Varga Balázs A nő háromszor

Tom Tykwer: A lé, meg a Lola

Moritz Bleibtreu
Moritz Bleibtreu
26 KByte

Előre megfontolt szándékkal nehezen lehet kultuszfilmet csinálni, szerencsés véletlenek jóvoltából annál inkább. Ha valaki, hát Tom Tykwer igazán tudja ezt. Hiszen ő csak valami ujjgyakorlatra gondolt, videóklipre, maximum rövidfilmre, amikor megálmodta a berlini utcákon lélekszakadva rohanó lány figuráját. A könnyű, laza kis ötlet azonban túl jól sült el, komplett filmmé nőtte ki magát, pillanatokon belül kultikus siker lett, mára az új német film emblémája. Franka Potente vörös lobonca legalább olyan divatot teremtett, mint Ewan McGregor krónikus soványsága vagy a "beteg srác" dekadens szőkesége a Trainspottingból. Berlinben és Amszterdamban máig nem lehet tíz métert menni anélkül, hogy egy lolásan lobogó vörös hajkoronába ne ütköznénk. Tykwer és ifjú titán társai jelenleg a legkeresettebb európai rendezők közé tartoznak, trendet nyitottak, és most már futnak a pénzük meg az ötleteik után.
Nem mintha különösebb baj lenne ezzel a filmmel. Tökéletes sors-koktél, multiplexekben is fogyasztható posztmodern életfilozófia, elegáns és könnyű darab, és ha nagyon megerőltetjük a szemünket, tán még a mélységet is felfedezhetjük benne. Hogy véletleneken múlik az életünk, elég egy rossz lépés és boldogra fordul a sorsunk, ellenben ha nagyon sietünk, tán még meg is halhatunk - ez így egyszerre brutálisan komoly és megejtően habkönnyű. Meg persze szép, láványos és szórakoztató. Akár az élet - a mozikban és a játéktermekben.
A modernista filmek egyik legfontosabb elbeszélő eszköze, a véletlen sajátos, izgalmasan új életet él a nyolcvanas-kilencvenes években. Kieslowski remek mozijában még komoly életstratégiák mérettek meg és morális-politikai sors-alternatívák feszültek egymásnak (Véletlen). Pár éve a tündéri Gwyneth Palthrow előtt becsapódó ajtók már lazábbra hangolva újították fel a véletlen-projektet (A nő kétszer). A lé meg a Lola mindezekre lazán reflektálva játszik el az ötlettel úgy, hogy a felszín mögött azért a sors-téteket is megvillantsa. Tom Tykwer alternatív történetverziókat pörgető filmje a számítógépes játékok nem-lineáris dramaturgiájának kistestvére, a hősnő új és újabb életet kap, a melodráma és a tragédia után még egyszer nekirugaszkodhat a happy endnek.
A Lola nem iskolateremtő film, viszont tökéletes terméke az ezredfordulós euro-fiatalok hangulatának, a Berlin-élménynek, a Love Parade-szellemnek, a barátságosan ironikus poszt-fogyasztói attitűdnek. Tykwer filmjének nem a sztori és nem is a dramaturgia az erőssége. A történet inkább csak apropó nála, egyetlen gondosan kidolgozott alaphelyzet. A hősök és a mellékszereplők (alkoholista hátébé mama, nyűgös gazdag bankár papa) elegánsan tipizáltak: nincs idő, de szükség sincs jellemábrázolásra. Az audiovizuális kulissza (az animációs betétet, klipes vágásokat, vad színeket ügyesen vegyítő látványvilág és az állandóan dübörgő zene, a szívritmust idéző kihagyásos ritmusok) sokkal jobban és erősebben határozzák meg a tempót, a hangulatot, mint a cselekményszövés fortélyai vagy a figurák egyénisége.
Tom Tykwer filmje messzire kerüli a fellengzős szalonfilozófiát, eleganciája a természetességéből és az egyszerűségéből fakad, nem az eredetiségből vagy a mélységből. Akkor tennénk a legnagyobb rosszat magunkkal is és az ezredforduló fiatal európai filmjével, ha többet, súlyosabbat, komolyabbat próbálnánk látni benne.


26 KByte
Franka Potente és Moritz Bleibtreu
Franka Potente és
Moritz Bleibtreu
44 KByte
Franka Potente
Franka Potente
12 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap