Novák Zsófi Aliz: Nem a kritikusok, a nézők minősítenek
Beszélgetés Schiffer Pál filmrendezővel

SCHIFFER PÁL (1939, Budapest) 1963-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán szerzett diplomát. 1964-ben a Híradó- és Dokumentumfilm-stúdió munkatársa, a Balázs Béla Stúdió dokumentumfilm-műhelyének egyik alapítója. 1976-tól a Hunnia, majd a Budapest Játékfilmstúdió számára készíti filmjeit. A cigány származású réteg sorsát több munkájában feldolgozta, erről szól a Cséplő Gyuri (1977) című alkotása is. 1993-tól a Magyar Filmklub Szövetség elnöke.
Kitüntetései: Balázs Béla-díj, SZOT-díj, érdemes művész, Pulitzer emlékdíj

Schiffer Pál rendező (B. Müller Magda tulajdonában lévő fotó)
Schiffer Pál rendező
(B. Müller Magda
tulajdonában
lévő fotó)

25 KByte
(Március 20-án kaptam a hírt, hogy Schiffer Pál munkásságáért Pulitzer díjban részesül, ebből az apropóból beszélgettünk. Schiffer Pál pipát töm, a fotelba dől, lakásának ablaka mögött csillog a Duna, bent régi bútorok, Korniss Péter kép és napsugarak.)

Ön előtt is kapott már magyar filmes ilyen díjat?

Úgy tudom, hogy nem, ezért is nagy megtiszteltetés számomra. A díjról annyit érdemes tudni, hogy Joseph Pulitzer, magyar származású amerikai újságíró alapította és a szakma egyik legrangosabb elismerése. Tíz évvel ezelőtt hozták létre a magyar Pulitzer Alapítványt. Kuratóriumának tagjai jeles újságírók, tudósok, médiaszakemberek. Hat kategóriában lehet pályázni. Én a televíziós kategóriába neveztem be és – akárcsak a filmszemlén – Almási Tamással megosztva kaptam a díjat. Ennek mindketten örülünk. Úgy érezzük, hogy az ózdi és a székesfehérvári sorozat ikertestvérek. Párhuzamosan készültek, kiegészítik egymást, és egyszerre adnak látleletet ugyanannak a jelenségnek a két oldaláról. A Pulitzert fontos szakmai díjnak tartom, melynek odaítélésekor semmiféle politikai megfontolás vagy személyes elfogultság nem játszhat közre.

Pályája kezdete óta készít dokumentumfilmeket. Ezek témája a hátrányos helyzetű emberek sorsa. Miért éppen őket választotta?

Ennek többek közt személyes okai vannak. Amikor 11 éves voltam, a fél családomat letartóztatták, a másik felét – köztük engem is – leraktak Debrecenbe, egy munkáskolóniába, és gyakran utaztam azon a bizonyos fekete vonaton, ami később egy sikeres produkcióm címe is lett. Megtapasztaltam azt, amiről korábban fogalmam nem volt, hogy vannak, akik éheznek, rosszul tápláltak, rossz körülmények között laknak, betegségektől, megaláztatásoktól szenvednek, és erről az emberek többsége nem tud. Egy elkényeztetett budai úrifiú voltam, és 11 évesen egyszer csak megismertem a valóságot. Óriási csalódás volt számomra. Később felnőtt fejjel azt gondoltam, hogy kell lennie olyan értelmiségieknek, filmeseknek, televíziósoknak, rádiósoknak, akik beszélnek azok helyett, akik nem tudják elmondani a maguk baját.

Az idei Filmszemlén a játékfilmes zsűri nem osztott ki három kategóriában díjat. A dokumentumfilmeknél nem volt ilyen "botrány". Mi ennek az oka?

Azt hiszem, hogy szerencsésebb összetételű zsűrink volt, melynek Gazdag Gyula volt az elnöke, a magyar dokumentumfilm egyik megteremtője. Zsűritag volt egy dokumentumfilmes operatőr és egy újságíró is. Ők úgy gondolták, hogy az előző évben született néhány jó mű, és a díjak arra valók, hogy kiosszák őket.

Ön egy hosszú sorozat utolsó részével szerepelt. Hogy jött ez létre?

A Videoton-sztorit (Videoton I-II-III.) 1991-1992-ben forgattuk, majd folytattuk az anyaggyűjtést. A hét éves munka negyedik darabja az Elektra, mely a ’96-os szemlén szerepelt. Végül a sorozat, illetve az egész székesfehérvári filmezés lezárásaként készítettük el a Törésvonalak című háromrészes darabot. Ennek első és második része nyerte el tavaly a fődíjat. Idén a harmadik részt azért neveztem be, hogy lássák a külföldiek is, illetve azok, akik nem látták két hónappal korábban a televízióban. A sorozat fogadtatása jó volt, és annak ellenére, hogy már lefutott, a filmszemlén is sokan megnézték. Nagyon jól esett annak a szlovák filmrendező, producer barátomnak a megjegyzése, aki azt mondta: "Pál, én többet tanultam, tudtam meg ebből az alkotásból Magyarországról, mint az eddig látott összes játékfilmből."

Hogy talált rá Székesfehérvárra, a Videotonra?

Volt egy korábban elfogadott keretterv, hogy öt vagy hat éven keresztül magyar munkásokról csináljak filmet. Arról, hogyan élnek. Közvetlenül a rendszerváltás előtt (1988-ban) kezdtünk Salgótarjánban forgatni. 1990-ben Köllő János közgazdász barátom fölhívta a figyelmemet arra, hogy Székesfehérvárott a Videotonban valami nagyon érdekes készülődik. Akkor már a rendszerváltás kellős közepébe jutottunk. Várható volt a szovjet és kelet-európai piacok összeomlása, a tömeges munkanélküliség. Engem kevésbé érdekelt, hogy mi történik Salgótarjánban, ahol már régen elavult ipari üzemek működtek, sokkal inkább az, hogy jelenik meg ez a válság, a piacvesztés, miként zajlik le a privatizáció, és mi történik a munkásokkal egy korszerű, modern üzemben – amit a szocialista ipar fellegvárának neveztek.
Azt gondoltam, és így gondolom ma is, a rendszerváltás egyik leglényegesebb eleme az volt, hogy a szocialista nagyvállalatok összeomlottak, elvesztették piacukat, privatizálták őket, és egykori dolgozóik ezrével, tízezrével, százezrével utcára kerültek.
A magyar munkás hozzászokott egy bizonyos létbiztonsághoz, ahhoz, hogy ha betartja a játékszabályokat, akkor kiszámítható, nyugodt életet élhet, nem túl magas szinten, de a Trabant, a hétvégi vityilló vagy kertecske, a panellakás szintjén a gyermekeit legalább középiskolába el tudja juttatni. Érdekelt, hogy miként éli meg a fordulatot, mit tapasztal abból, hogy biztosítottak az emberi jogok, a véleménynyilvánítás - végre kinyithatja a száját -, és korlátozás nélkül utazhat. Ugyanakkor izgatott az is, mit jelent számára, hogy elveszti létbiztonságát, a fix fizetését, munkatársait és azt a munkát, amihez ért vagy értett. Hogy élik ezt meg, ki esik térdre, és ki tud talpon maradni. Szerintem ez volt az egyik legfontosabb kérdés az elmúlt tíz évben, és az emberek olyan sebeket kaptak, amelyek nagyon nehezen gyógyulnak és a hegek a gyógyulás után is ott maradnak .

Honnan tudta, hogy ki lesz alkalmas lelkileg, "színészileg" a forgatásra?

A "színészileg" nem pontos, mert az volt a feladatuk, hogy önmagukat adják. Az én leckém pedig az volt – mint minden korábbi filmemnél –, hogy emberi kapcsolatot teremtsek velük, hogy tudják: bízhatnak bennem, értük munkálkodom, és ezért viszonzásként azt várom, hogy őszinték legyenek.

Akkor úgy gondolom, még nehezebb volt a feladata, mintha "csak" színészeket kellett volna válogatnia, hiszen a Videoton átalakulásának legjellemzőbb szereplőit kereste.

El kellett döntenem, hogy a Videoton 17 üzeméből, gyárából melyik az a három, amelyikre koncentrálok, és ott kikkel érdemes beszélgetni. Ehhez 120 emberrel kellett interjút készítenem, míg végül kiválasztottam azt a 10-12 embert, akiknek a sorsát végigkövettük. Szerencsém volt az is – elvégre a ’60-as évek végétől kezdve érvényes, amit kérdezett –, hogy olyanokkal csináltam eddig filmet, akiktől soha senki nem kérdezte meg, hogyan élnek, mi a véleményük, milyenek a gyerekeik, a házasságuk, a munkájuk, a főnökük. A társadalom "hallgatag" részét faggattam. És nincs az az elesett, eldurvult ember, aki ne örülne, ha tényleg kíváncsi arra valaki, hogy ő mit gondol.

Az egyik asszony elmondta, hogy többen figyelmeztették (barátok, munkatársak), ha kamera elé áll, elvesztheti állását. A film végén kiírták, hogy ez bekövetkezett. Volt összefüggés az asszony nyilatkozata és az elbocsájtás között?

Nem, ez egy véletlen egybeesés. Időben a kettő között majdnem egy félév telt el. Ő 1997 őszén meséli ezt el, és 1998 tavaszán veszti el az állását, mert összeveszett a főnökével. Szomjas volt, 5 percre elment a büfébe szódavizet inni, amiért aztán leszidták és megbüntették. Azt mondta: "Ha ezért engem megbüntetnek, akkor inkább elmegyek." Éppen ezt a félreértést tisztázandó a közeljövőben lemegyek hozzá, hogy – legalább kamerával – felvegyem, azóta mi történt vele. Érdekel, hogy ha valaki nem vállalja egy ilyen multinacionális vállalat lélektelen (vagy lélekölő) acélfegyelmét, hanem megpróbál a saját lábára állni, piacra termelni, és például a férjével gazdálkodik – állatokat tart, baromfit nevel –, akkor talpon tud-e maradni vagy pedig elbukik. Egyébként a Philipsben például nagyon nehéz volt forgatnunk, az ott dolgozók nem szívesen álltak kamera elé. Egészen véletlenül találtunk a Brigi nevű fiatalasszonyra, aki vállalta a szereplést, és nem félt beszélni.

Miért nem félt?

Talán azért, mert már sok mindent kipróbált az életében, volt már boltja, gazdálkodott és dolgozott más gyárban is. Meg különben is egy vagány asszony, és úgy gondolta, neki nem jelent annyit a Philips, hogy ne beszéljen szívesen róla.

Milyen visszajelzést kapott a Videoton, a Philips vagy a Ford vezetői részéről, miután bemutatták a filmet?

Küldtünk meghívót a Ford, a Philips, a Videoton vezetőinek, Sharf úrnak (német munkaadó), de nem jöttek, csak a munkások. Később elkészült a mű angol feliratos változata, ekkor a Ford műveket fölhívtam külön is. Levittem hozzájuk a harmadik részt, amiben ők is szerepeltek. Úgy fogták fel, hogy az üzemek stratégiái közül a Fordé a legrokonszenvesebb. Ezt ők dicséretnek érezték, és nem vettek tudomást arról, hogy a film a maga ironikus módján leleplezi a néha kicsit agymosásra emlékeztető, "szocialista" jellegű személyzeti politikát. Ebben az az érdekes, hogy jobban, emberközelibben, ügyesebben, hatékonyabban csinálták a dolgot, mint a szocialista országokban annak idején. Egyébként összehasonlítva a Philips-szel vagy a Videotonnal a Ford tényleg kellemesebb munkahely. Nagyon fontos, hogy az ember körbe tudjon nézni, és ne csak egy irányba meredjen. Mi, magyar rendezők megéltük, hogy megszűnt a MAFILM-ben a munkaviszonyunk, ahogy az operatőröknek, a vágóknak, a hangmérnököknek, a sminkeseknek is. Ezt nagyon igazságtalannak tartottuk. De közben ott volt előttem a 9000 videotonos munkás, akik nálunk sokkal előnytelenebb helyzetbe kerültek. Volt valami közös a sorsunkban, és ennek felismeréséhez segített maga a filmezési folyamat is.

Kik vagy milyen intézmények támogatták?

A finanszírozást a régi Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatósága indította be. Aztán megalakult a Mozgókép Alapítvány, és annak dokumentumfilmes zsűrije fedezte a film nagyobb részének költségeit. A Soros Alapítvány az Elektra című produkció elkészülését tette lehetővé, és most kaptam pénzt a Nemzeti Kulturális Alaptól, hogy az egész anyagot archiváljuk.

7 év alatt sokat változott a technika, a film mellett elterjedt a videó is. Mi az egyik, illetve a másik előnye és hátránya?

A videó sokkal olcsóbb, nem kell a nyersanyaggal annyira takarékoskodni. A film és laborálása irtózatosan drága lett. Ha nem mutatják be moziban, nincs sok értelme használni. A mai videótechnikák televíziós sugárzásnál majdnem azonos minőséget produkálnak. Persze ha egy szebb filmet szeretnék csinálni, amelynél fontos lenne a képi igényesség, akkor szívesebben forgatnék celluloidra. De egy ilyen jellegű sorozatnál (mint pl. a Videoton-sztori) nem a vizuális szépség a lényeg, hanem az emberi arcon tükröződő érzelmek. Erre pedig jó a videótechnika, és nem kell spórolni az anyaggal. Az utómunka valamivel drágább a videónál, de én úgy dolgozom, hogy az egész anyagot átírom VHS-re. Itthon beülök a karosszékbe, és előre kijegyzetelem. Ezután elmegyek egy VHS előmontírozó stúdióba, ami viszonylag olcsó (óránként nem 5-6-7000-, hanem csak 500,- Ft), és készítek egy nyers vázlatot. Ez néha hetekig, hónapokig tart. A Törésvonalakat 1997 nyarán kezdtük el vágni és több lehetséges verzió után döntöttünk a háromrészes szerkezet mellett. Miután ezzel elkészül az ember, akkor megy be egy drága stúdióba, ahol kb. egy hét alatt össze lehet vágni egy részt. (Hiszen a VHS-n már rajta vannak a timecode-ok, csak le kell olvasni őket, és ha minden pontosan fel van dolgozva, az ember már tudja, melyik dobozért kell nyúlnia.) A film sokkal koncentráltabb munkát igényel az operatőröktől és a rendezőktől is. Szinte a kamerában kell megvágni az anyagot, figyelni kell, hogy csak a fontos mondatokat, mozzanatokat vegyük fel, percenként kell leállni, majd újra elindulni. De ez a koncentráció aztán visszasugárzik a vászonról, illetve a képernyőről. Érezni lehet, hogy sűrűbbek, feszültebbek, drámaibbak a jelenetek.

Mi a különbség a nyugati alkotások illetve az ön dokumentumfilmjei között?

Nincs olyan, hogy nyugati dokumentumfilm. Amerikában nem nagyon készítenek a televíziók effélét, mégis igen számottevő a dokumentumfilmes kultúra, és ott élnek a dokumentumfilmesek nagy klasszikusai. Többnyire már elég idősek, de ma is készítenek filmet. Például: Fred Wiseman vagy a Maysles testvérek közül Albert M. vagy Barbara Kaplan, akik élnek még. Hasonló gondokkal küszködnek, mint mi, össze kell szedniük a pénzt. Ők képesek arra, hogy hónapokig vagy évekig kövessenek egy témát. A nyugat-európai televíziókban látható úgynevezett dokumentumfilmek valójában nem azok. Szerintem egyszerűen televíziós újságírásról van szó, ahol a kommentár, a kísérő szöveg néha többet mond el, mint maga a kép vagy a szereplő. Jobbik esetben egy portrét próbál felvázolni, vagy egy esemény-, illetve jelenség-sorról számol be tematikusan. Olyan értelemben, hogy jelzi: a kábítószerrel, a fegyvercsempészettel vagy a kurd helyzettel foglalkozik. Ezeket az anyagokat nem nevezném dokumentumfilmeknek. Mára eléggé külön vált két irányzat. Az egyik emberi történeteket próbál elmesélni. A másik a televíziós hírszolgáltatást kiegészítő dokumentumfilmezés, és akkor még nem beszéltem az ismeretterjesztésről, a természetfilmekről. Ezek nem fikciós filmek, de nem is dokumentumfilmek.

Milyen volt televíziós nézettsége volt a filmjeinek?

Októberben és novemberben lement a Törésvonalak három része, a nézőszám 800 ezer és egymillió között mozgott. Biztos, hogy ezt a moziban nem tudtam volna elérni. Szerencsém volt, hogy viszonylag jó műsoridőt kaptam, és úgy látszik, valamiért a nézőket is érdekelte a film. Nem szabad lebecsülni a nézőt! Azt, aki az ózdi kohászati üzemekben, a Videotonban vagy Zalaegerszegen dolgozott, igenis érdekli, hogy mi történt a többiekkel. Országszerte érezhető az érdeklődés, és igazán ez minősíti a filmem nem a kritikák.

A magyar sajtó az utóbbi időben sokszor foglalkozott a filmtörvény különböző tervezeteivel. Ön mit tud ezekről?

A szakma már 1990 óta követeli, hogy rendezett legyen a filmjogok kérdése, illetve biztosítsák az állami támogatást a magyar nemzeti filmgyártáshoz. Ennek egyik eszköze lehetne valamiféle besorolási rendszer, ahogy régen is volt. Meghatározták, melyik az a film, ami korhatár nélküli, és melyik az, amit csak egy 18 éven felüli nézhet meg, milyen film után kell giccsadót fizetni, hogy ne lehessen korlátlanul pornográf vagy erőszakra buzdító filmeket terjeszteni. De a legfontosabb az, hogy rendezzük az 1948 és 1987 között készült több száz magyar játékfilm és több ezer magyar rövidfilm jogát. Meg kell őket őrizni, mert a nemzeti kultúra részét képezik, és mivel állami pénzből készültek, közvagyonnak kell ezután is tekinteni őket. Tragikus lenne, ha a Szindbád, a Szerelem vagy a Szegénylegények, de mondhatom azt is, hogy a Cséplő Gyuri szerzői, tulajdon- és forgalmazási joga magánkézbe kerülne, vagy egyszerűen csak eltűnne. Ma már vannak olyan filmek, amelyekből nincs is vetíthető kópia, éppen a tisztázatlan jogok miatt. Nyolc éve folyik ez az iszapbirkózás, minden új kormány megígéri, hogy fél éven belül rendet teremt. Rengeteg tervezet, változat készült, magam is ültem különböző bizottságokban. De nemhogy a Parlament elé, még a kormány elé sem került soha egy terv. Ez azért is aggasztó, mert nyilvánvaló, hogy a külföldi befektetőnek nem érdeke megvennie a MAFILM egy részét, vagy a műszaki fejlesztést finanszíroznia a magyar filmszakmában, ha nem tudja, hogy jövőre kié lesz a filmgyár, kié lesznek a jogok, és milyen járulékokat kell fizetnie.Az egyik példaképünk az ír filmtörvény. Ez úgy virágoztatta fel a szakmátl, hogy befektetési és adókedvezményeket adott azoknak a külföldieknek, akik Írországban filmet forgattak, kamerát, nyersanyagot vittek oda, vagy befektettek a laboratóriumba. A gyártás fellendült, mert a befektetési kedvezmények vonzották az amerikaiakat és angolokat. Valami ilyesmit próbáltunk mi is, de ezt eddig nagyon ellenezte a Pénzügyminisztérium. Nem tisztázott, mekkora kulturális járulékot fizessenek a forgalmazók, a mozijegyből mennyit vegyenek el és milyen célra. Ez elbizonytalanítja a külföldit, hiszen nem tudja, hogy a neki járó 100,- Ft-ból mennyit kell befizetnie az államkasszába. Jelen pillanatban – állítólag – van egy újabb változata a filmtörvénynek a számtalan tervezet mellett. Én csak egy koncepciót ismerek, amit a jogi karon készítettek, a legújabbakkal még nem találkoztam. A kulturális kormányzat azt ígéri, hogy kidolgozza és a szakmával egyezteti. Mindenesetre furcsa dolog lenne, ha egy vállalat (a Moképre gondolok) kezében maradna az egész magyar filmvagyon. Tisztázni kellene alapvető fogalmakat, hogy a tulajdonjog nem azonos a forgalmazási joggal. Az előbbi kötelezettséget, az utóbbi inkább hasznot jelent.
El kellene dönteni: ha az állam kezében marad a tulajdonjog, akkor milyen feltételekkel adja oda a forgalmazási jogokat és kinek. Ez a fő kérdés ma is, hiszen ebből a néhány száz filmből a televíziók állandóan műsoron tartanak legalább százat, néha többet is, ami állandó bevételt jelent a forgalmazási joggal rendelkező cégnek.Nem tudom, hogy mi lesz a filmtörvénnyel. Kicsit szkeptikus vagyok, mert egyetlen egy kormányzatnak sem ez volt a legfontosabb feladata, persze ne is legyen. Legyen fontos számára inkább az egészségügy, az oktatásügy, vagy az árvízvédelem. De hát azért az már tényleg egy kabarétréfa, hogy ’90 tavaszán még úgy ültek együtt különböző filmes szervezetek képviselői, hogy már csak néhány hét és lesz filmtörvény, most pedig ’99 tavasza van, és még mindig nincs.

Fekete vonat (1970)
Fekete vonat (1970)

45 KByte
Fekete vonat (1970)
Fekete vonat (1970)

58 KByte
Cséplő Gyuri (1977)
Cséplő Gyuri (1977)

54 KByte
A pártfogolt (1981)
A pártfogolt (1981)

66 KByte
Nyugodjak békében (1982)
Nyugodjak békében
(1982)

28 KByte
Földi paradicsom (1983)
Földi paradicsom
(1983)

52 KByte
Kovbojok (1985)
Kovbojok (1985)

26 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap