Nemes Károly Az élet dolgai - filmen

Catherine Corsini: Az új Éva

57 KByte

A filmek - sommás általánosítással - történeteket tárnak a nézők elé: állapotokat, eseményeket, cselekvéseket rajzolnak meg. Hogy filmjüket hatásossá tegyék, az alkotók dramatizálják - drámaivá emelik - ezeket az eseményeket és cselekvéseket. Ennek nem egyetlen, de legkézenfekvőbb módja a köznapitól eltérő, rendkívüli események-cselekmények beiktatása az ábrázolásba. Ezért is van annyi szélsőségesen erőszakos vagy szexuális jelenet a filmekben, ezért választanak háborús, bűnügyi történeteket, katasztrófákat stb. témául. Ez leginkább, de egyáltalán nem csak a kommersz filmeket jellemzi. Alkotóik nem bíznak abban, hogy a mindennapi életből kiemelt szokványosabb cselekvések elég drámaivá tehetők. Ez nem elsősorban tehetség dolga, bár a korlátolt tehetségnek gyakran van szerepe az ilyenfajta hatásvadász ábrázolásban. Sokkal inkább az érzékenység vagy a kellő élmények hiányával magyarázható, hogy a rendkívülit keresik - olyasmit, aminek a jelentése mindenki számára egyértelműen nagy élményt (ha nem éppen megrázkódtatást) jelent. Catherine Corsini rendezőnő Az új Évában érvényesíteni tudta azokat a jellemző jegyeket, amivel leginkább a nők tűnnek ki (érzékenyebbek, érzelemgazdagabbak, a férfiaknál élményszerűbben láttatják a hétköznapokat, és kevésbé sablonosan gondolkodnak és cselekszenek). Merte az ábrázolást olyan eseményekre-cselekvésekre bízni, melyek hétköznapiságuknál fogva nem rendelkeznek eleve - a valóságban jelentésként hozzájuk rendelődött - drámaisággal. Hősnője, Camille (Karin Viard) éli a maga szokványos életét (munka - úszás oktatás -, társas élet, kalandok, ivás, barátnőkkel találkozás, ruhavásárlás stb.). Igazából semmi olyan nem tröténik, ami akárcsak hasonlítana azokhoz a megrázkódtatásokhoz, amelyekkel egy átlagos hollywoodi film is dolgozik. Még amikor egy férfi meghódítására szánja el magát (természetesen ebben az esetben sem Kaméliás hölgy vagy Bováryné szinten), akkor sem valami rendkívüli személy felé irányul a vágya. Ha Alexis egyáltalán kitűnhet valamivel a néző szemében, az az, hogy a szocialista párt aktivistája, de csak közkatonaként. Persze a rendezőnő nem hagyta ki azt a poént, hogy megmutassa (mindenfajta) pártélet nevetséges voltát. Ez azonban a filmben mellékes. Mert a férfi-magatartás komikus volta (Alexis az asztal alá bújik az étteremben, nehogy ismerősei meglássák Camille-jal) sokkal lényegesebb, aminthogy az a fontoskodás is, ahogy a férfiak a pártbeli tevékenységükhöz viszonyulnak. Persze - s ez igazán jó a filmben - Camille is válhat nevetségessé, sőt szánalmassá is. A legfontosabb azonban a természetesség, az életszerűség. A filmek zöme macho-férfiakat, szuperembereket, sőt olyanokat mutat, akik sorsukat rögtön a történelem alakulásával kapcsolják össze. Mintha kisemberek nem is élnének. Mintha az ő "harcuk" az életben maradásért, egyéniségük érvényesítéséért, szenvedélyeik, törekvéseik kifejezéséért nem is lenne fontos, sem érdekes. Corsini szelíd iróniával mutatott Évája, akii bűnbe ejt egy "Ádámot", a hétköznapokról szól az eseményeket és a szereplőket illetően egyaránt. S hogy ennek ellenére a film és Camille mennyire színes, sugárzó, ha úgy tetszik, drámai, az itt a legfőbb érdem, nemcsak a szélsőségekhez képest, hanem önmagában is. Köszönhető ez annak az érzékenységnek, amellyel a film készült. Talán nem igazán helyes, legalábbis nem divatos úgy bemutatni a világot, hogy azt vonzónak találja a néző és szeretni tudja hőseit. A világ kétségtelenül ocsmány, az emberek torzak, és nincs nap, hogy mindezt ne erősítse meg - ne hitelesítse - valami szörnyűség. Ennek megfelelően a filmek nemigen tűnnek ki valamiféle ideál megrajzolásával, s ez Az új Évától sem várható. Még azt is nehéz lenne belátni, hogy felcsillan valamiféle remény. Camille nem képvisel semmi ilyesmit. Bármely bigott néző elutasíthat egy olyan nőt, aki egy hű férjet, egy családapát csábít el, és még csak nem is úgy, ahogy például Karenina Anna. Mégsem véletlenül tűnik el a film végére a vígjátéki hang, s kap tragikus színezetet a befejezés. Az új férfi, Ben becsapása-otthagyása és a visszarohanás Alexishez. Az érzések őszinteségében hinnie kell Camille-nak is, a szenvedélyeit nem nyomhatja el. Ezek szabadjára engedése pedig lázadás ez ellen a világ ellen, amely szózuhatagával nap mint nap manipulálja az embereket, akik észre sem veszik, hogy tőlük idegen érdekek kiszolgálóivá válnak (lásd a pártösszejövetelt, illetve Camille lázadását a pártfeladat ellen). Camille-t környezete fölé emeli az a vállalása, az a készsége, hogy - közhelyesen szólva - a szívére hallgat. Mindezt köznapi környezetben, hétköznapi módon, de felülmúlva a nagy szélsőséges tetteket, amelyek az eldurvult nézőre számítva még jobba eldurvítják a közönséget. Holott érzékenyebbé kellene tenni a mindennapok, a saját élete iránt. Az alkotó maga is arra törekedett, hogy az élettel, az életükkel kösse össze a nézőket: "A film tudatalatti mondanivalója és célja tulajdonképpen az, hogy bemutassa az élet dolgait".