Marik Noémi Tadzsik álmodozók

Baktiraj Hudojnazarov: Luna papa

47 Kbyte	Luna Papa, azaz Hold Apa - hímnemű tehát a Hold e tadzsik filmben. Dehát itt valóban a férfiak, pontosabban két apa befolyásolja a földi folyamatokat. Két apa, az egyik, aki keres, a másik, akit keresnek. Ugyanis a tizenhét éves Mamlakatnak gyereke lesz - méghozzá "Hold Apától", hiszen elcsábíttatásánál nem lát(unk) mást a puszta teliholdnál a sötét erdő holdfényes éjszakáján. És persze hallja(halljuk) a hívogató-csábító szavakat, amely szavak színészetet hazudnak a színészetről álmodozó lánynak. Aztán egy nagy zuhanás - a képre átírt szüzesség elvesztése -, és már meg is van a baj. Kezdődhet a hajtóvadászat, az apafogó hadjárat a titokzatos gaz csábító ellen. Mert hiába az abortusz kísérlet - a nőgyógyászokat itt banálisan lelövik. A gyereknek maradnia kell, hogy indulhasson a ramazuri és a kiközösítősdi. Így kénytelen-kelletlen el kell mondani a papának is a becsület elvesztését s a megesettséget, előtte azonban nem árt e papát jó alaposan lekötözni, hiszen a papa rettentően indulatos, a falu meg rettentően konzervatív. Baktiraj Hudojnazarov, ifjú tadzsik rendező filmjének főszereplője egy család. Három egymást szerető ember. Mamlakat, a csodálkozó szemű, érzékeny, durcás-dacos vadóc lány; Naszredin, az afgán háborúban megőrült fiú, aki repülésről álmodik, vonatokat tol el, s folyton rossz szellemekkel hadakozik; és a vehemens, ám csupa szív apa. Plusz egy sír - az anya emléke, amihez minduntalan el-elzarándokolnak, oda-odamenekülnek, hogy elpanaszolják bánatukat, megpróbáltatásaikat vagy épp mellé földeljék magukat végső elkeseredésükben. A Bekmuradova család olyan család, amelynek tagjai még hisznek valamiben, mernek álmodni és különbözni másoktól. Naszredin a repülésről álmodik és a gonosz legyőzéséről. Mamlakat a színészetről - és lelkes konokul hisz álmában, még ha minden ellene fordul is (kipukkasztják a jelmezét vagy lekési az előadást). A rendező rafinált "tisztességtelenséggel", galádul még minket nézőket is hőse hite ellen hangol, mert elbizonytalanít tehetségében: lelkes amatőrként mutatja, amint éppen zöldségként ugrabugrál egy fogolytáborban az aratóünnepen. (Mamlakat még a zöldségszerepbe is úgy veti bele magát, mint más a főszerepbe vagy rajongói táborába.) Megvonja Mamlakattól a művészetet, a tehetséget és a sikert, hiszen még jelmezét is megrongálják, s az őr is elhessenti az üres színpadról. Ezen a vidéken a színház amúgy is minduntalan botrányba fúl, hol fogolylázadásba, hol verekedésbe torkoll. Nem csoda hát, ha Mamlakat egy híres, tehetséges színésznek vélt árny karjaiba menekül. Igazán művésszé azonban csak akkor válik, amikor megfeledkezik ambícióiról, a szereplésről, s dühében, bánatában vagy örömében kezd táncolni, kitáncolva magából érzéseit, vagy sír a színészek játékán. Apjuk, Szafar is álmodik, ő békés, tisztességes életről álmodozik. Racionalista, aki az élet racionalitásában hisz: nyulakat tenyészt, Shakespeare-en elalszik, az operába fegyverrel ront, a maffiavezért vagy olykor a híres énekeseket meg elrabolja. Leendő vejét pedig magához köti éjjelre, nehogy megszökjön. Zárt kis közösség ez, egy kis sziget. Itt a tagok képesek összefogni, összetartani. Még a bajban is. Lemondanak például a gyönyörű ruháról, hogy a bátynak legyen orvosság, vagy szembeszállnak a túlerővel, hogy megvédjék szeretteiket a gúnytól. Még az apa is lemond nézeteiről, teljes meggyőződéssel megesett lánya mellé áll a faluval szemben, s megbocsát. Sőt: apajelölteket fog neki. Őrült burleszk tempóban rója öreg tragacsával és gyermekeivel a vidéket - színházról színházra jár, hogy előráncigálja lányának a gaz csábítót. Minden kalamajkába belekeverednek. A csábító színészt azonban nem találják. Mégis jóra fordulnak a dolgok, és csodálatos módon megoldódik az apa-baj. Mamlakat találkozik egy fiatal svihák dokival, aki először még csak vért vesz tőle, később azonban már feleségül kéri, sőt még egymásba is szeretnek, miután kölcsönösen megmentik egymás életét. Elérkezik tehát a hőn áhított, megkívánt esküvő. Ám az élet nem ilyen egyszerű. A dolgok mégsem fordulhatnak végérvényesen jóra: az újdonsült vőlegénynek halnia kell. Akár az apa életének árán is - ha másként nem, hát teheneknek kell potyogniuk az égből. Fátum paktum - a halálnak mindenképpen meg kell lennie. Az esküvői menetből pedig gyász"futam" lesz - rohan a násznép a két koporsóval. Veszélyes pali volt ez a doki, amúgyis (hivatásában pedig épp olyan kétes, akár Mamlakat tehetsége), így halála akármilyen váratlan is, nem meglepő - kellőképp fel van vezetve, elő van készítve, hisz állandóan üldözik, és állandóan életveszélyben van: hol a rendőrség veti ki rá a hálóját, hol a maffia akarja eltenni láb alól, hol utcai verekedésbe keveredik Mamlakat miatt, hol meg áramütés éri leánykérés közben, s nyakig elföldelik. Hogy pediglen az apának is épp bika által kell vesznie Mamlakat esküvőjén, az a sors iróniája, hisz hajdan a maffiafőnök is épp néhány bikáért vette volna meg Mamlakatot fiának, ha az öreg el nem utasítja. Apa tehát megint nincs, a pocak viszont a falu szemét bántóan egyre csak nő. Ám ez a gyász az ára annak, hogy végre, nagy meglepetésre, megkerüljön a nem is olyan rég még annyira keresett apa. Ebben azonban már nincs köszönet: a szeretett két férfi halott (épp e megkerült miatt!, hiszen mint kiderül, ő dobta alá azt a bizonyos gyilkos bikát), és még csak nem is színész, hiszen ő a régi ismerős, a machó pilóta, aki eddig csak úgy szelte a leget meg a nőket. Csoda-e hát, ha az ember megzavarodik? És vaktában lövöldözni kezd? Mamlakatnak minden álma szertefoszlott: nincs már apja, se a gyerekének (ez az új neki nem kell), se sajátmagának - a boldog jövő és a színésznőség tovaszállt. A falu pedig hiába nyomja, nem megy hozzá a pilótához, mert Mamlakat a szabadság letéteményese, és ezt az embert nem szereti - szembeszáll hát a tömeggel. Már a film elején is olyan konok büszke boldogsággal ropja a táncot új fehér ruhájában autójuk tetején, akár egy álmaiért halni készülő hős. Így nem meglepő, hogy megannyi utalást, motívumot találni Kusturica Arizonai álmodozókjjából.Csak itt épp a halak nem repülnek, hanem jégbe vannak fagyva, a gyönyörű repülőgépezeteket pedig a Naszreddin karjára kötözött műanyag vizes palackok helyettesítik. A repülés ennek ellenére állandóan megidéződik: Naszreddin a bolondok hitével repülni tanul, Mamlakat meg a nagy élmények közepette lebegni kezd; a sors fintora, hogy éppen az képes közülük tényleg repülni, aki minden morál és hit nélkül való, vagyis a pilóta. Amiben még hasonlít Hudojnazarov Kusturicához, az a végkifejlet, a feloldás, a leszakadó szigetre való elmenekítés (Underground), valamint a fékezhetetlen, elszabadult, fergeteges szenvedély és temperamentum - a tempóban és a szereplőkben. Földdel kezdődik és éggel végződik a film: a film elején madártávlatból látjuk a tadzsik földet, majd ehhez a földhöz kerülünk egyre közelebb e közel két óra alatt, hogy a film végére megforduljon a nézőpont, és eljuthassunk a földtől az égig. A "happy end" Baktijar Hudojnazarovnál olyan légies, olyan játszi könnyedséggel váltakozik a tragédiával, hogy szinte szertefoszlik, minduntalan kicsúszva a hősők lába alól, s a végső happy endben is ott bujkál majd a tragikum. Az alaphang ennek ellenére mégis az optimizmus, pontosabban a megszenvedett, a muszáj-optimizmus. Az életbentartó. Talán ezért is adja Hudojnazarov történetét épp egy gyerek szájába, Habibullatéba, a meg nem születettébe. Kalauzunk tehát egy gyerek, aki még meg sem született; akinek tulajdonképpen épp a születésnapját ünnepli a film, és aki nemcsak narrátora, de katalizátora is a történetnek, hisz miatta tör ki az egész kalamajka. Ám nemcsak a narrátor helyzete faramuci, faramuci az optimizmus is - hiszen égbe kell szállni ahhoz, el kell menekülni innen, hogy a vég jó lehessen. A várt gyerek pedig mégcsak meg sem szület(het)ik. (A jövőnek is épp a mindent elsöprő csődőr pilótától kell fogannia.) Mindeközben persze zajlik a történelem, folynak a belharcok, a villongások, túlkapások. Ez a világ totális: egy családot követ nyomon, a háttérben azonban ott a falu, elvárásaival, kövült értékítéletével, s ott a történelem is, viharaival. Hudojnazarov biztos kézzel mutatja be a falu kegyetlenségét, ahogy megbélyegzi Mamlakatot, valamint azt, ahogy a nagybetűs történelem beszivárog a magánéletbe. Akár egy mindennapi történet is lehetne Tadzsikisztánból, költőien elmesélve. Amitől igazán gyönyörű és emlékezetes Hudojnazarov filmje az épp ennek a pontosan, élesen, apró rezdülésekkel ábrázolt dokumentarista társadalomrajznak (ami a népszokástól kezdve a lélektanon keresztül a történelmi háttérig terjed) az elegyítése a népmesével és a chagalli költészettel. Így keveredhet a valóságba hold apa, bűbájoló fehér ruha, égből pottyanó tehén, és repülő csoda"szőnyeg". Hudojnazarov olyan finom eleganciával és biztos arányérzékkel irányítja mindezt, hogy még a legvégső csoda, a valóságtól való elemelkedés, a nádtető felrepülése is a legnagyobb természetességgel és hitelességgel, zökkenőmentesen mehet végbe. Ember és megcsontosodott, gyilkos hagyomány ellentéte csak a fantasztikumban (vagy nevezzük inkább csodának) oldódhat fel. Naszredin feláldozza magát, s átengedi álmát: hagyja, hogy nővére valósítsa meg vágyát, s próbálja ki zseniálisan őrült találmányát, a ventillátorral üzemelő repülő csodatetőt, amelyik (akár Kusturicánál) kis szigetként leszakadva a valóságról, elrepíti, kimenekíti ebből a világból, az őt meglincselni akaró üldözők elől. Hudojnazarov szégyentelenül triviálisan a szeretetről készített filmet nekünk - bájosat, optimistát, mesébe oltottat. A Luna papa honlapja
Mamlakat és Naszredin - Sulpan Hamatova és Maurice Bleibtreu 18 Kbyte
Mamlakat és a Papa - Sulpan Hamatova és Ato Muhamedsanov 32 Kbyte
38 Kbyte
Alek, akire ráesett a tehén - Merab Ninidze 21 Kbyte
Mamlakat - Sulpan Hamatova 40 Kbyte