Strausz László Angyalok, ördögök meg a Polanski

Roman Polanski: A kilencedik kapu

Frank Langella és Johnny Depp
Frank Langella és
Johnny Depp
24 KByte

Jóval a Szibériában garázdálkodó, idétlen vámpírok után (Vámpírok bálja) ismét okkult témában utazik Roman Polanski, akinek új filmje, A kilencedik kapu a légkondicionált borzongás ígéretével kecsegteti a gyanútlan mozistákat. A vérszopó szörnyek története ördögös sztoriban születik újjá, ami nem olyan meglepő, ha visszagondolunk Polanski egy-két figurájára. Egy alapos elemzés pontos családfát rajzolhatna meg, rámutatva a filmjeit benépesítő fura alakok fejlődése és a rendező hirhedt magánélete között fennálló genetikus kapcsolatra. Tudhat valamit ez a Polanski, ám a Drakula és Lucifer közötti összefüggés maradjon az ő titka. Mulder ügynök is csak rezignáltan legyintene, hiszen az igazság odaát van.

Épp ez a tény zavarja A kilencedik kapu fekete oldalon álló protagonistáját, akit a Hogyan legyünk ördögök? című könyv ezerötszázakárhányas kiadása amolyan klinikai dartvéder-szindrómába kerget: Boris Balkan nem tudja kivonni magát a fekete oldal vonzása alól. (Arra azért érdemes odafigyelni, hogy mi, kelet-európai népek mindig is igen előkelő helyen álltunk a mutáns zombik, vámpírok meg a sátáni figurák kitermelőinek rangsorában: az erdélyi vámpír-gróf, Drakula után ismét egy földink: Balkan.) Nos, ez a pofa szeretne misztikus módon összeolvadni a sötétség fejedelmével, ám a projekthez be kell szereznie a könyv két másik példányát is! Nincs mese, itt már csak Johnny "Halott ember" Depp (a filmben Corso néven) segíthet, aki profi és gátlástalan könyvdealer - mindent meg tud szerezni.

Megindul a hajsza a kötetekért Portugálián és Franciaországon át. Corso azon veszi észre magát, hogy rejtélyes dolgok történnek: valahogy mindig olyan koreográfia szerint zajlanak körülötte a gyilkosságok, mint annak a bizonyos könyvnek a lapjain látható titokzatos metszeteken. Ezeket a legenda szerint - részben - maga Lucifer rajzolta. Antikvárius barátjának azért kell lógnia kissé kényelmetlen pózban (fejjel lefelé) és nagyon meghalva, mert elrejtette az éppen pácban lévő hősünk kérésére a démoni kötetet. Persze mindenki el tudja képzelni, hogy milyen szörnyűséges lehet maga a Sötétség Fejedelme által kieszelt halálnak halálával halni.

És mégsem! Mármint nem rágjuk a körmünket, és egy pillanatra sem rendül meg a véleményünk, hogy ez a sztori valójában egy baromság! A műfaj klasszikusának számító A rózsa neve (a film és a könyv is) ugyan a tematikán túl sok szempontból nem vethető össze az új Polanski-opusszal, ám éppen az benne a zseniális, hogy a kiszámíthatatlan történet misztikus fordulatai során gyakran csődöt mond a ‘mindenre kell, hogy legyen logikus magyarázat’-stratégiája, és akaratlanul is borzongani kezdünk. Mit rejthetnek az Umberto Eco által megálmodott kolostor falai?

Sajnos, Polanski elszalasztja a lehetőséget, hogy az effajta izgalmat vagy feszültséget kicsiholja a történetből. A filmben háromszor (plusz egyszer) történik meg, hogy a gonosz útjában lévő személy titokzatos körülmények között meghal a könyvdetektív látogatása előtt, alatt vagy után. Az első akasztást (jaj!) követően már nem olyan meglepő, hogy No.2. saját szökőkútjába fullad (huh!), de kifejezetten fárasztó, mikor a harmadikat is megfojtják (aaah!). A jó vagy a gonosz transzcendencia lehetőségével foglalkozó szórakoztató filmeket egyes egyedül a meglepetésekkel teli, fordulatos forgatókönyv viheti át a túlpartra.

No meg a színészi játék! Johnny Depp alakítása teljes egészében felejthető. Amennyire hittem hajdanán Vilmos testvérnek (Sean Connery), éppen annyira egy szavát sem hiszem el Corsónak, mivel nem tartja egyben a karaktert semmi. A film nagy részében azt gondolhatnánk, hogy Balkannak szimpatikus mennyiségű dollárral sikerült megvásárolnia lojalitását, aztán egy bizonyos ponton - nem tudjuk pontosan, miért és mikor - kiderül, hogy suttyomban azért ő is érdeklődik a fekete oldal praktikái iránt. Csak az erős színészi játékkal lehetne érzékeltetni az átmenet a kettő között!

Néhány jelenet közben elfogott a déja vu érzése. A fekete mise celebrálása mintha Kubrick utolsó filmjének zseniális jelmezes-orgia képsorait idézné. Vagy Corso hűséges segítőtársának, a szőke démonnak az első, Szajna-parti verekedése, amely hasonló digitális effektekkel van megoldva, mint a Matrixban Neo szupergyors ütései. Ekkor éreztem egyetlen egyszer felcsillanni az iróniát, de sajnos egy pillanatig sem tovább. Javára vált volna a filmnek, ha Polanski, akár ironikusan, egy kissé nagyobb távolságot tart anyagától. Amúgy vámpírosan!!!

Johnny Depp
Johnny Depp
22 KByte
Johnny Depp és Lena Olin
Johnny Depp és
Lena Olin
20 KByte

50 KByte

21 KByte

26 KByte

40 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap