|
Woody Allen: Sztárral szemben (Celebrity, 1998)
53 KByte |
Talán az idősödő Woody Allen
azzal a gondolattal játszik, hogyan lehetne 20-25 évvel
fiatalabban élnie a mai világban? Talán pótolni igyekszik
életéből kimaradó mozzanatokat, a pótolhatatlant? Vagy
visszatekintve életének nevetségessé váló körülményeire,
a hírességek világán akar mosolyogni? A szórakoztatóipar, a sztárkultusz ironikus kritikája nyilván nem újdonság, de a sztárfigurákat magukkal a sztárokkal (Melanie Griffith, Leonardo DiCaprio) játszatni, és szinte önmaguk paródiáját forgatni velük, mindig (talán egyre gyakrabban) különös bájt, fanyar ízt jelent, netán némi kárörvendő mosolyt csal az egyszerű néző arcára. E fogással élni nem tűnik valami nagystílűnek, de hatásos, mondhatni mindig bejön, és bejön a néző is, ha hallja a sztárok nevét. (Különösen, ha arra a mozilátogató generációra gondolunk, amelyiknek Woody Allen neve, illetve fentebb klasszikusként jelzett művei nem mondanak sokat, ám DiCaprio kedvéért esetleg tucatszor megnézi ezt a filmet is.) Ha tehát ez lenne az első film, amivel Woody Allen megjelenne nekünk, valószínűleg azt mondanánk, hogy jó kis film ez, össze tudott szedni egy csomó nagy nevet, központba állította az emberi viszonyokat, a férfi-nő kapcsolatot, a szexualitást, és az egészet az amerikai (New York-i) értelmiségiek, művészek világába helyezi, amelyet természetesen ironikusan szemlél. A bőrünkből persze mi sem
tudunk kibújni (ahogy Woody Allen sem), és megtörténik az
óhatatlan összehasonlítás korábbi filmjeivel, mondhatni
szerencsére, hiszen ez a film (nagy bátorság nem kell a
kimondásához) nem fogja elérni Woody Allen
",klasszikusainak" sikerét. Ezúttal is központi téma a
szex. Lee és Robin ebben is két külön világot jelent. A szex
Lee (Woody Allen?) életének meghatározó része, habzsolná a
nőket, az egyik bombázó a másikat követi életében. Sikerei
azonban felemásak. Látványos kudarccal végződik egy szőke
manökennel való kirakati kalandja. Ugyanakkor nem
gátlástalan, a fiatal sztár orgiája már neki is sok, túl
vad, érzi, hogy ez azért nem az ő világa. A filmbeli sztárok nem tűnnek erkölcsi magasságokban járó bajnokoknak. A Melanie Griffith alakította színésznő kifejezetten könnyűvérűnek, ostobácskának tűnik, DiCaprio fiatal sztárja hisztérikus, élvhajhász és gátlástalan, fiatalságán és tehetségén(?) kívül nincs egyetlen szimpatikus vonása sem. A sztárokkal, hírességekkel szemben komoly aggályaink támadnak, ahogy a film alapján az egész "showbusiness" sem lesz túl vonzó a kívülálló számára. De ez sem igazán újdonság. Ha újdonságot kívánunk felfedezni a filmben, akkor Woody Allen főszereplő-választását kell kiemelnünk: a 40 éves újságíró szerepét Kenneth Branagh-re bízta. Érdekes, hogy az erőteljes egyéniségű Branagh hogyan alakította át a Woody Allen-féle alakot. Jól felismerhetők ugyan a woody-s gesztusok (ez néha-néha zavaró), de Branagh kevésbé komikus alkat, sajátos charme-ja újszerű, drámaibb árnyalatot adott a figurának. A Sztárral szemben című film egyik legkülönlegesebb jelenete a tévészerkesztőségben játszódik, amikor együtt mutatkoznak a berendelt riportalanyok. Nem hírességek, nem sztárok. Néhány skinhead, Ku-Klux-Klan tag, maffiózó, a túlsúlyos artista, a prostituált, a professzor, a rabbi. Ismerősként köszöntik egymást, mivel már találkoztak más műsorokban, más csatornákon, s a szendvicsasztalnál békésen, vidáman társalognak. Ez igazi Woody Allen-i tréfa. |