Lendvai Erzsi Természetszimfóniák és...
- Emlékezés Homoki Nagy Istvánra -


121 KByte

Egyik legjelentősebb természetfilmesünk Homoki Nagy István idén, szeptember 2-án lenne 85 éves, és december 14-én lesz húsz éve, hogy meghalt. Tudós művész volt, szakterületének világszerte elismert tekintélye. Tagja volt a Nemzetközi Fotóművész Szövetségnek, az Angol Királyi Társaság is meghívta tagjai sorába. Munkásságával iskolát teremtett nemcsak a magyar, a világ természetfilmezésében is. 40 ország vásárolta meg filmjeit akkor, amikor a magyar film nem, vagy nagyon nehezen jutott külföldi piacra. A legjelentősebb külföldi fesztiválokon vetítették és díjazták alkotásait. Itthon Kossuth-díjjal, Érdemes Művész címmel és a Munka Érdemérem Arany fokozatával jutalmazták munkásságát.

Mezőtúron született 1914-ben. Tanulmányait Kecskeméten és Szegeden végezte.1937-ben jogi diplomát szerzett, ám közben rabul ejtette a természet és a madárvilág megfigyelése és fotózása, s miközben amatőr fotóssá és ornitológussá képezte magát, nemzetközi rangú természetfotóssá vált. Ennek elismeréseként 1945-től az Országos Természettudományi Múzeum Sajtó és Fotóosztályának vezetője lett. A filmmel már hírneves természetfotósként került kapcsolatba. 1949- ben a Magyar Híradó és Dokumentumfilm gyárból felkérést kapott egy "madárfilm" készítésére. Eleinte fél állásban, 1954-től jogi pályáját is föladva, már főállásban vett részt a filmgyártásban mint népszerű-tudományos filmrendező. Maga írta, fényképezte, rendezte műveit. Igen szerény körülmények között dolgozott, de kicsi stábjával, amely elsősorban feleségéből Zsoldos Zsuzsából és még néhány, szakmailag nélkülözhetetlen emberből állt, bejárta az ország szinte minden jellegzetes vidékét. Kutatta a Tisza menti füzesek életét, forgatott a Duna mentén, a Gemenci vadrezervátumban, a Kis-Balaton nádrengetegében, a Kiskúnságon, a Kőrösök vidékén, a Vértes alján - s ahogyan rajongói írták, akik levelekkel árasztották el - "őstölgyek tetején, izzó homokfalakon". Szenvedélyesen és óriási türelemmel dolgozott. Enélkül filmjei meg sem születhettek volna, hiszen a természet, az állatok világából ellesett jelenetek felvételei általában egyszeriek, megismételhetetlenek voltak. Igényessége és tehetsége sem munkamódszerben, sem szakmailag nem tűrt megalkuvást. Tudományos objektivitásra törekedett, amelyet sajátosan ötvözött egyfajta művészi szerkesztésmóddal és hiteles, személyes, minden didaktikától mentes hangvétellel. Sikerének titka ebben rejlett. Már első, a figyelmet azonnal felkeltő rövidfilmjeiben is, amelyeket teljesen a madárvilágnak szentelt, ez a tendencia érvényesült (A Kis-Balaton nádrengetegében, 1949, A löszfalak madarai, 1950, Egy kerecsensólyom története, 1950), és ez folytatódott az 1951-ben készült egészestés Vadvízországban, amely az első hosszú magyar természetfilm. Ami e filmben látható a Szeged melletti Fehér-tó madárvilágának életkörülményeiről, életmódjáról és gazdag vizivilágáról, az hatásában egészen újszerű, olyan titkokba való beavatás, amelyeket a természetjáró ember is csak szerencsés esetben, egészen kivételesen leshet meg. A film mind itthon, mind külföldön osztatlan sikert aratott, nagy sajtóvisszahangot váltott ki. "Ritkán vitték filmvászonra ilyen mértékben egy bizonyos vidék állatvilágát, természeti körülményeit. A képek szépsége, a fényképezés pontossága, a színeljárás kifinomultsága ebből a filmből valódi gyönyörűséget csinált.... Az állatok szokásainak megfigyelése legalább egy évi türelmes munkát vett igénybe, amelyre a film alkotói az évszakok váltakozásán keresztül utalnak is, hogy az élet folyamatát a maga teljességében követni tudják. Az élettani lét izgalmas és feszültséggel teli drámáján keresztül a valóság igazi költészetté válik." A film 1952-ben Karlovy Varyban "A legjobb operatőri munka" díját kapta. Az első hosszú magyar természetfilmet hamar követte a második. A Gemenci vadrezervátum élővilágáról, vadjairól szóló Gyöngyvirágtól lombhullásig (1952) ugyancsak díjnyertes lett, 1953-ban Velencében I. díjat kapott. Sikere a Vadvízországét is meghaladta. A felejthetetlen szépségű filmben, amely az erdők "lelkivilágát" is képes megmutatni, a költőiségen túl élesen és hatásosan bontakozik ki az állatvilág egyedeinek születéstől halálig tartó állandó küzdelme, harca az élelemért, a létért. "Ha a néző mégis a nagy drámák és nagy konfliktusok feszültségét érzi az események első pillanatától az utolsóig, annak magyarázata nem a hatást kereső írói leleményben, hanem abban rejlik, hogy a vadvilág az írói beavatkozás nélkül is eleven feszültséggel, humorral és tragikummal telített."(Szinetár György, Irodalmi Ujság, 1953 okt. 10.) Mindazonáltal a nézőt mégiscsak az alkotó varázsolja el. Homoki itt is a művész szemével és a kutató tudós pontosságával ismerte fel, választotta ki és ontotta bőkezűen azokat a csodálatos képsorokba megörökített nagy pillanatokat, amelyek az állatvilág egész életére jellemző telítettséget hordozzák. Miközben elvarázsol a szépséges képekkel, s ember nem járta csapásokra vezetve újabbnál újabb titkokat derít fel, a természet külső tünetein túlmutatva az élet nagy összefüggéseit mondja el. Ezzel a módszerrel lehetünk szemtanúi a Hortobágy szélén elterülő, óháti tölgyesben tanyázó kékvércsék életének is A kékvércsék erdejében (1954) című filmjében. Az ugyancsak líraian szépséges, középhosszúságú filmben már valódi egységbe olvad a művészi és a tudományos munka. Az alkotó nemcsak a kékvércsék fészkeinek titkába teszi lehetővé a bepillantást a néző számára, hanem azokat az ügyes módszereket is megmutatja, amelyek alkalmazásával a film készült, a felvételek megszülettek.

Pályája átmeneti korszakában, a hatvanas években készítette azokat az enteriör-szerű rövidfilmeket, amelyeket nagyformátumú alkotásaihoz hasonlóan, áthat a magyar táj- és természet szeretete (Néma romok, 1961, Hervad már ligetünk, 1964, Erdei tó, 1966, Erdei pillanatok, 1966, Napfényes kertekben, 1967)

Közben Homoki az Alföld után a dunántúli táj szerelmese lett. A Vértes környékén elterülő Alcsútdobozon hosszú távra is berendezkedett a filmezéshez kicsi stábjával és népes állatseregletével. Ezek az élőlények a kutatót, a felfedezőt, a kisérletező alkotót új irányba terelték. Walt Disney állatszereplős rajzfilmjeire emlékeztető stílusban, de élő állatok "szerepeltetésével" kezdett dolgozni. Három évi kitartó és fáradságos munkával elkészült a Cimborák első része a Nádi szélben (1956), amely már nemcsak mozaikok összessége az állatvilágról, hanem kerek állatregény teljes dramaturgiával, filmmesével. Főszereplői Fickó, a vakmerő magyarvizsla, Pletyka, a kotnyeles tacskó és Nimród, a szelíd héja. Az ő izgalmas kalandjaikat követi nyomon a film a Kis-Balaton nádrengetegében. 1960-ban elkészült a Cimborák második része is, a Hegyen-völgyön, amelyben az első rész főszereplői mellett más állatok is megjelennek. Van itt hiúz, vadmacska, mókus, mosómedve, sőt, egy afrikai gepárd. Hosszú vándorlásuk során pedig, miközben a kutyák ember-gazdájukat keresik, mindenféle nyájjal - juh, ménes, szarvasmarha - találkoznak. Ennek ellenére, s az első rész reális történetéhez képest, a második részben inkább - Szigeti Kálmán állatidomár munkájának köszönhetően - az idomítás csodája érvényesült. Főként a két kitűnő kutya-főszereplő, a szituációkba helyezett, emberi tulajdonságokkal felruházott Fickó és Pletyka rendkívüli teljesítményében, akik a rendezői utasítások végrehajtásán túl, képesek voltak lelkiállapotokat tükrözni, tudtak szomorkodni, nevetni, "beszélni"... Ezek a játékfilmes felfogású természetfilmek, nagy külföldi és hazai sikerük ellenére itthon heves vitákat váltottak ki, elsősorban műfaji szempontból. Bírálták a rendezőt, amiért a természetfilm műfaji követelményeit idomított állatok szerepeltetésével mosta össze, s előre megírt forgatókönyv alapján, kitalált történetet dolgozott fel. Mindez ellenkezett korábban kivívott tudományos rangjával, amikor szívós módszerességgel kifürkészett természeti jelenségeket vitt filmvászonra. Homoki később, 1979-ben egy riportban így vallott erről a Kossuth rádió 168 óra című műsorának: "... a természetből, és erre lassan jöttem rá, engem nem a dokumentum rész, nem a tudomány érdekelt, hanem a természet poézise. Fickó és Pletyka, vagy a kis csóka, vagy akár a barna tücsök, léteznek az életben, de azért a magyar vizslából lett Fickó, a tacskóból lett Pletyka, a tücsökből lett barna legényke, vagy pedig a csóka seregből lett egy bizonyos kis barna csóka, ez mégis csak a képzelet szülötte, ezt ki kellett találni, ugyan úgy, ahogy a Dzsungel könyvének szereplőit J. Kipling kitalálta, létrehozta, ezekbe a figurákba, amelyek tollat, bőrt, szőrt viselnek, mégis egyéniséget kellett lehelni, s ezek a filmen azt adják vissza, azt játsszák annak ellenére, hogy állatok, amit valaha az alkotójuk megálmodott." A rendező ezt az elképzelését próbálta néhány, a hatvanas években készült rövidfilmjében is megvalósítani, majd egyre tudatosabban fölválni az un. állatmese-filmeket. Elkészítette a Pletyka délutánját (1964), majd a sztárrá lett kutyák után Csaklival, a csókával forgatta a Hej, csókát (1963), egy sasfiókával A sasfiókát (1963), egy tücsökkel A barna legénykét, (1964). Ezek a filmek azonban nem találtak olyan fogadtatásra, mint alkotójuk remélte, vagy talán csak a műfaj nem találta meg otthonát, Homoki ennek ellenére következetesen haladt az új úton. Elkészítette a többrészes Macskakalandot (1968) Pletykával a tacskóval a Kurtalábú pásztort (1970), majd a hetvenes években a Televízió számára a Plútó és Puck sorozatot, amelynek egy holló és egy mosómedve a főszereplői. E kevésbé sikeresnek ítélt korszaka semmit nem von le Homoki munkásságának értékéből. Újszerűt és maradandót alkotott, filmjei az utána következő nemzedék számára megkerülhetetlenek. Korabeli hatása morálisan is csak nagy léptékkel mérhető. Gyerekek és felnőttek tömegeit hódította és nyerte meg a honi táj, az erdő, az állatok, a madarak szeretetének.

Tiszteletére 1985-ben Morell Mihály bronz fejszobrot készített, amely a kilencvenes évek közepén fölszámolt Mafilm II-es telepen állt. Azóta a szobor nincs a megfelelő helyén. Gödöllőn azonban emléktáblát kapott és utcát neveztek el róla. Kecskeméten az az általános iskola vette föl a nevét, ahová kisdiákként járt. Szülőhelyén a mezőtúri gimnáziumban is őrzik, és ápolják emlékét.

 

Az Örökmozgóban szeptemberben a legfontosabb filmjeit levetitik.

A vastaggal szedett előadásokon kizárólag Homoki filmjei láthatók, a többi esetben más filmek előtt látható egy-egy rövid film.

2-án csütörtökön fél 5-kor: Hervad már ligetünk; Gyöngyvirágtól lombhullásig; 6-án fél 7-kor: Erdei tó; 10-én pénteken fél 9-kor: Erdei pillanatok; 11-én szombaton fél 5-kor: A barna legényke; Cimborák I: Nádi szélben; 12-én vasárnap fél 5-kor: Cimborák II: Hegyen-völgyön; 23-án csütörtökön fél 5-kor: Balatoni madártanyák; 24-én pénteken fél 7-kor: Egy kerecsensólyom története; 25-én szombaton fél 5-kor: Napfényes kertjeink; 26-án vasárnap fél 5-kor: Hej, csóka; Vadvízország; 28-án kedden fél 5-kor: A sasfióka.


47.9 KByte

41.1 KByte

54.1 KByte

70.4 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap