Budapesten rohangál egy lány. Legtöbbször
fényképezőgéppel a kezében.
A lány néha szeleburdi, két kis copffal, piros szoknyában,
lila harisnyában, zöld ingben mászkál. Csakazértis.
De a lány komoly művész is. Ismert emberek kérik maguk mellé
alkotótársnak.
A lánnyal minden megeshet. Ez is, az is. És meg is esik.
A lány őszinte. Megmondja, amit gondol. Bele a másik arcába.
Nemsokára anya lesz.
A lány : KOVÁCS ZITA fotóművész.
Kovács Zita: 18 éves
koromig éltem Pécsen, ott érettségiztem német nemzetiségű
gimnáziumban. Utána jöttem föl Pestre, 1991-ben. A két éves
Fotószakmunkás-képzőbe jelentkeztem, de nem vettek föl, mert
20 perc alatt nem tudtam hasábokat rajzolni. Puskáztam a
szomszédokról is, de persze senki nem segített. Akkor elmentem
egy évre egy alkalmazott fotós- és reklám iskolába. Az
alapok azért maradtak ki, mert rögtön a műterembe raktak,
nagy filmes kamerák közé ... én meg azt se tudtam mi az a
mélység-élesség és melyik az exponáló gomb. Semmit nem
értettem abból, amit ott tanítottak ! Utána kimentem Bécsbe,
ott jártam iskolába, igaz én először Berlinbe jelentkeztem,
ahova fel is vettek. Pécsen, a gimnázium után a baranya
megyeiek és a dél-dunántúliak kaptak egy lehetőséget. 200
gyerek, aki tudott németül kimehetett Németországba tanulni.
160 szakból lehetett választani,de nekem csak egy tárgy
tetszett : a fotó. Jelentkeztem, majd két évvel később
szóltak, hogy fölvettek. Kimentem, de kinn közölték, hogy
már nem fizetnek se ösztöndíjat, se szállást, se semmmit,
mert az ideérkezett cseregyerekeknek se fizettek annyit,
amennyit akartak. Mondták, ha már felvételiztem és itt
vagyok, az rendben van, fizetnem se kell, mert itthon kaptam
ösztöndíjat, viszont hol van a Goethe vizsgám ? Az kellett
volna, hogy kinn bármit is tanulhassak... Mindez ott derült ki
az első nap.
Ki se csomagoltad a bőröndödet?
Nem én. Két évvel azelőtt 200-an
jelentkeztünk, de már csak negyvenen mentünk ki.
Kérdezgettem, ha már itt vagyok a bőröndömmel
és ma kezdődne az iskola, akkor most mi legyen ? Megint a
Goethe vizsgát emlegették. Egy éves a tanfolyam, arra az
időre keressek magamnak munkát, hogy kifizethessem az
albérletet és a tanfolyamdíjat. Viszont egy évvel később
már nem lett volna érvényes az ösztöndíjam. Egy
darabig babysitter akartam lenni, de Kelet-Németországban ilyet
senki nem keresett. Hazajöttem. Így a 92-es év nekem egészen
kimaradt, mert semmilyen iskolába nem jártam.
Egy év múlva elmentem Bécsbe a Képzőművészeti
Főiskolára, hogy megtudjam, mit szólnak ahhoz, hogy rajzolni
nem tudok, de van egy érvényes németországi felvételim.
Mondták : jó. Elmagyaráztam, hogy ez azt jelenti, hogy
fotózni tudok, viszont már többször megmondták hogy ne
erőltessem a rajzolást, mert ha három-négy évig
gyakorolgatnám, akkor se érne össze az almán a kör.
Miért kell a fotó szak felvételijén almát
rajzolni?
Grafikusnak, festőművésznek, fotósnak,
mindenkinek ugyanaz a felvételi. Első évben a képzés is
ugyanaz. Tehát, - szerintük - ha nem tudsz jól rajzolni, ha
nem vagy tehetséges grafikus, akkor egy középszintű fotós
sem lehetsz. Bécsben többször megkérdeztem, hogy
kell-e rajzolni... nem értették a kérdést. Ott
nem kellett. Októberben elkezdtem az iskolát, de még egy jó
ideig zaklattam őket, hogy biztos, hogy nem kell rajzolni ?! A
főiskola négy éves, amiből nekem három évem megvan. Ez egy
alapdiplomát jelent, amivel nem sokra megyek. Bécsben ugyan
taníthatnék, de nem lehetnék profi fotós, mert ahhoz négy
év kell. Magyarországon nem tudtam honosítani a diplomámat,
mert a kinti művészeti képzést itthon nem fogadták el
érvényesnek. Bécsben egy évig jártam operatőr szakra is.
Olyan felszereltséggel és olyan tanárokkal rendelkezett az
iskola, hogy az itthoni elbújhatott volna mellette. A második
évem a fotószakon, az az első évem volt operatőr szakon. Azt
is azért kellett elvégezni, mert a Soros Alapítvány az első
évet nem támogatta, csak akkor adtak volna pénzt, ha az első
év átlaga 4,00 vagy annál jobb. Nem volt hol laknom, semmi
pénzem nem volt, de az első évi átlagom nagyon jó lett. A
gond az volt, hogy ott fordítva osztályoznak, az egyes a
legjobb, az ötös a legrosszabb, és az átlagom nem négy
egész valamennyi lett, hanem kettő egész .... Visszadobták,
hogy ilyen átlaggal ne haragudjak, nem tudnak támogatni.
Bécsben a követségen és az iskolában kértem pecsétet,
aláírást, mindent, hogy fordítsák ezt le nekem, hogy itthon
ez minek felel meg. Erre azt mondta a Soros Alapítvány, hogy
két évente új pályázatot hirdetnek ki, és ez pont most
változott meg. Attól az évtől, - amikor én másodikos
lettem, végre az átlagom is hivatalosan megfelelt, - már csak
azokat tudják támogatni, akik még nem kezdték el felsőfokú
intézményben tanulmányaikat, tehát az első év előtt
állnak. Akkor csak az első évet támogatták. Na
gondoltam,velem nem fognak szórakozni! A fotóról
átjelentkeztem és beíratkoztam operatőr szakra. Visszamentem
a Soroshoz, hogy elsős vagyok operatőr szakon, erre azt
mondták, hogy egy évvel korábban kellett volna beadnom a
jelentkezésemet, most már nem tudnak támogatni! Azonnal
elkezdtem pályázni mindenhová. Vannak, akik a külföldön
tanuló diákok utazását támogatják, de persze Bécset nem,
mert az túl közel van. Úgyhogy laktam kolostorban, majd
hetente felváltva az osztálytársaimnál. A kolostorban meg
akartak keresztelni, úgyhogy előző nap saajnos el kellett
jönnöm. Egy kinti munkanélküli magyar családnál is laktam,
ahol nagyon örültek még egy éhes szájnak. Egy darabig az
iskolában aludtam, aztán a második évben a tanárom, Gördi
Binder szólt, hogy ez nem állapot, hogy állandóan álmos
vagyok. Magához vett. Nála laktam aztán, később még a
tandíjamat is ő fizette.
Az operatőr szakot miért nem fejezted be ?
Azt azért hagytam abba, mert ...minden
rendben volt, ... csak nem szívesen tanultam volna éveken
keresztül az osztrák film múltjáról. Ezenkívül se az
osztrák filmek, se a filmszemléjük nem olyan színvonalas,
vagy hát ...nem áll közel hozzám. Naívan azt hittem, hogy
itthon majd tárt karokkal várnak engem a tévénél, ha
megszerzem a diplomát. Mondták, hogy ezt felejtsem el, mert
női operatőr nincs! Aztán kiderült, hogy van, de mégiscsak
felejtsem el, mert nehéz a kamera... és különben is, a bécsi
diplomámat Magyarországon úgyse fogadják el. Ha itthon
jelentkeznék a főiskolára operatőr szakra, akkor is csak egy
plusz pontot kapnék azért, hogy abból a szakból már van egy
diplomám. Na, gondoltam ... jobb ezt abbahagyni. Itthon a
TV3-nál kameramann lettem, abból éltem, közben pedig magamnak
fotóztam. Aztán a Duna TV-nél voltam másfél évig, ahol
minden péntek éjszaka politikusokat fotóztam az újságoknak
és a Duna TV archívumába. Utána napilapoknál voltam, de
azokat is otthagytam, majd hetilapok jöttek, aztán már csak
havi lapok. Aztán ... megcsináltam a színészkiállítást, a
műtermet és kimentem Cannes-ba. Ez az időrendi sorrend.
A napilapokat a "könyöklős portrék" miatt
hagytad ott?
Igen, mert én nem a mosolyalbumba való
igazolványképeket akartam csinálni, hanem érdekes és szép
portrékat. Mindig kitaláltam, hogy melyik színészt, melyik
helyszínre vigyem el. Nehogy már minden művészt a
Vígszínház büféjének a lépcsőjén fotózzak le, mint
ahogy ez az összes újságban van! Variálgattam a fényekkel, a
helyzetekkel, mindennel. Én is megcsinálhattam volna a
folyosós portrét tíz perc alatt... így meg elszórakoztam
egy-két órát. Mikor visszaértem a szerkesztőségbe mindig
reklamáltak, hogy hol voltam ennyi ideig ? Ezalatt még
csinálhattam volna két másikat is.Különben is minek
variálgatok és művészkedek, ez napilap, ide nem ez kell.
Úgyhogy ... otthagytam őket. Hetilapnál először egy angol
nyelvű lapnál, a Budapes Week-nél dolgoztam. Megkérdeztem,
hogy mit fotózzak, de ők rám bízták, azt mondták,
"mindegy, amit szeretnél, csinálj valami jót, csinálj
olyat, amilyet szeretsz." Mivel ez hetilap, ott már volt
idő arra, hogy egy portrét egy egész napig is
próbálgathattam. Persze megszűnt ez az újság! A
havilapoknál meg az volt a gond, hogy nagyon keveset fizettek.
Annyira keveset, hogy nem érte meg a színészről képet
csinálni, mert hiába jelent meg három-négy fotó, - ami egy
havilapnál már soknak számít, - alig fizettek. Tordy
Gézáról egy fotót két nagy oldalra felhúztak, ami szép
volt jó volt, ritka is volt ilyen nagyban,... de hát ilyet már
csak hobbyként lehetett csinálni. Közben máshol pénzt
kellett keresni. Általában egy tekercset szoktam egy emberre
ellőni, annál többet nem érdemes, viszont ha már ott van,
végigfényképezem a tekercset, ... mert mit csináljak a
maradék képekkel ? Volt egy-két divatlap próbálkozásom is,
de az az érdekes, hogy a színészkiállítás után nem hívnak
semmi másra, ... úgy gondolják, hogy én csak színházat
tudok fotózni. Hiába szólok, hogy figyeljetek, én állandóan
utazom, mindenhol ott vagyok, mindig ugyanazt mondják,
"jó, jó, arra van nekünk valaki, nem túl
jó, de megcsinálja, te csináld a színészportrékat".
Mit szeretsz fotózni és mit nem ?
Nagyon élvezem a Filmszemlét, amikor egy
hétig állandóan rohangálok és fotózok. A politikusokat nem
szeretem fotózni ... mi az, ami teljesen hidegen hagy ?.. a
sport, a politika és a természet. Ezek nem érdekelnek. Egyszer
küldtek ki focimeccsre fotózni. Ott ültem a kispadnál és
sírtam, mert a nyakamba szotyiztak, köpködtek, és
ordibáltak. A tenisz nekem unalmas, a pingpongnál kapkodni kell
a fejem... és így tovább. A természetfotó meg azért nem
érdekel, mert nem tudok órákat várni, hogy arra jöjjjön egy
szarvas. Díjazom, ha valaki jó sport- vagy természetfotót
csinál, csak engem hagyjanak békén vele. Ettől függetlenül
foto-riporterként szívesen jártam ide-oda.
Hová szoktál utazni?
Filmfesztiválokra. Bécsbe, Berlinbe,
Karlovy Vary-ba, most már Cannes-ba is.
Mindenhol ott vagyok. Elmegyek színházakkal a
külföldi fellépéseikre, a színházi fesztiválokra, sőt
már a színészek is visznek, hogy az előadásaikat fotózzam,
vagy mikor külföldön rendeznek egy-egy darabot. Koncertekre is
kimegyek. Úgyhogy minden kulturális rendezvényen ott vagyok,
mert az újságoknál engem csak a kultúrrovat érdekel.
Cigányképeket kinek csináltál?
A gimnázium utolsó évében magamnak
kezdtem el cigányokat fotózni, és egészen addig fotóztam
őket, amíg egy cigánylaphoz föl nem vettek. Aztán amikor én
ingyen dolgoztam nekik, valaki meg ellopta a
fényképezőgépemet, akkor úgy gondoltam, hogy fotózza őket
valaki más.
Eddig hány fényképezőgéped volt?
A legelső gépemet a szüleimtől kaptam a
gimnázium végén. Ezzel a félprofi-félamatőr géppel, egy
Canon A1-essel dolgoztam egészen tavaly előtt nyárig. Mikor a
bécsi tanáromnak elsírtam, hogy
tönkrement a gépem, nem tudok mivel dolgozni, minden milyen
drága, azt mondta, hogy ő már úgyse
dolgozik az övével, legyen az enyém. A legmodernebb csúcs
gépe volt, egy Canon EOS 1N. Na, ezt lopták el. Akkor vettem
egy Nikont F4-et, azt Cannes után eladtam, mert jól el tudtam
adni és nagyon olcsón vettem egy Canon F5 szettet.
Melyik a világon a legjobb fényképezőgép?
Nekem a Canon, de ezt csak érzelmi okok
miatt mondom, mert az volt az első gépem. Tudom, hogy jobb a
Nikon, jobb a Leica, de hát ... én Canonnal kezdtem. Most egy
F5-ös Nikonom van, Hasselblad szetttem és egy panoráma gépem,
egy Rolleifleix, amit Afrikában vettem. Egy német túristától
megvették az afrikaiak, mi meg tőlük.
Afrikában mit csináltál ?
Nagyon szerettem volna kimenni, ezért az
egyik nyáron szóltam, hogy szívesen fotóznék Afrikában.
Kinek kell ezért szólni?!
Az ismerőseimnek. Abban az évben nagyon
olcsó volt a repülőjegy Tunéziába. Könyörögtem az
ismerősöknek, hogy még a jegyüket is kifizetem, csak
jöjjenek el velem, mert a szüleim nem engednek el egyedül.
Mindenki mindent megígért. Volt két jegyem szombatra, de
péntek délutánra mindenki lemondta. Az utolsó pillanatban az
utcán találkoztam egy fiúval, akivel évente egyszer szoktam
találkozni. Ő akkor az Amerikai Követségen dolgozott.
Megkérdeztem hogy holnaptól tud-e szabadságra menni. Tudott.
Egész nyáron Algériában, Líbiában, és Tunéziában
voltunk. Kinn hozzámentem egy tunéziai fiúhoz, egy csont
fekete fiúhoz, aki azzal próbált levenni a lábamról, hogy ő
Marlon Brando. Ő franciául és a helyi nyelven, mi meg angolul
és németül beszéltünk.
Férjhez mentél ?!
Ez úgy volt, hogy három tunéziai fiút
kértünk meg, hogy segítsenek nekünk esküvőt és temetést
fotózni. Gondoltuk, hogy ha már így együtt vagyunk és a fiú
az Amerikai Követségen dolgozik, akkor csinálunk nekik egy
útikönyvet. A temetés megvolt, lefotóztam. Na, de az esküvő
....! Előző éjszaka mondták, hogy aludjunk náluk. Az
amerikai fiú, hogy ne legyen gond, azt hazudta, hogy mi
szeretjük egymást, mi együtt vagyunk. Erre a család azt
mondta, hogy akkor most ők bekennék a kezemet a lábamat meg az
arcomat hennával. Gondoltam, kenjék. Egész éjjel
bekötözött kézzel, lábbal és arccal feküdtem. A tenyeremet
se volt szabad behajlítani, lábra se volt szabad állni. Reggel
mikor leszedték a kötést, látták, hogy gyönyörűen
megmaradt a festék, ami azt jelenti, hogy a lány hozzámehet a
fiúhoz, mert tisztességes lány, nem játszott előző éjjel a
férjjelölttel. Mi nem tudtuk, hogy miért örül mindenki
annyira. Beöltöztettek csadorba és elindultunk fotózni.
Hujogatott az egész család. Hiába kérdezgettük minden
nyelven,hogy hol a menyasszony, mindenki csak engem ölelgetett.
Aztán délután mi továbbutaztunk az ország belsejébe. A
repülőtéren ott sírt az egész család ... az anya lökdöste
a fiát,... a fiát?!... hát a férjemet, hogy na, akkor
vigyük! Kérdeztük, hogy miért? hová vigyük ? és akkor
mindenki kiabálta, hogy husband, husband! Akkor nagyon
megijedtem, hogy én akkor most férjhez mentem és nem
szabadulok ? Vagy el kell válnom vagy hogy lesz?! Ő nem válhat
el és házasságon kívül nem is érintkezhet nővel. Egy-két
évig még kaptam tőle leveleket, hogy befejezte a főiskolát,
színésznek tanul és hogy most már jönne Európába. Na,
abban az időben sűrűn költöztem, aztán megszakadt a
kapcsolat.
Merre fotóztál még a világban?
Európában mindenhol, kivéve Albániát.
Oda mindig el akartam menni, de senki nem jött velem. Egyedül
meg nem mertem menni. Északon, délen voltam, sajnos Londonban
még nem. Oda nagyon szeretnék elmenni... és Amerikába.
Eddig hány tekercs filmet lőttél el?
Meg tudom mondani, mert a Nikon szervíz
méri az adatokat. Tavaly május óta elfényképeztem
kisfilmessel 700 tekercset... összesen ... úgy 2000 tekercsnél
tartok. Bécsben az MTI külföldi tudósítója voltam, de azt
nem tudom, hogy nekik mennyit küldtem, mert az a negatívval
együtt az övéké lett. Most a stúdióban középformátummal
és nagyfilmmel dolgozom, az kb. ... 400 tekercs.
Otthon kinn vannak a képeid a falon?
Természetesen. Az egész kiállításom
kint van a falon. Nem sok üres falfelület van. Kint vannak a
nyaralás képei, az ismerősök képei, a kedvenc képeim, és
kint vannak a kedvenceim kedvenc képei.
Hogy kezdtél el műteremben dolgozni ?
Az Ákos klipforgatáson egy régi
ismerősömmel fotóztam, akivel azelőtt soha egy szót se
beszéltünk. Megkérdezte, hogy szoktam-e műteremben fotózni,
mert van egy hely, ahova betársulhatnék... Másnap
betársultam. Mostanában elég sok reklámfotót és plakátot
csinálok. Posztereket, CD borítókat, katalógusokat, és
prospektusokat. Ezen kívül persze csinálom a színészekről a
fotókat. Ismert emberek először inkább a műterembe jönnek.
Attól mindig idegenkedtek egy kicsit, ha azt mondtam, Kovács
Zita vagyok, soha nem találkoztunk még, de szívesen
fölmennék a lakására fotózni. A műterembe könnyebben
eljönnek. És ha már ott vannak, megnéznek, és mindig azt
hiszik, hogy valami diák fotószakkör tagja vagyok.
Miket írnak a fotóidra?
A színészek mindegyik fotót aláírták
: Zitának szeretettel vagy köszönettel, vagy hogy Zitának
igaza van. Ilyen aláírások vannak rajta. Velük most már
nincs gond, mert elég gyorsan elterjedt a kiállításnak meg a
fotóknak a híre. A külföldi zenészekkel is aláírattam a
képeket. A külföldi színészekkel sajnos nem tudtam. Majd
egyszer Cannesban.
Hogy kerültél a színészek közelébe?
Eszenyi Enikő néhány éve kivitt
Prágába, úgy, hogy nem is ismert. Szabó G. László pozsonyi
újságíró szólt neki. Tőlem azt kérdezte, hogy lenne-e
kedvem kimenni Prágába Eszenyit Enikőt fényképezni. Mondtam
neki, hogy ezzel ne viccelődjön, mert tudja, hogy mennyire
szeretném őt fotózni. Prágában egy hajón laktunk és nekem
semmi más dolgom nem volt, csak fényképezni. Enikőnek nagyon
tetszettek a fotók, és kérte, hogy fotózzam már le Kaszás
Attilát is, aki csinált egy CD-t ,és kellene egy jó kép a
borítóra. Azt is megcsináltam, az is tetszett. Jó. Utána
Enikő a színházban elmondta Alföldi Robinak, hogy miket
csináltam, ...utána jött Kamarás Iván...
Kamarás Iván odament hozzád és kérte, hogy fotózd
le?
Nem, őt még mindig az újságíró
ajánlotta, hogy higgyem el A miniszter félrelép miatt
jó lesz nekem, mert úgyis annyit írnak majd róla. Az első
fotózást én kértem tőle. Iván - hogyha rossz kedve van mind
a kettőnknek-, felhív, hogy nem fotózunk? Dehogynem! ... és
ettől mind a ketten rendbejövünk. Mikor exponálok, rögtön
látom, hogy jó lesz a fotó és ettől hihetetlenül lelkes
leszek, ugrálok, hanyatt esek. Iván látja, hogy mennyire
lelkesedek a fotókért, amin ő van, ezért ő is mindent
belead. Őt nagyon könnyű fotózni. Kaszás Attilával is jó
volt dolgozni.... Balázsovits Edittel is... inkább olyat
mondanék, akivel nehéz volt. Gálffi Lacival nagyon
megszenvedtem. Hónapokig hol én, hol ő mondta le a fotózást.
Én féltem tőle, azért mondtam le, ő meg ... tőlem félt.
Sokszor mondta, hogy vele nehéz dolgom lesz, róla nem lehet jó
fotókat csinálni. A végén meg azt kérdezte, hogy mikor
fotózunk megint ...és mikor csinálunk közösen
szakácskönyvet ?! Azóta nagyon jó barátok vagyunk. Enikővel
mindig könnyű volt a fotózás. Vele fotóztam először
műteremben önállóan. Szerintem a legjobb fotók róla
készültek. Szinte a legjobbak.... az Iván után. Nem, az Iván
előtt! Na, jó...nem tudom.
Mitől mások a te képeid?
Mások a beállítások. Nem merevek.
Megnézem a lakást, - ha már egyszer beengedtek - és amelyik
része tetszik, ott fotózom le őket. Ha a fürdőszoba, akkor
ott, ha a WC a fürdőkáddal, akkor ott. Azt is kérdezik, hogy
mit vegyenek fel. Mindig megengedik, hogy megnézzem a
ruhatárukat és akkor abból válogatok. Ilyenkor a színek vagy
harmonizáljanak, vagy üssenek el egymástól. Ezek nem
beállított képek. Nem úgy beállítottak, mint mikor
fellapozol egy színészlexikont és mind az ötven színész
ugyanúgy néz ki.
Az mitől függ, hogyha leül a kád szélére hogyan
üljön le?
Az elején még próbálok beszélni
hozzájuk, hogy dőljön erre, most arra, ide vagy oda tegye a
lábát, de körülményesnek tartom, hogy beszélni kell,
inkább odafutok, nyomogatom a fejét, húzogatom a lábát,
egészen addig, amíg belenézek a gépbe és azt nem érzem,
hogy ez most egész rendben van, jó kép lesz. Eddig senki nem
reklamált, hogy mit fogdosom.
Volt olyan színész, akit felkértél és nem
vállalta a fotózást?
Udvaros Dorottyát nemrég fotózta egy
másik fotós, ő azért nem vállalta. Cserhalmi György örült
a felkérésnek, mert tetszenek a fotóim, de nem tudtunk időt
egyeztetni. Eperjes Károly pedig ...nem vállalta.
Hol volt eddig kiállításod?
Sok helyen. Az első, a gimnázium utolsó
évében volt Pécsett, a Nevelési Központban cigányokról,
szociofotó jellegű fotókkal. Utána ezeket a képeket gyorsan
elfelejtettem.
Ezek még rossz fotók voltak?
Nem, akkor jó fotók voltak. 18 éves
voltam és önálló kiállításom volt. Az nagyon jó volt. De
ma már nem tudnám megnyomni a gépet, ha olyat látok, amiket
akkor kiállítottam. Én nem mindig
viszem magammal a fényképezőgépet. Az utcán miket látok?
Balesetet... azt úgyis megcsinálják a Kurírosok. Ha valaki
nagyon megtetszik, akkor inkább odamegyek és szólok neki, hogy
elnézést, én ez és ez vagyok, ne vegye tolakodásnak, de
szívesen lefotóznám. Általában nem értik, hogy miért pont
őt, de elfogadják. Épülethez vissza lehet menni és máskor
is meg lehet csinálni. Nem sokszor éreztem azt, hogy - óóó!,
pont most miért nincs nálam gép ?! A sajtófotóra az utóbbi
pár évben mindig beválogattak. Tavaly előtt második lettem a
színész-portrékkal a művészeti és kulturális élet
kategóriában. Ez a legnagyobb díjam. Bizony! Most ugyanazt a
kiállítást, amit a színészekkel csináltam, szeretném
megcsinálni zenészekkel is. Csak nem színesben, hanem
fekete-fehérben. Egyszerű sima, fehér háttérrel,
műteremben. Mellképszerű képek, 6x6-os formátumban.
Csinálnék egy képet, mikor megérkezik és ott áll feszengve.
Hihetetlenül görcsös és nem tud mit kezdeni magával. Utána
egy kicsit nem fotóznám, csak nézném. Ő is nézne engem és
egyre kényelmetlenebbül éreznénk magunkat. Ez lenne a
második kép. A harmadik, amikor már teljesen feloldódott és
vidám. Zavarában az ember csak elneveti magát. Természetesen
nem akarom őket bántani, csak kíváncsi vagyok, hogy ki mennyi
idő alatt és hogyan oldódik fel.
Kik lesznek a zenészek?
Charliet szeretném, mert annyira érdekes
és jó feje van - fotó szempontjából. Szandit, Pa-dö-döt,
ha lehet mind a kettőjüket. Ákost, Menyhárt Jenőt, Vígh
Misit. Ők fotón nagyon jól mutatnak. Pressert, Zoránt, Koncz
Zsuzsát... ezt a brigádot ... nem szeretném.
Volt már olyan, aki megsértődött?
Még nem. Szerencsére nem tartanak
teljesen normálisnak. Persze erre sokszor rá is játszom pont
azért, hogy utána azt mondhassam, hogy - "túúdod milyen
vagyok".
Mi a különbség az első és a második
színészkiállításod között ?
A másodikat már felkérésre csináltam.
A filmszemle egyik szervezője szólt, hogy kifizetnék a
költségeimet és csinálhatnék egy albumot is. Attól
függetlenül, hogy végre nem nekem kellett a szponzorok után
rohangálnom, azt csinálhattam, amit akartam. Annyit kértek,
hogy olyan embereket fotózzak, olyan rendezőket, operatőröket
és színészeket,akik az idei szemlén résztvettek filmmel. A
különbség csak annyi, hogy az első kiállításra a fotókat
a színészek lakásán készítettem, a másodikat pedig
műteremben. Az album egyébként
könyvként indult, mondván, hogy a filmszemlének azért lesz
jó, mert ajándékba adhatják a szponzoroknak, akiknek ez még
egy megjelenési lehetőség. Eredetileg Albert Györgyi írt
volna valami szöveget mindenkiről, csak valaki közbeszólt. A
"Valaki" megígérte, hogy leveszi a terhet a
vállamról, ő intézi a nyomdát, szervezi a dolgokat, hoz
pénzt, de kikötötte, hogy Györgyi nem csinálhat semmit.
Szegényt ezért lapátra tettük, amit nagyon-nagyon sajnálok.
Ez a valaki pénzt nem hozott, nyomdát nem intézett ... és a
így a szöveg is elmaradt. Nem is könyv lett, hanem katalógus,
ami jó, mert a fotók ugyanúgy benne vannak, csak így száraz
és nem lehet könyvként eladni.
Jól érzem a képek alapján, hogy a
rendezőket nehezebb volt fotózni ?
Határozottan. Nem kifejezetten működtek
együtt. Eljöttek, de nem értették, hogy miért akarok
képeket róluk. A színész megszokta, hogy tologatják és
megmondják neki, hogy mit csináljon. A rendezőket nem
érdekelte, hogy nekik szerepelniük kellene.
Mit szóltak, mikor viszontlátták magukat az albumban
?
Egy ember kivételével, mindenkinek nagyon
tetszett. Ő megnézte, és azt mondta, hogy neki nem csak a
saját képe, hanem ez az egész műfaj se tetszik. Mondtam neki,
hogy én meg így vagyok a filmjeivel.
Van archívumod?
Negatívokból és kontaktokból van.
Otthon már nem férek el, helyhiány van, ezért amikor
rámjön, hogy kidobálnék néhány fotót, akkor felhívom az
ismerősöket, hogy jöjjenek válogatni.
Azt írják rólad, hogy egészen benne vagy a
képeidben.
Biztos, hogy benne vagyok. A kedvenc
színeim mindig rajta vannak a fotón. Vagy a ruha vagy a
háttér olyan színű. A kelléket is úgy válogatom össze...
és vannak kedvenc beállításaim is. Ha csak lehet, azokat
használom.
Mit szeretsz legjobban egy arcban?
A szemet és a szájat. Meg úgy az
egészet egyben, ahogy van.
Hogy kerültél Cannes-ba?
A februári filmszemlén valaki megnézte a
színészkiállítást és kérte, hogy dolgozzunk egy kicsit
együtt. Megcsináltam neki a Csiszár Jenőről a Petőfi
Rádiós fotókat. Tetszett neki, ezért utána közösen
dolgoztunk egy banknak is. Egyszer azt kérdezte, hogy miért
csak magyar színészeket fotózok. Mondtam, mert senki nem visz
el Cannesba. Egy héttel később azt kérdezte, hogy elmegyek-e
vele Cannesba, a fesztiválra? Az ügynökségek, újságok fél
évre előre lefoglalják a helyeket, hogy ki honnan fotózhat.
Három perc van a fotózásra. Magyarország túl kicsi ahhoz,
hogy külön helye legyen. Még a fotós stages-pass-sal sem
tudtam bejutni mindenhová. Sőt! az is kevés volt, hogy Andrew
Vajna - én az ő cégének dolgoztam - Bruce Willis barátja. A
vörös lépcsőn való fotózáshoz érvényes kártya kell és
olyan ruha, amiről azt gondolják, hogy kellőképpen megfelel
az alkalomhoz. A fotózáshoz kisestélyiben ugrálni elég
kényelmetlen. Körülbelül húsz perc a sztárok bevonulása a
piros szőnyegen. Ott könnyebb fotózni, mert kevesebben
vagyunk, de az is igaz, hogy Sharon Stone-hoz nem lehetett
odaférni. Én végigfotóztam, amikor megérkeztek és mikor
kimentek, viszont a három perces "Photo Call" nevű
fotózáson nem nagyon tudtam fényképezni. Persze én is
fölmásztam mindenhová, virág tetejére, féllábbal mások
létrájára... John Travolta, Emma Thomson kivételével az
összes színészt sikerült lefényképezni. Az ő fotózásukra
nem jutottam be.
Milyen érzés papparazzinak lenni? Illetve
"mammarazzinak" ?
Ott kint ki hívott volna így? A tu
rista is ugyanúgy lökdösődött egy fotóért.
Furcsa is lett volna, ha ő hív így. Ők tán még
erőszakosabbak is voltak, mint a fotósok. Nők alig voltak,
csak 4-5 női fotós volt. Leesett a hajcsatom, azért le kellett
hajolni, akkor pár lépéssel előbb álltam föl és
állandóan mosolyogtam. Sajnos én nem vagyok elég erőszakos.
Akkor utáltam az összes fotóst, azt is gyűlöltem, hogy én
fotós vagyok. Megfogadtam, hogy soha többet nem megyek
Cannesba. Hazajöttem, elkészültek a fotók és utána
állandóan vissza akartam menni. Ez olyan, mint egy betegség.
Vissza is mentél.
Igen. Annyi volt a különbség, hogy
tavaly senki se tudta, hogy ki vagyok. 300 fotósból 250-nek
rózsaszín kártyája volt, ami azt jelenti, hogy mindenki
oldalról fotózott, létráról, meg ahonnan éppen tudott.
Idén viszont már szürke kártyát kaptam. Ilyen kártyája
talán csak 20 embernek volt. Ki kellett küldeni a szervezőknek
a tavalyi fotókat és az összes anyagot, ami a képeimmel
megjelent. Én az albumot is megmutattam nekik. Tetszett, ezért
a jelentkezési lapot már nem a filmes cégnek, hanem személy
szerint nekem küldték vissza. A szürke azért a legjobb
kártya, mert azzal nem kellett egy órával korábban odamennem,
hogy legyen helyem. Mi mindig az első sorból, székről és
szemből fotózhattunk. Ha késtem a fotózásról, a székem
akkor is ott volt üresen, és ha nem mentem el, akkor se
ülhetett rá senki. Még a piros szőnyegről is az első
sorból fotózhattam ! Idén nagyon sokan eljöttek Cannes-ba :
Daryl Hannah, Catherine Deneuve, Sean Connery, Salma Hayek,
Cathrine Zeta-Jones, Ben Affleck, Syssi Spacek, David Linch,
Greenaway, Peter Fonda, Holly Hunter. Dépardieu fia, Guillaume
Dépardieu úgy jött végig a piros szőnyegen, hogy öltöny
volt rajta és egy rettenetesen koszos sportcipő. Ewan McG
regort egy kis motorcsónakkal behozták a
kikötőbe, ahol a molón 10 szürke kártyás fotós várta.
Nagyon kedves volt.Ott volt velünk egy fél órát, mindenkivel
kezet fogott, mindenkihez szólt valamit, aztán integetett és
elment.
Ki vagy mi az, akit nagyon szeretnél lefotózni ?
Nem is tudom ... a stand fotózást mindig
nagyon szerettem volna kipróbálni. Most nyáron az is
sikerült. Sas Tamás filmjében dolgoztam. Igazából Cannes
már nem érdekel. Az első évben nagyon jó volt, mert minden
új volt. Egész nap nyitott szemmel és szájjal rohangáltam,
de idén mikor körüllnéztem, láttam, hogy minden ugyanaz. A
városról nem tudtam új fotókat csinálni, ... ugyanazok az
emberek vannak, ugyanazok a programok, még a biztonsági
személyzet is ugyanaz. Semmi olyat nem tudtam fotózni, amit
tavaly ne csináltam volna meg. Minden és mindenki ugyanaz volt.
Tavasszal megszületik az első babád.
Igen, már el is kezdtük fotózni....
persze még csak a pocakomat. A februári Szemlén már nagy
hassal fogok rohangálni. Addigra szeretnék egy újabb
kiállítást csinálni, úgy hogy Albert Györgyi végre
megírhassa hozzá a szöveget. Az már egy igazi könyv lenne.
Szeptemberben Prágában a Magyar Filmhéten volt
a Színészkiállításom, októberben pedig a
Rátkay Klubban lesz.
Aztán majd meglátjuk.