Tanner Gábor: "A fény birtokosa"
Figueroa

"A világítás teremt olyan légkört, melyben kibontakozik a történet. A vílágítás a filmoperatőr előjoga. Ő a fény birtokosa. A fekete-fehér filmek olyanok, akár a metszetek. Művészi kifejező erejüknek a nyomába sem érhet a színes, sem a film, sem más művészetek terén" - vallotta Mexikó leghíresebb operatőre, Gabriel Figueroa. Bár több színes filmet is forgatott 55 éves pályafutása vége felé (pl. Kelly hősei, A vulkán alatt), rá mindig a világ fekete-fehér film művészetének legnagyobb mesterművei fognak emlékeztetni. Számos olyan gyönyörű és kitörölhetetlen képet alkotott, melyet ma Mexikóval és népével kapcsolunk össze. "Ezek a képek nemcsak a mexikóiak filmes szemléletét változtatták meg, hanem talán még életfelfogásukat is" - írta a mexikói forradalom egyik esszéistája.

Figueroa, aki Mexikóvárosban született 1907-ben és korán árvaságra jutott, anyagi okokból hagyta abba zenei tanulmányait és lett standfotós, majd segédoperatőr. Hollywoodi ösztöndíjasként a harmincas évek közepén sajátította el a szakma fortélyait a nagy újítónak számító Gregg Toland mellett, aki később beajánlotta őt a Mexikóban forgató John Fordnak. A sikeres együttműködést betetőző hollywoodi szerződést azonban Figueroa nem fogadta el: inkább Mexikóban maradt családja és művészbarátai körében. Ekkorra ugyanis már Emilio Fernándezzel dolgozott, akinek szinte valamennyi 1943 és 1953 közt rendezett filmjét ő fényképezte és aki szinte teljes szabadságot adott neki a világítás, a kompozíció és a beállítások terén. Az egyetemes filmművészet egyik legendás párosaként új szintre emelték a mexikói filmet. Sokoldalúsága révén azonban Figueroa más rendezői stílusokban is tudott dolgozni. Fernández filmjeinek gazdagon díszített háttereivel, festői égboltjaival és drámai beállításaival éppúgy boldogult, mint Luis Buńuel szikár, sőt primitív antistílusával vagy az amerikai rendezők akciódús pirotechnikájával, írja kitűnő esszéjében Michael Donnelly (Oxford Filmenciklopédia, Glória Kiadó, Budapest, 1998).

Figueroának, az invenciózus formaművésznek Buńuellel dolgozva háttérbe kellett szorítania kreativitását, hiszen Buńuel nem a képeknek, inkább a gépmozgásnak és a vágásnak tulajdonított nagy (a gépmozgásnak szinte mágikus) jelentőséget. Persze éppen Figueroa jegyezte fel, hogy a hagyományos beállításokkal Buńuel mindig szembefordult. Amikor egy tájról Figueroa idillikus képet akart készíteni, Buńuel megkérte, hogy inkább valami csúnya és visszataszító dolgot vegyen fel.

Figueroa munkásságát a fény és az árnyék megdöbbentő ellentéte, a gazdag alakzatok, valamint a sötét előterek és világos hátterek gyakori alkalmazása jellemzik. Nem egyszer támaszkodott a festészetre, és szoros baráti szálak fűzték a korszak olyan nagy mexikói festőihez, mint Diego Rivera, José Clemente Orozco, Leopoldo Mendez. A legfontosabb azonban David Alfaro Siqueiros hatása volt, akinek az escrozóról, vagyis a rövidülésről alkotott elméletei segítették egyedülálló mélységeffektusai kidolgozásában. Helyénvaló, hogy éppen Siqueiros halálának 25. évfordulóján, január 6-án vetítsük le Gabriel Figueroa három különböző rendezővel és különböző korszakban készült filmjét. Mexikói sorozatunk amúgyis tisztelgés páratlan operatőri munkássága előtt.

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap