Lukáts Andor előadás közben (Yasmina Reza: "Művészet" - a Katona József színház előadása) 50 KByte	Nemrég fejezte be új filmje, a Portugál forgatását. Saját színházi rendezését, Egressy Zoltán darabját írta át forgatókönyvvé és rendezte meg a Bakony egy kis falujában. Ez adta a beszélgetés apropóját - és más, tervezett forgatókönyv ötletei. Te találtad ki, hogy a Portugálból film készüljön, vagy megkerestek az ötlettel? Én. Valahogy egy előadás közben jutott eszembe. Felhívtam Simó Sándort, a Hunnia Stúdió vezetőjét, hogy nézze meg a darabot. Megnézte, megpályáztuk a dolgot és elindultak az előkészületek. Tehát ennyi a dolog előélete - nagyon gyorsan zajlott minden. Ez már a színházi bemutató után történt? Persze, körülbelül a huszonötödik előadás felé. Ahhoz képest, hogy van filmed, ami több, mint tíz éve vár arra, hogy megcsináld... Igen. Az egyik forgatókönyvem lassan tizenöt éve a fiókban van. Mennyire dolgoztad át a Portugált a filmhez? Meglehetősen. Nem tudom százalékban kifejezni, de jelentős mértékben. Persze már rendezés, munka közben, a színházi bemutatóhoz is sokat módosítottam az eredetin. Amikor viszont a filmen kezdtem dolgozni, akkor természetesen nagyon sok külsőt írtam bele. A belsőkön is nagyon sok mindent kellett változtatni. Tehát már a forgatókönyv más volt, mint a darab. Irtam bele kis jeleneteket, mondatokat, dialógokat - szóval beavatkoztam. Magát a színházi változat befejezését is te találtad ki, nem? Igen, de nem én írtam. A szerzővel, Egressy Zoltánnal megbeszéltem, hogy írjunk a végéhez még egy jelenetet. Egy pillanat alatt megírta és nagyon jó lett. De az ötlet az enyém, hogy ne az legyen a vége, ami eredetileg volt. A filmváltozathoz hoztál be új szereplőket is. Hármat. Kovács Zsoltot, Kelemen Józsefet, Nagy Viktort - mindhármukat Kaposvárról. Ezek a szerepek eredetileg is benne voltak a darabban, csak a filmen más játssza őket, mint a színpadon. Aztán írtam hozzá új szerepeket is. Csákányi Eszter játssza például Sátán feleségét, akit a Bittner elcsábított. Erről szó van a darabban, de csak egy mondat erejéig. De azt gondoltam, ha már filmet csinálunk, akkor jelenjen meg. Igy elég sok új szerep született. Ott van például a pap édesanyja, akiről szintén beszélnek a darabban, de nincs benne a szerep, hát írtam neki néhány mondatot és megjelenik, Olsavszky Éva alakítja. Helyszínként belekerült a paplak udvara is - a papnak egyébként elég sok új jelenetet írtam, de végülis mindenkinek. A szereplők többsége a színházi előadásban is játszik. A három új szereplőt milyen szempont szerint kerested? A pap szerepére eredetileg is idősebb színészt szerettem volna. Egressy Zoli meg is kérdezte tőlem, hogy miért nem játszom én? De tulajdonképpen az előadásban rendben is volt, hogy fiatalabb színész játszotta, Takátsy Péter és Rába Roland, felváltva. De más a színház és más a film. Ha színházban rendez az ember, akkor adva van egy társulat, abból kell kiosztani a szerepeket. Ha filmet rendezel, az egész ország a társulat, rendelkezésedre áll bárki, akivel dolgozni szeretnél. Ez a világon mindenhol így van és teljesen természetes dolog. Visszatérve a cserékre, én magam két szereplőt cseréltem le, egy színész pedig nem tudta elvállalni a forgatást. Sajnos, ez az utolsó pillanatban derült ki, két nap múlva kezdődött a munka, egy pillanatig úgy tűnt, hogy nekem kell beugranom. Ott álltam a gyártási szobában, az első tíz perc úgy telt el, hogy semmi, a következő tíz perc úgy, hogy most mi van? Akkor el kell játszanom? Akkor eljátszom. De egy óra múlva már tudtam, hogy kinek kell játszania ezt a szerepet, felhívtam telefonon, rá is ért, boldogan jött dolgozni és nagyon jó lett. Jobbnak tartod, hogy végül Kelemen József játszotta el a szerepet? Szerintem jobb lett így. Ő friss arc a magyar filmben, és még örülni tud egy ilyen szerepnek. Felfrissítette az egészet, azt is, ami körülötte van. Máshogy dolgoztál, amikor filmre csináltad meg a történetet, mint amikor színpadra? Ragaszkodsz a színházi szituációkhoz, próbákhoz, vagy máshogy közelítetted meg a dolgot? Ellenkezőleg, a színészek inkább ragaszkodtak hozzá, mint én. Én eleve nem ragaszkodtam semmilyen berögződéshez, sőt, ellene dolgoztam. De ez természetes, nem lehet ugyanúgy dolgozni filmen, mint színházban. Igy is az volt az egyik fő veszély, hogy mennyire marad teátrális a dolog. Azt tűztem ki alapvető célul, hogy ne legyen, illetve bizonyos értelemben mégis. Talán annyira, mint amennyire Cassavetes Premierjében ugye film, de mégis színház az, amit látunk. Ilyen értelemben tehát hagytam, hogy bizonyos pontokon mégis teátrális legyen, sőt, azt segítettem elő. Néha jót tesz a dolognak a teatralitás, de általában ellene voltam. Hogy hogy dolgozom, másképp dolgozom-e? Természetesen másképp. Alapvetően ugyanaz a módszerem, vagy mi a fene - nincs módszerem, de mondjuk, ahogy dolgozom, az ugyanaz. Nagyon színészcentrikus vagyok, tehát akit látok a színpadon, vagy a filmen, számomra mindig az a legfontosabb. Ebből az irányból közelítek meg mindent - hogy milyenek az emberek, illetve a színészek? Jellemző, hogy nem volt szinte semmi feszültség az egész forgatás alatt. Jó társaság is volt... Nagyon jó. De én magam sem voltam feszült, leszámítva egy-két pillanatot, amikor egyszerűen már sok volt a napi tizenkét óra. Megelőzte a forgatást próbaidőszak? Nem, hiszen a színészek többsége már játszotta a darabot. De bizonyos szempontból ez nehezebb volt, hiszen át kellett alakítani sokmindent, ami a színházban működött. Egyrészt vonatkozott ez a színészek gesztusaira, azok "méreteire", másrészt gondolkodásmódra, jelentésekre. Ugyanakkor előnyt jelentett, hogy nem kellett azzal foglalkozni, hogy tudják-e a szöveget. Az például rögtön feltűnt mindenkinek, ha kihúztam egy mondatot. Akkor azt keresték, felborult a megszokott ritmus, vagy egyensúly - de ezektől is lehet jobb valami. Tehát egyrészt szándékosan is húztam éppen ezért, másrészt meg egyébként is akartam húzni. Amikor egy forgatókönyvet előkészítesz, inkább szituációkban, jellemekben gondolkozol, vagy képeket írsz? Ez együtt van. Hol ez, hol az hívja elő a másikat. Van, hogy kép jelenik meg és az teremt szituációt, de nincs erre igazán metódusom. Úgy csinálom, ahogy a fejemben kialakul. Persze a szituáció mindig fontosabb. Ami a történethez tartozik, az mindig előnyt élvez azzal szemben, ami csak kép. Csak képért soha nem rúgok fel szituációt, vagy történetet. Viszont előfordul, hogy egy képhez nagyon ragaszkodom és megpróbálom hozzáigazítani a helyzetet. De ez nem az én találmányom, így van ezzel mindenki. Beleszeretünk dolgokba, úgy érezzük, hogy egy nagyon kifejező kép jutott eszünkbe, és megpróbáljuk mindenáron megvalósítani. Nem görcsösen, de mindenáron. Fontos, hogy meglegyenek, mert igazán ezek jellemzőek rám. Tehát ha a lényeghez hozzátartozik, vagy az adott film világát kifejezi, akkor ragaszkodni kell hozzá. Jobban érdekel a filmrendezés, mint a filmszínészet? Vagy ezt nem döntöd el... Két külön dolog van, színháznál is más, meg filmnél is. Ha filmről van szó, akkor inkább rendezek, mint játszom. De ez nem véletlen, ez így alakult. Nincsenek jó filmek, nincs olyan film, amiben szívesen játszanék. Egy, nem is hívnak, kettő, nincs is hová. Nosztalgiázni pedig nem szeretsz... Nem. Kicsit unom már, amit én képviseltem a magyar filmben. Nagyon kevés van, ami egyáltalán eszembe jut. Pedig rengeteg filmben szerepeltem... Azért van egy pár, amiről mindenkinek eszébe jutsz...Tiszta Amerika, Eszkimó asszony fázik... Nagyon sokat nem tudsz mondani. Kész. Van még egy pár, de nem sok. Mondom, én magam sem igen emlékszem sokra. Nem azért, mert szenilis vagyok, hanem mert nem tartom őket igazán lényegesnek. Mi volt az első, amire azt mondtad, hogy de jó volt? Nem tudom, talán a Vadon. Azt eléggé szerettem. Madaras József játszotta volna azt a szerepet, de valamiért nem tudta elvállalni és akkor hívott András Feri, aki még főiskolás volt. Ez a film a világ egyik legjobb novelláskötetéből készült, a Bagolyfolyóból. De nagyon jó volt Jeles András főiskolás filmjében is játszani, A fehér sereg című munkájában. Tudok két készülő, illetve megvalósítandó forgatókönyvedről is. Beszélnél ezekről? Melyikre gondolsz? Az Übü királyra és az Igen, olaszul si-re. Miért, több is van? Van, persze. De ezek sem állnak semmivel sem közelebb a megvalósuláshoz, mint a többiek. Mintha azt mondtad volna a múltkor, hogy az utóbbi esélyei megnőhetnek, ha a Portugál jól szerepel. Nem is feltétlenül annak a filmnek az esélyei nőnek meg, hanem nekem. Tehát, ha a Portugál bejön, akkor nyilván egy következő forgatókönyvvel nekem lesznek jobb esélyeim. Én általában magam alatt vágom a fát. Nagyon sokszor azt mondom, amit gondolok, és nem azon gondolkozom, hogy ennek mi lesz az ára. Ez hogy volt az előző saját rendezéseidnél? A három nővér után például megjelent egy plakát, amelyen minden magyar filmrendező szerepelt, de téged nem tettek rá. Látod ennek valami mélyebb okát, vagy figyelmetlenség? Nem tudom. Kicsit rosszul esett. Ha aljasság van benne, akkor az, ha figyelmetlenség, akkor az. De egyáltalán nem tudom, hogy ez hogy volt. De nemhogy nem nőttek meg az esélyeim A három nővér után, hanem talán még romlottak is. Kaptam néhány rossz kritikát, nagyon keveset vetítették. A filmmel semmi nem történt, azóta is dobozban van. Te hogyan értékeled azt a filmet? Hogyan valósult meg az, amit szerettél volna? Nehéz ezt megítélni. Az a film is nagyon gyorsan készült el, szinte azonnal megvolt rá a pénz. Bementem Simóhoz és kérdeztem tőle, hogy mit szólna, ha megcsinálnám A három nővért filmen? Ez kilencvenben volt, amikor az oroszok mentek kifelé. Azonnal nyúlt a telefonhoz és pénzt szerzett. Tehát tulajdonképpen egy mondatba került. Csak nem az lett belőle, amit vártak. Egyáltalán nem az lett és nem is akartam azt csinálni, ami olyan nagyon magától értetődő volt. Ezt érezni lehetett a fogadtatáson. Mindenki csalódott volt, kikérték maguknak, hogy én miért csinálok filmet. Mit erőlködik ez a színész? Tehát: elismerjük, hogy jó színész, de ne akarjon filmet rendezni. Az Alagút nem számított ebből a szempontból előéletnek? Az semminek nem számított. Komolytalan a szakma ahhoz, hogy egyáltalán valami számítson előéletnek, vagy hogy tudjanak róla, tudomásul vegyék, hogy te akarsz, esetleg tudsz, filmet csinálni. Ez nem merül fel. Más motiválja ezt most, mint amikor az Alagutat csináltad? Az Alagút volt az első ilyen próbálkozásom. Akkor a Balázs Béla Stúdióhoz mentem, nem is akartam máshoz fordulni. Nagyon jól fogadták a könyvet, azonnal melléálltak, megszavazták a pénzt - szóval akkor jó volt filmet csinálni. Most a Portugált megint nagyon jó volt forgatni, de amikor A három nővért készítettem, nagyon sok problémám volt. Kicsit határozatlan voltam, belekerültem egy kompromisszumos helyzetbe, ami nem tett jót a filmnek. De akkor már túl késő volt ahhoz, hogy változtassak, le volt egyeztetve a helyszín, pénz, színészek, nem volt mit tenni. Aztán nagyon hamar leforgattuk a filmet, azt hiszem, huszonegy nap alatt elkészült...Pedig sok gond volt vele. Azt hiszem, operatőrt is kellett volna cserélnem. Említetted, hogy gyakran magad alatt vágod a fát. Mit értesz ez alatt pontosan? Ha például a magyar filmről kérdeznek, akkor elmondom azt a sok rosszat, amit gondolok. Kevés az, amit jónak gondolok. De van, hogy egyenesen felhívom a kuratórium tagjait és elküldöm őket a fenébe, megmondom, hogy tanuljanak meg forgatókönyvet olvasni, mielőtt eldönthetik, hogy ki csináljon Magyarországon filmet. Hol ennek, hol annak mondom ezt el. Ebben sok indulat is van, ezt tudom, de úgy gondolom, hogy joggal vagyok indulatos. Előfordult, hogy az egyik évben kaptam egy filmre harmincöt milliót, majd a következő évben azt mondták, hogy ez a pénz mégsincs, mert ebben a filmben nincs több, mint egy tíz perces sztori. Melyik film volt ez? Az Igen, olaszul si. Ez egy munkacím, de tizenöt éve nem változtattam rajta. Elmeséled, hogy miről szól a forgatókönyv? Hát, már én is lassan elfelejtem, hogy miről szól...Egy mező közepén különböző emberek felülnek egy ringlispílre - két fiatal egy nagypolgári társaságból és jókedvű falusiak. A ringlispíles már zárna, de beleegyezik, hogy újra indítsa a hintát, ha előre kifizetnek öt menetet. Az indítás után a körhintás meghal és a társaság tagjai hajnalig ott maradnak a körhintán. A film tulajdonképpen arról szól, hogy veszély esetén hogyan viselkednek az emberek - és persze, hogy hogyan jutnak le végül. Egyfajta társadalomkritika, az emberi közösségek keresztmetszete ez a történet. Milyen szavakat használunk, amikor "éljük világunkat" és mit jelent az a szó, amikor bajban vagyunk? De mint minden katasztrófafilmben, ebben is van szerelem, gyűlölet, bűn és gyónás - és olyan figurák, mint általában e műfajban. Gondolom, változtatnod is kell egy tizenöt éves forgatókönyvön, ha most készíted el a filmet. Persze, úgy kellene, hogy mindez most történjen és ne tizenöt évvel ezelőtt. Egy kicsit fel kell frissítenem a dialógokat - most tudom pontosan, hogy miről szól ez igazából. Pontosan tudom, hogy hogy tudnám elkészíteni. Jó lenne módot találni a megvalósításra. Ennyire nincs bejáratott út Magyarországon - vagy csak neked nincs? Nincs bejáratott út Magyarországon. Nem tudom, hogy van más országokban, de szerintem sehol sincs. Említetted korábban, hogy rendszeresen elmondod azt a sok rosszat, amit ma a magyar filmről mondani lehet. Mire gondolsz? Hát, ez nagyon nehéz. Nem könnyű torkon ragadni a fő problémát - sok-sok apró és nagyobb problémából áll össze a dolog. Az első, ami katasztrófa, az, hogy megszűnt a magyar filmgyár. Bemész az egykori filmgyárba és egy televíziót találsz ott. Sok ismeretlen ember jön-megy a régi folyosókon. Egy időben személyi igazolványt kellett átadni, hogy bemehessen az ember, mert a kutya sem ismer abban a házban, ahová évek óta jársz szerepelni, dolgozni. De hát ez semmi, ez csak egy technikai malőr. Egyébként egyértelmű a fő probléma: nincs a filmgyártásnak saját eszköztára. Régebben is bérelnünk kellett a kamerákat, lámpákat, és egyebeket, de nem ezek az összegek tették ki a film költségvetésének tetemes részét. Ami még nagyobb baj, hogy egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez a rengeteg pénz, amit ilyesmire kifizetünk, legalább kis részben visszafolyik-e a filmgyártásba, vagy üzletemberek zsebébe kerül? Tartalmi szempontból pedig megint csak azt mondom, érdektelen volt számomra egy csomó film, amiben részt vettem. Téma szempontjából? Téma szempontjából, szerep szempontjából, képileg, gondolatilag, szellemileg. Ebben nincs benne például az Eszkimó asszony, vagy a Tiszta Amerika. Egyrészt azért, mert ott azt érzem, hogy szerepet játszottam, igazi filmszerepet, története is volt, film is volt, világa is volt, mondani akart valamit. De olyan film, mint Huszárik Szindbádja, vagy Bódy Amerikai anzixa, vagy Jeles Kis Valentinója, vagy a Jancsó filmek, Makk Szerelem című filmje...nemigen hallasz olyat mostanában, hogy készülne ilyen erejű, stílusú, vagy súlyú film. Mi az oka ennek? Nincs ma már olyan rendező, aki erre képes? Szerintem ma nincsenek igazán komoly emberek. Nincsenek komoly filmművészek, hanem vannak helyettük ügyesek, leleményesek, meg fene tudja, milyenek, de igazán komolyak nem. A felsoroltakon kívül még élőt nem nagyon tudnék felsorolni. Ez biztos igazságtalanság, de én a magam részéről így tapasztalom. Aki úgy indult, most már az sem a régi. Egy pár év, vagy egy pár film után mindenki deformálódik. Aki kezdetben úgy tűnt, hogy jól gondolkodik, az is mára számomra üresfejű valakivé vált, akivel nyolc mondatot nem tudok beszélni. Ez az én legnagyobb bajom a filmmel. Hogy csak úgy vannak filmek, fene tudja, miért? Mert legyen vígjáték - hát akkor csinálunk vígjátékot! De hogy milyenek, arról jobb nem beszélni. Szerintem általában az ízlés általánosságban rossz. Valahogy a dolog nem eredendő, nem az alkotó erős, legbelső világából ered, hanem valamilyen "filmcsinálási szándékból". Nem lehet érezni, hogy miért készül el egy film? Azt, hogy kinek szól, általában átgondolják, hiszen ebben sejtik az üzletet. Ha egy forgatás elkezdődik, már tudják, hogy annak hány nézőt kellen hoznia, tudják, hogy milyen zene lesz, már készül a CD, mire elkészül a film, a CD-t ki is adták. Aztán elkészül a film és mondjuk kiderül, hogy a CD jobb, vagy az egész csak azért volt, hogy CD legyen és valaki bekaszáljon rajta. Ilyen elvárásokkal te is szembesülsz? Nem, én Simó Sándornál dolgozom, ő talán az egyetlen kivétel. Ő a filmről úgy is tud gondolkodni, mint film, nála a legtöbb kezdő, új filmes megpróbálhatott forgatni, lásd Szőke Andrást például. Egyrészt Simó kíváncsi, másrészt baromi jó ízlése van és nagyon lehet vele kommunikálni. Ő olyan sziget a többi stúdió közt, ahová érdemes bemenni. Hogyan előzte meg a Portugál forgatása a körhintás filmét? Egyrészt a kuratórium támogatja az olcsó filmeket, másrészt talán elegük volt abból, hogy én időnként telefonálok és mindenkit elküldök a francba, korrupcióval és hozzá nem értéssel vádolom őket. Ezt valószínűleg már nagyon únják és amikor megjelentem egy újabb forgatókönyvvel, azt mondták, jó, ez egy olcsó film, ezzel talán be tudjuk fogni a száját. De azért kis megjegyzésnek oda volt írva a levélbe, hogy utolsónak támogatják a Portugált a beérkező anyagok közül. Ezt nem felejtették el megjegyezni. Borzasztónak tartom például, hogy bizonyos rendezők milliárdos költségvetéseket kapnak, Jancsó pedig egymillióért kuncsorog a filmgyárban és nem tudta elkezdeni az új filmjét. Mindegy, panaszkodni nem akarok, inkább csak szentségelek. Félreértés ne essék, nem akarom, hogy ezt a rengeteg pénzt nekem adják - adják oda bárkinek, aki évek óta nem csinál filmet, pedig jó filmrendező. Sok filmrendező bérmunkában dolgozik manapság, ahol a producer szabja meg, mit és hogyan kell csinálnia. Ilyesmivel téged sohasem kerestek meg? Nem. A tévé számára kértek tőlem két epizódot a Közjáték sorozatba - azt hiszem én csináltam meg a két utolsót. Azt nevezhetjük bérmunkának, de nagyon élveztem és jól sikerült. Azt hiszem, gondoskodom arról, hogy ne forduljanak hozzám ilyen kéréssel. Mesélj egy kicsit az Übü király forgatókönyvedről! Az is rendezés közben jutott eszedbe? Á, sokkal később. Nem is tudom, valahogy elkezdtem. Nagyon gyorsan megírtam, azt hiszem, hatvan oldalra sikeredett. Én játékfilmet írtam az Übüből, aztán elolvasta Kamondi Zoltán és azt mondta, hogy ez animáció. Be kellett látnom, hogy ez igaz. Akkor elmentem a Varga Stúdióba, és Varga később megköszönte Kamondinak, hogy engem odavitt. Azt mondta, hogy a Sárga tengeralattjáró óta ilyen könyv nem volt a kezében. Mondta, hogy azonnal lássunk neki - én pedig "el voltam ájulva" a dologtól. Én az azonnalt szó szerint értettem és nem években. Ő úgy látszik években gondolkodott, amikor azonnalról beszélt. Mindegy, úgy látszik, ez lassabban megy. Mindenesetre felkértem néhány grafikust, hogy csináljon próbamunkákat, egyszóval valami már történt. Most éppen várom, hogy folytatódjon a dolog. Először kellene hárommillió forint, abból csinálnánk néhány percet, amivel lehetne további pénzt szerezni. Mindenki tudja, hogy egy egész estés animációs film "kincseket ér", hiszen mindenhová el lehet adni és hírnevet is jelent a szakmának. Itt kéne nekem ügyesnek lennem - de én ilyenkor meghátrálok, ahelyett, hogy belátnám, Vargának igaza van, időigényes a dolog. Négy-öt év, míg elkészül egy ilyen film. Türelmesebbnek kell lenni és kevésbé szégyellősnek. Oda kellene menni valakihez, hogy adjon hárommillió forintot, amiből az a pár perc elkészülhetne. Pályázom koprodukciós partnerekhez is. De én is meggondolom, hogy kihez megyek el. Nincs kedvem a nagyon rámenős gazdagokhoz, akik tönkreteszik, elsorvasztják a magyar mozit az áruházi vetítőtermeikkel. Ezt inkább kártékonynak tartom, mint fejlődésnek. Jelen pillanatban szereted egyáltalán a mozit? Szeretem, csak nagyon ritkán járok. Amikor már jegyem van, és becsukódik az ajtó, elindul a film, akkor nagyon jó. De addig nagyon nehéz eljutni. Amikor nagyon kevés időm van, akkor nehéz elképzelni, hogy most elmegyek moziba, utazom, sorban állok, jegyet veszek, nincs jegy, elmegyek másik moziba... Mit szerettél mostanában? Megmondom, hogy miket láttam. Az egyik a Titkok és hazugságok, a másik a Verlaine történet, a Teljes napfogyatkozás, azt is nagyon szerettem. Nem hagyományos, ahogy Leonardo DiCaprio játszott. A személyiség-átalakulásról szólt az alakítása. Hiteles volt. A legutóbbi, egészen elementáris élményem pedig Kusturica filmje, a Macskajaj. Visszatérve a saját munkáidhoz, azt mondod, hogy még számos forgatókönyvvel készen állsz... Nem azt mondom, hogy ezek kész könyvek - van, amelyik a fejemben van kész, és van, amelyikből öt-hat jelenet van leírva. Van olyan, amelyiknek a teljes váza megvan és a fejemben van a többi. Váratlanul jutnak eszembe ötletek, nincs tervszerű locsolgatás, karbantartás. Amikor elkezdted a színészetet, rögtön a rendezés is benne volt a pakliban? Azt sem döntöttem el határozottan, hogy színész leszek. Azt hiszem, ez tudatalatti út volt. Három évig a Pinceszínházban dolgoztam, mert vonzott a "bohóckodás". Egy kolléganőm játszott ott és megkértem, hogy vigyen el engem is. Huszonhat éves voltam és nagyon szerettem a színház közelében lenni. Aztán három hónap után befogadtak a társulatba. Három évvel később pedig lementem a kaposvári színházba. Amikor onnan eljöttem, egy pillanatra felmerült, hogy az Új Színházhoz szerződöm, de végül a Katona József Színház mellett döntöttem, akik szintén hívtak. Hetedik évadomat töltöm itt és a színészeten kívül egyre több alkalmam van rendezni is a színházban. A Portugál tavalyi sikere után mit rendezel ebben a szezonban? Viktor Szlavkin: Cerceau(Karikajáték) című darabját, amire nagyon régóta készülök. Csákányi Eszter, Végvári Tamás, Lengyel Ferenc, Fullajtár Andrea, Rába Roland, Tóth József és Takátsy Péter lesznek a szereplők. Egyébként hamarabb rendeztél színházban, mint filmen? Igen, bár nem sokkal. A Mario és a varázsló volt az első. Valami hiánypótlás volt ez? Máshogy akartad csinálni, mint mások? Egyáltalán nem. Nem akartam senkit elűzni, új stílust behozni, semmi ilyesmi nem volt. Egyszerűen magamat akartam kipróbálni. Az egész izgatott mindig, nem csak a színészet. Az utolsó díszletelemig minden érdekelt - hogy hogyan készül el valami. Kijártam a műhelybe díszletet festeni, néztem, hogy csinálják. A Pinceszínházban színpadmester is voltam, miközben játszottam - abból éltem és közben ott laktam a színházban. Ott aludtam a széksorokon, hónapokig szinte ki se mentem az utcára. Lekötött, ami odabent volt. Máig is így van ez, minden érdekel, ami a szakmához tartozik. Tehát nem sorolod magad irányzathoz, csinálod, ami eszedbe jut? Igen, azt csinálom, ami eszembe jut, de biztos van valami, ami jellemző rám, vagy amit szeretek, ami jobban vonz, mint más. Egyszer majd végig kellene gondolnom, hogy miket csináltam és azokban mi a közös. Nem tudom. De nagyon széles skálán érdekel ez a terület. A forgatókönyveimből és a színházi munkáimból is az derül ki, hogy sok irányból szeretem megközelíteni a dolgokat. Ugyanolyan erős vonzódásom van a cirkuszhoz, a filmhez, a színházhoz. Szeretem az artistákat, szeretem az elvont eszmékkel, tudományokkal foglalkozó gondolatokat, érdekel az okkultizmus... A börleszktől a horrorig, a kalandfilmtől a dokumentumfilmig minden foglalkoztat. Csináltam például egy tizenvalahány órás dokumentumfilmet, amit végülis nem raktam össze. De nagyon vonz az is hogy egyszerűen elmenjek valahová egy kamerával, mondjuk egy expedícióra, hogy szembesüljek igazi természeti elemekkel, erőkkel. Tetten érhető szerinted valamiféle kelet-európaiság a filmjeidben, vagy csak úgy általában a filmművészetben? Természetesen van ilyen. Illetve talán most már kevesebb van, de az volt a jellemző általában a kelet-európai filmekre és az volt jó bennük, hogy volt egy közös vonás, a kiút-, vagy szabadságkeresés. Az elnyomás megszüntetése, az identitás helyrebillentése - ez abszolút közös volt a kelet-európai filmben. Ez ma már egyre kevésbé mondható el, hiszen látszólag ezek a problémák megszűntek. Közben persze egyáltalán nem így van. Miközben szép lassan átalakulunk gyarmattá, azt hisszük, hogy most már szabadok vagyunk, minden megváltozott közöttünk megszűnt minden közös vonás. Majd amikor megértjük, hogy hoppá, gyarmatok lettünk, akkor megint lesz valami közös a kelet-európai régió filmjeiben. Igazi nagy filmesekben, mint Menzel, Forman, Jancsó, Wajda, Szabó, Huszárik - bennük volt valami alapvetően közös. De az ilyen ember mindegy, hogy hol él - hiszen egyetemes, amit mond. Azt hiszem, hogy ha valamitől érdekes volt a magyar film, akkor attól, hogy voltak emberek, akik egyetemesen gondolkodtak. Így, múlt időben... Igen. Bár valószínűleg most is vannak ilyenek. Igazságtalan lenne kijelentéseket tenni. Azt hiszem, hogy Szász János jó gondolkodó, akinek van világa, ízlése, tehát kivétel azok közül, akiket így egy kalap alá vettem. Nem ismerek mindenkit. Én általában érzem azt, amit érzek. A kelet-európai filmben volt valami nagyon jó, mint ahogy az angolban mindig is volt, de az olaszban, a franciában, az oroszban is. Akkor volt jó a kelet-európai film, amikor nem feltétlenül politizált és nem feltétlenül nyavalygott, hanem valami alapvető emberi helyzetet, vagy problémát próbált kibontani. Ilyen emberi problémákkal, helyzetekkel foglalkoznak a te filmjeid is, a lehető legkülönfélébb eszközökkel. Csapongó az én világom, sokféle dolog jut eszembe. Nem szeretném elkötelezni magam valamilyen konkrétum, vagy egyfajta megközelítés mellett. Ez így számomra sokkal érdekesebb. /az előadásokon készült fotókat a Katona József Színház bocsátotta a Filmkultúra rendelkezésére/
(Yasmina Reza: "Művészet" - a Katona József yszínház előadása) 45 KByte
Lukáts Andor: A három nővér (1991) 131 KByte
Gothár Péter: Tiszta Amerika (1987) 54 KByte
Gyarmathy Lívia: Egy kicsit én... egy kicsit te (1984) 129 KByte
129 KByte