James T. Kirk
kapitány
(William Shatner)
az eredeti
Strak Trek sorozatból
35 KByte
|
A Star Trek (Űrszekerek) a
kései huszadik század amerikai kultúrájának - hatásában
csak a Csillagok háborújához vagy az Alienhez
hasonlítható - populáris mítosza. A hatvanas években
indult tévésorozaton egy egész generáció nőtt fel, a
főszereplők ikonokká váltak, számtalan rajongói klub
alakult, a megjelenített technológiákról tudósok írtak
mélyenszántó tanulmányokat, a témához több ezer Web-oldal
kapcsolódik.
Később a hősök a tévéképernyőről a mozivászonra
kerültek: az első nagyjátékfilmet (Star Trek - The Movie)
1979-ben forgatták, azóta még nyolc készült el, az
utolsó (Star Trek - Insurrection) 1998-ban. (Az első
hatban az eredeti széria alakjait, a hetedikben őket, de már a
"következő generációt" is, míg a nyolcadikban és a
kilencedikben kizárólag az "utódokat" láthatjuk.)
Egyenetlen esztétikai minőségű, kliséktől és képi
közhelyektől sem mentes filmek. A geometriai formák
általában szabályosak, a felületek simák: a tipikus
modernista, néha a konstruktivizmusra emlékeztető
ábrázolást csak a kései darabokban színesítik / árnyalják
posztmodern elemek. S a posztmodern elemek megjelenésével
párhuzamosan, a hagyományos sci-fi tematikában is felbukkannak
az aktuális cyberpunk és (a még aktuálisabb) transzhumanista
motívumok.
"A Star Trek a hatvanas évek jellegzetes terméke,
mégpedig azon vízióé, hogy a gépek minden létező emberi
problémára találnak majd megoldást" - írja Greg Rowland.
"Úgy tűnik, most szintén egy hasonlóan techno-optimista
korban élünk, főként, ha magunk is Internet-evangélisták
vagyunk." (G. R.: Star Trek, My Saviour. In: Wired UK,
1996. december.)
Valóban techno-optimista, de távolról sem annyira naiv korban,
mint a Kirk kapitányt és csapatát megálmodó elmék. A Star
Trek világképe végletesen moralizáló: a dualista
alapokon nyugvó univerzumban mindenki a helyére kerül, a
fehér és a fekete árnyalatok nélkül fehér és fekete.
Közben olyan bonyolult - általában csak holisztikus
megközelítéssel elemezhető - kérdésekre óhajtanak
választ adni és/vagy találni, mint az új technológiák
alkalmazása során felmerülő etikai problémák, ember és
gép viszonya, az ember, a mechanikus és a poszt-humán
létformák közötti határok összemosódása.
Ez a különös kettősség (is) megkülönbözteti a Csillagok
háborújától - a Lucas-opusok Tolkien-ihlette
tündérmesék, a tudományos-fantasztikumból a fantasztikum
nagyságrendekkel hangsúlyosabb. A Star Trek viszont
valóban tudományos alapokon nyugszik - hihetőbb, de
legalábbis úgy érezzük, hogy mindez egyszer tényleg
megtörténhet.
(És a trek még a tech-re is szépen rímel!)
Jövőkép
A sorozat megosztja a posztmodern és a
cyberfiloszokat: egyrészt lelkesednek érte (Mark Dery, Douglas
Rushkoff), másrészt fanyalogva értékelik (Scott Bukatman,
Donna J. Haraway, Walter McDougall). Míg William Gibson, Bruce
Sterling és a cyberpunkok írásait, a Szárnyas fejvadászt,
a Cronenberg-opusokat, a Mátrixot szinte azonnal
kanonizálták, a Star Treket túl hősiesnek és
individualistának, az egyik utolsó "nagy elbeszélésnek"
minősítik. Noha a Next Generation epizódokban a
szemlélet némileg, de nem döntő mértékben módosult, a
széria egészét a Felvilágosodás korából örökölt egy és
oszthatatlan individuum-kép uralja. Hiába látunk oly sok
technológiai csodát, ezek a mozik - a borgok kivételével
- mégsem az elektronikus úton felerősített testekről, a
"decentralizált" szubjektumokról, a hagyományos
gender-identitáson túlmutató formákról, vagy a tört
idomokból összeálló tájakról szólnak.
Az optimizmus inkább idézi a film és a televíziózás nagy
éveit, semmint napjaink McLuhan utáni, digitális valóságát.
Kirk kapitány emberségével és (időnként vaskos,
ok-okozatiságon alapuló) racionalizmusával diadalmaskodik az
ellenséges mega-rendszerek felett. Ugyanez a töretlen erő
vezeti győzelemre a mesterséges intelligenciákkal, azaz
szuper-számítógépekkel (Landru-val, a Nomáddal, Vaal-lal,
és a Daystrom-klónnal) vívott metaforikus, háromdimenziós
sakkjátszmákban.
"Ezek a beszédképes computerek saját programjaik fölé
akarnak emelkedni és önmagukért gondolkodni, csakhogy
mindig hiányzik belőlük valami emberi nem tudom én micsoda"
- összegez Alan Shapiro. ((A. S.: Captain Kirk Was Never
the Original. In.: Arthur és Marilouise Kroker (szerk.): Digital
Delirium. New World Perspectives, Montreal, 1997.))
Ha a Pentagon lángelméi behatóan tanulmányozzák a korai Star
Trek darabokat, a mesterséges intelligencia-kutatásba nem
kellett volna dollár-billiókat ölni - fűzi hozzá némi
cinizmussal Shapiro. Ugyanis - s ezt Bill Gates és Kevin Kelly
is kihangsúlyozza - a számítógép igazi rendeltetése, a
virtuális valóság megteremtése tényleg a kibernetikán
alapul, csakhogy elsősorban nem a mesterséges intelligencián,
hanem a komplex rendszerek tudományán.
Viszont Stephen Hawking úgy véli, a számítógépek
előbb-utóbb olyan fejlettségi szintre jutnak, hogy - jogi
értelemben is - önálló létformákként kell viszonyulnunk
hozzájuk. (Korábban - híres-nevezetes robottörvényeiben
- Isaac Asimov is valami hasonlót fogalmazott meg)
Hawking-ot kedvelik a rendezők: a Star Trek VIII - First
Contact-ban holografikus mása Einsteinnel, Galileivel és az
android Lt Data-val pókerezik.
*
A XXIV. században vagyunk; csillaghajónk
(azaz űrhajónk), az Enterprise a földközeli bázisról új
és egyre veszélyesebb feladatok megoldására indul. Nemcsak a
galaktikus teret, de néha az időt is átszeli. ("Csak a
bátrak hódítják meg az ismeretlent!" - hirdeti büszkén
egy felirat.) Az időutazásról megoszlanak a vélemények.
Hawking lehetségesnek tartja: ha az idő nem lineáris, akkor
párhuzamos világok is létezhetnek. Az anyag és az antianyag
egyesítése által meghajtott űrjárgányok, például - a
meghatározott térgörbületben - a fénysebességnél
gyorsabb Enterprise úgyszintén. Lawrence M. Krauss professzor,
a The Physics of Star Trek szerzője szerint ez nem
elképzelhetetlen: ha az adott, specifikus
térgörbületet úgy képzeljük el, mint egy félbehajtott
papírlapot, akkor az egymástól legtávolabb eső pontok
egymás közvetlen közelségébe, egyetlen ugrás messzeségbe
kerülnek.
A teleportáció ma még fantazmagóriának tűnik, s
valószínűleg sokáig az is marad. Például azért, mert
akkora számítógépes merevlemezt igényel, mely egy-egy
személy teljes atom-szerkezetét tárolná. Meg azért, mert az
univerzum egyesített energiáit felülmúló elemek kellenének
hozzá.
