Gazdag Gyula: Bástyasétány 74 (1974) 21 KByte	Ezen a nyáron is forgat, Lukáts Andor Portugál című filmjének epizódszerepében. Mivel a film munkálatai éppen hogy elkezdődtek, erről a szerepről még nemigen tudtunk beszélgetni. Volt éppen elég más téma is, hiszen pályafutása során Csákányi Eszter csaknem húsz magyar film kisebb-nagyobb szerepét játszotta el. A budai lakás csendes teraszán lassan ezekre a filmekre terelődött a beszélgetés... A filmes pályádat Bacsó Péterrel kezdted... Igen. Lekerültem Kaposvárra, mint csoportos szereplő, és szinte azonnal kiválasztottak erre a szerepre a Szikrázó lányokban. Tehát ahogy odakerültem a színházhoz, azonnal ki is kértek forgatni. Éppen statisztáltam A cigánybáróban és amíg forgattam, az egyik kolléganőm beugrott helyettem. Amikor visszajöttem, az illetőt kivették az előadásból és én visszakaptam a "szerepemet". Nem igazán jó dolog, hogy lekerülsz egy közösségbe, és azonnal ki vagy emelve. Milyen volt a forgatás? Csalódás. Nem éreztem, hogy igazán odafigyelnek rám. Persze nem én voltam a főszereplő, mégis hiányzott valami. Közben egyébként jól éreztük magunkat, barátok lettünk Bodnár Erikával - a társaság nagyon jó volt. Mégis úgy éreztem, hogy ez a fajta munka nagyon távol áll tőlem. Akkoriban jellemző volt a forgatásokra, hogy mindent a helyszínen találtak ki. Azt sem tudták, hány beállítás lesz, nagy volt a fejetlenség. Csak a fő szál volt kitalálva, a részletek egyáltalán nem. Ezt nem szerettem én a filmezésben. Nem szeretsz improvizálni? Nem erről van szó. Úgy improvizálni, hogy tisztában vagy a szerepeddel, egészen más dolog. Az megy is. De ha nem vagy tisztában azzal, hogy mit csinálj - akkor katasztrófa. És az a furcsa, hogy ez tulajdonképpen rá is nyomta a bélyegét az én filmes pályámra. Ha lehet így fogalmazni, én nagyon ritkán voltam boldog forgatáson. Egész pontosan azt mondanám, hogy kétszer voltam boldog, és mondjuk tizenötször nem. Egy idő után úgy éreztem, hogy én ezt a dolgot nem tudom csinálni. Az, hogy megy a kamera és én ott improvizálgatok, mikor azt sem tudom, hogy mit vagy hogyan kellene - nekem ez nem megy. De összegezve a Bacsó-filmet, én végig felfokozott állapotban voltam, mindent bedobtam és a végén mégis csalódás volt az egész. Utána Gazdag Gyulával dolgoztál a Bástyasétány 74-ben. Igen. Gazdag Gyulával nagyon komoly szakmai kapcsolatom és barátságom alakult ki. Persze ezt akkor még nemigen lehetett tudni, hiszen volt a filmben négy pár és iszonyú jóban volt mindenki mindenkivel. Egyébként látszik is a filmben - mivel nem sorrendben vettük fel a jeleneteket -, hogy állandóan változik a szereplők súlya. Ez annak volt köszönhető, hogy minden forgatás után együtt maradtunk, és elmentünk az azóta bezárt Royal Szálloda salátabárjába, beszélgettünk, hatalmasakat ettünk és folyamatosan híztunk. Szakmai szempontból is más volt ez a forgatás? Határozottan. Sokkal komolyabb, átgondoltabb és felnőttebb munka volt. De ott meg úgy éreztem, hogy én még csak afféle hályogkovács vagyok. Nem vagyok magam, nem vagyok ura a tudásomnak. Amit a rendező kért, megcsináltam, élveztem is - nyilván olyanokat kért, amiket meg tudtam csinálni...De azt éreztem, hogy még nagyon messze vagyok attól, hogy tudjam a filmezést. Van ennek valami köze ahhoz, hogy nem végeztél főiskolát? Semmi. Egyszerűen tapasztalatlan voltam. Körülbelül tudtam, hogy mi a szerepem, de nem tudtam ötletekkel, gondolatokkal hozzátenni valamit úgy, ahogy a színpadi szerepeimhez szoktam. Érdekes dolog és nem is feltétlenül negatívum, de valahogy mindig én voltam a "legkisebb". A szerepem valahogy csonkább volt. Például sajnáltam, hogy mindenki énekelt, csak én nem. Pedig már akkor is elég jól ment az éneklés. Az volt az érzésem, hogy csak egy kis farkinca vagyok az egészben. És nem voltam elég erőszakos, hogy kiharcoljak magamnak dolgokat. Közben Kaposváron már énekeltél? Persze, már az első évben játszottam az Ahogy tetszikben és egy musicalben, Ascher Tamásnál. Tehát a színházi és a filmes karriered együtt haladt... Bizonyos szempontból igen, de mégsem. A Bástyasétány be volt tiltva, tehát hiába csináltuk meg, senki nem látta. Vagyis párhuzamosan indult a kettő, de jóval sikeresebb volt a színházi karrierem. Lehetett sejteni a forgatáson, hogy a Bástyasétányt talán betiltják? Lehetett tudni, hogy erős a film, hogy nemigen fogják szeretni. Kár, hogy csak jóval később mehetett ki a mozikba. De ezen a forgatáson nagyon sokat tanultam. Evald Schorm fantasztikus színész, vele is jó volt dolgozni - egyszóval hasznos és izgalmas hónap volt. Aztán Gazdag Gyula, aki később a kaposvári színházban is rendezett, valahogy "kitalált" engem. A következő filmjeiben is játszottam és mindig rám alakította a figurákat. Nagy szerepem viszont tulajdonképpen csak egy volt, az utolsó közös munkánkban. Ez a Hol volt, hol nem volt, amit iszonyúan szerettem. Nemrég adta le a tévé a második közös munkátokat, A kétfenekű dobot. Abból leginkább hangulatokra emlékszem. Viszont eszembe jut róla, hogy az egyik legjobb filmszerepemet egy szlovák rendezőnél játszottam az Én szeretlek, te szeretsz című Dusan Hanák filmben. A karakterem, az arcom, az esendőségem és a humorom közelebb áll az ő filmjeikhez. Hanák A kétfenekű dob láttán hívott és azt mondta, hogy számára én vagyok a magyar Gelsomina. Ő azon kevesek közé tartozott, aki tényleg megtalált. A többség nem igazán volt rám fogékony. Mondj példát! Nem akarok neveket mondani, de más rendezőknél előfordult, hogy olyan instrukciót kaptam, hogy legyek cserfes. Ott álltam és nem értettem. Mondom, az mit jelent? A szituáció számomra nem ilyenekről szól. Nagyon általános, rossz instrukciókkal és helyzetekkel kell néha megküzdeni. Ilyenkor én katasztrofális vagyok. Ha egy szituáció nem tiszta és nem tudom benne a dolgomat, akkor teljesen tehetségtelen tudok lenni - mert tudom, hogy ez blöff. Persze, ha az ember már megtanulta a szakmát, akkor tudja ezeket a fogásokat. Szerinted nagyon látszik a végterméken a különbség? Látszik, hogy milyen módszerrel forgatták a filmet? Igen. Lehet, hogy ez szakmai ártalom, de én most sem tudok úgy nézni színházat és mozit, mint egy néző. Látom a trükköket. Amikor egy színész például nem tud kiborulni a kamera előtt, akkor látom a vágást és rögtön tudom, hogy vagy felpofozták, vagy valami mást csináltak vele, hogy menjen a dolog. Ezek apró fogások. De a nagyon nagy művészek természetesen tudnak a kamerába sírni és bármi mást csinálni. Egyébként az egyik forgatáson volt egy élményem. A jelenetben a főszereplőnek sírnia kellett. Most képzeld el, hogy felkelsz reggel a szállodában, kényelmesen megreggelizel, aztán a forgatáson mindenki ott beszélget körülötted és hirtelen rád szól a rendező: "Na, kész vagy, mehet?" Hát így nem lehet dolgozni. Aki ezt meg tudja csinálni, az egy zseni. Ilyen dolgok miatt mondtad, hogy nemigen voltál boldog a forgatásokon? Ez egy kicsit összetettebb. Úgy alakultak a dolgok, hogy egyszercsak rájöttem, hogy a karakteremről lehet szó. Ez most független a kilóktól, hiszen számos színész van, aki bárhogy néz ki, használják. Mégsem lehet kihagyni a számításból, hogy az embernek van egy karaktere és valahogy az enyémre nem voltak érzékenyek a rendezők. Nem ez kellett. Többször is forgattam Ragályi Elemérrel, és egyszer azt mondta nekem, hogy ha én Csehszlovákiában születek, akkor világsztár lettem volna. Ennyire úgy érzed, hogy nem használtak ki a filmesek? Az ember egy idő után elkezd azon gondolkodni, hogy talán nem elég jó. De nyilvánvalóan azért nem voltam elég jó, mert ilyen helyzetekben nem tudtam megfelelni. Nekem kellenek a próbák, a tiszta helyzetek. Mondok egy ellenpéldát. Nem filmezés, de mégis az. Gothár Péter évekig azt csinálta, hogy az összes kaposvári előadását felvette a tévében tévéjátéknak. Én mindegyikben benne voltam, és elég jó szerepeket játszottam. Iszonyú boldogan dolgoztam, és miután mögöttem volt tizenöt előadás, tudtam a dolgom, bármit kérhettek tőlem. A kisujjamból meg tudtam csinálni a karakteremnek megfelelő ötleteket. Nem lehetett azt mondani semmire, hogy ez sok, vagy amit iszonyúan gyűlöltem és a filmrendezők állandóan mondtak, hogy ez nem színház. Valóban nem színház, ezt én pontosan tudom, de ez meg nem egy érv, nem egy instrukció. Ez a halálom, hogy amikor sok vagy, nem mondják meg, hogy mit csinálj, csak jön a jelszó: ez nem színház. Tehát összességében elégedetlen vagy a filmes pályáddal? Nem azt mondom, hogy lemondtam róla, ez marhaság lenne. De valahogy inkább a színházban találtam meg az igazi utamat és a dolgomat. Más volt a filmezés, ha olyannal dolgoztál, akivel színházban is? Említetted Gothárt, vagy ott van Lukáts Andor... A Három nővér például isteni munka volt. Előtte játszottam Andornál az Alagútban egy pici szerepet. De az más volt, ott mindenki "a mi kutyánk kölyke" volt, hiszen mindenki Kaposvárról jött. De a Három nővér egészen más eset. Azt hiszem, sokkal jobb munka volt, sokkal jobban dolgoztunk, mint amilyen végül a film lett. Magával a filmmel nekem egy kis hiányérzetem van. Előszöris egy az egyben megcsináltuk a színdarabot, és véleményem szerint filmen nem lehet színházat csinálni. Sokkal koncentráltabbá kell tenni a forgatókönyvet. Magam ellen beszélek, mert az a véleményem, hogy Másának és a férfinak kellett volna a középpontban lennie és nekünk, többieknek csak kis szálaknak maradnunk. Mindenkinek volt egy kicsi saját története, amitől a film kissé lassú lett. De ahogy csináltuk, ahogy kitaláltuk, az egyenesen édeni volt. Rengeteget röhögtünk, iszonyú jó kedvvel csináltuk. Ha egy filmet ki kellene választanod a sok közül, lehet, hogy ez lenne az? Filmen talán igen. De van még egy tévéjáték, ahol úgy érzem, hogy egészen kiteljesedtem, Kamondi Arany nyugágya. Lukáts Andor és én játszottuk benne a főszerepeket. A Játékfilmszemlén kisjátékfilm kategóriában nyert is. Az volt ez első olyan munkám, amiről a mai napig is makulátlanul úgy érzem, hogy jó. Gothárral dolgoztál az Ajándék ez a napban is. Őszintén szólva az furcsa élmény volt. Hosszú ideig úgy tervezték, hogy azt a főszerepet Pogány Judit játssza. Aztán kiderült, hogy őt a színház nem tudja kiadni, és Gothár úgy döntött, hogy akkor legyek én. Előrebocsátom, Gothár nagyon jól döntött, hogy végül másra osztotta a szerepet. De egy hónapig úgy zajlottak a próbafelvételek, hogy hozzám választott partnereket. Állandóan mentem a felvételekre, mert egyedül én voltam biztos. Aztán egyszercsak kiderült, hogy mégsem én vagyok. Azt mondták, hogy fiatal vagyok rá. Persze egy rendező bármikor bármit dönthet, és szíve joga, ha nem mer bevállalni főszerepre. De miután egy hónapig csak körülötted forog az egész film és egyszercsak üzennek valakivel, hogy mégsem te... Gothár végül ezek után is rá tudott venni, hogy benne legyek a filmben egy kis szerepben. Hogyan? Azt hiszem, érzelmi alapon. Akartam vele dolgozni. De ilyen sikertelen dolgok mindenkivel előfordulnak. Egy másik alkalommal édesapám jött haza és mesélte, hogy találkozott valakivel a szinkronban és az illető azt mondta, hogy ő játssza azt a szerepet, amiről én azt hittem, hogy nekem szánják. Ezek furcsa élmények, amiket az ember elrak és soha nem felejt el. Ebből a szempontból talán könnyebb a színház, ott te is ki tudsz találni önálló produkciókat. Kicsit volt ilyen filmen is. A Csajokat például közösen írtuk, és hárman játszottuk volna, Básti Juli, Eszenyi Enikő és én. A Gyerekgyilkosságok környékén született az ötlet, és Szabó Ildikóval együtt alakítottuk ki a forgatókönyvet. Aztán eltelt öt év, és Básti Juli felhívott telefonon, hogy hallottam-e, hogy nem én játszom. Nem hallottam. Aztán végül ő sem lett benne. Nekem ez nehéz, mert én általában jóban vagyok azokkal az emberekkel, akikkel dolgozom. Amerikában nyilvánvalóan ez máshogy van, mert ott csak a munka létezik. Nekem viszont mindig azok a munkáim sikerültek, ahol barátságba is kerültem egy-egy rendezővel. Igy viszont nagyobbak a csalódások. Most is éppen van egy legújabb, de erről most ne beszéljünk. Milyennek terveztétek eredetileg a Csajokat? Arról volt szó, hogy három hasonló kaliberű barátnő eltolt élete lesz a középpontban. Tehát korban is közelebb lett volna egymáshoz a három csaj. Szerintem ugyanis ezek nem problémák egy huszonéves lány számára. Egy negyvenéves nő eltolt élete - az probléma. Tehát tulajdonképpen szerintem gyengébb lett a könyv. Ennek a történetnek így lett vége - sajnos. A filmjeid nagyrésze művészfilm, vagy rétegfilm. Játszottál viszont tipikus közönségfilmekben is - igaz, nem sokszor. Mire gondolsz? Szandi-filmre például, meg a Kalózokra. Na, várjunk egy percet! A Kalózok olyan lett, amilyen lett. Nem rajtunk múlt. Hogy a Szandi-filmet miért vállaltam el? Nem is tudom. Arra nem tudok válaszolni. Biztos éppen nagyon akartam dolgozni, vagy valami ilyesmi. Látod, erről a filmről teljesen el is feledkeztem. Volt idő, amikor a tévébe is mindig hívtak ilyen anyaszerepekre. Fiatal, csinos-szerű anyákra, tehát nem olyan igazi anya figurákra. Volt egy ilyen korszakom is. Rengeteg filmben játszottál... Egyszer beszélgettem Pogány Jutkával, aki azt mondta, hogy én mégis valahogy mindig a színházban kapok díjakat. Mondom, te meg a filmekben. Azért ez valahogy így van egészségesen elosztva. Jobban is szereted a színházat? Sokkal jobban. Ott ki tudok teljesedni. Persze van az a két-három film, amit említettem, és nagyon különleges. De ha csinálsz húsz filmet és abból kettő-három különleges, mégiscsak muszáj általánosítani. A színházban bármit játszom, az életem abban a pillanatban mindig egyedül arról szól. Filmen ez általában nem jött össze. Drága apám, aki szerintem nagyon nagy színész volt, ugyanígy járt. Ő sokkal kevesebbet filmezett, főleg csak fiatalkorában. Ő úgy fogalmazott, hogy ő sok volt a filmre. Ez butaság, nyilvánvalóan ezt mondták neki. Aztán Koltai Robi meghívta a Sose halunk megbe - ez volt az utolsó szerepe. Elolvasta a forgatókönyvet és azt mondta: "Tudod, ez is olyan szerep, hogyha valaki leejti a moziban a jegyét és lehajol érte, mire fölnéz, már nem is vagyok ott." Hát igen. Nekem is ilyen volt legtöbb filmszerepem. De mondom, valószínűleg a karakteremből adódik az egész. Ha már azt mondták rám, hogy magyar Gelsomina, mindjárt ott van példának Giulietta Masina története. Azt gondolod, hogy hasonlít a tiédre? Ezt azért nem mondtam. Ő korunk egyik legkülönlegesebb színésznője volt. Csodálatos férje, Fellini - számomra a világ egyik legnagyobb filmrendezője - összesen öt-hat filmet forgatott vele. Tehát kiette Masinát, gyakorlatilag kikaparta, mindent kiszedett belőle, ami csak létezik, aztán harminc évig nem dolgozott vele. Kivéve a Ginger és Fredet. Igen, a végén. Nagyon édesek voltak benne Mastroiannival, de azt éreztem, hogy Fellini azt mondta, na, most már valamit neki is adni kell. Olyan kegyetlen dolog ez! Egy olyan férfival élsz, aki számodra és a filmművészet számára is hihetetlenül fontos, és összesen hat filmet csinálsz vele. Nekem is rengeteg ígéretem volt. Egyszer például egy forgatáson beszélgettem egy magyar rendezővel. Éppen akkor dolgozott Magyarországon Inna Csurikova és gyakran mondogatták, hogy a szemünk mennyire hasonlít egymásra. Szóval az illető azt mondta, hogy mennyire jó lenne, ha forgatnék Csurikovával egy filmet. Mondom, rajta! Jó, írjátok meg, én boldogan játszom Inna Csurikovával. Nem lett belőle semmi. Egyébként az Égető Eszterben aztán lehettem volna a lánya, de éppen nem értem rá. Nem is találkoztál vele? De. Moszkvában játszottunk és eljött a férjével megnézni a Liliomot és a Hamletet. Aztán egy este találkoztunk és megismerkedtünk. Azt hiszem, ő is rácsodálkozott, hogy van köztünk valami hasonlóság. Óriási színésznő, nem tudom, most mi van vele. Van olyasféle hiányérzeted, hogy valakivel szívesen dolgoztál volna, de nem úgy alakult? Nagyon szerettem volna Mészáros Mártával filmezni. Soha nem jött össze. Nagyon szeretem az ő filmjeit, de ő a lágyabb vonásokat kedveli. Monori Lili volt a kivétel, aki egy kicsit átlépte ezt a határt, de tényleg ő az egyetlen. Aztán soha nem hívtak például az új hullám filmjeibe, pedig az közelebb állna az én világomhoz. Gondolok itt Grunwalsky filmjeire, Szomjasra, Jancsóra. Kamondival dolgoztál... A Halálutak és angyalokra gondolsz, ugye?Azt a forgatást nagyon szerettem. Igazi hús-vér figurák voltak a mieink Hollósi Fricivel, az Eszenyi-vonal ellenpontjai. Nagyon büszkék voltunk rá, és amikor megkaptam a kész anyagot kazettán, összehívtam egy csomó embert a lakásomra, hogy nézzük meg együtt. Hát, nagy pofáraesés volt, mert szinte teljesen kivágtak bennünket a filmből. Pár jelenetem maradt összesen. Aztán hallottam a kritikusoktól is, hogy nagyon tetszettem benne, de nem értették, mit keresek én a filmben. Egyébként hálás néző vagy? Abszolút. Ha olyan valamit látok, ami tele van titokkal, meglepetéssel és tehetséggel, vagyis le tud nyűgözni, akkor tátott szájjal nézem. Örülök, ha elkábítanak. Nagyon sok rosszat is látok, moziban és színházban egyaránt, de az a típus vagyok, aki nem megy el. Végigülöm, ha megdöglöm is. Ez is a pozitív életszemléletemből adódik: hátha az utolsó pillanatban történik valami. Ami persze nem igaz, mert mitől lenne az utolsó pillanatban jobb valami, ami végig rossz? Mindenesetre nem emlékszem olyanra, amikor felálltam és eljöttem volna. Vannak alapfilmjeid? Olyanok, amikre mindig szívesen gondolsz? Ilyen például az Országúton. Fellini, Bergman filmjeit nagyon szeretem. Bergman lelki problémákat visz képre olyan mélyen és bonyolultan, hogy teljesen más világot teremt, mint például Fellini filmjei. Más kultúra, más gondolkodás, nagyon nehéz megfejteni. Nagyon kifinomult formában szól szörnyűségekről. Igy ezt mi, Kelet-Európában nem tudjuk. A mi műfajunkat meg ők nem tudják. Nemrég voltunk az Elnöknőkkel Stockholmban, és Erland Josephson megnézte az előadást. Csodálatos ember, már nagyon öreg, de szellemileg teljesen friss. Ő rögtön megértette, hogy ez az egész Európának ezen a felén működik igazán - és hogy ezt a borzalmat csak humorral lehet csinálni. Pontosan látta a kulturális különbségek lényegét. Neki is volt mestere Bergman személyében. Megint oda lyukadtunk ki, hogy ez a "mester" maradt ki neked - mondjuk azt, hogy egyelőre. Furcsa módon a Fanny és Alexandert gyakran megnézem karácsonykor. Mivel már nem élnek a szüleim, vágyom rá, hogy ezt a világot újra meg újra átéljem. Láttam róla egy werkfilmet és bámultam, hogy milyen csodálatos kapcsolat van a rendező és a szereplői között. Én valami ilyesfélére vágyom. De nálunk az is az alapvető baj, hogy egyszerűen nem készülnek jó forgatókönyvek. Néha veszek lottószelvényt és elgondolkodom rajta, hogy mit csinálnék, ha megnyerném mondjuk, a nyolcszáz milliót? Azt hiszem, iratnék magamnak egy filmet azzal, aki a Titkok és hazugságok forgatókönyvét írta. Olyat, ami humoros is, drámai is egyszerre, rálát a dolgokra, isteni karaktereket teremt - tehát minden benne van. Persze mindent el lehet tolni, nincs az a forgatókönyv, ami elronthatatlan. De hol van ez a forgatókönyv?
33 KByte
23 KByte