Gabnai Katalin A Baltazár Színház kezdő éve

Zelki János Játék az egész című dokumentumfilmjéről

Baltazár Színház
Baltazár Színház
75.4 KByte

Embert próbáló 87 percet látunk, s benne mentálisan sérült emberek színházi gyakorlatait. Elek Dóra a Ferencvárosi Művelődési Házban kezdett foglalkozni gyámolításra szoruló fiatal emberekkel. Külhoni mintára rácsodálkozva, a Magyarországon is jól ismert drámajátékok segítségével színházat csinál velük, belőlük, nekik - nekünk.

Zelki János filmjének nézése során azt hittem, gyógypedagógus drámatanár ez az elszánt ifjú nő, aztán megtudtam, Franciaországban végzett rendezői szakon. Mindenesetre az oroszlánok egyike ő korunkban, aki nem gyógypedagógiai célokkal szerveződő színjátszó csoportot vezet "csak", mint ahogyan azt azért elég szép számmal csinálják mifelénk is, nem, ő színházat "gründol", a Baltazár Színházat alapozza. Ez jobban is hangzik, nincs benne semmi bocsánatot kérő, fölösleges pedagógiai kisebbségi érzés, professzionistábbnak és megkerülhetetlenebbnek tünteti fel a vállalkozást.
Töprengtem, vajon miért éppen Baltazárról, a babiloni trón utolsó várományosáról, a káldeusok királyáról nevezte el együttesét. Baltazár vesztes volt, birodalmát 539-ben igázták le a perzsák, s mikor fővárosának ostromakor hatalmas lakomát rendezett, akkor és ott, az orgia tetőpontján megjelent az azóta sokat emlegetett emberi kéz, s ujjaival fölírta a falra: Mené, tekél, ufarszin... Dánielt hozták, hogy fejtse meg a szellemírást. Dániel - így szól a történet - szemére vetette a királynak istentelenségét és a jeruzsálemi templom meggyalázását, és a következőket mondta: "Annak az istennek, akinek kezében van az életed és egész sorsod, nem jutott a magasztalásból. Ezért küldte a kezet és az ujjat, amely ezt az írást felrótta. Mené: Isten számba vette a királyságodat és véget vetett neki. Tekél: megmért a mérlegen és könnyűnek talált: Ufarszin vagy parszin: feldarabolta országodat, aztán a médeknek és a perzsáknak adta. Akkor Baltazár parancsára Dánielt bíborba öltöztették, aranyláncot tettek a nyakába, és közhírré tették,hogy az országban ő a harmadik uralkodó. - Még ugyanazon az éjszakán megölték Baltazárt, a káldeusok királyát. (Dán 5, 23-30.)
Gondolkodnom kell rajta, adtam föl a feladatot magamnak, miért ez a választás, hiszen nem lehet csak úgy átugrani a névválasztás problémáját. Aztán kiderült, mindössze egy kedves francia film adta az ötletet, amelyben egy igazi szürke csacsi hordozza ezt a nevet. Nem kell a dolgokat túlbonyolítani. Megint tanultam valamit. Lépjünk hát tovább.

Nemrégiben találkoztam az indiai táncdráma előadóinak és nézőinek magatartásával foglalkozó gondolatokkal. Egy német szerző idézi a rásza fogalmát, amely meghatározza az esztétikai élmény lényegét, mely akkor éri el csúcspontját, amikor a műalkotás az embert mindenestől birtokba veszi. Nyolc forrásból eredeztetik ezt az állapotot: az erotikából, a derűből, a megrendülésből, a dühből, a merészségből, a félelemből, az undorból és az elragadtatásból. A listát később a lelki békével kilencre egészítették ki.
Ez azért lett fontos számomra, mert Zelki János filmjét nézve ezeknek a fogalmaknak majd mindegyike elkülönülten, sávokban és együtt élően is hozzájárul az élmény teljességéhez. Aki nem hiszi, járjon utána!
Finom és érzékeny, rendkívüli tapintattal bíró, merész és megrendítő kamera rögzíti az eseményeket. Pilinszky intelme hangzik a múltból: "A szemünket, amíg csak lehet, nyitva kell tartani.". Zelki János és operatőre, Markert Károly, ezt teszik.

Hosszú hónapokra beköltöztek a filmesek a ferencvárosi házba, megtanulták, mit is csinál a csoport vezetője, válla fölé, álla alá simultak, hogy észrevétlenek és befogadottak legyenek. Elkísérték a csoporttagokat azok változatos anyagi körülményekre valló otthonaiba, ott voltak az ismerkedésnél, az alapozó gyakorlatoknál, a veszekedéseknél, a vigasztalásoknál, a főpróba és a bemutató vacogtató perceiben és a záróbuli lazító éjszakáján.
A munka úgy kezdődik, mint bárhol másutt, ahol szakképzett, fantáziával és érzékenységgel bíró színházi vezető indul el a munkával. Igen ám, csakhogy hetek múlva és hónapok múlva itt még mindig a kőfejtés fizikai és lelki ereje szükséges. Igaz, hogy a rettentő görcsöktől való szabadulás, az alapozó koncentrációs és lazító gyakorlatok sikere itt falrengetően heurisztikus élményt tud adni. Győzelem minden új mozdulat, s győzelem minden helyes irányba megtett lépés az emberi együttlét erdejének útjain.
Zelki János és csapata halkan és észrevétlen, folyamatos jelenléttel. Fáradhatatlan következetességgel hajol a jelenségek fölé (olykor alá, hogy kicsikét jobban lásson), hogy fölegyenesedve képeivel és zörejeivel, vágásainak segítségével megrendülten elmesélje : "Ez - ilyen. Tudtad?"

Jól választott témát is a filmrendező, hiszen Elek Dóra, a színházi vezető, maga is azt akarja csapatával elérni, hogy az emberek többet tudjanak a sérült emberekről Célja, hogy letörje a választófalat, amely olyan bénítóan magaslik egészségesnek gondoltak és sérültnek nevezettek között.
Az a legszebb ebben a filmben, hogy a rögzítő stáb egyáltalán nem rendelkezik semmiféle rögzítő és örökítő prekoncepcióval. Maguk az időrendbe tett felvételek mutatják a saját szorongásuk alábbhagyását. Igen szerencsés a film nézői számára, ahogy a kezdő képek madártávlatából eljutunk az egymásra figyelő fülek és szemek szuszogó közelségéig, s a film végére megérkezünk ahhoz a szemszöghöz, ahogyan egymást a barátok és a munkatársak érzékelik. Örül a kamera a csodálatos nudlihalomnak a tálon ebédidőben, örül a győzelmes rendbe söpört őszi faleveleknek az út mentén, s láthatóan élvezi a szélörvényt, amit ez a fiatal nő kavar maga körül. Elek Dóráról még nem tudni, milyen rendező, nem is a film dolga ezt megválaszolni. Lehet, nem is a végső formák megadásában a legerősebb, de "úgy jár közöttünk, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók". S milyen egyszerű is ez.
A film ahhoz is hozzásegít bennünket, hogy megérezzük, "minden, mi él, egyenlő soká él". A Down kórosok szelídsége és félénksége, a testi hibákkal küszködők keservei más és más határokkal körülvett, de "teljes" élet tartozékai. Megrendítő a foglalkoztató munkaasztalánál, motyogó beszélgetés közben kirajzolódó legenda a lekváros kenyérről.

Tele vagyunk történetekkel. Mi is, akik ezeket a sorokat olvassuk, és ők is, akikről ezek a sorok szólnak. Van, kiket a szilvalekváros és a baracklekváros kenyér különbsége hoz izgalomba, s életük nagy részét ez a probléma tökéletesen kitölti. Ők azok, akik a rádióból ellesett banális dalocskákat szajkózzák, s hallgatva őket, megállít bennünket a döbbenet, amikor a refrén vége arcunkba csapódik. Azt éneklik: "Imádok élni!..."
Olyan ez a film, mint amikor valaki megy melletted az utcán, majd egyszerre gyöngéden megfogja a vállad, s egy határozott irányba tereli a tekinteted: "Nézd..."
Zelki érzékenysége, alkotói humánuma ellen a legfáradtabb és legkeserűbb néző is védekezésképtelen: nem akartan és hívatlanul, ellenállhatatlan és áradó erővel ébred föl benne a frázisokkal körberajzolt, de mégiscsak nagybetűs Élet végtelen tisztelete.

Vörös Ferenc
Vörös Ferenc
53.1 KByte
Erdős
Balázs
Erdős Balázs
49.6 KByte
Kovács
Vera és Kudari Réka
Kovács Vera és Kudari Réka
123 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap