Szlaukó Katalin Az alvás mint a kisjátékfilmek dramaturgiai segédeleme

MOVISUAL FESTIVAL '99 - Siketek 2. nemzetközi film- és videofesztiválja


24 KByte

Három évvel ezelőtt rendezték meg először a fesztivált. Most, a második befejeztével, a szervezők máris bizakodóan néznek a következő elé, azonnal elkezdték az előkészítését.

1996-ban körülbelül hússzal volt több filmet mutattak be, mint idén. A díjnyertes alkotást a Magyar Televízió is vetítette, a Tabán Moziban pedig kiállítást tartottak a rendezvényen készült fotókból.
Idén az alkotók harminchárom művet hoztak el a fesztiválra. Megdöbbentő volt, hogy milyen kevés publicitást, reklámot kapott a rendezvény. A fogyatékos emberek minden összejövetele azzal a céllal szerveződik, hogy valamiképp felhívja a társadalom egészséges tagjainak figyelmét a másság elfogadására és tolerálására. Nos, a közönség köreiben meglehetősen kevés olyan halló néző volt, aki nem hivatalból - szervezőként vagy zsűritagként - vett részt az eseményen.
A bemutatók forgatókönyve (ez szolgált műsorfüzetként) a filmcímeket eredeti nyelven közölte, a készítő nemzetiségét angolul, míg a film időtartamát magyarul "műsoridőként" percben jelezte. A fénymásolt lapok mellett hiányoltam egy nívósabb kivitelű magyar és/vagy angol nyelvű változatot, ami nemzetközi rendezvényeken elvárható lenne. Az egyes filmek között talán elfért volna egy rövid, 2-3 mondatos átvezetés, amely valamennyi tájékoztatást adott volna a szegényes "műsorfüzetet" kiegészítendő, mind a siket, mind a halló közönség számára is.
Nehezményeztem a műsorösszeállításban, hogy a több alkotással benevező résztvevők filmjeit igyekeztek egy napra, egymás után besorolni. Ha minden vetítési egységre minden többműves alkotótól csak egy-egy bemutató jutott volna, a később bekapcsolódók is átfogóbb képet kaphattak volna az elmúlt három év filmterméséből. Így nem következett volna be az a furcsa eset, amit az egyik szervező jegyzett meg, miszerint péntek kora délutánig "..a jobbak már lementek..".Talán ha a szervezőgárda még figyelmesebben megnézi a filmeket, sikerült volna a program jó és jobb anyagait egyenletesebb arányban elosztaniat a rendezvény kb.10 vetítési órájára.
A fesztivál kiírása szerint siket és halló filmkészítők egyaránt nevezhettek alkotásaikkal a szemlére, az egyetlen megkötés az volt, hogy a film siketekről vagy siketeknek szóljon és megfeleljen a formai szabálynak: vágott anyag legyen.
A laza szabályoknak köszönhetően a fesztivál anyaga meglehetősen vegyes összképet nyújtott. A kisjátékfilmek, dokumentumfilmek, filmetűdök között feltűntek "házivideók" is - Glusokas Vilius és Jakaitis Ligitas alkotásai -, amelyek a litván siketek életének eseményeit, iskolájukat, ünnepeiket igyekeztek bemutatni. Megjegyzendő az is, hogy a benevezett alkotások kivétel nélkül videotechnikával készültek.
Az alkotók a képekkel remekül boldogultak, de problémát okozott az, hogy az "átlag" filmben beszéddel közölt tartalmakat mivel és hogyan adhatják vissza munkáikban. Sokan azt a megoldást választották, hogy szereplőiket metakommunikációra - erősebb mimikára, gesztusokra - késztették, aláfestő zenét alkalmaztak.
Sólyom Dezső New York-i és New Orleans-i útifilmjeit a beszűrődő utcazajok és -zenék, valamint fivére Péter narrációi festették alá. A narrátor szereplőként működött közre a filmben, nem jelelt, szájáról olvashatták le az információkat a nézők. Nem egyszer azonban csak a hangját hallottuk, félő tehát hogy a siketek nem értették meg, hogy az a hosszú remegő svenk mit akar bemutatni - a hallók tudhatták, hogy ez a világ leghosszabb hídja volt. A lengyel Agata Ziemiec: Nielspelnione marzenie (Beteljesületlen vágy) című filmjét angol nyelvű felirattal látta el. (Ebben a műben, mikor a hallókkal kommunikáltak, beszéltek a siketek, maguk közt pedig jeleltek.)
Nagy problémát jelentett, hogy a szervezők a bemutatott filmek címét nem fordíttatták le még angolra sem.
A filmek tematikailag szűk körben mozogtak. A szerelmi történetek közül kiemelkedett Sólyom Dezső: Emlékvillanások...egy szerelem három éjszakájáról című munkája, melyet kísérleti filmként neveztek meg a szervezők. Maga a film összevágott állóképekből állt, középpontjukban a szerelmespárt szimbolizáló rózsákkal. A virágszereplőkön színük változása (fehér - rózsaszín - vörös) és egymáshoz viszonyított helyzetük volt hivatott érzékeltetni az érzelem kiteljesedését. A virágok a konvencionális nagyvárosi szerelmek minden helyszínét bejárták: a parkon át a villamosig, az ágytól a pályaudvarig.
Sándor Gábor: Idegen 2. című alkotása kicsit csavart a szerelmi témán, itt egy tévéző átlagférfi és egy űrlény között jön létre kapcsolat. A szerelmi motívum csak a film végére válik nyilvánvalóvá, sokáig csak puszta riogatásnak tűntek a vörös fénnyel jelölt "ufonauta" közeledési kísérletei (pl. kirepített hűtőszekrénytartalom, meginduló bútorok, sötétben, vörös villódzással elillanó bonbonok). A film remekül dolgozott az egyszerű effektekkel, az egy percre megjelenő humanoid Idegen egy csillagászati ábrát követett végig az ujjából kibocsátott fénysugárral. Az űrhajó vakító fény kíséretében elsuhan, s a férfi elalszik. Egyszer még felriad, mintha visszatérne a lény, aki azonban újabb "fenyegető gesztusok" helyett a falon vibráló vörös "I love you" felirattal búcsúzik. A másnap ébredő hős kikapcsolja a televíziót, és elhagyja a szobát. Ekkor újra megjelent a fény. Érdekes volt a főszereplő színészi alakítása, nagyon erős gesztusokkal dolgozott, játékának voltak visszatérő elemei - amikor elhatározta, hogy nem ijed meg az idegentől (tette ezt vagy négyszer), mindkét kezét ökölbeszorította -, ez a film némajáték jellegéből adódott.
Oleg Koczrowska: Urocza nieznajoma (Bájos ismeretlen) című munkája az elválás - egymásratalálás ősi motívumához nyúlt. A kávéházi vendégek közül egy férfi felfigyel a mobiltelefonján beszélő nőre, aki leteszi klipszét az asztalra. A beszélgetést befejezve a hölgy elrohan, a fülbevalója ottmarad. A férfi ezt észreveszi, utána siet, de a nő már sehol. Ezután egy sétahajón, egy piacon, végül a tengerpaton látja meg a főhős az elveszettnek hitt asszonyt, de mindig elszalasztja. A hősnő ártatlan erdei sétája majdnem tragédiába torkoll: észreveszi, hogy valaki kitartóan követi. Itt jön a feloldás, a "kávéházi úr" követte csak a fülbevalóval. A hollywoodira sikerült befejezésben már összeölelkezve sétálnak a tengerparti naplementében.
Marek Rutkowski: Milosc za wszelka cene-je (Szerelem minden álmom) a csalódott, kisemmizett szerelmes figuráját mutatja be. Az ébredő férfi elhatározza, hogy megvalósítja álmát: eljegyez egy lányt. A probléma csak az, hogy pénzre van szüksége a gyűrűvásárláshoz. Először az órájától próbál megválni, de ez nem sikerül. Egy kertész felajánlja, ha átveszi tőle a fűnyírást, megkapja a pénzt, de a hős annyira türelmetlen, hogy nem tudja tisztességesen végezni a munkát, ezért elzavarják. Újságárulással próbálkozik, de ez sem eredményes vállalkozás. Végső elkeseredésében kártyaasztalhoz ül, ahol rögtön nyer. Elindul beszerezni mindazt, amit megálmodott: a rózsát, a likőrt és a gyűrűt. Kezében virággal siet a lányhoz, akinek ablakára tekintve egy férfival ölelkező árny alakját látja. Csalódottan bandukol hazafelé, egy rosszlány mellécsapódik, hogy megvigasztalja. A reggel azonban keserű meglepetést hoz, a lánnyal együtt az órája, a pénze és a jegygyűrű is eltűnt.
Agata Ziemiec: Niespelnione marzenie (Beteljesületlen vágy) című alkotása emlékplakettet kapott. A kisfilm egy számítógépes tanfolyamot végzett siket lány története, aki hasztalan próbál állást keresni. A vele együtt végzett fiú bátorítja, ám a sokadik sikertelen próbálkozás után bevallja a lánynak, hogy ő ugyan talált a képzettségének megfelelő állást, de hamar áthelyezték a raktárba. Megvalósításában a film a tévé már-már elfeledett Családi kör sorozatát idézi, mintha egy megtörtént eseményt dramatizáltak volna, amatőrökkel, s a végén a "tanulsággal": a sérült ember is teljesértékű. Bár a feliratozás elvonta a figyelmet a színészi játékról, mégis szembeszöktek apró hiányosságok. Az állásügyben járót egy titkárnő fogadja, aki telefonon tájékoztatja főnökét a jelöltről. A titkárnő alakítója folyamatosan beszélt a telefonba, válaszokat nem várva, ami kicsit mulatságossá tette az amúgy komor helyzetet. Az általam látott filmek közül úgy érzem ennek sikerült leginkább megvalósítania a fesztivál célját. Siketek készítették, egy őket mélyen érintő mindennapi problémáról szólt, mindenkinek. A feliratozás nem zárta ki a hallókat a befogadásból, angol formája pedig megfelelt egy nemzetközi fesztivállal szemben támasztható követelménynek.
Sólyom Dezső egy filmetűddel is jelentkezett, Végállomás -Barangolás a miskolci Avasi temetőben. Ez az alkotás mívesebb munka, mint az amerikai útifilmek, az alkotások között eltelt évek érleltek mind a művészi, mind a vágástechnikán. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a Snittek egy horgászversenyből című dokumentumfilm is, amely a Siketek 10. Országos Egyéni Bajnokságáról számolt be, hosszúnak tűnő húsz percben.
Végére hagytam Vincze Tamás : Szirmay Gábor " Ilyenkor élnek a színek " című művét, mely a fesztivál fődíját kapta. Egy írószekreter restaurálását követte végig a film, a darabokra bontástól, a kész bútoron végzett utolsó simításokig. Némán végzett munkafolyamatot láttunk a vásznon, a gyalu és a csiszolóvászon hangját nem helyettesítették zenével. A háttérben a Petőfi Rádió adásának hangfoszlányait fedeztem fel, ami nagyon jól kiegészítette a munkazajt, de a vágások ezt a hangkulisszát élvezhetetlenné tették. Épphogy beazonosítottam a reggeli műsort, már a déli nótaszó foszlányait hallottam. Persze a filmben lerövidített idő valódi hosszára ezek a foszlányok valamelyest rávilágítottak. Talán megoldás lett volna, ha egy folyamatosabb összevágott rádióhanganyag kerül a képek alá.

A péntek délutáni vetítés a Szindbád Mozi Latinovits termét háromnegyedéig megtöltötte érdeklődőkkel, ezzel szemben a szombat délelőtti program alig vonzott közönséget. Persze a díjkiosztás, mint minden hasonló esetben itt is teltházas esemény volt.
Nagyon érdekes volt olyan fesztiválon résztvenni, ahol a hallók képezték a kisebbséget. Az átlag mozinéző megütközve szemlélhette a siket moziközönséget, hiszen teljesen más normák uralkodtak a nézőtéren. Szüntelen volt a jövés-menés a vetítések alatt, ha valami nem kötötte le őket, nem ültek tovább udvariasan. A későn érkezőket korántsem suttogva adott köszöntések és útbaigazítások fogadták az elsötétített nézőtéren, hanem a sötétben felállva egész testükkel integető barátok. Ha megéheztek, csöppet sem óvatoskodtak a zörgő papírokkal. Nagy csörgés közepette bontogatták a chipses zacskókat, fesztelenül ropogtattak, hiszen ez sem őket, sem a többieket nem zavarhatta. (Bezzeg milyen felhördülést okozna ez egy multiplexben!)
A vetítések közti szünetek élénk eszmecserékkel teltek. Kicsit hosszadalmasnak tűnt, hogy minden tízperces mozi után majd ugyanannyi világosban eltöltött perc következett, de maga a közönség követelte, ha a technikus megfeledkezett fényt gyújtani a nézőtéren - nekik lételem a fény a beszédhez. Fontos volt, hogy a vetítés után megnézhessék a közöttük ülő alkotót, adott esetben pedig elismerésükkel jutalmazzák.
Sajnáltam, hogy a díjátadáson a díjazott öt alkotás közül mindössze a fődíjas munkát vetítették le. A későn értesülők, érkezők biztosan szívesen vették volna, ha egy gálán végignézhetik a fesztivál nyertes filmeit. Ez hozzávetőleg egyórás pluszprogramot eredményezett volna, de mindenképpen emelte volna az utolsó este ünnepélyességét.
Néhány nap múlva rendezik Budapesten a Siketek Nemzetközi Hetét, ahol a konferenciákat sportprogramok és pantomimelőadás zárja. A szervezők mégsem ragadták meg az alkalmat, hogy a nagyobb hírverést kapott rendezvényt a Fesztivál utólagos népszerűsítésére használják - a díjnyertes filmek levetítésével.
A díjkiosztáson Podosky Maya, a Siketek és Nagyothallók Intézete Kulturális Irodájának munkatársa vállalta a konferanszié szerepét, szavait mind a magyar, mind a nemzetközi jelekkel tolmácsolták a résztvevőknek. A zsűri bemutatása után Konkoly Sándor, a zsüri tagja, a SINOSZ munkatársa szólt az értékelés szempontjairól. A vágás minőségét és a képek művészi értékét döntőbb szempontnak ítélték, mint a filmek minőségét.

A díjakat a SINOSZ elnöke Podani János és Konkoly Sándor adta át, majd levetítették a fődíjas filmet. .Az estét Podani János köszönő szavai zárták, melyekkel azt kérte a résztvevőktől, hogy vigyék hírét a Movisual Fesztivál 2002-nek.

A zsűri tagjai:

Siketek:
Romuald Kus (Lengyelország)
a lengyelországi Siketek Országos Szövetségének alelnöke

Jan Rydiser (Dánia)
a siketek filmstúdiójának munkatársa

Konkoly Sándor(Magyarország)
a SINOSZ munkatársa

Hallók:
Hegyi Béla(Magyarország)
Író, filmrendező

Magyar Attila(Magyarország)
filmkészítő kisiparos

Díjnyertes alkotások:

Emlékplakettet kapott:
Aro Marianne -Több munkájáért
/Finnország/
(legjobb kisjátékfilm kategóriában)

Agata Ziemiec: Niespelnione marzenie
(Beteljesületlen vágy)
/Lengyelország/
(legjobb kisjátékfilm kategóriában)

Regina Toom: Span of life and choices of the deaf
(Életút és a siketek választásai)
/Észtország/
(dokumentumfilm kategóriában)

Anatolij Balujev: The chorus
(Kórus)
/Oroszország/
(dokumentumfilm kategóriában)

Életműdíjjat kapott:
Sándor János - több évtizedes operatőri, filmkészítői munkásságáért
/Magyarország/

Fődíjat kapott:
Vincze Tamás: Szirmai Gábor: "Ilyenkor élnek színek"
/Magyarország/


40 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap