Filmkultúra: Filmek: "Jó kis szomorúság"

Lukáts Andor: Portugál

68 Kbyte
Mire vége lett majdnem szomjan haltam. Kevés film tud ennyire szuggesztív erővel tud sulykolni bármit is, mint a Portugál az ivást. Ennyi folyóbort egy helyen ritkán lát az ember, hacsak egy vidéki kocsmában nem. Ha pedig éppen ott jár, jobban teszi, ha iszik egy "fröcsikét", mert anélkül úgysem bírná sokáig.
Folyamatos alkoholmámorban viszont kifejezetten kellemes egy ilyen helyen. Tulajdonképpen nem kell csinálni semmit. Itt vannak a haverok, néha akad egy kis "közhasznú", mármint munka (értsd: le kell mosni a polgármester kocsiját), vagy búcsú van, vagy egy idegen vetődik ide.

Na igen, az idegen. Aki elvágyódik. Portugáliába. Persze ez egyáltalán nem fontos, a lényeg az, hogy innen el. Vagyis onnan el, ahonnan jött. Azaz már ebbe a poros kis faluba is elvágyódott valahonnan. A következtetés tehát ilyen egyszerű is lehet: esetleg ez a falu lenne Portugália? És ha igen, akkor mi van? És ha nem, akkor...?
Mindegy, hiszen a BMW-n száguldó szőke hercegnő (a feleség) már útban van ide, és később annak rendje és módja szerint össze is tör néhány poharat a kocsmában. Nem számít, fogyóeszköz.

Menekülő férjüket kergető feldühödött asszonyok támadása még itt a világ végén is nagy valószínűséggel fordulhat elő. Persze némi gondolkodásra ad okot, hogy mit is képvisel a civilizáció ezen jelensége itt a semmi szélén. Light colát inna, ami errefelé ugyebár ismeretlen dolog, meg normális ruhája van, a kocsiról nem is beszélve.
Csak gondolata nincsen. Az elvágyódáshoz annyit ért, hogy Portugáliába repülővel lehet menni és minimum öt csillagos szállodában kell ott lakni, és nem érti, miért nem kielégítő ez az ajánlat a szökésben lévő férjnek. Amit ezen kívül el tud még mondani, az artikulátlan üvöltés. Szavak nincsenek, mivel érvek se. Se pro se kontra. Miért is kellene vele hazamennie a tékozló fiúnak? Egymás megértésének szakadékként tátongó hiánya választja el őket.
Az asszony már nem tud eljutni abba a világba, ahová férje jutott, már nincs vele kapcsolat, nincs kommunikáció. Üvöltésére csak az az egyetlen dolog reagál, ami az ő értékrendjéből, életfelfogásából való: a BMW riasztója sikít fel élesen.

Hát igen, ez a világ más világ. Természeti, társadalmi törvényeken kívüli hely. Hiszen ilyen mennyiségű italtól már rég fel kellett volna fordulni mindenkinek, de legalább a gravitáció győzedelmeskedhetne Sátán (Varga Zoltán) kóválygása felett.
A társadalom törvényei pedig... nos, rendőr nincs... és pap se. (Ez utóbbi ugyan néha betéved egy sorozat unikumra, de mindig éppen egy másik faluba menet.)
Hát, nem is rend van, hanem idill. Békés, borgőzben úszó, megtörhetetlen idill. Igen, azt állítom, hogy a munkanélküliségben, kilátástalanságban, és elöregedésben fetrengő magyar falu az elvágyódás tárgya, színhelye. Annyira békés itt, még "bidbull" sincsen, se "mitsubicsi", sőt térerő se. Viszont az elveszett biciklik megkerülnek, az eltévedő szerelmek visszatérnek, a búcsúban még vattacukor is van. Fröcsike meg annyi, hogy csak...

Arról nem is beszélve, hogy nő is van: Masni (Pelsőczy Réka), az egyetlen itt ragadt fiatal lány. Bár fiatal fiúból is csak egy ragadt itt. Ez ugyebár így éppen egy pár lenne, csakhogy közben megérkezik a szintén fiatal fiú idegen. A territóriumot védeni kell, az asszonyt nem kevésbé. A harc végül sikeres. Masni azonban más miatt fontos: nagyon hasonlít a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Emesécskéjére, akit nem tudnak anyává tenni és ezért rendszeresen tetszhalott állapotba menekül. Masnit meg sem próbálják anyává tenni, hiszen sejthető, hogy az üvöltöző feleségnek igaza van, mikor impotensnek titulálja a helyi lakosságot. Persze csak képletesen: Masni meg nem született gyermekének jövője ebben a faluban, ebben a helyzetben maga az impotencia. A jövő terméketlen.

A helyezet, vagy állapot, amit a Portugál bemutat, természetesen maga a vég. A végállapot utáni csend. Amikor már nincs küzdelem, már nincsenek motivációk, már csak kiábrándultság, már csak elkeseredés, már csak kilátástalanság van. Nincs hova, nincs mit, nincs miért, nincs kinek.
A delirium tremens végső állapotában utolsó kézremegéssel felemelt poharak csörömpölése lélekharangot kongat az eltorzult arcú, elveszett emberroncsok felett. Sírhatnánk is, temethetnénk is, és nyomaszthatnánk a nézőt egy szociográfiailag hiteles, lehúzott redőnyök mögött játszódó, halálhörgés típusú filmmel. Ám végtelenül hálásnak kell lennünk Lukáts Andornak, hogy nem ezt akarja. A szomorúság, természetesen alapvető ebben a filmben, de az emberség, a megértés, az együttérzés is az.

"Jó itt?" teszi fel az értelmezhetetlen kérdést - ki más, - a megérkező idegen. Masni válasza: "mi az, hogy jó? ez van". Igen ez van, és nem más. A minőség kérdése értelmezhetetlen. Lukáts nem arról készít filmet, hogy élhető-e ez az élet, hanem megmutatja, hogy hogyan élik ezt az életet. Eszköze pedig: a szeretet.
A szereplői kedvesek neki, és el tudja érni, hogy nekünk is azok legyenek. Szereti őket, mindegyiknek saját bejáratú becenevet ad. Ettől lesz élő közösség ez a pár pokol tornácán ücsörgő lélek, hiszen ismerik egymást, törődnek egymással, szeretik egymást, sőt számítanak is egymásra. Senki nem vár el a másiktól semmit (a kocsmában soha senki sem fizet), nem akarják a másik embert megváltoztatni, elfogadják úgy, ahogy van, akkor is, ha bolond, akkor is, ha szerencsétlen, vagy ha idegesítő.
Szóval Lukáts szereti ezeket az embereket, és bár szomorú miattuk, csakis őértük, nem ellenük. "Jó kis szomorúság" ez, ahogy a Portugál című dal szövege mondja, és számtalan tréfára és gegre is alkalmat ad.

Szirtes Ági bicikli-jelenetei vagy Varga Zoltán dülöngélése igazi burleszk jelenetek, és persze nem megvetendő a remekül megírt párbeszédek verbális humora sem.
Ez utóbbi pedig igen nagy erény, hiszen a magyar filmek egyik nagy gyengeségét a rosszul megírt szövegek jelentik, viszont a Portugált ezen a nehézségen átsegíti az eredeti színdarab. Persze van néhány pont, ahol a színdarab átüt a film szövetén, főleg a film elején érezzük a - szinte az egész film színteréül szolgáló - kocsmát színpadiasnak, de Lukáts később jól kihasználja a kamera adta lehetőségeket.
A film kiszabadul a kocsma terének rabságából és szabadban játszódó etűdökkel lesz gazdagabb. A legsajátosabb filmes eszközök: a vágás (pl.: a tóparti jelentekben), vagy a kameramozgás (pl.: a polgármester autójánál játszódó jelenetben) a humor forrásává válnak. A színdarab tehát filmmé alakult.
Garas Dániel kamerája remekül oldja meg a nehéz feladatot: a legfontosabb helyszín, a kocsma, annak ellenére, hogy sok változatosságot nem kínál, sajátosan élő helyszíne, önálló szereplője lesz a filmnek. Olyan közeg - az egyetlen olyan közeg - melyben ezek a figurák életre kelhetnek, és elemükben lehetnek, ahol otthon vannak. Ez a kocsma az univerzum, innen nincs miért és nincs hova menni. Ide csak megérkezni lehet, és maradni. A kocsma pedig a részben mozgó és részben az adott szemszögbe beragadt (és az elmozduló szereplőket nem követő) kamera által igazi érző, lélegző, befogadó helyszínné lesz. Olykor reménytelenül tágas, mikor el kell, hogy válassza a szereplőket, és összeszűkül, ha azok közel kerülnek egymáshoz.
És még, akiket a kamera észrevesz és láttat: az emberek. Egy-egy pillanatra bevágott, vagy hosszan kitartott szuperközelik ezekről az arcokról. Az arcok, a szemek, amelyek mindent elmondanak szavak nélkül, amelyek figyelmeztetnek, hogy azért ez nem tréfa, nem játék, hogy a háttérben - a burleszk mögött - ezúttal is emberek, érzések, sorsok húzódnak meg. Ezek az arcok Valakik, ezek az arcok mi vagyunk.

De mint tudjuk: sírva vigad a magyar, és ez ezúttal fordítva is igaz. Ahogy azt Hobo énekli: "egy ilyen helyen csak úgy lehet kibírni, ha tudod, hogy egyszer úgyis le fogsz lépni"... ám addig is adjatok már egy fröcsikét.
Amíg várunk, addig igyunk, talán még az is előfordulhat, hogy Portugália jön ide, vagy kiderül, hogy már hosszabb ideje Portugáliában vagyunk. Végre megérkeztünk.
Akkor rájövünk, hogy elvágyódni jobb, mint megérkezni. Akkor talán tényleg elindulunk.

Szirtes Ági
94 Kbyte

82 Kbyte
Szirtes Ági, Nagy Viktor,

Pelsőczy Réka és Kelemen József
Szirtes Ági,
Nagy Viktor,
Pelsőczy Réka és
Kelemen József
41 Kbyte

Nagy Viktor és
Pelsőczy Réka
43 Kbyte

68 Kbyte	Mire vége lett majdnem szomjan haltam. Kevés film tud ennyire szuggesztív erővel tud sulykolni bármit is, mint a Portugál az ivást. Ennyi folyóbort egy helyen ritkán lát az ember, hacsak egy vidéki kocsmában nem. Ha pedig éppen ott jár, jobban teszi, ha iszik egy "fröcsikét", mert anélkül úgysem bírná sokáig. Folyamatos alkoholmámorban viszont kifejezetten kellemes egy ilyen helyen. Tulajdonképpen nem kell csinálni semmit. Itt vannak a haverok, néha akad egy kis "közhasznú", mármint munka (értsd: le kell mosni a polgármester kocsiját), vagy búcsú van, vagy egy idegen vetődik ide. Na igen, az idegen. Aki elvágyódik. Portugáliába. Persze ez egyáltalán nem fontos, a lényeg az, hogy innen el. Vagyis onnan el, ahonnan jött. Azaz már ebbe a poros kis faluba is elvágyódott valahonnan. A következtetés tehát ilyen egyszerű is lehet: esetleg ez a falu lenne Portugália? És ha igen, akkor mi van? És ha nem, akkor...? Mindegy, hiszen a BMW-n száguldó szőke hercegnő (a feleség) már útban van ide, és később annak rendje és módja szerint össze is tör néhány poharat a kocsmában. Nem számít, fogyóeszköz. Menekülő férjüket kergető feldühödött asszonyok támadása még itt a világ végén is nagy valószínűséggel fordulhat elő. Persze némi gondolkodásra ad okot, hogy mit is képvisel a civilizáció ezen jelensége itt a semmi szélén. Light colát inna, ami errefelé ugyebár ismeretlen dolog, meg normális ruhája van, a kocsiról nem is beszélve. Csak gondolata nincsen. Az elvágyódáshoz annyit ért, hogy Portugáliába repülővel lehet menni és minimum öt csillagos szállodában kell ott lakni, és nem érti, miért nem kielégítő ez az ajánlat a szökésben lévő férjnek. Amit ezen kívül el tud még mondani, az artikulátlan üvöltés. Szavak nincsenek, mivel érvek se. Se pro se kontra. Miért is kellene vele hazamennie a tékozló fiúnak? Egymás megértésének szakadékként tátongó hiánya választja el őket. Az asszony már nem tud eljutni abba a világba, ahová férje jutott, már nincs vele kapcsolat, nincs kommunikáció. Üvöltésére csak az az egyetlen dolog reagál, ami az ő értékrendjéből, életfelfogásából való: a BMW riasztója sikít fel élesen. Hát igen, ez a világ más világ. Természeti, társadalmi törvényeken kívüli hely. Hiszen ilyen mennyiségű italtól már rég fel kellett volna fordulni mindenkinek, de legalább a gravitáció győzedelmeskedhetne Sátán (Varga Zoltán) kóválygása felett. A társadalom törvényei pedig... nos, rendőr nincs... és pap se. (Ez utóbbi ugyan néha betéved egy sorozat unikumra, de mindig éppen egy másik faluba menet.) Hát, nem is rend van, hanem idill. Békés, borgőzben úszó, megtörhetetlen idill. Igen, azt állítom, hogy a munkanélküliségben, kilátástalanságban, és elöregedésben fetrengő magyar falu az elvágyódás tárgya, színhelye. Annyira békés itt, még "bidbull" sincsen, se "mitsubicsi", sőt térerő se. Viszont az elveszett biciklik megkerülnek, az eltévedő szerelmek visszatérnek, a búcsúban még vattacukor is van. Fröcsike meg annyi, hogy csak... Arról nem is beszélve, hogy nő is van: Masni (Pelsőczy Réka), az egyetlen itt ragadt fiatal lány. Bár fiatal fiúból is csak egy ragadt itt. Ez ugyebár így éppen egy pár lenne, csakhogy közben megérkezik a szintén fiatal fiú idegen. A territóriumot védeni kell, az asszonyt nem kevésbé. A harc végül sikeres. Masni azonban más miatt fontos: nagyon hasonlít a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Emesécskéjére, akit nem tudnak anyává tenni és ezért rendszeresen tetszhalott állapotba menekül. Masnit meg sem próbálják anyává tenni, hiszen sejthető, hogy az üvöltöző feleségnek igaza van, mikor impotensnek titulálja a helyi lakosságot. Persze csak képletesen: Masni meg nem született gyermekének jövője ebben a faluban, ebben a helyzetben maga az impotencia. A jövő terméketlen. A helyezet, vagy állapot, amit a Portugál bemutat, természetesen maga a vég. A végállapot utáni csend. Amikor már nincs küzdelem, már nincsenek motivációk, már csak kiábrándultság, már csak elkeseredés, már csak kilátástalanság van. Nincs hova, nincs mit, nincs miért, nincs kinek. A delirium tremens végső állapotában utolsó kézremegéssel felemelt poharak csörömpölése lélekharangot kongat az eltorzult arcú, elveszett emberroncsok felett. Sírhatnánk is, temethetnénk is, és nyomaszthatnánk a nézőt egy szociográfiailag hiteles, lehúzott redőnyök mögött játszódó, halálhörgés típusú filmmel. Ám végtelenül hálásnak kell lennünk Lukáts Andornak, hogy nem ezt akarja. A szomorúság, természetesen alapvető ebben a filmben, de az emberség, a megértés, az együttérzés is az. "Jó itt?" teszi fel az értelmezhetetlen kérdést - ki más, - a megérkező idegen. Masni válasza: "mi az, hogy jó? ez van". Igen ez van, és nem más. A minőség kérdése értelmezhetetlen. Lukáts nem arról készít filmet, hogy élhető-e ez az élet, hanem megmutatja, hogy hogyan élik ezt az életet. Eszköze pedig: a szeretet. A szereplői kedvesek neki, és el tudja érni, hogy nekünk is azok legyenek. Szereti őket, mindegyiknek saját bejáratú becenevet ad. Ettől lesz élő közösség ez a pár pokol tornácán ücsörgő lélek, hiszen ismerik egymást, törődnek egymással, szeretik egymást, sőt számítanak is egymásra. Senki nem vár el a másiktól semmit (a kocsmában soha senki sem fizet), nem akarják a másik embert megváltoztatni, elfogadják úgy, ahogy van, akkor is, ha bolond, akkor is, ha szerencsétlen, vagy ha idegesítő. Szóval Lukáts szereti ezeket az embereket, és bár szomorú miattuk, csakis őértük, nem ellenük. "Jó kis szomorúság" ez, ahogy a Portugál című dal szövege mondja, és számtalan tréfára és gegre is alkalmat ad. Szirtes Ági bicikli-jelenetei vagy Varga Zoltán dülöngélése igazi burleszk jelenetek, és persze nem megvetendő a remekül megírt párbeszédek verbális humora sem. Ez utóbbi pedig igen nagy erény, hiszen a magyar filmek egyik nagy gyengeségét a rosszul megírt szövegek jelentik, viszont a Portugált ezen a nehézségen átsegíti az eredeti színdarab. Persze van néhány pont, ahol a színdarab átüt a film szövetén, főleg a film elején érezzük a - szinte az egész film színteréül szolgáló - kocsmát színpadiasnak, de Lukáts később jól kihasználja a kamera adta lehetőségeket. A film kiszabadul a kocsma terének rabságából és szabadban játszódó etűdökkel lesz gazdagabb. A legsajátosabb filmes eszközök: a vágás (pl.: a tóparti jelentekben), vagy a kameramozgás (pl.: a polgármester autójánál játszódó jelenetben) a humor forrásává válnak. A színdarab tehát filmmé alakult. Garas Dániel kamerája remekül oldja meg a nehéz feladatot: a legfontosabb helyszín, a kocsma, annak ellenére, hogy sok változatosságot nem kínál, sajátosan élő helyszíne, önálló szereplője lesz a filmnek. Olyan közeg - az egyetlen olyan közeg - melyben ezek a figurák életre kelhetnek, és elemükben lehetnek, ahol otthon vannak. Ez a kocsma az univerzum, innen nincs miért és nincs hova menni. Ide csak megérkezni lehet, és maradni. A kocsma pedig a részben mozgó és részben az adott szemszögbe beragadt (és az elmozduló szereplőket nem követő) kamera által igazi érző, lélegző, befogadó helyszínné lesz. Olykor reménytelenül tágas, mikor el kell, hogy válassza a szereplőket, és összeszűkül, ha azok közel kerülnek egymáshoz. És még, akiket a kamera észrevesz és láttat: az emberek. Egy-egy pillanatra bevágott, vagy hosszan kitartott szuperközelik ezekről az arcokról. Az arcok, a szemek, amelyek mindent elmondanak szavak nélkül, amelyek figyelmeztetnek, hogy azért ez nem tréfa, nem játék, hogy a háttérben - a burleszk mögött - ezúttal is emberek, érzések, sorsok húzódnak meg. Ezek az arcok Valakik, ezek az arcok mi vagyunk. De mint tudjuk: sírva vigad a magyar, és ez ezúttal fordítva is igaz. Ahogy azt Hobo énekli: "egy ilyen helyen csak úgy lehet kibírni, ha tudod, hogy egyszer úgyis le fogsz lépni"... ám addig is adjatok már egy fröcsikét. Amíg várunk, addig igyunk, talán még az is előfordulhat, hogy Portugália jön ide, vagy kiderül, hogy már hosszabb ideje Portugáliában vagyunk. Végre megérkeztünk. Akkor rájövünk, hogy elvágyódni jobb, mint megérkezni. Akkor talán tényleg elindulunk.
Szirtes Ági 94 Kbyte
82 Kbyte
Szirtes Ági, Nagy Viktor, Pelsőczy Réka és Kelemen József 41 Kbyte
Nagy Viktor és Pelsőczy Réka 43 Kbyte