*
A legénység a Star Trek IV -
Hazatérésben az 1988-as San Franciscóban landol. Feladatuk
egy később kihalt bálnafaj két egyedét a jövőbe menteni,
kipusztulásukat megakadályozni. Sikerrel járnak: jelenükbe az
orvvadászok elől az utolsó pillanatban megszöktetett
óriásemlősökkel térnek vissza. (A jelenetsor pedig azt a
hatást kelti, mintha egy Green Peace akciót látnánk!) A
megható természetvédő üzenet egyértelmű: a Kirk szerint
"feltűnően agresszív" huszadik századi ember mindent
megtett az ökológiai egyensúly felborításáért A homo
sapiens később szétrajzott a világűrben, így az anyabolygó
végre lakhatóbbá vált. Nem tiltott zóna, nyugodtan vissza
lehet térni. Igaz nem a metropoliszok Bábelébe: a cyberpunk
művekkel ellentétben, a Star Trekből hiányoznak a
szurtos poszt-urbánus tájak. Esetleg sziklát
mászhatunk, mint Kirk a Star Trek V - A végső határban.
Aztán megint irány az univerzum. S noha, a hatvanas évek
várakozásaival ellentétben, a nagyobb léptékű űrutazások
egyelőre váratnak magukra, a tudományos alapokon nyugvó
jövőkutatás biztos a megvalósulásukban.
A földön-kívüli intelligenciák létezésében úgyszintén,
csakhogy azzal a kitétellel, hogy esetleg több tízezer
fényévnyi távolság választ el tőlük. Más időben, más
térben és más dimenzióban élnek.
Az ember önmagából indul ki, mindent, így a számítógépet
is az agy alteregójaként tervezte meg. Ugyanez történik a
XXIV. század intergalaktikus népeivel, a jó és bölcs vulkánokkal,
vagy az ős-gonosz, harcias, de a békeszerződést betartó klingonokkal.
Hegyesedik a fül, egyenesedik a szemöldök, nagyobbodik a
koponya - a Star Trek készítői a hagyományos
recepteket pufogtatják. A valódi Idegenről tudatunk még nem
alkotott képet. A Star Trek IV ismeretlen jeleket adó,
csak a bálnákkal kommunikációképes entitásai ezért tűnnek
hitelesnek: nem látjuk, nem ismerjük meg őket.
És a Star Trek VIII-ban kísértő, a Földet, sőt,
egész galaxisunkat megtámadó borgok? Ne áltassuk magunkat,
ők nem az Idegenek. Igaz, távolról érkeztek, de a mi
teremtményeink: az android és a kibernetikus organizmus,
a cyborg keverékei. Organikus-mechanikus testek,
kollektív öntudat. Tényleg ők jelentenék a fenyegetést? S
eljövetelükben vajon nem a poszt-humán evolúció
legpesszimistább, de elképzelhető forgatókönyv-változatát
- egy gépek által vezérelt, érzelemmentes világot -
féljük?
*
Nemcsak létformákat, de valóságokat is
alkothatunk. Máris beköszöntött a virtualitás szép új
világa: érdek nélkül szép, s távolról sem emlékeztet a
Huxley-féle lidércnyomásra.
Az ember átveszi Istentől a Teremtő szerepét, majd
megbűnhődik érte - sugallja a Star Trek II - Khan
bosszúján és a Star Trek III - Spock keresésén
átívelő Genezis-projekt. Egy kihalt bolygón életet
teremtenek. Meghökkentő és a sorozatban egyedülálló
fraktál-képek követik egymást. Túl gyorsan: a születés,
öregedés, halál folyamat hetek alatt lepereg. Hiba csúszott a
számításokba: a Genezis segítségével nemcsak teremthetünk,
vagy holtakat támaszthatunk fel (például Spockot), de meg is
semmisíthetjük vele a létet. Khan, majd (a harmadik moziban) a
klingon "ragadozó madár" (űrhajó) személyzete erre a
titokra jött rá, ezért akarják a programot mindenáron
birtokukba venni. A tudósok felelőssége, a tudomány és a
technológia vívmányai esetleg illetéktelen, terrorista
csoportok kezébe kerülnek - a párhuzamok egyértelműek.
A programot kiagyaló David, Kirk fia tévedéséért az
életével fizet. Egy klingon öli meg. (Kirk későbbi,
már-már triviálisan rasszista, klingon-ellenes
megnyilvánulásai ebből az "ősbűnből" eredeztethetők.)
A panteon
A legendás első generációt a
Csillagflotta Akadémián diplomázott James T. Kirk kapitány
(William Shatner) irányítja. Noha a távoli jövőben él,
mégis tipikus huszadik századi és tipikus amerikai figura. A
környező poszt-humán valóságot a klasszikus humanizmus
törvényei alapján értelmezi, s ezek a szigorú erkölcsi
normák számtalan akadályon, ellenséges cselvetésen,
homályos összeesküvésen lendítik át. Eleve győztesnek
született, és még az Alapító Atyák patriotizmusából is
szorult belé. Szerepéből csak ritkán, de nem tartósan
zökken ki. Az utasításokat általában gondolkodás nélkül
végrehajtja, a parancsokat nagy ritkán - kizárólag
erkölcsi indíttatásból, és nem alantas egyéni célokért
- szegi meg. Moralizáló apa-figura, gyermekei az Enterprise
személyzete. Miattuk nem maradt elég ideje hús-vér fiára,
David-re. David halála ugyan megrendíti, de tudomásul veszi.
Az igazi csapást a jelképes testvér, Spock eltűnése jelenti
- annál nagyobb az öröme, amikor Spockot (egy ősi vulkán
rítus során) felélesztik halottaiból.
Hiába kiváló parancsnok és tökéletes katona, mégis túl
sematikus figura: hiányzik belőle a humor, reakciói
programozottak és kiszámíthatók. Bölcseletei és
konklúziói bármelyik közhely-gyűjteményben megállnák a
helyüket. Nem alkot, "csak" fenntart: az Egyesült Államok
liberális normáit, társadalmi rendet, galaktikus békét. Ő
az Önfeláldozó Őrző, egy kései Grál-lovag. Nem töpreng el
hosszasan a Grál, az univerzum titkain, a "honnan jöttünk,
mik vagyunk és hová megyünk" típusú mélyenszántó
kérdéseken. Az átlag-amerikaiak számára találták ki
(Utódját, a "második generáció" parancsnokát, a kissé
unalmas és savanyú "Mr. Tökély" Picard kapitányt
- Patrick Stewart - szintén.)
S mint az őrzőket általában, így Kirk-öt is kiváló
szakemberek veszik körül: az odaadó McCoy doktor, Scott, a
lehetetlent nem ismerő technikus, Uhura, Csekov, Zulu, Chapel,
Rand.
És mindnyájunk kedvence, Spock, a zseniális fél-ember,
fél-vulkán, de azért inkább vulkán. (Shapiro szerint
"félig ember, félig Alan Turing-i logikus".
Karakterjegyeiből Lt Data sokat "örökölt"! Bár ő néha
meghibásodik, Spock viszont soha) A legbonyolultabb
problémákat is pillanatokon belül megoldja. Agyában
számítógépes programok sokasága fut egyszerre. Időnként
úgy funkcionál, mint egy automata. "Nem elég logikus" -
mondogatja a racionálisan megválaszolhatatlan kérdésekre. Ő
pedig túl logikus, s ez a gondolkodásmód számos humoros
jelenetet eredményez. Például, 1988-ban járva, nagyon gyorsan
alkalmazkodik a kor embereihez, s szinte minden mondatát
káromkodásokkal fűszerezi (Star Trek IV). A szokatlan
helyzetekre adatbázisok és viselkedésminták
tanulmányozásával készül: egyszer például - Kirk és
McCoy társaságában - tábortűz mellett ücsörögnek, s a
vacsora után megjegyzi, hogy ilyenkor következik a közös
nótázás (Star Trek V).
A racionális gépelme azonban csak az egyik oldal. Spock
nemhiába fél-ember: a maszk (a hegyes fül és szemöldök)
mély és őszinte érzéseket takar. Kirköt testvéreként
szereti. Pedig a Star Trek V-ben vér szerinti
féltestvérére, az ész diktatúrájával szemben az érzelmek
erejével fellépő, lázadó Vulkánra is rátalál. Utóbbi a
Mindenség központját, Istent keresi, s még Kirköt is
elbizonytalanítja. A Tiltott Planétán landolnak, csak ott
derül ki, hogy Isten nem Isten, hanem egy haragvó entitás,
őrjöngő és büntető demiurgosz. Kirk legyőzi, de a
kataklizma során Spock (Jézusra emlékeztető) bátyja életét
veszti.
Az Enterprise-on Spock töltötte a leghosszabb időt. A
legénység tagjai közül ő szolgált egyedül az első, az eredeti
parancsnok, az elfeledett Christopher Pike kapitány (Jeffrey
Hunter) alatt is.
Virtuális valóságok
Pike-ot az első, 1965
-ban indult Star Trek
széria kétrészes The Menagerie (Az állatkert)
epizódjában láthattuk. A távoli Talos IV bolygóról
titokzatos segélykérő üzenet érkezik. Később kiderül, az
üzenetet kelepcének szánták: az évszázadokat
nano-pillanatokban mérő ultra-intelligens bolygólakók Pike-ot
és csapatának két legcsinosabb hölgytagját a világegyetem
összes létformájából mintapéldánnyal büszkélkedő
"állatkertjükbe", a "csúcstechnológiai, digitalizált,
virtuális Disneyland-be" (Shapiro) szánták.
A bolygón megelevenednek Pike álmai. Egy korábban elfogott
földi halandó nőt holografikus úton a kapitány tudatalatti
vágyaiban felbukkanó asszonyideállá formálják. "Az
állatkert VR ideghálózata és szürkeállománya az összes
gyerekkori emléket, szexuális fantáziát, történelmi időt
és teret, folklórt, tündérmesét, látomást, galaktikus
kalandot képes életre kelteni" - elmélkedik Shapiro.
Csakhogy a szellemlények megfeledkeztek az emberi érzésekről,
például az elemi szabadságvágyról, és a tökéletes
program-rendszerbe is becsúszott egy apró hiba. Pike ezt
kihasználva megszökik, újra az Enterprise-t irányítja, a
Talos IV-et tiltott zónának nyilvánítja. Tizenegy évvel
később szörnyű baleset éri, élőhalott szellemként,
homunkuluszként vegetál, s közben a virtuális Édenre
emlékezik.
Az Enterprise-on már a tilalmakat véresen komolyan vevő Kirk a
parancsnok. Azonban Spock nem felejt, s a csillaghajót - Kirk
tudomása nélkül, Pike-kal a fedélzeten - a Talos IV-re
vezeti. A Kapitány hazaért.
*
Pike megismerte a virtuális valóságot
és a digitális istenlétet. A Talos IV-ről visszatérve a
fehéret és a feketét már nem láthatta egyértelműen
fehérnek és feketének. Elfelejtette a dichotómiát, a belénk
kondicionált normákat. Helyettük a folytonos Möbiusz-szalagra
gondolt. Korát évtizedekkel előzte meg.
Ezért kellett távoznia, s a derék Kirk-nek a
megüresedett kapitány-székbe ülnie.
|