszél. Sokat segít azonban külsődleges ábrázolásmódján a színészek jó játéka. ( ) Mindenesetre szép a filmgyártól, hogy ezt a nem kevéssé önkritikus filmet elkészítette. ( ) Jó fordulatok, játékos ötletek és elszalasztott lehetőségek. Mégis örültünk a filmnek. Vannak korszakos problémák, nehéz dallamok. Ha csak fütyürésszük őket, vajmi keveset adnak vissza az igaziból, egyet azonban el lehet mondani az ilyen könnyed füttyszóról is: nem lopott muzsika!” (Sándor Iván: Új magyar filmvígjáték: Miért rosszak a magyar filmek? Film, Színház, Muzsika, 1964.jún. 12. ) “Fejér Tamás rendezése stílusosan szolgálja a mondanivaló kifejezését. A képek különös kompozíciója (Hildebrand István kitűnő munkája), a kameramozgás ritmusa sokat elmond erről a világról, mintegy aláhúzza, hangsúlyozza, ritmusával is kifejezi ennek az életnek az enerváltságát, kiúttalanságát, céltalanságát. Ahogy a fények, árnyak váltakoznak, ahogy színtereket képes bemutatni ez a film, abban már eleve atmoszférát teremt, mondanivaló rangjára emeli a képi megfogalmazást. A színészi játék ennek megfelelően tökéletes egyszerűséggel szólal meg. Ritkán látni ilyen kitűnő ábrázoló-együttest. Nem a színészi játék hat itt; de az ábrázolás természetessége és közvetlensége, könnyedsége és életszerűsége. Fényképezett valóság csap felénk a játékból. A film néhány nagy jelenetét különösen élménnyé a rendezői munka, a színészi játék avatja. ( ) Ezért tud a szokvány fölé emelkedni, meglepő eredetiségével hatni.” (Illés Jenő: Kertes házak utcája, in: Filmvilág, 1963. Jan. 15.)  “Ez jó film. ( ) Jóllehet a szakma kávéházi uhui előre a fülembe súgták: egy gyenge, eltorzult Bovaryné-témát látok majd. Hát nem. Ez nemcsak jó film, hanem tehetséges is. Maisága - végre! - nem mondvacsinált dramaturgiai naptár-kompozíció, nem is olyan, mely csak ma lehetséges, s egy óra múlva túlrohan rajta az élet. A magány és üresség - ma; vidéki kisváros, ahol néha még megcsapja az embert az Úri muri álmos atmoszférája. Villanegyed, de nem Móricz-hősök lakják a Rokonokból. Ezek itt a “kertes házak utcájában” valóban mai emberek, akik néha előre mennek, máskor meg bakugrásokat tesznek a tegnap irányába. Munkásból lett főmérnök, szövőnőből lett főmérnökné, küzdelmes tegnappal a hátuk mögött, s a jólszituált polgári családok valamikori életét élik, értelmetlenül, nemzeti egységet teremtvén a búsmagyar dal és a magnó-twist között. ( ) A képek ( ) fényből és árnyékból, házakból és kapualjakból, sziluettekből és szituációkból azt az üres unalmat árasztják, melyet a film cseppet sem unalmasan elítél, s ez megint finom rendezői megoldásokról, tudatos elképzelésről vall.” /Demeter Imre: Magány és félelem, in: Film, Színház, Muzsika, 1963. Jan. 5./ “A film hatásának titka a lebegtető dramaturgia, a sejtetéses képi ábrázolás. Szinte érzékelhetetlen fokozatossággal szorul háttérbe a racionalitás. Sokszor csupán hangulatok, helyszínek árulkodnak a szereplők gondolatairól, érzelmeiről." (Gyürey Vera: Kertes házak utcája, in: Filmkultúra, 1994. augusztus, p 16.) “ A hibák ellenére a Tenkes kapitánya bizonyára ismét sikert arat majd az ifjúság körében. S ez nem is baj, hiszen pedagógiailag kifogástalan és rokonszenves hősöket állít a gyerekek elé.” (V. V.: A Tenkes kapitánya, in: Népszava, 1965. Jan. 10.)