Hal Hartley utolsó filmje, a Flört óta sok év telt el. Új, nem túl sokat mondó című - 1997-es - filmjében ismét az amerikai társadalmat kritizálja felszínesnek nem mondható lélektani ábrázolással.
A film két férfi, Simon Grim és Henry Fool találkozásáról, életük egymásra hatásáról szól. Hozzávetőlegesen egy évtizedet ölel fel, egy amerikai kisvárosban játszódik, alakjai a társadalom alsó rétegeiből kerülnek ki.
Simon Grim, egy szemétfeldolgozó üzem munkása együtt él beteg, gyógyszeren élő anyjával és kurválkodó nővérével. Simon a családfenntartó. Ehhez a nem éppen idilli családhoz, illetve a házuk alagsori lakrészébe költözik be Henry Fool, a bérlő. Különös (ebben a környezetben mindenképpen emelkedettnek tűnő) szellemisége, a könyvek, a kultúra megjelenése a házban, a Simonnak ajándékozott füzet és ceruza új dimenziókat nyit a fiatalember számára. Henry és Simon beszélgetései, Henry mondatai termékenyítően hatnak Simonra: írni kezd. Henry döbbenten olvassa első sorait, és felfedezi, hogy őstehetség. (A néző hiába reménykedik a film végéig, egyetlen sort sem ismer meg a költő nagy port kavaró soraiból.) Henry hatására Simon kiírja magából a társadalom peremére szorult ember minden nyomorúságát a maga egyszerű és újszerű módján. (Ezt persze csak a visszhangokból tudjuk meg.) Versei először egy ázsiai bolt oszlopára tűzve kerülnek a nyilvánosság elé. Henry teszi ki őket. Majd egy iskolai lapban jelennek meg. Mint minden új hang, Simon sorai sem váltanak ki osztatlan lelkesedést. (Az elutasítók alpári, trágár, pornográf jelzőkkel illetik a verseket.) Kezdetben csak szűk körben hatnak, szinte meseszerűen: egy néma lány énekelni kezdi őket, a rosszéletűek jó útra térnek tőlük - a depressziós anyja öngyilkos lesz... (Bárcsak tudnánk, hogy mik ezek a sorok!) Henry Fool múltja csak lassan tárul fel a többi szereplő és a néző előtt. A hét év börtön és előzménye súlyos akadály Henry számára a normális életbe való visszatérésben, bár szemmel láthatóan önmaga is küzd a pedofília terhével.
Túl Simon Grim személyén és karrierjén, amely az irodalmi Nobel-díjig vezet, Henry Fool személyisége a film középponjába kerülve nem éppen könnyű dilemma elé állítja a nézőt. Ő az, aki a Grim család életébe való belépésével gyökeresen megváltoztat mindenkit. Önmagát autonóm íróembernek tartva különös gondolatokat tár fel a zárkózott, magát nem túl sokra becsülő fiatalember előtt, de főleg lénye sugalmaz üzenetet Simonnak, akit bár foglalkoztat Henry múltja is, azt látja benne, amit Henry akar, és ez pont elég átlényegüléséhez. A csalódás persze bekövetkezik (Henry a könyvkiadó vezetőjét csak portásként ismerte), de addigra már mindegy.
Henry Fool a Grim család másik két tagjára is hatással van. A gyógyszeren élő anya és lánya, Fay eleinte elutasítják. Különösen nehéz helyzetbe hozza a családot Simonnak az a döntése, hogy abbahagyja szemetesi munkáját, ami mögött persze Henry áll. A változás az anyában és Fayben is bekövetkezik: az anya zongorához ül hosszú évek után, Fay pedig munkát keres.
Természetesen nem fordul minden jóra. Amíg az alagsorban Fay és Henry egymásra talál, addig az anya fia verseinek olvasása után felvágja ereit, és meghal. Henry, a róla talán legnehezebben elképzelhető szerepbe kényszerül(?): apa és férj lesz. S miközben Simon műveit "menedzseli", felteteti az internetre, és ezzel olyan nyilvánosságot szerez, amellyel elindítja Simon karrierjét, saját írásai (amelyekről szintén csak sejtésünk lehet) nem kellenek senkinek. Fordul a helyzet: most már Simon ítéli meg Henry műveit, és kénytelen kimondani azt, amit a lelke mélyén (valószínűleg) Henry is tud, hogy a művei javíthatatlanul rosszak, és soha senki nem fogja megjelentetni őket. Ezen a barátság sem segíthet. Henry így a családból kiváló Simon helyébe lép mint szemetes, természetesen nem tagadva meg önmagát. Hétéves fiában leli meg újabb tanítványát, akit igen korán be akar vezetni saját életmódjába (cigi, ital, nők).
A film a Grim családot nem ragadja ki mikrokörnyezetéből, hanem a környék szerves részeként ábrázolja. Érdekes módon válnak fontossá a mellékszereplők (szomszédok, ismerősök). A politika időnkénti beszűrődése is újabb árnyalatokat ad a filmnek, a kis közösség összefogása Henry megmentése érdekében pedig már-már meseszerű.
Henry Fool a brutális, feleségét verő, mostohalányát kihasználó fiatal szomszéd férfit önvédelemből(?) megöli, amivel a közösség előtt erkölcsi hőssé válik. A hétéves unokaöcs megtalálja a Nobel-díj átvételére készülő Simont, aki útleveléről (s egyben útjáról) lemondva a kis közösség segítségével kimenekíti Henry az országból. Az utolsó, kimerevedő kép: Henry két táskával a kezében fut. Menekülés ez önmagától, múltjától és a társadalomból.
A hosszú, több mint kétórás film nem szűkölködik történésekben, tempója ugyan nem, de egyenletesen sodor. Az önpusztító életet élő Henry Fool 10 év alatt sok mindenkinek változtatta meg az életét: egyszerre okozott halált, és fakasztott életet (a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt).
Hartley filmjének minden képével az abszurditást szabadítja ránk. A tragikus életutak is időnként groteszk helyzetekben mutatkoznak meg. De nevetésünk sosem lehet felszabadult. Hartley mesterien bánik ezekkel a kettőstöltésű szituációkkal. A film befejezése is ilyen. Hogy happy end vagy keserú szakítás a társadalommal? Inkább egyszerre mindkettő.