Filmkultúra: Szemle: Párizsi elegancia

19 KByte Amikor 1990-ben a Párizsi Világkiállításon a párizsi Haute Couture bemutatta kreációit, egy korabeli újságban ezt olvashattuk: "Mindazok számára, akik áldoznak a báj, a fény, a pompa és a szépség oltárain, Párizs volt, marad és lesz az egyedül üdvözítő zarándokhely. Ezért zarándokol évente annyi művész, festő és szobrász és annyi női szabó Párizsba, mely ma talán még inkább, mint valaha, a nők jegyében áll. Ezért emelkedett minden, ami ennek a kultusznak a gyakorlásával jár, ami a nőt, az asszonyt ideállá, bálvánnyá emeli. Mindenekelőtt természetesen az a tevékenység - alkotásaik láttán itt a kiállításon az ember kísértésbe jön, hogy művészetnek nevezze -, amely a nők külső szépségének felmagasztalására irányul..." Női füleknek kellemes mondatok ezek, s mi nők valljuk be: ma már újra hordanánk jó néhány holmit a korabeli kellékek közül, mégha oly kényelmetlen is egyik-másik.
Nos, nem kell hasonló élményekért Párizsba utaznunk. Aki ellátogat a Budapesti Történeti múzeumba (egészen augusztus 29-ig teheti), meggyőződhet arról, hogy tényleg kultuszról van szó. Fantáziánk minden élénksége kevés ahhoz, hogy nyomába eredjünk e szeszélyesen bolondos világnak. Párizs Divatmúzeuma a Musée Galliéra divatkellékeiből láthatunk bemutatót, melyek között olyan tárgyak is szerepelnek, amiket ma már magyarázni kell. Az ötvösmunka remekbeszabott példánya egyebek közt egy csokortartó, melyhez képzeletünkre hagyatkozhatunk, hogyan használhatták. A tárgyak jó része azonban inkább beszédes. Sokat elárulnak a korszak ízléséről és erkölcseiről. Ki gondolná, hogy a 18. században a cipődíszek viselete kötelező volt; az ötvösöknek föl volt adva a lecke. Újabb és újabb kreációkkal kellett előállniuk, hogy viselőik ne unják meg azokat. Az accessoire-ok (öltözet-kiegészítők, divatkellékek) készítőinek szakmai tudása elképesztő. Olyan hímzett, ékkövekkel kirakott míves formákban gyönyörködhetünk, hogy talán ékszerként viselnénk, ha nem épp egy cipősarokról volna szó. Mostanában elképzelhetetlen a míves megmunkálásnak az a tobzódása, mely még az egészen jelentéktelen tárgyakat is jellemzi ebben az időszakban. Nem kevésbé magas minőségűek azok a darabok, melyek elsősorban viselőjük miatt váltak ismertté. Elgondolkodhatunk például Eugénia (III. Napóleon felesége) piciny cipője láttán, de Audrey Hepburn vagy Sophia Loren kalapja is megindíthatja fantáziánkat, amint Mistinguette-nek, a 20-as éves híres énekesnőjének topánkája és a Citroen autók reklámkendője is az 50-es évekből.
A tervezők névsora sem hamuszürke. Elsa Schiaparelli, Hubert de Givenchy, Jacques Fath, Paco Rabanne, Christian Dior, Pierre Cardin, Hermes, Roger Vivier vagy Vivienne Westwood neve túlmutat saját országán, túlmutat a szűkebb szakmai körökön. Az anyagot prezentáló Párizsi Divatmúzeum fogantatásának ötlete pontosan azokra az évekre esik, melyekből a korabeli újság lelkes szavait idéztük. 1907-ben jött létre Maurice Leloire vezetésével a Kosztümtörténeti bizottság, mely célul tűzte egy ilyesfajta múzeum megalapítását. A bizottság 1920-ban egy 2000 tárgyból álló gyűjteményt ajándékozott Párizs városának. 1977-ben került mai helyére, a Galliéra palotába a Divatmúzeum, ahol már 100.000 tárgyat őriznek: 30.000 káprázatos ruha, ugyanennyi divatmetszet és fotó mellett több mint 40.000 divatkelléket.
A budapesti kiállítás kronologikus sorrendben mutatja be a divatkellékeket (táskákat, cipőket, kalapokat, napernyőket, esernyőket, csatokat ékszereket, legyezőket, kesztyűket, harisnyákat stb.) a 17. század végétől napjainkig, a franciáktól megszokott igényességgel. A klasszikus darabok mellett találunk autólámpa retikült és hagyományos test-éknek épp nem nevezhető apró kuktákból, kávéfőzőkből és paszírozókból fölfűzött nyakdíszt a hatvanas-hetvenes évekből. Ez a franciás "lazaság" azt a szellemi magatartást fejezi ki a kortárs és a többszáz éves darabok egymás mellé helyezésével, hogy az igazi érték mindig kortalan.
A kiállítást a kísérő rendezvények teszik teljessé, bár közülük jó néhány a megnyitó napjai körül már lezajlott. A francia Intézetben diavetítéses előadásokat tartottak francia és magyar előadók, ugyanitt vetítik majd a Francia divattervezők a mozivásznon című filmsorozatot június 3 és 9. között 7 órakor. Ezekben a filmekben divattervezők dolgoztak jelmeztervezőkként. Június 3-án az 1946-os A szép és a szörnyeteget ezúttal Pierre Cardin miatt vetítik, június 4-én az 1961-es Tavaly Marienbadbant Coco Chanel miatt, június 7-én az 1966-os Hímnem-nőnemet Courreges miatt, június 8-án az 1977-es A férfi, aki szerette a nőket című filmet Christian Dior miatt. Június 9-én pedig a divat világával s a divat diktálóival foglalkozó Robert Altman-filmet, az 1994-es Pret-a-porter-t, azaz Divatdiktátorokat láthatják az érdeklődők.

