Filmkultúra: Filmek: Éljen Hmelnickij!

Jerzy Hoffman: Tűzzel-vassal

Alekszandr Domogarov
33 KByte
Jerzy Hoffman lengyel rendezőnek több mint húsz éves várakozás után sikerült végre megfilmesítenie Henryk Sienkiewicz nagy történelmi trilógiájának első részét is. A kislovag (1969), az Özönvíz (1974) és a most bemutatott Tűzzel-vassal között eltelt idő azonban fölveti a kérdést: Lehet-e ma még a hatvanas-hetvenes évek kelet-európai szellemében látványos regényadaptációkat, gazdag kiállítású történelmi kalandfilmeket csinálni? Hordoznak-e még aktuális üzenetet a XVII. századi lengyel Nemesi Köztársaság irodalmias történései a jelenkor számára? A forrásmű ismeretében rossz előérzettel indultam az Eurocenter multiplex vetítésére. Bár a film több millió nézőt vonzó lengyelországi sikeréről már egy éve folyamatosan születnek a tudósítások, valahogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy progresszív, romantikus történelmi játék kerekedjék a trilógia talán legnemzetiesebb hangvételű részéből, amely még a zaporozsjei kozákok jogaiért harcba szálló Bohdan Hmelnickij-felkelést is királyságellenes zendülésnek minősíti. Aztán mire végigszopogattam a 3 deci kólám, egyszer csak megint ugyanúgy magával ragadott az elbeszélés fonala, mint harminc évvel ezelőtt A kislovagnál és tévéváltozatánál (Michal úr kalandjai). Vajon mi lehet Hoffman titka? Bizonyára a hűséges adaptáció, ami Sienkiewicz esetében különösen tálcán kínálkozik. Itt nem kell semmit átírni, egyszerűen követni kell a romantikus regény megannyi ármányon és szerelmi szálon haladó vonalvezetését. Feltéve, hogy adottak hozzá az anyagi kondíciók. Egy ilyen gazdag anyagból valami biztos rezonál. De mi? Harminc éve még Wolodyjowski figurája volt érdekes. A nagy vitézé, akit a sors nem ajándékozott meg vonzó külsővel. Tadeusz Lomnicki alakításában egy nemzedék számára vált humanista iránytűvé Michal úr nemes esetlensége, az "Oda se neki!", amellyel feleségétől búcsúzik. Elgondolkoztatott ítéleteinkről. Problémája volt az életben. Alakja a Tűzzel-vassal szövetében is felbukkan. Zbigniew Zamachowski megformálásában azonban érzéketlenebb vitéz. Jól forgatja a kardot, de a bajuszát már nem pödri korábbi kedvével. Zagłoba uram mindent bevet mellette a rezonőri szerepkörben, a dolgok lényegét viszont egy litván harcosnak sikerül telibe találnia. Longinus Podbipięta fogadalmat tesz apjának, hogy addig nem tér haza, amíg kardjával le nem vág három tatár fejet. Nos, utána sem térhet haza, mert hőstettét a tatárok nyílvesszőkkel honorálják. És ha már a tatároknál tartunk: Emlékszik még a közönség Azjára, a lángoló szemű, fekete Daniel Olbrychskira, akit karóba húztak a lengyelek? Ezúttal apjával, Tuhaj-bejjel ismerkedhetünk meg. Ismét Olbrychski tekint ránk, de sokkal vadabbul, a lovagiasság minden nyoma nélkül. A negatív hős nem hagyhat kétségeket önmaga iránt.

De ki a pozitív hős? Jan Skrzetuski, Winiowiecki herceg vicekapitánya. A hűség példaképe. Egy ember, aki az odaadó szolgálatra áldozza életét. Hogy mit kultivál annyira a királyban és Jeremi hercegben, nem tudni, de viselkedése meggyőző. Hoffman egy kitűnő fiatal színészt szemelt ki a szerepre. Michał Żebrowski korunk hősét kelti életre, az egészségtől kicsattanó karrieristát, akit magával ragad az udvari élet pompája, aki minden rezdülésében előírásokhoz alkalmazkodik. Az erő és a gazdagság imponál neki. Szerelme, Helena sem hasonlítható Michał úr Basiájához. Basia vadóc volt, aki ki akart törrni a klasszikus asszonyi szerepkörből, ezzel szemben Helena semmi más nem akar lenni, mint nő, méghozzá szépséges nő. Talán ezért szereti halálosan Bohun is, Hmelnickij egyik vezére. A kérdés viszont az, hogy a néző miért szereti meg Bohunt. A színészválasztás most is remek. Alekszandr Domogarov tüzet képes fakasztani tekintetével. Valami dráma izzik benne. Mindenesetre távol van Skrzetuski udvari pedantériájától. Hiába, az ember megszokta, hogy a lázadók oldalán áll. Éljen Hmelnickij! Annál is inkább, mert az egyik legkíválóbb kijevi színész, Bohdan Sztupka alakítja.

Mindent egybevetve, Jerzy Hoffman nagyszerűen mérte föl, mit kezdhet ma Sienkiewiczcsel. A szükséges mértékben megújította technikai eszköztárát, teret engedett a lassításnak, hozzáférhetőbbé tette a látványos vérengzéseket. Az erőszak természetrajzára tette a hangsúlyt, és sikerült megértetnie valamit hétköznapi indulatainkból. Kiválóan ráérzett, mi aktuális egy magát nosztalgikusan láttató történelmi korból. A szolgálatkészség és a rombolás iránti fogékonyság. Új filmje nem remekmű, de fontos dolgokról gondolkodtat el. Wolodyjowski kardjáról, és arról, hogy a kosztümös történelmi film műfaja ma is él. Ha kellő anyagi ráfordítással tudják csinálni.

Michal Zebrowski
30 KByte

Zbigniew Zamachowski,
Krzysztof Kowalewski és
Wiktor Zborowski
36 KByte

Andrzej Seweryn
40 KByte

43 KByte

Alekszandr Domogarov 33 KByte	Jerzy Hoffman lengyel rendezőnek több mint húsz éves várakozás után sikerült végre megfilmesítenie Henryk Sienkiewicz nagy történelmi trilógiájának első részét is. A kislovag (1969), az Özönvíz (1974) és a most bemutatott Tűzzel-vassal között eltelt idő azonban fölveti a kérdést: Lehet-e ma még a hatvanas-hetvenes évek kelet-európai szellemében látványos regényadaptációkat, gazdag kiállítású történelmi kalandfilmeket csinálni? Hordoznak-e még aktuális üzenetet a XVII. századi lengyel Nemesi Köztársaság irodalmias történései a jelenkor számára? A forrásmű ismeretében rossz előérzettel indultam az Eurocenter multiplex vetítésére. Bár a film több millió nézőt vonzó lengyelországi sikeréről már egy éve folyamatosan születnek a tudósítások, valahogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy progresszív, romantikus történelmi játék kerekedjék a trilógia talán legnemzetiesebb hangvételű részéből, amely még a zaporozsjei kozákok jogaiért harcba szálló Bohdan Hmelnickij-felkelést is királyságellenes zendülésnek minősíti. Aztán mire végigszopogattam a 3 deci kólám, egyszer csak megint ugyanúgy magával ragadott az elbeszélés fonala, mint harminc évvel ezelőtt A kislovagnál és tévéváltozatánál (Michal úr kalandjai). Vajon mi lehet Hoffman titka? Bizonyára a hűséges adaptáció, ami Sienkiewicz esetében különösen tálcán kínálkozik. Itt nem kell semmit átírni, egyszerűen követni kell a romantikus regény megannyi ármányon és szerelmi szálon haladó vonalvezetését. Feltéve, hogy adottak hozzá az anyagi kondíciók. Egy ilyen gazdag anyagból valami biztos rezonál. De mi? Harminc éve még Wolodyjowski figurája volt érdekes. A nagy vitézé, akit a sors nem ajándékozott meg vonzó külsővel. Tadeusz Lomnicki alakításában egy nemzedék számára vált humanista iránytűvé Michal úr nemes esetlensége, az "Oda se neki!", amellyel feleségétől búcsúzik. Elgondolkoztatott ítéleteinkről. Problémája volt az életben. Alakja a Tűzzel-vassal szövetében is felbukkan. Zbigniew Zamachowski megformálásában azonban érzéketlenebb vitéz. Jól forgatja a kardot, de a bajuszát már nem pödri korábbi kedvével. Zagłoba uram mindent bevet mellette a rezonőri szerepkörben, a dolgok lényegét viszont egy litván harcosnak sikerül telibe találnia. Longinus Podbipięta fogadalmat tesz apjának, hogy addig nem tér haza, amíg kardjával le nem vág három tatár fejet. Nos, utána sem térhet haza, mert hőstettét a tatárok nyílvesszőkkel honorálják. És ha már a tatároknál tartunk: Emlékszik még a közönség Azjára, a lángoló szemű, fekete Daniel Olbrychskira, akit karóba húztak a lengyelek? Ezúttal apjával, Tuhaj-bejjel ismerkedhetünk meg. Ismét Olbrychski tekint ránk, de sokkal vadabbul, a lovagiasság minden nyoma nélkül. A negatív hős nem hagyhat kétségeket önmaga iránt. De ki a pozitív hős? Jan Skrzetuski, Winiowiecki herceg vicekapitánya. A hűség példaképe. Egy ember, aki az odaadó szolgálatra áldozza életét. Hogy mit kultivál annyira a királyban és Jeremi hercegben, nem tudni, de viselkedése meggyőző. Hoffman egy kitűnő fiatal színészt szemelt ki a szerepre. Michał Żebrowski korunk hősét kelti életre, az egészségtől kicsattanó karrieristát, akit magával ragad az udvari élet pompája, aki minden rezdülésében előírásokhoz alkalmazkodik. Az erő és a gazdagság imponál neki. Szerelme, Helena sem hasonlítható Michał úr Basiájához. Basia vadóc volt, aki ki akart törrni a klasszikus asszonyi szerepkörből, ezzel szemben Helena semmi más nem akar lenni, mint nő, méghozzá szépséges nő. Talán ezért szereti halálosan Bohun is, Hmelnickij egyik vezére. A kérdés viszont az, hogy a néző miért szereti meg Bohunt. A színészválasztás most is remek. Alekszandr Domogarov tüzet képes fakasztani tekintetével. Valami dráma izzik benne. Mindenesetre távol van Skrzetuski udvari pedantériájától. Hiába, az ember megszokta, hogy a lázadók oldalán áll. Éljen Hmelnickij! Annál is inkább, mert az egyik legkíválóbb kijevi színész, Bohdan Sztupka alakítja. Mindent egybevetve, Jerzy Hoffman nagyszerűen mérte föl, mit kezdhet ma Sienkiewiczcsel. A szükséges mértékben megújította technikai eszköztárát, teret engedett a lassításnak, hozzáférhetőbbé tette a látványos vérengzéseket. Az erőszak természetrajzára tette a hangsúlyt, és sikerült megértetnie valamit hétköznapi indulatainkból. Kiválóan ráérzett, mi aktuális egy magát nosztalgikusan láttató történelmi korból. A szolgálatkészség és a rombolás iránti fogékonyság. Új filmje nem remekmű, de fontos dolgokról gondolkodtat el. Wolodyjowski kardjáról, és arról, hogy a kosztümös történelmi film műfaja ma is él. Ha kellő anyagi ráfordítással tudják csinálni.
Michal Zebrowski 30 KByte
Zbigniew Zamachowski, Krzysztof Kowalewski és Wiktor Zborowski 36 KByte
Andrzej Seweryn 40 KByte
43 KByte