Fejes Katalin: | Vittorio De Sica |
De Sica Lollobrigidával a Kenyér, szerelem, fantáziában (Luigi Comencini, 1953) 294 KByte |
Huszonöt évvel ezelőtt húnyt el az olasz filmművészet egyik nagymestere. Nehéz eldönteni, rendezőnek, színésznek vagy a – tehetségeket felfedező és tanító – tanárnak volt-e nagyobb jelentősége. Annyi bizonyos, hogy filmjei hosszú idő múlva is megbecsült értékek lesznek. Mert, ha semmi más nem fűződne a nevéhez, mint a Biciklitolvajok – minden idők legjobbjainak megszavazott brüsszeli tizenkettek egyike –, akkor is beírta volna magát a hetedik művészet történelemkönyvébe. Tudta, hogy megbecsülik és nagyra tartják, de ő maga mindig elhárította a dicséreteket. Egy újságírónak, aki életéről faggatta, azt mondta: "Halálom után csak annyit írjanak sírkövemre: Itt nyugszik egy filmcsináló." Az olaszországi Serában született
1902-ben. Kereskedelmi iskolát végzett, jogot tanult, de
érdeklődése a színpad felé vonzotta. A harmincas évek
elején már élvonalbeli színpadi színész, az évtized
végén pedig már filmezik is. Csaknem száz filmben szerepelt,
és mintegy harmincat jegyez rendezőként. A "fehér
telefonos" filmek ünnepelt sztárja, a népszerű amorózó
számára a nagy áttörést Cesare Zavattinivel kötött
barátsága hozta meg. Zavattini forgatókönyvei alapján
készültek el neorealista filmjei, mely irányzatnak De Sica
később a nagymesterévé válik. Még a háború alatt
készítette el A gyerekek figyelnek bennünket című
filmjét. Majd ezt követte a Fiúk
a rács mögött, mely a cipőtisztító
gyerekek hányatott sorsáról szól az utcák forgalmában és a
börtön poklában. De Sica sajátos művészi magatartással
képes volt arra, hogy saját világát, egyéni mondanivalóját
felismerhetővé tegye rendezéseiben. Érzékenyen és
érzékletesen ábrázolja a gyerekek sokszorosan
kiszolgáltatott életét, belső világát. "Lehet, hogy ez
beképzeltség részemről, de aligha mondhatok le arról, ami a
meggyőződésem: képesnek tartom magam arra, hogy megértsem az
embereket, érzelmeiket, nyomorukat, drámáikat". A film
Olaszországban megbukik: a közönség nem hajlandó tudomást
venni a csavargókról, a keserűségről, a bajokról.
Külföldön azonban annál nagyobb sikerrel fogadják. Még a
készítés évében Oscarral jutalmazzák. De Sica alkotásaiban megbúvó
költőiséget a Csoda Milánóban
bontja majd ki. Az álomszerű történet mélyén
ismét a legkegyetlenebb valóság rejtőzik: a nyomor, az
éhség, a hideg. A sorompók lezárulnak
az apja emlékét örökíti meg. Ez egyik legjobb alkotása,
egy öreg nyugdíjas egyszerű és mégis döbbenetesen megrázó
portréját festi meg benne. Filmje részben az
emlékezés, részben – a neorealizmus szemléletének
megfelelően – a társadalmi valóság bemutatása és
kritikája. Utolsó emlékezetes szerepét Rosellini Rovere
tábornokában játszotta 1959-ben. Itt
egy különös sorsú szélhámost formál meg, aki a tábornok
szerepében félreértés, szerepvállalás, dac és a fasiszták
gyűlölete következtében halt hősi halált. De Sica
kiválóan megbirkózott szerepével. Színészi alkatához
közelebb áll ugyanis a jó megjelenésű, behízelgő modorú
szélhámos. Átváltozása hőssé nagyszerű színészi
tudás-ról árulkodik. Megkapó az egyszerűsége,
őszintesége. Pátosz nélkül néz szembe a halállal, melyen
végül morálisan felülkerekedik . |
De Sica Lollobrigidával a Kenyér, szerelem, féltékenységben (Luigi Comencini, 1954) 32 KByte | |
De Sica Sofia Lorennal a Kenyér, szerelem és-ben (Dino Risi, 1955) 213 KByte |