Kárpáti Ildikó Kettős szerepben Mundruczó Kornélról


74 KByte

Mundruczó Kornél 1975 április 3-án született, Gödöllőn. Egészen korán érdekelni kezdte a színház világa, olyannyira, hogy barátaival egy amatőr előadásra is elszánták magukat, melyben Kornél nem csak szerepelt, hanem rendezőként is tevékenykedett. Ma már úgy emlékszik vissza rá, hogy nevetséges színvonalú volt, pedig szárnypróbálgatásnak nem lehetett rossz, hiszen művész akart lenni, leginkább az hajtotta, hogy sok barátja képzőművész volt. Ő azonban nem tudott rajzolni. Így jobb híján a színészetet találta ki, mint olyan művészetet, amihez kedve és talán érzéke is van.
A talán nem sokkal később bizonyossággá vált, mikor érettségi után egy évvel, amit az Arany János színházban stúdiósként töltött - akkor még gyerekszínház volt -, első próbálkozásra felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.
Kornél ma is szerencsének tartja, hogy Zsámbéki Gábor irányításával tanulhatta ezt a mesterséget. Nagyon jól érezte magát a Főiskolán, ami nem feltétlenül jelent folyamatos és felhőtlen boldogságot; inkább azt, hogy olyan osztályban tanulhatott, melynek tagjai kivételesen jól tudtak együtt dolgozni és különösen inspirálóan hatottak egymásra.
Így aztán volt kedvük és energiájuk minden nap reggel 10-től éjjel 2-ig próbálni, tanulni, gyakorolni a nyári szünet kivételével szinte minden nap. Ez a rabszolgaság Kornél szerint lenyűgöző dolog, mivel ettől az ember indirekt módon fontosnak érzi magát: jelen kell lennie, és tudnia kell a szövegét, mert anélkül - tehát őnélküle - nem működik az előadás.
Zsámbéki Gábor jól összefogta és koordinálta ezt a kis csapatot, majd a harmadik évtől kicsit szabadabbra engedte növendékeit, ám rengeteg olyan ember hívott, akitől sokat tanulhattak az osztály tagjai. Különösen tanulságosak voltak Zsótér Sándor, Kis Csaba, Máté Gábor, Ascher Tamás és Iglódi István órái.
A számtalan vizsgaelőadás közül Kornél számára a legnagyobb élmény a Zsótér Sándor által rendezett Patkányok, a Hagyjál békén Krapatnek, Máté Gábor rendezésében és az Ascher Tamás rendezte Bécsi erdő című előadásokban való részvétel volt; az utóbbi kettőben főszerepet alakított.

A főiskolás évek alatt játszott a Duna TV egyik produkciójában, a Szabadulásra ítélve című áldokumentumfilmben, illetve a debreceni színházban és Budapesten a Tivoliban, gyakorlaton pedig két évig a Katona József színházban volt.
Ezt is szerencsének érzi. Hiszen alig pár év alatt nagyon sok helyen, nagyon sok emberrel dolgozhatott, sokféle módszert ismerhetett meg, és az olyan különbségek, amilyenek például a debreceni és a Radnóti színház között fennállnak sok tanulsággal - hiszen ez mindig mást kíván meg az embertől - és egyformán fontos élményekkel szolgáltak.
Az alkalmazkodásban pedig leginkább Zsámbéki Gábor szavai segítettek, aki arra tanította színész-palántáit, hogy olyannak kell lenniük, mint a tengerészgyalogosoknak: akárhova ledobják, fel kell tudni találni magukat és végre kell tudni hajtani a feladatukat. Ezzel szinte korlátlan nyitottságra tanította osztályát Zsámbéki Gábor, ugyanakkor nagy felelősségvállalásra is, hiszen ettől kezdve nem lehet semmit a körülményekre fogni; a jó színésznek rossz darabból, rossz rendezővel is tudnia kell adni valamit közönségének.
Mindez talán azt is biztosítja a színész számára, hogy az adott szerepben mindig jól érezze magát, hiszen így nincsenek álomszerepek, beteljesületlen vágyak sem. Kornélnak például saját megfogalmazása szerint mindig az az álomszerep, amit éppen megkap.

Kornél tavaly óta egy egészen más szereppel is próbálkozik. Miután 1998-ban elvégezte a színész szakot, jelentkezett a Főiskola filmrendező szakára, ahova fel is vették, így tulajdonképpen - bár most is láthatjuk színészként színházban játszani - még mindig főiskolás. Ez meglepő vállalkozás, hiszen ha a színházi rendező szakot választotta volna, könnyebben megértenénk, de azt mondja, zavaró lett volna a ezúttal más szerepben dolgozni együtt a Főiskolán ismét ugyanazokkal az emberekkel. Másrészt pedig nem kevés példa van rá, hogy befutott színészek könnyen rendezhetnek színdarabot, anélkül, hogy külön erről szóló diplomájuk is lenne. A film teljesen más, eddig ismeretlen, idegen, így tehát számára meghódítható - és meghódítandó - területnek mutatkozott. Olyannak, ami felé nagy kíváncsisággal és elszántsággal indult el egy évvel ezelőtt.
Úgy tűnik, nem is csalódott ebben a foglalkozásban, hiszen akkora szorgalommal csinálja, hogy a kötelező gyakorlatokon kívül is igyekszik minél több filmet elkészíteni. Évfolyamtársa, Makkos Szilárd az állandó operatőre. Készítettek - kötelező feladat - egy dokumentumfilmet Minőségét megőrzi címmel, és Vörös hold címen egy kisjátékfilmet, s az iskolai feladatokon kívül a Haribo Hariba című 15 perces és a Mi című 11 perces rövidfilmekkel is elkészültek. Most pedig egy 50 perces, tehát már komolyabb filmet forgatnak, Nincsen nekem vágyam semmi címmel, 16 mm-es anyagra. Ebben Rába Roland, Nagy Ervin, Kovács Martina és Csuja Imre játsszák a főszerepeket.
Fiatal színészeket Kornélnak nem nehéz találnia a filmjeihez, végül is ismer elég sokat. Kamerát, lámpákat, a szükséges eszközöket is nagyrészt - nem csak a vizsgafilmekhez, hanem iskolán kívüli munkáihoz is - a Főiskoláról próbál szerezni. Igyekeznek megszerezni darabjaikhoz a Duna Műhely támogatását, a Nincsen nekem vágyam semmi is Durst György producer közreműködésével készül. Kornél számára most az a legfontosabb, hogy a Filmszemlére mindenképp kész legyen a filmje.

Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, Kornél még nem döntötte el, melyik terület érdekli jobban. Tavaly a Radnóti Színház felkérte az Erdő Bulanov szerepére, amit természetesen nagy örömmel fogadott. Az előadást Gothár Péter rendezte, így Kornél olyan emberrel ismerkedhetett meg, akitől a filmkészítésről is tanulhat.
Filmezés és színészet tehát egyenlő súllyal bírnak nála, annál is inkább, mert saját bevallása szerint mindig csak másnapig gondolkodik előre. Persze nem is kell mindenképpen döntenie. Az adott forgatási nap és például az Erdő előadása a Radnóti színházban egyenrangú dolgok, és Kornél nagy hibának érezné, ha megengedné magának, hogy bármelyiken is figyelmetlen vagy felkészületlen legyen.
Színészként viszont sokkal jobban érzi magát így, mivel attól, hogy egy kicsit más irányba ment el az élete, sokkal felszabadultabban tudja csinálni a színészetet. Jobban látja az alakítását kívülről, hiszen ő maga is dolgozik színészekkel, s így könnyebben formálja saját szerepeit is. Most is nagyon szeret játszani, azt mondja nagyon fájna neki, ha nem szerepelhetne többet színházban.
A két dolog tehát Kornélnál jól kiegyensúlyozza egymást: hol ő engedelmeskedik mások akaratának és csak saját magáért kell felelnie, hol pedig neki kell elfogadtatnia az akaratát egy egész stábbal, úgy, hogy a többiek is örömmel végezzék feladatukat, ilyenkor az övé a felelősség, neki kell végiggondolnia minden részletet.
Talán éppen ezért van, hogy bár mindig vágyik rá, egyelőre nem tud szerepelni saját filmjében, még nem sikerül a színészet és a rendezés között megosztania a figyelmét. Pedig egyszer készíthetne egy igazi szerzői filmet: írta, rendezte, főszereplő: Mundruczó Kornél. A magyar filmszakmában erre úgysem túl sok példa akad.

Mundruczó Kornél jelenlegi szerepei:
Színház:

Radnóti színház: Erdő - Bulanov
Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban: A velencei kalmár - Gratiano

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap