Kőszegi Edit 33 KByte

Kőszegi Edit idén várhatóan két filmmel indul a Szemlén. Dokumentumfilmjének címe Időtlen mese, egy kislány mesél benne az életéről. Játékfilmje, a Sitiprinc Horváth Rudolf életéről szól. A századeleji kalandor izgalmas élettörténetével a különböző kultúrák megismerésére és a másféleség kölcsönös elfogadására vállalkozik. A ma már ritkaság számba menő vándorló cigányközösségek hagyományait mutatja be. A film operatőre Gózon Francisco. (Sajnos, a film nem készült el az idei Szemlére - a Szerk.)

Kőszegi Edit : Évek óta csinálok dokumentumfilmeket cigányokról. Például a kétegyházi Faragó családról 1993-ban, Szemembe megy a bánat címmel. Szeretek velük dolgozni, és fontosnak tartom, hogy filmek készüljenek róluk, mert nagyon keveset tudunk az életükről. Az előítéletek is azért születnek, mert egyáltalán nem ismerjük a kultúrájukat, és fogalmunk sincs a szokásaikról. És e nélkül borzasztó nehéz is elfogadni őket. Ha sikerülne az ő teljesen másfajta rugóra mozgó gondolataikat egy kicsit érthetőbbé lehetne tenni, talán elfogadhatóbbak lennének mások számára is.

A sitiprinc börtönherceget jelent. A börtönzsargonban használják a szót, azokat hívják így akiket kiemelnek és különleges bánásmódban részesítenek a börtönben.

A Sitiprinc története a század elején játszódik.

Akkor a dánosi rablógyilkosság remek ürügy volt arra, hogy az egész ország a cigányokat tegye felelőssé mindenért. A belügyminiszter felhívást intézett az ország összes lakosához: ha bárkinek bármilyen ötlete van a cigánykérdés megoldására, azt ő várja. Elképzelhetetlen levelezés indult meg az országban. A masszőrtől a komornyikig, a kóristától a textiltervező-nőig, mindenki úgy érezte, hozzá tud fűzni valamit. Levelek tömkelege érkezett a Belügyminisztériumba. Döbbenetes szövegek voltak. Például: hogy meg lehessen különböztetni őket, a jobb fülcimpába kellene beletetoválni egy számot... aztán a balba is, és ha netalántán valami történne a fülükkel, akkor a lapockájuk alá is. És ez komoly ajánlat volt arra, hogy mit lehet kezdeni a cigánykérdéssel.

Archív fotókból és filmfelvételekből próbálunk most montázst csinálni, és alászinkronizáljuk ezeket a történeteket. Viccesnek tűnik.

Volt is a kezedben ilyen levél?

Igen, azért is kezdett érdekelni ez a történet. 93-ban csináltunk egy cigány-albumot, én szerkesztettem a szövegét. Akkor olvastam ezeket a leveleket. Abban a pakkban volt benne Horváth Rudolf élete is. Nagy valószínűséggel a börtönben vették rá Rudolfot, hogy írja meg az életrajzát és mesélje el, mi is történt vele. Ugyancsak különleges élete volt.

" ... kaptam mindent mi szem szájnak ingere, folyton csak meséltettek, a végén már a pap is gyorsítva imádkozott, csak hogy hallja a folytatást ... "

(Horváth Rudolf 1907, Sopron Fegyház )

Horváth Rudolf egy megesett cselédlány gyermeke. Hat éves korában adoptálják, majd miután anyja meghal, megszökik mostohaapjától és kóbor cigányokhoz kerül, akik átfestik, átöltöztetik és befogadják. Tizenöt éves koráig velük vándorol, Krakkótól Moszkváig mindenhová eljut. Mikor hazafelé jönnek, egyszer-csak kiderül, hogy mégsem cigány, és mivel már mindenhol kerestették, hazaviszik. A nagybácsi mindent elkövet, hogy rendes embert faragjon belőle, ami elég nehéz, mert Rudi úgy viselkedik, mint egy vadember. Étkezni egyáltalán nem tud, a földön alszik... mindent elfelejtetett abból a világból és a kultúrából, melyben hat éves koráig élt. Megszökik és visszamegy a cigányokhoz, de megint elkapják, és bekerül Aszódra, a nevelőintézetbe. Mikor kiengedik, igencsak elgondolkodik, hogy hova is kéne hazamennie? Végül a cigányokat választja, de idővel felébred benne a vágy a szülői ház után, ezért elhagyja a karavánt. A nagybácsi és a közben férjhez ment két lánytestvére azonban teljesen elzárkózik előle, ezért huszárnak áll. Rettenetesen tetszik neki, remekül lovagol, de a kötöttségeket ott se bírja. Onnan is megszökik. A dánosi eset után még nehezebbé válik a cigányok sora, mindenfelől követelik, hogy rendezzék az ügyüket. Elveszik a lovaikat és a szekereiket, hogy ne tudjanak vándorolni. Munkát nem kapnak, mert a rablógyilkosság miatt még bizalmatlanabbak velük. Cigányos öltözete miatt Horváth Rudolfban sem bíznak meg sehol. Ő úgy gondolja, segít baján. Betör gróf Zichy Kázmér kastélyába és átöltözik grófnak. Egy darabig tulajdonképpen még megy is neki, de aztán lebukik és börtönbe kerül. Az identitáskeresés érdekes módja, nem? ... mikor valaki azt mondja, hogy "gróf szeretnék lenni". Rudolf egész életében mást se csinál, csak átöltözik. Különböző ruhákat vesz magára, egyenruhákat, cigányos öltözetet, magyar ruhát, rendes polgári öltözetet, sőt! mivel a lelkész veszi rá, hogy írja meg az életrajzát a végén még ministránsfiú is lesz a börtönben. Így teljes az átöltözések sora.

Horváth Rudolf gyakorlatilag a két kultúra között közlekedik, hol itt, hol ott érzi jól magát, holott egyikben sem képes igazán otthon lenni. Pedig mind a kettőben szeretne. A magyarok cigánynak nézik, a cigányok meg "gázsónak".

Mi volt a legnehezebb a forgatáson?

A harc az idővel és a pénzzel. Elmondhatatlanul kevés pénzből csináltuk a filmet. Amikor nekikezdtünk, 25 millió forintunk volt rá. Kiszámítottuk, hogy hány nap alatt lehetne leforgatni ezt a játékfilmet, 33 nap jött ki. A pénzünk pedig csak 18 napra volt elég. Kénytelenek voltunk kihúzni a forgatókönyv felét, és megpróbáltuk a 18 napba belezsúfolni a többi napot is. Ettől iszonyatosan görcsöltünk, szorongtunk, és állandóan az óránkat néztük. Nem is tartottunk szünetet az erdélyi és a kétegyházi forgatás között. Amikor megérkeztünk, a kétegyháziak nem voltak felkészülve ránk, mi pedig nem tudtunk velük beszélgetni, foglalkozni velük, vagyis nem adtuk meg a módját, hogy elkezdjünk velük dolgozni. Megérkeztünk, és nem velük kezdtünk el forgatni, még csak be se jelentkeztünk náluk.

A konfliktusainknak mi magunk voltunk az okai, mert magunk sem tudjuk ezeket a helyzeteket rendesen kezelni. A sátras kelderásoknál az volt a baj, hogy úgy gondolták, ha nekünk dolgoznak és miattunk nem tudnak elmenni bevásárolni, élelemhez jutni, akkor nekünk kell gondoskodnunk róluk. Ha mi ezt nem tudjuk teljesíteni, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy ők a kalapácsot használják... és ilyenkor bizony meglendül a kalapács. Nem talál el senkit, de mi persze rögtön rettentő veszélyeztetett helyzetben éreztük magunkat, holott mi nem tartottunk be játékszabályokat. Az pedig már egy másik kérdés, hogy miért is nem tartjuk mi be a szabályokat?

Hol találtátok meg a szereplőket?

Találtunk Erdélyben egy igazi sátorozó csapatot. Tavasszal elindulnak, fölverik a sátrat és október vége felé mennek haza. Közben üstöket és pálinkafőző edényeket csinálnak és árulnak. Őket hívják kelderás cigányoknak. Az egészben az a legfantasztikusabb, hogy amikor sátoroznak, koldulnak is, tehát mindent úgy csinálnak, mint régen. Egyszer csak... megkérdezték, hogy kaphatnak-e egy kazettát erről a filmről. Rájuk néztem... hogy igen, de hát mégiscsak hol játsszátok le a kazettát? Azt mondták, hogy ja, hát nekik több szobás gyönyörű házaik vannak otthon. Sejtem, hogy ezek milyenek, mert máshol már láttam ilyeneket. Az övékét ugyan még nem. Télen kis kastélyokban élnek, és olyankor teljesen más az életformájuk. Akkor van tévé, video minden. És pénzük is van. Igaz, rettenetesen kemény munkát végeznek, de jól keresnek vele. Ennyire kettős módon élnek, számukra egész természetesen.

Szerinted ez mitől van?

Ehhez szoktak hozzá. Látják maguk körül, hogy az embereknek vannak házaik... télen mégiscsak hideg van... és elkezdenek ehhez idomulni. A vándorlás a megélhetésükkel függ össze. A munkájuk miatt vándorolnak. Ellátják üsttel a környező helyeket, aztán továbbmennek.

Ezzel a két csapattal dolgoztunk, az erdélyivel és a kétegyházival. Őket a 92-es nagy konfliktus idején ismertem meg, amikor fölégették a házaikat. Hozzájuk állandóan lejárok. A filmbeli nevelőapa és a nevelőanya is kétegyházi, őket vittük magunkkal Erdélybe is. Ugyan az egyik csapat csak románul és cigányul tudott, a másik pedig magyarul és cigányul, de mind oláh cigány, úgyhogy értették egymást, nekünk pedig fordítottak. Ők voltak a tolmácsaink.

Színészek is játszottak a filmben: a főszereplő Szabados Misi, a börtönparancsnok Kovács Lajos, a lelkész, aki végig segíti Rudit, Végvári Tamás, az édesanya Nagy Mari, a nagybácsi Székely B., és Bicskei István-Bütyök, erdélyi színész a nevelőapa, aki adoptálja a gyereket. És hát a kisfiú, akit imádok, Dopszay Balázs. Valószínűleg a kisfiú fogja narrációban elmesélni az egész történetet, mert az egésznek van egy mese jellege is. Remélem, hogy a szemléig elkészülünk.

Hogy játszottak a cigány szereplők?

A kétegyházi csapatnál az volt az érzésem, hogy eljátszották, milyen lehetett az életük régen. Elképzelték, hogyan csinálhatta a nagymama. Ezért kevésbé tudták komolyan venni az egészet. Míg a másik csapatnak nem is kellett semmit komolyan venni, mert ők a saját életüket játszották. Az erdélyi sátorosokkal hihetetlenül gyorsan tudtunk forgatni, ott kevésbé maradtak el jelenetek. Fölvettük velük a jelenetet, aztán úgy éreztük, hogy nem kell több, mert jobb úgy se lehet. Szerinted egy hat sátorból álló, mindennel berendezett tábort mennyi idő alatt lehet lebontani?

? ...három óra?...

Paplannal, edényekkel, mindennel együtt?... Három és fél perc alatt. Cakumpakk lebontották a tábort. Az operatőr beállt valamerre, de addigra már alig maradt valami, a fele eltűnt.

A dokumentumfilmed is cigányokról szól?

A főszereplő kislány nem cigány, de akkor bukkantunk rá, amikor a Sitiprinchez kerestünk szereplőket. Elmentünk valahova, ahol tollas cigányok voltak. És a kislány mint a barátairól kezdett mesélni róluk, miközben elmesélte a saját életét is. Mi még soha senkit nem hallottunk így mesélni! Rettenetesen szegény családban él, tulajdonképpen... disznóólakban él a nagycsalád... és benne egy kislány, aki úgy mesél, mintha tündérmesét mondana el ebben az őrületben.

"Szalontán, ahol mi laktunk szép vidék volt. És ottan verekedett a mostohaapám...anyukámmal mindig szoktak veszekedni és verte anyukámat... lerakta így hasra és lábbal ütötte, én mondtam neki, hogy mír üti? ...Aztán apukám szaladt a baltával... én meg kellett bújjak az ágy alá... Aztán kérdezte hun vagyok, hogy üssön meg, hogy haljak meg..."

12 éves korában derül ki számára, hogy az anyukája mégsem a nővére vagyis hogy a nővére az anyukája, és a nagypapája tulajdonképpen mégis csak az apukája, merthogy az apuka és a mostohalánya összejöttek. És erről csengő-csilingelő hangon és egészen furcsa és gyönyörű módon mesél. Ez az egész rémség, ez nekik nem is olyan rémes. "...és akkor elment a nagyapám és az anyukám fagylaltozni, és amikor hazajöttek, a nagymamám nagyon ideges lett, és megverte az anyukámat, és kiderült, hogy ebből a fagylaltozásból születtem én." Olyan hihetetlenül nyomasztó az egész, hogy úgy érzem, a saját szenvedéseinket és nyavalygásainkat igazán szégyellhetjük.

A film címe azért Időtlen mese, mert hihetetlen világok keverednek benne. Lakótelep van benne, és gyűjtögető életmódot folytató süketnéma bácsi, tollas cigány, szekér és csősz...minden. És mivel itt is vannak tollas meg másmilyen romák, így egy kicsit ez a film is a cigányokról szól.