Berkes Ildikó Karácsonyi találkozások

Orosz filmhét az Örökmozgóban

Az orosz Premiere különszáma: Nyikita Mihalkov: A szibériai borbély (1998)
Az orosz Premiere
különszáma:
Nyikita Mihalkov:
A szibériai borbély (1998)
71 KByte

A moszkvai és a magyar idő között két óra az eltolódás, a hagyományos orosz naptár és az azóta általánosan elterjedt nyugati között pedig két hét. Ezért ünnepeltük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját novemberben és ezért kerül sor januárban a Karácsonyi találkozókra. A rendezvény kezdeményezője és fő szervezője, a moszkvai Filmfejlesztési Alapítvány a hagyományos orosz karácsony és új év közötti héten Budapesten hívja össze a régió filmeseit: gyártókat, forgalmazókat, tévéseket és mozisokat.

Ennek az egyszerre kellemesnek és hasznosnak ígérkező eszmecserének kiegészítéseképpen a nagyközönség természetesen orosz filmeket is láthat. A Bem moziban a vállalkozó szelleműek egyetlen hétvége alatt megnézhetik az orosz fél által összeállított filmprogramot. Ugyanezt az Örökmozgó egy hét alatt vetíti le, kiegészítve olyan tematikailag kapcsolódó egyéb filmekkel, mint az Oscar-díjas Moszkva nem hisz a könnyeknek, a csecsen témával foglalkozó Kaukázusi fogoly és a címe miatt is idekívánkozó Boldog Új Évet, Moszkva!

A januári műsor, különösen A szibériai borbély premier előtti bemutatójához csatlakozó Mihalkov-retrospektív (benne a rendezőt egész fiatalon szerepeltető Moszkvai sétával) további néznivalót kínál az orosz filmek kedvelőinek. Ízelítőt adunk abból a két rendezői retrospektívból is, amelyek teljes egészükben az Orosz Kultúra Házában láthatók majd.

A korán elhúnyt Pavel Arszenov (1936-1999) a gyerekfilm egyik vezető mestere volt, ám sikerrel próbálkozott a legkülönbözőbb műfajokkal: zenés mesefilmmel (Szarvaskirály), fantasztikus filmmel (Lila gömb), melodrámával (Érzések zűrzavara), társadalmi drámával (És akkor nemet mondtam) is. Ő rendezte az Oroszországban legnépszerűbb televíziós gyereksorozatot, a Jövőből jött vendégeket, és 1988-ban ő hozta létre a Szovjetunióban az első magánfilmstúdiót, a Ladját, amely 24 játékfilmet gyártott.

Valerij Lonszkoj a mai orosz film egyik vezető rendezője, a moszkvai Filmművész Szövetség elnöke. Lonszkoj a feszes dramaturgiájú társadalmi filmek elismert mestere (eddigi rendezései: Mindenkinek a maga keresztje, Hullaszállítás, Letargia, Barhanov és testőre). Most fejezte be új filmje, A mester és a képzelet játéka munkálatait.

Mint Andrej Ivanov filmtörténész írja: "a moszkvai filmesek most Budapesten bemutatásra kerülő alkotásai a Globusz, a 12A és a Ladja magánfilmstúdiók produkciói, melyek szorosan együttműködnek a Filmfejlesztési Alapítvánnyal. A nyolcvanas és kilencvenes években készültek, és nagy hatással voltak a filmgyártás és -forgalmazás fejlődésére Oroszországban. Egy részük már ismert külföldön, de többségük még ismeretlen Európában." Reméljük, most minél többen élnek az egyedi alkalommal, hogy megismerhetik őket.

Szergej Bodrov: Kaukázusi fogoly (1996)
Szergej Bodrov:
Kaukázusi fogoly (1996)
72 KByte
Georgij Sengelija: Pénzváltók (1992)
Georgij Sengelija:
Pénzváltók (1992)
73 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap