Sas Tamás operatőr-rendező első filmje a Presszó igazán sikeresnek mondható a 40 ezres nézőszámmal.
Második filmje a Kalózok, sokkal sikeresebb, mégsem engedélyezte, hogy a Filmszemlén versenyben induljon. Nem jelent meg a sajtóvetítésen, és nem hajolt meg a bemutatókon. A filmből csak azt vállalja, amit ő csinált.
A film forgatókönyvét Nemes István és Geszti Péter írta.
Zenéjét Dés László szerezte.

Sas Tamás operatőr-rendező 39 KByte	Sas Tamás: Tavaly március 15-én felhívott régi ismerősöm és barátom, Koltai Péter, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem Dés Lászlóékkal filmet elkészíteni. Ők már régóta próbálkoztak, de nem jutottak el odáig, hogy bármi beindulhasson. Persze agylövés szerűen ért a felkérés, hiszen a Presszót akkor még be sem mutatták a mozikban. Az ember természetesen hiú ... vagy nem természetes ... én mindenesetre borzasztóan megörültem ennek a dolognak és gondolkodás nélkül igent mondtam. Látatlanul ? Mindegy volt, hogy milyen a könyv? Akkor még nem volt forgatókönyv, csak egy történet-kezdemény, ami igazából egy televíziós-sorozathoz készült. Dés-Geszti-Nemes terve az volt, hogy valamelyik kereskedelmi televízióban egy szappanopera szerű sorozatot hozzanak össze. Mivel ez nem sikerült, elhatározták, hogy akkor játékfilmet csinálnak. Miért téged kerestek meg ? Az egyik éjszaka lement a televízióban a Presszó, és ők megnézték. A producer, Budai György is ott látta. Nagyon tetszett nekik. A Presszó alapján kerestek meg. Megkaptam az általuk írt ötlethalmazt, amin látszott - de ez mindnyájuk számára világos volt -, hogy abból nem lehet játékfilmet csinálni. Az az anyag nem volt rá alkalmas. Ötletbörze volt, egy-másfél év alatt született ötletek halmaza. Nem volt benne semmi kohézió, ami az egész anyagot összefogná, csak jelenetek, dialógus töredékek voltak. Akkor jutott eszembe ez a kalózrádió történet, ami egyébként nem az itthoni Tilos-rádiózásból született. Tíz évvel ezelőtt Kopper Jutkával és Mész Andrással csináltam egy tévéműsor sorozatot, a Videóvilágot. Egyszer Németországban - akkor még NSZK-ban - találkoztunk egy társasággal. Ők kalóztelevízióztak. Anyagokat készítettek, és addig sugározták azokat, míg le nem kapcsolták őket. Ez volt a Van Gogh tévé. Nyomták a műsort az egyik német városban, és ha lefülelték őket, továbbálltak, és egy másik városban folytatták. Ez '88 táján volt, és számomra revelatív volt, hogy a médiával megteremthető a szabadságnak ez a foka. A Dés-Geszti ötletbazár miről szólt? Az egy kereskedelmi rádióban játszódó szappantörténet volt. Úgy emlékszem, hogy nem voltak benne drámai momentumok, ... hanem tudod, ... a szokásos.... ez egyáltalán nem minősíti, ez arra készült. Ezért arra gondoltam, hogy a kalózrádiózás kontra kereskedelmi rádiózás köré fel lehetne építeni a történetet. Akkor jött az ideám, hogy legyen két srác, akik gyerekkori barátok és kalózrádióznak, de az egyik szűknek érzi ezt a dolgot és elmegy egy kereskedelmi rádió castingjára, ahol a verbális képességeinek hála egyből fölveszik. Persze bejön a képbe még egy lány is, aki mindenbe belezavar. Ez volt az alapképlet. Akkor számomra arról szólt volna a történet, hogy ez a barátság miként viseli el ezt a dolgot, Úgy gondoltam, nagyon aktuális, és egy érdekes közönségfilmet lehetne csinálni belőle a nézőknek. Az már az elején kiderült, hogy ők zenélni is akarnak benne? Igen, gondolkoztunk azon, hogyan tudnánk belerakni zenét. Dés úgy gondolta, hogy egyszer olyan filmben szeretne dolgozni, amit ő gründol össze, és amiben ráadásul az elejétől jelen van a zenei koncepció. Ezzel egyáltalán nem volt baj. A gond az volt, hogy hogyan tegyük bele a zenekart a film történetébe. Nagyon sokáig nem találtuk meg azt a dramaturgiai kapcsot, amivel szerepeltetni lehetett a zenekart. Tulajdonképpen nem is lett megtalálva, kivéve, hogy az egyik főszereplő, Max dobossá avanzsált. De a zenekar felléptetése nem vált lényegivé. Volt ugyan egy pillanat, amikor úgy döntöttünk - és ebben Dés is partner volt -, hogy ne legyen zenekar a filmben. Semmilyen módon. Aztán az utolsó pillanatban valahogy rájöttek, hogy mégiscsak szükség van egy zenekarra. Én viszonylag gyanútlan voltam, eszembe nem jutott, hogy ebből valami promociós anyag is lehet. Sőt, arra gondoltam, végül is nem baj, hogy van egy kávézó, ahol játszik egy zenekar. Néha feltűnnek, zenélnek, ... ez jó is, mert meglendítheti a történetet. Ha adódnak dramaturgiai hiányosságok - ilyenek egyébként mindig adódnak -, ott majd lök egy kicsit a filmen. Nem bántam, hogy zenés a film. Ami ugye, nem azt jelenti, hogy van benne egy zenekar. A zenés filmekben általában nem jelenik meg a zenekar. Az Ének az esőben, a My fair Lady, vagy a Hair is ilyen film, és egyikben sem jelenik meg zenekar. Musicalek, ezért folyamatosan szól bennük a zene. Nálunk viszont tisztázatlan volt a zenekar szerepe és a szerepeltetésének módja is. Valójában már a forgatókönyvnél jelentkeztek a problémák. Én folyamatosan igyekeztem elmélyíteni a történetet - bizonyos értelemben. Nem sötétíteni akartam, hanem mélyebbre nyúlni. Ami úgy gondolom, minden filmnek a lényege. Szerintem a kereskedelmi sikerre pályázó kommersz film nem jelent feltétlenül felszínességet. Még ha a magyar gyakorlat azt mutatja is az utóbbi években, hogy ez a két dolog azonos. De én azt akartam, hogy ne legyen az. Hogyha megnézzük a nagy nemzetközi sikereket ... és most egy nagyon különös dolgot fogok mondani, a Titanic, ami a filmtörténet legnagyobb sikere, az nem egy kacagtató film, mégis őrületes siker. Én nem szeretem különösebben, de abban azért meg vannak csinálva bizonyos dolgok, nem csak technikailag, hanem a történetet is kitalálták rendesen. Úgy gondoltam - és persze nem a Titanic lebegett a szemem előtt -, hogy nem feltétlenül a kacagtatás az egyedüli módszer, amivel az ember eljuthat a közönséghez. Most, hogy már túl vagyunk mindenen, bemutatón, filmszemlén, most kezdek rájönni két dologra. Az egyik, hogy engem mindig azzal vádoltak, hogy nem ugyanazt a filmet akarom csinálni, amit ők. Na, ebben volt valami. Sokáig nem láttam be, de én valóban másfajta filmet akartam csinálni. Ők egy komédiát akartak, én pedig nem. Bár nem áll távol tőlem a komédia. De a film tematikája nem volt igazán alkalmas rá, ezért fel sem merült bennem, hogy valami kis röhögtető dolgot hozzak ki belőle. Partnereim számára az író folyamatos jelenléte adta a garanciát a vidám filmre. A forgatás első hónapja után közösen állapodtunk meg az író jelenlétében, én persze inkább csak kényszerűségből mentem bele. Ez ugyanis a lehető legrosszabb ötlet volt... köztudott, hogy a forgatáson az író a legrosszabb