|
Az 1999. évi Tavaszi Fesztivál filmes programja az Örökmozgóban díjnyertes magyar filmekből
Janisch Attila: Hosszú alkony (1997) 75 KByte |
A szerelem tudománya még nem létezik,
nincs idevágó elmélet, nincs "erotológia" - állapította
meg nemrég magyarul is megjelent, érzékeny, empatikus,
(példatárát illetően kissé naiv), csaknem észrevétlen
könyvében Francesco Alberoni.
Esther Vilar 1974-ben írott Das
Polygame Geschlecht (magyar kiadásban: A férfi joga két nőre)
című, Nyugaton botrányt kavart, hozzánk húsz év késéssel
érkezett szerelemelméleti könyvecskéjének humanista, szellemes, s főként a nőkkel szemben
kíméletlenül őszinte gondolatai se keltettek visszhangot
minálunk, nem sikítottak fel még a feministák sem (vannak
egyáltalán?). Úgy tűnik, e tájon e téren nem kurrens
az elmélet. Még szerencse, hogy a gyakorlat örökké (?) az.
Lássuk hát - a tavaszi fesztivál filmlistája és a nálunk is
hódítani akaró amorológia ürügyén - , miképp
ábrázolják a mai magyar filmek a férfi-nő kapcsolatot,
mondjuk így: a szerelmet.
A Hosszú alkony öreg régész
professzornőjének életében mintha egyáltalán nem játszott
volna szerepet a szerelem. Az angolkosztümös, sporttáskás
tudós asszony nélkülözi a nőiesség jegyeit: tudatában van
értelmes és értékes életútjának, férfitársaival
vetekedő teljesítményének, önálló, határozott, magabiztos
személyiség. Egy titokzatos medalion felbukkanásával indul az
elbizonytalanodás folyamata. Nem tudjuk meg, kire, mire
emlékezteti őt ez a medalion. Egy valahai szerelemre, aminél
akkor fontosabbnak tűnt a munka, a hivatás? Egy szerelemre,
amit nem vett észre, amire akkor nem volt szüksége?.. A kis
Sára kíméletlen szavai fokozzák a pillanatnyi megrendülést,
hangsúlyozzák a tudós asszony által lenézett nőiesség
hiányát is: csúnya, öreg vagy... Mégis határozott
léptekkel vág neki a napfényes napraforgótáblának, a
hangafüves mezőnek: itthon van, messzeségbe tűnt
gyerekkorának helyszínén, ami iránt most hirtelen nosztalgia
támadt benne. Arcvonásai meglágyulnak, tekintetében bujkál
az emlékezés valami hajdanvolt szépre. Ember és mező
összeolvad selymes, aranyszínű harmóniában. De az ég
elborul, mintha alkonyodna, szürkés tónust kap a sárga.
Ettől kezdve egymást követik a bizonytalanságot, zavart, majd
szorongást és rémületet keltő jelenségek: furcsa, öreg
busz, goromba sofőr, éjszakai, szakadó eső, rémséges,
idegen ház, ellenséges alakok, halott fiú az úttesten, a
kislánykori, törött baba... Majd váratlanul mindez
megismétlődik barátságos eseménysorként; a professzor-
asszonyt ünneplik tanítványai; a világ megint racionálisan
ismerős. Hogy aztán az elhagyatott ház foghíjas
lépcsőfordulóján embriófekvésben érjen véget örökre az
utazás.
Hasonló szerkezetű az Esti Kornél
csodálatos utazása. Mindkét film egy-egy utolsó utazás
története, s egyben szembesülés az élettel. Ahogy a Hosszú
alkony hősnőjének racionális világképe szétfoszlik,
önértékelése meginog, úgy hullanak ki Esti Kornél
életéből az élet legfontosabbnak hitt ízei és színei, az
élvezetek, a nők, a kalandok, a szerelmek. A virgonc osztrák
kamaszlányból megtört szemű asszony, a titokzatos hölgyből
katatón ápolt lett, a kóristalány tünékeny vonzalmát
halálon túli hűségének unalma váltja fel... A gáláns,
könnyed, az életet nagy kalandnak tekintő költő
mindannyiszor megfutamodott attól, hogy elkötelezze magát,
hogy önzetlenül odafigyeljen másokra, hogy adjon magából
másoknak. S az élet őt igazolta: csak azok az élmények nem
válnak utólag keserűvé, amelyekben a partnerek hozzá
hasonlón függetlenek, kalandvágyók, nagyvonalúak voltak -
mint a szép török nők. De mi maradt az utolsó útra? A
költészet? Amely mindennél és mindenkinél fontosabb
volt számára, adott-e neki a halhatatlanságon, a szépségen
túl valami kölcsönöset, viszonzott kapcsolatot is...? Tóth Tamás filmjében, a működőképesség határán egyensúlyozó szibériai acélkombinát életveszélyes, vad világában nincs is helye. Itt az ember egész életét kitölti az önfenntartás. A lángvágós Ignat miután nemes egyszerűséggel hárít el egy katasztrófát, nem enni és nem inni akar, hanem: nőt! Nőt, mint a mesékben a sárkányölő hős a királykisasszonyt, a legértékesebb jutalmat. A rozsdás, csöpögő, dübörgő vastraverzek dzsungelében parányi viskó parányi ablaka előtt fehérnemű kötelét rángatja a szél: itt lakik Rajka, a Nő. Ignat a mélybe löki vetélytársát a vaspalló vaskorlátjáról, diadalordítással kapja fel, s viszi be Rajkát a viskóba. Hogy aztán később, a volt üzemcsarnok zajos kocsmájában átengedje mindenkinek: az önellátó, cserekereskedelmen alapuló, kommunisztikus viszonyok között közös a veszély, közös a küzdelem, és közös a gyönyör forrása is. Franciska, a cselédlányból lett ÁVH-s és egykori szomszéd ékszerész, Lajos szerelme erősebb a társadalmi és a vagyoni különbségnél, a háborúnál, a világlátásuk különbözőségénél, így oszlik meg mindkettőjük élete saját hétköznapokra és közös vasárnapokra. Franciskának, a volt cselédnek az egyenruha, a pesti lakás felemelkedést, új ismerősöket, barátokat hoz, ezt nem lehet visszautasítani. Franciska, a szerelmes nő számára a világ: Lajos. Mind emberi, mind női szempontjait érvényesíteni tudja a hétköznapok-vasárnapok ritmusában. Ő elélne élete végéig is ebben a konformista, intimszférás boldogságban. Lajos azonban nemcsak szexuális partnernek tekinti Franciskát, hanem társnak is, Auschwitzból hozzá jött vissza. Franciska és Lajos hétköznapjai: két világ, a kettőt lehetetlen összeegyeztetni. Lajos szereti, ezért nem akarja mindenáron megváltoztatni Franciskát. Egy napon örökre elmegy Kanadába, elveszettnek hitt, megtalált lányához. Galló Tamás, a Sztracsatella karmestere életében váratlanul és hihetetlenül lép színre a szerelem, éppen akkor, amikor mértéktelen ivás, hisztérikus, depressziós rohamok után neurózissal kórházba kerül. Hogy miért szeret bele Tamás a gyönyörű, okos, eleven pszichiáternőbe, az nem kérdés. De miért szeret bele ez a fantasztikus tünemény a ronda, kiégett, cinikus alakba?! (A választ keresd a szerelemelméletben!)Két lebegő, csodálatos, szerelmes nap után Tamás elárulja és megalázza Andreát, akit az állásából is kirúgnak miatta. Annyira romlott, gyönge és gyáva, hogy nem meri vállalni ezt a csodát. S hogy a néző ezek után miért nem veti meg undorral Tamást? Mert Tamás megelőz mindenkit, ő az első, aki ezt felülmúlhatatlan öngúnnyal megteszi. S ezzel nemcsak magát menti fel gyávasága, önsorsrontó, kártékony tetteinek következménye alól, hanem fel is kínálja mindannyiunknak ezt az önfelmentő gesztust. Menekülj, szerelem! A Presszóban az állandó törzsvendégek, a három nő együtt jelenti Gábornak az ideális nőt: Dóri a szexuálisan vonzó démon, Bori az intellektuel és Anna a megbízható, szolid kispolgár. De míg Gábornak mind a három kell felváltva, tetszés szerint, addig a nők mindegyike csak és kizárólag magának akarja Gábort. A csábítás, színlelés, átverés, kijátszás, árulás ördögi manőverei után a bosszúvágytól lihegő nők bérgyilkost fogadnak. Az, hogy a kétbalkezes bérgyilkos Gabikát, a hűtlen feleségből s a monogámiából éppen kigyógyult, kéjvadászatra készülő fiatalembert gyilkolja meg véletlenül - magától értetődik ebben a hétköznapi vízióban. A Szenvedély a Férfi és a Nő sorsdrámája. A szerelemelmélet szerint akkor lesz a szerelem szenvedéllyé, ha leküzdhetetlen akadályba ütközik. Kettőjük között leküzdhetetlen akadály a Férj, aki él, erős és vagyonos. A beteljesületlenség teszi hisztérikussá, őrjöngővé, s majdnem gyilkossá először a szerelmeseket. A Férj kórházba szállítása és az együtt töltött éjszaka után az ablakon beömlő napfény és madárcsicsergés - ebben a sötét tónusú fekete-fehér filmben - a szerelem ígérete. Elindulnak ketten világgá. De újabb leküzdhetetlen akadály: a Nő valójában nem bír elmenni, nem vállalja a nincstelenséget, még akkor sem, ha az a szerelmet kínálja. Másodszorra már gyilkolnak. Ettől kezdve nem a Férj a leküzdhetetlen akadály kettejük között, hanem a közös bűn. Ördögi körbe kerültek, hiába beszél nekik a pap szívhez szólóan a szeretet mindenható, tisztító erejéről. A bűn, az árulás, a hazugságok, a zsarolók hálójában fuldokolnak most már hisztérikusan, őrjöngve, egymást tépve-szeretve. A gyermekáldás sem válthatja meg őket, csak a halál. A szerelemelméleti pokoli példatárt fejezzük be a Paramichával. Az eidetikus képességű cigányembernek, a vén Gloncinak a fejére illesztenek egy jelátalakító-emlékképrögzítő készüléket, s azt figyelik a tudósok éjjel-nappal. Sokára és elmosódón tűnik fel a monitoron egy madonna-szépségű cigánylány . Ettől kezdve a film Glonci, valamint a tudósok és a filmesek komikus üldözősdijét kénytelen rögzíteni. Glonci ugyanis meg akarja őrizni magának múltja intim, boldog pillanatát, talán egy valaha volt csodálatos szerelem emlékképét. Ezért bujkál, ezért menekül, próbálja átverni a tudósokat és a filmeseket. Bár a nyolc díjnyertes mai magyar film mindegyike szól a szerelemről, hiányáról, s a különféle szerelmesekről, természetesen nem csak erről szólnak. Erről is, mint a legigazibb emberi érzésről és a legfontosabb emberi kapcsolatról -, de inkább jelenkori torzulásáról, megcsonkításáról, elárulásáról. Talán a művészet katartikus ereje mozgósítja ösztöneinket: mentsük, amíg lehet.
1. Francesco Alberoni: Ti amo, 1996,
Milano, magyar kiadásban: Szeretlek, ford: Fery Veronika,
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998. |
Pacskovszky József: Esti Kornél csodálatos utazása (1994) 79 KByte | |
Simó Sándor: Franciska vasárnapjai (1996) 121 KByte | |
Kern András: Sztracsatella (1996) 48 KByte | |
Sas Tamás: Presszó (1998) 100 KByte |