14 KByte

50 KByte

18 KByte

19 KByte	Amikor 1990-ben a Párizsi Világkiállításon a párizsi Haute Couture bemutatta kreációit, egy korabeli újságban ezt olvashattuk: "Mindazok számára, akik áldoznak a báj, a fény, a pompa és a szépség oltárain, Párizs volt, marad és lesz az egyedül üdvözítő zarándokhely. Ezért zarándokol évente annyi művész, festő és szobrász és annyi női szabó Párizsba, mely ma talán még inkább, mint valaha, a nők jegyében áll. Ezért emelkedett minden, ami ennek a kultusznak a gyakorlásával jár, ami a nőt, az asszonyt ideállá, bálvánnyá emeli. Mindenekelőtt természetesen az a tevékenység - alkotásaik láttán itt a kiállításon az ember kísértésbe jön, hogy művészetnek nevezze -, amely a nők külső szépségének felmagasztalására irányul..." Női füleknek kellemes mondatok ezek, s mi nők valljuk be: ma már újra hordanánk jó néhány holmit a korabeli kellékek közül, mégha oly kényelmetlen is egyik-másik. Nos, nem kell hasonló élményekért Párizsba utaznunk. Aki ellátogat a Budapesti Történeti múzeumba (egészen augusztus 29-ig teheti), meggyőződhet arról, hogy tényleg kultuszról van szó. Fantáziánk minden élénksége kevés ahhoz, hogy nyomába eredjünk e szeszélyesen bolondos világnak. Párizs Divatmúzeuma a Musée Galliéra divatkellékeiből láthatunk bemutatót, melyek között olyan tárgyak is szerepelnek, amiket ma már magyarázni kell. Az ötvösmunka remekbeszabott példánya egyebek közt egy csokortartó, melyhez képzeletünkre hagyatkozhatunk, hogyan használhatták. A tárgyak jó része azonban inkább beszédes. Sokat elárulnak a korszak ízléséről és erkölcseiről. Ki gondolná, hogy a 18. században a cipődíszek viselete kötelező volt; az ötvösöknek föl volt adva a lecke. Újabb és újabb kreációkkal kellett előállniuk, hogy viselőik ne unják meg azokat. Az accessoire-ok (öltözet-kiegészítők, divatkellékek) készítőinek szakmai tudása elképesztő. Olyan hímzett, ékkövekkel kirakott míves formákban gyönyörködhetünk, hogy talán ékszerként viselnénk, ha nem épp egy cipősarokról volna szó. Mostanában elképzelhetetlen a míves megmunkálásnak az a tobzódása, mely még az egészen jelentéktelen tárgyakat is jellemzi ebben az időszakban. Nem kevésbé magas minőségűek azok a darabok, melyek elsősorban viselőjük miatt váltak ismertté. Elgondolkodhatunk például Eugénia (III. Napóleon felesége) piciny cipője láttán, de Audrey Hepburn vagy Sophia Loren kalapja is megindíthatja fantáziánkat, amint Mistinguette-nek, a 20-as éves híres énekesnőjének topánkája és a Citroen autók reklámkendője is az 50-es évekből. A tervezők névsora sem hamuszürke. Elsa Schiaparelli, Hubert de Givenchy, Jacques Fath, Paco Rabanne, Christian Dior, Pierre Cardin, Hermes, Roger Vivier vagy Vivienne Westwood neve túlmutat saját országán, túlmutat a szűkebb szakmai körökön. Az anyagot prezentáló Párizsi Divatmúzeum fogantatásának ötlete pontosan azokra az évekre esik, melyekből a korabeli újság lelkes szavait idéztük. 1907-ben jött létre Maurice Leloire vezetésével a Kosztümtörténeti bizottság, mely célul tűzte egy ilyesfajta múzeum megalapítását. A bizottság 1920-ban egy 2000 tárgyból álló gyűjteményt ajándékozott Párizs városának. 1977-ben került mai helyére, a Galliéra palotába a Divatmúzeum, ahol már 100.000 tárgyat őriznek: 30.000 káprázatos ruha, ugyanennyi divatmetszet és fotó mellett több mint 40.000 divatkelléket. A budapesti kiállítás kronologikus sorrendben mutatja be a divatkellékeket (táskákat, cipőket, kalapokat, napernyőket, esernyőket, csatokat ékszereket, legyezőket, kesztyűket, harisnyákat stb.) a 17. század végétől napjainkig, a franciáktól megszokott igényességgel. A klasszikus darabok mellett találunk autólámpa retikült és hagyományos test-éknek épp nem nevezhető apró kuktákból, kávéfőzőkből és paszírozókból fölfűzött nyakdíszt a hatvanas-hetvenes évekből. Ez a franciás "lazaság" azt a szellemi magatartást fejezi ki a kortárs és a többszáz éves darabok egymás mellé helyezésével, hogy az igazi érték mindig kortalan. A kiállítást a kísérő rendezvények teszik teljessé, bár közülük jó néhány a megnyitó napjai körül már lezajlott. A francia Intézetben diavetítéses előadásokat tartottak francia és magyar előadók, ugyanitt vetítik majd a Francia divattervezők a mozivásznon című filmsorozatot június 3 és 9. között 7 órakor. Ezekben a filmekben divattervezők dolgoztak jelmeztervezőkként. Június 3-án az 1946-os A szép és a szörnyeteget ezúttal Pierre Cardin miatt vetítik, június 4-én az 1961-es Tavaly Marienbadbant Coco Chanel miatt, június 7-én az 1966-os Hímnem-nőnemet Courreges miatt, június 8-án az 1977-es A férfi, aki szerette a nőket című filmet Christian Dior miatt. Június 9-én pedig a divat világával s a divat diktálóival foglalkozó Robert Altman-filmet, az 1994-es Pret-a-porter-t, azaz Divatdiktátorokat láthatják az érdeklődők.
14 KByte
50 KByte
18 KByte