|
Tim Roth: Hadszíntér
75 KByte |
Láttunk már filmet, nem egyet, melynek cselekménye során példásnak tűnő családi élet lepleződik le: kiderül, hogy a harmonikusra világított kép mélyén sötét titok lappang. Látszatra ezt az utat járja a színész Tim Roth is első rendezésében. Hogy mégsem, arra rögtön jelzéseket kapunk, amint a család megjelenik a vásznon, csak jól kell figyelnünk.
Lakásbelső, hangulatvilágítás. A kanapén, a fotelben a terhes Anya és kamasz gyermekei (Jess, a nővér és Tom, az öcs). A teljes csendben drasztikusan hat az ajtónyitódás és -csukódás zaja. Apa érkezik. Semmit sem tesz túl hangosan, látványosan, hirtelen mégis az ő testisége ural el mindent. Liheg, csoszog, mormog, félmeztelenre vetkőzik. Anya gyengéden mossa le férje felsőtestét. Majd az asszonynak - egy groteszkül félelmetes félközeliben - állva elfolyik a magzatvize. Tom szája mosolyra húzódik. Roth rendezői eszközei nem hivalkodóak: a film szimbolikája rejtett és nem pofonegyszerűen lefordítható. A csecsemő mindenesetre katalizátorként hat a család életében. Egyrészt születésével az érintettek sérülnek lelkileg, még ha ezt el is takarja előlük a mindannyiuk számára őszintén örömteli pillanat. Másrészt a szeretettel várt kislány, Alice egy pszichésen (is) sérült famíliába érkezik meg. A fiú gyanakvása új tápot nyer, amikor kompromittáló fényképeket talál: meztelen fotók Jessről és barátnőjéről, sőt az egyiken apa és lánya félmeztelenül láthatók együtt. Aztán egy délután Apa - Tom sötét pillantásától kísérve - fel-alá járkál, karjában a csecsemő Alice-szel. Szeretettel gügyög neki, majd néhány kedves szó Anyának, s a családfő kabátot vesz: elmegy. Fia biciklivel utána. A tengerparthoz közel lévő bunker az úticélja, ahová egyszer látta bemenni Jesst és vele egykorú barátját, Nicket. Akkor nem lesett be a lőrésen, most azonban igen. Sőt, előveszi a korábban gondosan elrejtett fotómasinát is, fényképezni akar. Nem teszi. Amit a bunker embertelenül sivár belsejében lát - s vele ez alkalommal már mi is! -, megakadályozza szándékában. Jess sír, amint a férfi hátulról beléhatol. Apa nyög. "Szeretlek" -nyöszörgi. Aztán a lány középen összekucorodva, magába roskadva. Apja jobb oldalt egy lőrésre támaszkodva, magába roskadva. Mert olyan a természete, az élet megy tovább, történjék bármi. Mert kizökkenései sem állíthatják meg, telik-múlik az idő. Tom csak akkor szól Anyának, amikor Alice megbetegszik, s - egy újabb éjszakai autóúton - kórházba kell vinni. Ott, a csecsemő rácsos betegágyánál hallja a döbbent anya fia figyelmeztetését: "Ne bízz Apában! Tartsd távol a babától!" Az igazi katalizátor csak lánygyermek lehet. Most már elkerülhetetlen Tom nyílt összetűzése Apával. A pofonok, amikkel a közlést ("dugod a nővéremet") fogadja, a dühroham "nagyáriája" (fortissimóval indul, lassul a lüktetése, csendesedik a dinamikája, szóismétlései, ritmikája, "dallamai" lekottázhatók), később a tagadás, a rágalom viszontvádja nyomatékosítják, amit eddig is tudtunk: Apa hasadt lélek. Egyszerre gyengéd, féltő férj, családapa és erőszaktevő. Akárcsak Tom családja: egyszerre szeretetteli, meghitt fészek és "hadszíntér" (ahogy a magyar cím mondja) vagy "háborús zóna" (ahogy az eredeti). Ez a kettősség azáltal igazán fájdalmas, hogy a rendkívül hiteles színészi játék bonyolult, nemegyszer szerethető, valóságos figurákat jelenít meg, nem pedig szörnyetegeket, sémákat. Tom akkor szúrja hasba apját, amikor az hazugsággal vádolja Jesst. Nyomorultul szenved Apa. Tom otthagyja, és a bunkerbe megy. Leül a közepén és sír. Jess utánajön. A fiú három súlyos és pontos kérdés után ("Meghalt?" - "Anyu jól van?" - Most mit csinálunk?") magukra zárja a nehéz ajtót. A cinemascope formátum (az "igazi szélesvászon") 1953-ban jött létre az USA-ban, a televízióval folytatott nézettségi versenyben. Eleinte kizárólag tömegműfajok (történelmi film, kalandfilm, zenés film stb.) számára volt fenntartva, később (az 50-es évek végétől) művészfilmek is éltek vele. (Megjegyzendő, hogy a 60-as évek közepén Jancsó Miklós használta a cinemascope technikát táj, építmény, védelem és védtelenség összefüggéseinek vizsgálatára - természetesen más karakterű filmekben, elsősorban a Szegénylegényekben meg a Csend és kiáltásban.) Amikor Tom a bunkerben látottak sokkja után hazamegy, szobájában odatolja a sublótot az ajtó elé, még egy asztalt is rátesz. Ha már az építmények sem védenek meg, talán a saját odúja még védelmet nyújthat. De mint említettem: nincs menedék! Különösen, hogy Tom - szinte észre sem veszi - maga is támadó: háromszor is betör Jess szobájába a cselekmény folyamán. Minden alkalommal, amint új bizonyítékot szerez a vérfertőzésre, nővérét vádolja a legnagyobb lelki (egyszer testi) kegyetlenséggel. Fülledt vitáik is jelzik, hogy szoros kapcsolatuk nem mentes a rejtett erotikától. |
Tilda Swinton 54 KByte | |
Freddie Cunliffe és Ray Winstone 54 KByte | |
Tilda Swinton 50 KByte | |
Freddie Cunliffe és Lara Belmont 30 KByte | |
Lara Belmont és Ray Winstone 65 KByte | |
Freddie Cunliffe 71 KByte | |
Freddie Cunliffe 63 KByte | |
81 KByte |