Az emberek többsége
manapság együtt él az erőszakkal és a szexuális
környezetszennyezéssel, amit morális vagy nevelési
szempontból is teljes érdektelenség övez. Emellett szokássá
vált egy-egy eseményt, de kiállítást vagy filmet
összeráncolt homlokkal pellengérre állítani (lásd
Nietsch-kiállítás), hogy ezek deklarált immorális,
züllesztő hatása szemforgató, hisztérikus meditációk
tárgya lehessen.
Prüdéria témakörben az
egyik leghajmeresztőbb hírt az utóbbi időben Amerika
szolgáltatta. Egy 11 éves fiatalembert szexuális zaklatás
vádjával állítottak bíróság elé a hatóságok, aki húga
kisdolgának végeztével annak ruházatát segített rendezett
állapotba hozni (értsd: felhúzta a bugyiját).
Álszentség ügyében azonban
szerencsére már hazánkfiának sem kell túl messzire vetnie
vigyázó tekintetét. Az ORTT döntései láttán még Tartuffe
is elégedetten csettintene a nyelvével - hol Oliver Stone, hol
Martin Scorsese filmjei akadnak fenn a testület szigorú
rostáján. Legyünk jóhiszeműek: feltehetően minden magyar
gyermek törékeny lelki világának sérthetetlensége
lebeghetett a döntnökök deres homloka előtt. Ne feszegessük,
hogy a hülyeség-dömping más előfordulásai láttán
média-inkvizítoraink miért nem csapnak az asztalra. A
z-kategóriás harcos-kardos filmek, az agyalágyult
latin-amerikai monstre sorozatok (akár mentális) romboló ereje
elől a testület nem kívánja védelmezni a honi ifjúságot.
Egy dolog azonban kétségtelen: amennyiben az erőszak
ábrázolása egy filmben nem öncélú, nincs ok letiltására!
Az ítéleteknél is nagyobb probléma viszont, hogy a döntések
nyomán nem alakul ki nyilvános diskurzus arról, hogy mit is
tartunk tulajdonképpen megengedhetőnek a képernyőn.
A győri Mediawave kihelyezett
akciócsoportja Filmviagra címmel október 28-án este a
Bárkában az idei nyertes kisjátékfilmek levetítése után
általános támadást intézett az álszentség állásai ellen.
A cél elérése érdekében több fegyvert is bevetettek: egy a
20-as, 30-as évek pornófilmjeiből összevágott etűdöt, egy
leszbikus performance-ról forgatott dokut, majd Bakáts Tibor
Settenkedő tartott gazdagon illusztrált előadást a
pornófilmben lezajlott állítólagos paradigmaváltásról.
A kollektív kukkolás persze
egészen sajátos kereteket adott az este hangulatának, és erre
épült mindkét kisfilm koncepciója is. A Woman Loving Woman
című film egy „kiállítás"-megnyitón készült: egy
műteremben tulajdonképpen teljesen másodlagos képek között
három hölgy meglehetősen bensőséges kapcsolatba kerül
egymással az erre a célra kialakított pódiumon. Magányukat
ellensúlyozandó, megpróbálják játékukba a nézők nőnemű
tagjait is bevonni. Dokumentarista semlegességgel jár-kel a
kamera az emberek között. A belépő és művelődni vágyó
látogatónak eleinte fogalma sincsen, hogy hová került, ám
zavara csak fokozódik, amikor észleli, hogy arca egy 3x3-as
képernyőn a terem falán is megjelenik. A happening
ötletgazdája, C. Heilman elmondja: az emberek reakcióira volt
kíváncsi mindössze, akik a róluk készült képek
kivetítésével saját magukkal kerülhetnek szembe. Mit
szólunk ahhoz, ha az eredetileg művészi térben az
alkotásokról a szexualitásra terelődik a hangsúly? A
tabudöntögetés persze nem marad ennyiben, hiszen többen is
„veszik a lapot", és aktívan részt vesznek a partiban.
Legtöbben azonban a kiállítóteremben használatos faarcot
öltik magukra, és semleges-érdeklődő tekintettel figyelik az
eseményeket.
A művészi tér effajta
deszakralizációjának az ősatyja persze az a Marcel Duchamps,
aki a századelőn piszoárokkal ékesített fel egy galériát.
Hasonló volt a tét abban az esetben is: milyen hatást hoz
létre két teljesen eltérő élethelyzet tárgyainak, terének
vagy viselkedésének összemosása. Ezt illusztrálja a film,
aminek forradalmi élét némileg tompítja a neves előd
híres-hírhedt gesztusa. Emancipálódott napjainkban persze egy
piszoár már snassz lenne - amit büszke leszbikus kiállással
vált ki a performance rendezőnője.
Szintén a nézők gesztusai
foglalkoztatják Kerry A. Laitala-t a filmjében. Valószínűleg
sokaknak megfordult már a fejében az a gondolat, hogy magát a
kukkolót kellene kukkolás közben megfigyelni, amit viszont a
diszkréció legelemibb szabályainak megsértése nélkül igen
nehéz kivitelezni. A Kanmuri film ügyesen kerüli meg a
problémát.
Az 1920-as, '30-as évek
pornóiból - igen, léteznek ilyenek! - újravágott húszperces
klip szemtelen módon emeli be a nézőket a filmbe. A
legeltérőbb pózokban huncutkodó leányok és ifjak képeit
megőrző szalag ugyan annyira leromlott állapotban van, hogy
nemigen lehet megmondani, hogy ki kivel, mit és hogyan. A
jelenetek stilizáltságát még jobban felerősíti a rendezés,
hiszen a képmezőbe beúszó pisztolyok, neccharisnyák
rendszeresen kitakarják a közben serényen folyó aktusokat.
Azonban a jelenetek közé beszúrt, szintén ősrégi rajzfilmre
is érdemes odafigyelni! Vászon mögüli szemszögből
megrajzolt cilinderes urakat látunk egy mozi széksoraiban, akik
idétlenül vihognak, egymás térdét csapkodják stb.,
egyszóval kollektíve zavarban vannak. Ezzel pontos tükröt
tart a néző elé: valahogy így viselkedik az emberek
többsége, mikor nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy nem
egyedül figyeli a jeleneteket! Egy kukkoló csak magányosan
kukkoló! Több kukkoló már csak egy zavarodott csoport. A
gesztus világos jelzés: éppen az a szituáció folyik a
vásznon, ami adott esetben a publikum soraiban is
lejátszódhat.
Christian Metz, a francia
filmszemiotikus szerint a hatodik lehetséges beállítási
irány az innen, az "elölről", amely egy
űrre, egy nem létező térre utal. Bizonyos esetekben egy film
világosan utal erre a tátongó űrre, és arra, hogy ezt a
teret betölti valaki, egy figyelő tekintet. A voyeur személye
megbújik az "elő-térben", szemével a vászonra
tapad, s a jelenetet a film úgy ábrázolja, ahogy ő látja:
kívülről, amelyben nem vesz részt, míg mások "benne
vannak". Vernet szerint a láthatatlan kukkoló
jelenlétére gyakran a látást akadályozó tárgyak
képmezőbe foglalása, azok jelenléte utal. A két szerző
mintha ott ült volna a Bárkában, mielőtt szövegeiket
leírták. Arról nem sokat tudhatunk, hogy a kukkolás
fogalmának megalkotásakor milyen képsorok járhattak az
eszükben, példáikat pedig a filmtörténet klasszikusai
közül válogatják. Pedig valljuk meg: a kukkolás mint olyan,
asszociációinkban meglehetősen érzéki töltettel
rendelkezik!