| Dorogi Katalin | Bologna - Budapest - Frankfurt |
|
Gyürey Verával, a Magyar Filmintézet igazgatójával beszélget Dorogi Katalin
 61 KByte |
Kezdjük a most zajló programmal. CineMémoire -- francia összetett szó, első tagja görög, a második latin eredetű, nemzetközi, akárcsak a rendezvény, amelyből az idei már a harmadik a sorban. Filmemlékezetnek fordítottuk a CinéMémoire-t. Az ősét, az első ilyen fesztivált Párizsban rendezte meg a Cinematheque Francaise úgy nyolc éve, de azután bizonyos helyi viszályok miatt abbamaradt ez a kezdeményezés, hogy nagy nyilvánosságnak zongorakísérettel vetítsenek régi, elsősorban néma filmeket felújított, kiszépített, az eredetihez közelítő megújult kópiákról. Nekünk három éve, a Filmintézet alapításának negyvenedik évfordulóján jutott eszünkbe, hogy miért ne honosíthatnánk meg most már itt, Budapesten is ezt a – nevezzük így – fesztivált. Azóta arra törekszünk, hogy elhozzuk, itthon is megmutassuk azokat a filmeket, amelyeket a különféle nemzetközi archívumok tárából egy-egy találkozón, régi filmek fesztiválján megismerhetünk. Ennek a programnak a részeként mutatjuk be a Magyar Filmintézetben található, kevésbé ismert magyar filmeket is, melyeket sikerült felújítanunk. Idén honnan érkezett a legtöbb film? Igyekszünk minden évben más-más archívumokat szerepeltetni. Idén jó néhány filmet kaptunk a Frankfurti Filmmúzeumtól, és a kitűnő felújításairól híres belga archívumból. Az angol filmintézettől is kaptunk Hitchcock-filmeket, hisz ebben az évben ünnepli a világ a mester születésének századik évfordulóját. Érkeztek filmek – ezek csak szerencsésen megőrzött kópiák, nem újonnan restauráltak – a Goszfilmofondtól, hisz ebben a harmadik Filmemlékezet-programban Gaál Franciskát is bemutatjuk a közönségnek. Személyiségét, színjátszó stílusát és filmjeit alig ismeri a mai közönség, ezért még nagyobb csemege az a magyar némafilm-töredék 1921-ből – Az egér címet viseli – -, amelyet az intézet munkatársai újítottak fel, tettek megnézhetővé, és nagyon szellemes zenekíséretet állítottak össze hozzá. Az Örökmozgó előterében és videogalériáján pedig Gaál Franciska-kiállítás látható, ezt Königer Miklós rendezte a saját műtárgy, fotó-, relikvia és egyéb gyűjteményéből. A Filmemlékezetet egyébként ezzel a kiállítással és Jean Epstein: Az Usher-ház bukása című némafilmjének vetítésével nyitottuk meg. Az 1928-ban készült filmből a belga archívum juttatott el egy gyönyörűen felújított kópiát. Mi, magyarok húzzuk ki büszkén magunkat, vagy szégyenkezzünk, ha filmfelújításról van szó? Én azt hiszem, nem önelégültség, amit az intézet és az archívum nevében mondok: nagyon is büszkélkedhetünk, mert a magyar filmállománynak egy nagyon jelentős részét nem egyszerűen megőriztük, hanem fel is újítottuk. És amire nemigen van példa a világon: a hiradó-állomány felújítására is tudtunk pénzt fordítani. A Filmemlékezet idei kínálatának két kiemelt magyar filmje volt: az egyik A Zeppelin léghajó Budapest felett 1931-ből, a másik Várkonyi Zoltánnak egy 1956-ban készült játékfilmje, a Keserű igazság. Ezt akkor elsősorban cenzurális okok és félreértések miatt nem mutatták be. Úgy tudom, ennek felújított kópiája szerepelt idén Bolognában is. Szóljunk akkor pár szót Bolognáról. A bolognai archívum igazgatójának, Vittorio Boarininek és két agilis fiatal munkatársának az a véleménye, hogy csak akkor érdemes filmeket felújítani, ha van közönségük. Az évente megrendezendő nyári bolognai fesztiválra elsősorban archívumokat hívnak meg. Az erőfeszítésnek, a tehetségnek és a város anyagi támogatásának köszönhetően az esemény tíz év alatt jelentős, Olaszország határain túlnövő nemzetközi rendezvény lett az Il Cinema Ritrovato, "Az újra felfedezett mozi". Azért jó ott lenni, mert ma már valóban nagy élmény régi filmet tényleg jó technikai minőségben és élő zenekísérettel látni! Annak idején egy kis moziban kezdték el vetíteni a bolognai fesztivál filmjeit, és ma már egy ötszáz férőhelyes filmszínház is megtelik reggeltől estig, de még az éjszakai vetítéseken is. Nagyon fontos, hogy noha a fesztivál a szakmai találkozás fóruma, nemcsak szakemberek, hanem az utca embere is beül az Il Cinema Ritrovato vetítéseire. Van-e olyan technika, amivel nem rendelkezik a Magyar Filmintézet, pedig jól jönne a felújításokhoz? Ha a vetítési körülményekre gondol, egyetlen egy olyan dolog van, amivel nem rendelkezünk, de ez tényleg vetítőgép kérdése! A régi némafilmeket nem olyan sebességgel vetítették hajdanán, mint a mai 35-ös vagy 16-os kópiákat, és ezek megfelelő ritmusú vetítéséhez szükség volna egy szerkezetre, amivel fel lehetne idézni az eredeti vetítési sebességet. Ezt a szerkezetet, ami egyébként nem olyan drága, sajnos nem lehet a mi gépeinkre felszerelni. Meg azt is szeretnénk, amit a bolognaiak elérték: hogy amikor kinőtték a kis mozit, át tudtak költözni egy nagyobba. Mi szeretjük nagyon az Örökmozgót, és talán nem is nagyobb mozi kellene, hanem a technikai feltételein javítani, de erre az intézet költségvetéséből nem futja. Végül pedig a jövő. Frankfurt. Az ottani magyar megjelenés kísérő rendezvényei közül a filmesek mondhatják magukat a szerencse fiainak, hiszen rájuk nagy igény volt Németországban, már május óta folynak a vetítések, igaz, régóta jók a munkakapcsolatok is. Azért ne felejtsük el, hogy húsz évvel
ezelőtt még az akkori nyugatnémet közönség és a
televíziók, az ARD és a ZDF nagyon szerették a magyar és a
közép-európai filmeket, állandóan műsoron voltak.
Tizenvalahány éve viszont sem a televíziók, sem a
kereskedelmi mozik nemigen mutatnak be magyar filmet. A
Frankfurti Filmmúzeumnak van egy kiállítási része, egy
könyvtár-archívuma és egy mozija. Amikor egy évvel ezelőtt
megkerestük őket, első szóra szívesen vállalták, hogy
szeptember-októberben magyar filmeket vetítenek, a
megbeszélések során pedig kiderült, hogy akár május
végétől év végéig is helyet adnak a programjukban. Ez
tényleg nagyon nagy szó, mert azért az tudni kell, hogy mint a
világ valamennyi filmmúzeuma, ez sem nyereséges. Szóval,
május óta vetítik a magyar filmeket, szeptember 22-én pedig
megnyílt a kiállítás is:
fotók és plakátok, ez utóbbiak főképp a század elejéről,
elsősorban a némafilm-korszakból származnak, a magyar grafika
20. századi fellendülésének az időszakából. Szerepel még
a november végéig nyitvatartó kiállításon a filmes
szakirodalom is, már a húszas-harmincas évekből, hogy csak
két nevet említsek: Hevesy Iván és Balázs Béla, ők
főképp német területen mind a mai napig elismert szerzőknek
számítanak. A kiválogatott filmanyag felöleli az egész század magyar filmművészetét, de a vetítések gondolom, nem időrendben haladnak. Persze hogy nem, hiszen
közönségszempontokat is figyelembe kell venni, nem lehet egy
hónapon át csak némafilmeket vetíteni. Természetesen úgy
osztottuk el a filmeket, hogy október-november-decemberben
inkább a mai, vagyis az elmúlt húsz év alkotásai kerüljenek
műsorra. |
 69 KByte |