partner. ?!? Az írásnak és a filmnek - bármilyen furcsán hangzik - igazából nincs sok köze egymáshoz. Tulajdonképpen semmi köze nincs egymáshoz. A két dolog nem ültethető át egymásba, mert más műfaj. A mi esetünkben az író folyamatosan a saját gondolatait - irodalmi gondolatait - próbálta viszontlátni a jelenetekben... ami ugye, nem megy. A partnereimnek nem nagyon volt praxisuk a dologban, lévén ez az első filmjük, melyben ilyen szerepben vettek részt. Aztán a következő lépés a vágás volt. A vágás, a végső és legfontosabb dramaturgiai munka, amikor az ember megadja a filmnek a ritmusát - ami nagyon fontos dolog -, és beállítja a viszonyokat és az arányokat. Miután összevágtam az első verziót, ami nem tekinthető verziónak, mert a nyers vágásról tudható, hogy ez csak az első durva lépés a film felé, még nem foglal magába dramaturgiai munkát. Mechanikus dolog, mikor az ember egyszerűen csak levágja a csapókat, a leállásokat, és a több felvétel közül kiválasztja az általa jónak vélt snitteket, a legjobbakat, és ezeket egymás mellé löki. A vágás folytatására viszont már nem volt lehetőségem, mert a nyers állapot után közös erővel sikerült olyan helyzetet előállítanunk, melyben nekem egy választásom lehetett, hogy kilépek a további munkából. Előfordult már többször, hogy rendezők kitiltottak embereket a vágószobából, forgatásról, muszterekről... Én is ezt próbáltam, de aztán én lettem kitiltva. Annyira megromlott a viszonyunk, hogy kijelentettem, vagy én vágom egyedül, vagy nem én vágom. Közös dologba nem megyek bele, mert az parttalan, reménytelen lenne. Már nem volt kedvem hozzá, hogy minden egyes vágáson órákat vitatkozzunk. A végeredmény, az összevágott és lekevert film alapján azt kell feltételeznem, hogy valamit elhallgattak előlem. Azért hoztak létre olyan helyzetet, hogy én ne legyek jelen a vágáson, mert én nem hagytam volna, hogy egy 100 perces játékfilm 25 %-a egy nem létező zenekar promóciós filmje legyen. A filmben 25 perc tisztán élő - úgy értve, hogy képen lévő - zene van, és ez lényegesen hosszabb, mint amit egy film dramaturgiai szövete sérülés nélkül elbírhat. A forgatáson nem gyanakodtál erre ? A forgatáson elvoltam a forgatás problémáival. Ott nem erre figyel az ember, mert nem tud minden dolog mögé látni. De ott is rengeteg konfliktus volt. Valóban fölvettem a zenés jeleneteket, de nem azért, hogy mind így kerüljön be a filmbe. Azért vettem föl, hogy amikor a történetben egyszer csak megjelenik a zenekar, akkor ott szinkron legyen. Tehát ne kényszerüljünk ott használni a zenekart, ahol föl van véve, hanem az a harminc másodperc, vagy maximum egy perc, amennyire én gondoltam egy-egy megjelenésüknél, az bármikor használható legyen. Hogy a szám akármelyik pillanatában bekapcsolódhassunk, láthassuk a zenekart és akármikor elhagyhassuk. És a zenekar összes megjelenése be is került a filmbe - az én szándékommal ellentétben. Ami az én eredeti szándékomhoz képest, azaz a forgatókönyv eredeti szándékához képest - legalább negyed órával több zenét jelent. Nem hangzásban, ez lényeges kérdés, hanem képben. Na ezt a negyed órát a történetből kellett elvenni. Nem lehetett két óra tíz perces filmet csinálni, mert az elviselhetetlen lett volna. Főleg ezzel a történettel. Így megmaradt a száz perc, viszont elveszett belőle 15-20 percnyi történet, ami viszont szintén föl van véve. Tehát érződik, hogy félbemaradt jelenetek, félbemaradt gondolatok, összefüggéstelen ügyek vannak, s ez annak következménye, hogy a leforgatott jelenet nem lett belevágva a filmbe, mert már nem volt hely. Egyszerűen nem maradt rá idő. Volt már ilyen a magyar filmtörténetben, hogy nem a rendező fejezte be a filmet? Hát ... publikusan biztos, hogy nem. Az államosítás utáni filmművészet történetében nem tudok ilyenről. Lehet, hogy a háború előtt megtörtént, ... ugye akkor még a piaci viszonyok uralták a filmgyártást, ... nem tudok ilyenről. De ez nem jellemző. Te mennyiben vagy hibás ebben a történetben? Több szempontból is hibás vagyok. Nagyon sokszor megvoltak azok a jelek, fenyegető jelek, melyeket nekem pontosabban kellett volna értelmeznem. A színészválasztástól a forgatókönyv írásáig nagyon sok pillanat volt, amikor, ha a józan eszemre hallgatok - ami persze fel is merült bennem számtalanszor -, azt kellett volna mondanom, hogy ilyen feltételekkel nem szabad ezt tovább csinálnom. Mert akkor az lesz, ami lett. De hát, megint csak a hiúság és a hübrisz ugye, ami elviszi az embert. Úgy gondoltam, hogy végig tudom vinni az akaratomat. És reméltem, hogy ez nem mások ellenében történik. Nagyon sok szakmai probléma is felmerült. Ilyenkor nem arról volt szó, hogy mást akartam volna. De ezek már olyan szakmai kérdések, melyekbe bele se tudtam szólni, mert lehetőséget sem kaptam rá. Például ? Amikor például mint az egyik legnagyobb szaxofonosról beszél valaki a férjéről, akkor ez alatt nem hangozhat el egy gitárszóló. Az nonszensz. Teljesen kizökkenti a nézőt. És ugyanígy, amikor Max becsenget a lányhoz, Gubás Gabihoz, hogy baj van, ott képben van egy átúszás, hangban pedig egy éles váltás a csengetésnél. Teljesen megengedhetetlen, hogy hangban van egy hirtelen vágás, képben pedig egy úszás. Ilyen aprónak tűnő hibákkal van tele a film. Én folyamatosan jeleztem, hogy szeretném, ha ezeket kijavítanák. Akkor már letettem arról, hogy a saját koncepciómat érvényesítsem, amiről azt gondolom, hogy nem az én saját koncepcióm, hanem a filmből, az addigi munkából következett. Arról tehát lemondtam, de hogy arra sem kaptam lehetőséget, hogy ezeket a gonosz kis szakmai hibákat kijavítsam, azt nagyon nagy bajnak tartom. Az így elkészült filmet mégis csak 120 ezer néző nézte meg ... 200 ezer. Ehhez mit szólsz? Egyfelől természetesen nagyon örülök. Senkinek nem célja - már bocsánat, nekem nem célom -, hogy kevés néző nézze meg a filmet. Nagyon örülök, ha minél magasabb a nézettsége, de úgy gondolom, hogy ha az a koncepció valósul meg, amire én gondoltam, akkor most 300 ezernél tartanánk. Tehát egyszerűen jobb lenne a film. Van rá mód, hogy egyszer átvágd ezt a filmet? Persze, videón mindenképpen. Nekem megvannak videón az eredeti felvett anyagok. Nagyon nagy munka egy ilyet megcsinálni ... talán majd ... egyszer. Az biztos, hogy nem holnap vagy holnapután. Egyszer, ha olyan lelkiállapotban vagyok, mindenképpen meg akarom csinálni, mert valami itt bennem azért megszakadt. Persze azért ez nem történelmi dráma, de ... szóval ez olyan, mint egy félbeszakadt szeretkezés.
Sas Tamás: Kalózok (1998) 114 KByte
a doboknál Bodó Viktor (Max) 73 KByte
84 KByte
Király Attila (Pípí), Gubás Gabi (Márta), Bodó Viktor (Max) 63 KByte
32 KByte