Strausz László Teleterápia vagy varieté?


86 KByte

A nyugati mintákat követő magyar kereskedelmi televíziózás története még igencsak rövid ahhoz, hogy össze lehessen vetni a hazai csatornákat külföldi megfelelőikkel. Remélhetőleg a konkurencia hosszabb távon nem csak az összreklámidő további növelésére fogja ösztönözni az MTV-t, hanem az a típusú vetélkedés is beindul, ami például két adó képernyő-személyiségei között kialakulhat. Talán még nem érett meg a helyzet arra, hogy akár a talkshow-sztárok olyan kőkemény csatákat vívjanak egymással a nézettségért, mint azt a Nyugaton már elterjedt és sikeres műfaj nagyjai kénytelenek. Így például számos külföldi csatornán több show pontosan egy időben kezdődik, amivel lehetetlenné válik több ünnepelt showman műsorának a figyelemmel kísérése.

De türelmetlenségre semmi ok. Nincsenek kétségeim affelől, hogy a hazai csatornák is el fognak jutni arra az emancipatórikus magaslatra, ahol már egyáltalán nem létezik tabu téma, és a talka közvélemény egyik befolyásos tényezőjévé léphet elő. Ennek első jelei kezdenek is látszani: a Kakuk! a TV2-n az első talkshowhoz némileg közel álló adás. A műsor még a remélhetőleg csak kezdeti gyengélkedés állapotában van, ám mindenképpen példaértékű a műfaj megjelenése a magyar képernyőkön.

A talkshow-nak több, egymástól stílusa és hangvétele tekintetében eltérő típusa létezik. Sőt, hogy pontosak legyünk, meg kell különböztetni egymástól a talkshow illetve a talk varieté-show jelenségét.

A már említett Kakuk!-kal kapcsolatban nem olyan egyszerű megállapítani, hogy melyik kategóriába tartozhat. A tárgyalt témák tekintetében a talkshowhoz lehetne sorolni, hiszen céljai szerint mindennapi problémákat jár körül, ám a műsor vendégei popsztárok, színészek, ami viszont inkább a talk-varietéhez hasonlí tja. Ez a tény a véleményalkotás kérdéséhez utal vissza: a talkshow esetében éppen a átlagos emberek véleményének a reprezentációja lényeges (a hírességek véleményét éppen elég médium közvetíti, elég csak a pletyka-műsorokat említeni). A vita során különböző álláspontok megismerésére, tájékozódásra nyílna lehetőség olyan kérdésekben, amelyek élő problémát jelentenek. Egy felkészült, talpraesett műsorvezető az ellentétes vélemények ütközetetésével nagyon sok néző véleményalkotását segíthetné elő.

A két vezető magyar show-t, amelyeket ha kategorizálni akarunk, mindenképp a talk varieté-show-k csoportjához lehetne sorolni, Friderikusz Sándor és Fábry Sándor jegyzi; újabban Kóos János is hasonló dolgokkal próbálkozik [ Frei Tamás Dosszié című műsora a rejtélyekre fényt derítő, villámgyorsan a helyszínen szimatoló nyomozó-riporter figurája köré rendeződik, ilyen értelemben inkább riportmagazin, mint talk(varieté)-show.] Mindnek más a "műsorfilozófiája" (Friderikusz szóhasználata, akármit is értett rajta), legyen szó képi megjelenítésről, témákról, a program elemeiről és csoportosításáról.

1995-ös adatok szerint az USA-ban naponta mintegy 20 talkshow-t sugároznak, amiknek kb. 10 millió nézője volt. A nyugat-európai (pl. a német) csatornákon a koradélutáni órákban valóságos nézettségi csatát vívnak egymással a talkmasterek, ami sajnos az extremitások hajszolása felé viszi el az összes műsort. Túlzott gyakoritással folytatnak vitát deviáns egyénekről vagy viselkedésről. A másik következménye a konkurencia-harcnak, hogy a konszenzus kialakítása helyett gyakran a látványos viták produkálása kerül az előtérbe. Éppen ezek a tendenciák késztetnek sokakat arra, hogy különböző degeneráló hatásokat tulajdonítsanak a talkshownak. Az állí tások három csoportba rendezhetőek:

1. A műsor eltorzítja a néző realitásérzékét. Rendellenes és bizarr jelenségeket mindennaposként állítja be azzal, hogy úgy tesz, mintha átlagos embereket vonultatna fel. Mivel a nézők többnyire nincsnek birtokában olyan szociológiai ismereteknek, amelyek az szóbanforgó magatartás gyakoriságára vonatkoznak, túlbecsülik ezek előfordulási gyakoriságát. Ezáltal torzul a nézőnek a társadalomról kialakított képe.

2. A talkshow-k érzéketlenné teszik a nézőt mások szenvedéseivel szemben azzal, hogy szenzációs történetekre összpontosítanak, és a valós élet tragédiáit szórakozatatássá változtatják. A vendégek emocionális, konfrontatí v stílusban személyes tapasztalataikat tárják fel. Amennyiben a néző szórakozásképpen követi a műsort, morálisan érzéketlenné válik a helyteleníthető tettekkel kapcsolatban. A képernyőn látott szenvedésekkel szembeni érzéketlenség a valós élet szenvedéseivel szembeni érzéketlenséghez vezet.

3. A talkshow hatására a nézők leegyszerűsítik a bonyolult társadalmi problémákat azáltal, hogy idealisztikus tanácsokat nyújt ("a szerelem mindent legyőz" vagy "a származás nem számít") megoldásként egyes problémákra. Ez azt sugallja a nézőnek, hogy a kérdésnek csak olyan aspektusai vannak, amelyek a műsorban is megjelentek, illetve minden konfliktusban két világosan elkülöníthető oldal áll szemben egymással, így könnyű megtalálni a megoldást.

Stacy Davis és Marie-Louise Mares 1998-as a talkshow-kutatásai során (The Effects of Talk Show Viewing on Adolescents) a három szóbanforgó vádcsoportot hipotézisekké alakította át. 292 13-18 éves fiatal körében végeztek nem-reprezentatív felméréseket, amelyeknek a célja az volt, hogy ezeket tesztelje.

Hét aktuális témakört választottak ki, amelyek Greenberg és Smith 1995-ös talkshow-tartalomelemzése (The Content of Television Talk Shows: Topics, Guests and Interactions.) során a leggyakrabban felbukkanó témáknak bizonyultak: fiatalok otthonról való elszökése, 18 év alatti lányok terhessége, fiúk- , illetve lányok szexuális élete, fegyverek iskolába vitele, férjek- , illetve feleségek hűtlensége.

A felmérés során kérdéseket tettek fel a talkshow- (és a tévé-)nézési szokásokra vonatkozóan, egy további kérdés – kontrollként – arra vonatkozott, hogy a résztvevők milyen magasra becsülik az emlí tett jelenségek valós gyakoriságát. Ezzel mérhetővé vált a műsor nézettsége és a világról kialakított képzetek összefüggése.

Az itthoni show-műfaj területén az utóbbi fél év szinte minden résztvevője más csatornához igazolt át, vagy megszűnt illetve átalakult a műsora. Egy évvel ezelőtt a három vezető adást Friderikusz, Fábry illetve Kepes jegyezte. Mára az utolsó eltűnt a képernyőkről, Friderikusz az RTL-től való távozása után a TV2-n folytatja szeptembertől, végül a Showder az RTL-hez került. A két nagy magyar show tulajdonképpen nem tekinthető talk shownak. Sokkal inkább a már említett talk varieté-show műfajába tartozik mind a legnézettebb (és időközben megszünt) Meglepő és mulatságos és az Esti Showder, amelyeknek online verziójuk is van (Friderikusz Sándor,www.friderikusz.hu, illetve Fábry Sándor, – www.showder.hu.) A két műsor összevetésével kiderülhet valami azokból a különbségekből, amelyek nagy vonalakban is meghatározzák eltéréseiket, stílusukat vagy hangvételüket.

Érdekes megfigyelésekre juthat a néző már akkor is, ha csak az előzetes reklámjait figyeli az említett programoknak. Ezek az úgynevezett introk teljesen eltérő szituációkat jelölnek ki már előzetesen is.

Friderikusz tagadhatatlanul profi showman. Már a műsor előzeteseiben illetve a kezdetén a legkülönbözőbb vallomásokkal bensőséges kapcsolatot próbált teremteni a nézővel. Ez többnyire az őt ért kritikáknak a közönséggel való megosztásában nyilvánult meg, és frappáns fordulatokkal bizonygatta azt, hogy őt igenis csak a publikum felhőtlen szórakoztatása motiválja. Mintegy ars poetica volt hallható minden műsor elején, és ez a kvázi-őszinteségi roham kétségkívül pozitív viszonyt teremtett a nézőkkel. Ezt figyelembevéve a közönségkommunikáció profizmusa terén még van mit fejlődnie Friderikuszhoz képest a másik showmannek, és a profizmus itt kizárólag arra vonatkozik, az intro alapján hány nézőt fogja végignézni az adást, illetve hányan kapcsolnak tovább. A Meglepő és mulatságos ezen a téren semmit nem bízott a véletlenre. A shownak külön tánckara volt például, sőt még egy zenemű is született a műsor hangulatának emelése céljából, ami mellesleg arra is jó volt, hogy sztárunk táncolva jelenhetett meg a színen.

A műsor fényképezése is megpróbál újszerű lenni. Szemben a Showder-rel, ahol szinte végig mozdulatlan kameraállásokból rögzítik az adást, itt szinte minden elképzelhető gépmozgást bevetnek az operatőrök. Igaz, a megvadult kamera legtöbbször meglehetősen ötlettelenül rohangászik keresztül-kasul a a stúdión.

Friderikusz a műsor alatti reklám-blokk során is megjelent a képernyőn (kedvencünk még a legrövidebb időre sem hagy minket egyedül!) a következőkkel: "Nézzék el nekünk, hogy a reklámokat néha műsorral szakítjuk meg!", "A reklám folytatódik a Meglepő és mulatságos után!", vagy "A reklám után visszajövünk.".

Fábry az előzetesben a legérdekesebb vagy legviccesebb jeleneteket próbálja figyelemfelkeltés céljából megmutatni, legyen az egy bögréből békésen iszogató mosómedve, vagy a vandál focidrukkernek beöltözött műsorvezető maga, stb. Ez tulajdonképpen a hagyományos felállás. Ám a showban először ő is a közönséghez fordul, ennyiben hasonlítana kollégájához, Friderikuszhoz, viszont nem a "kiöntöm a szívem a nézőknek" figurát játsza, hanem rögtön egy gyors gag-sortűzzel bombázza meg a közönséget.

A tartalom tekintetében ennél sokkal egységesebb kép alakul ki a lelkiimeretes show-nézőben. Mintha a műsorvezetők vagy a talkmasterek maguk is inkább a keretre koncentrálnának. Igaz, azért megállapíthatók bizonyos általános eltérések.

Friderikusz showjai két óránál is hosszabbak voltak, ami talán kissé túlterhelte a műfaj időbeli kereteit. Ezalatt tizenhét többé-kevésbé különálló műsorrész futott le. Az első tíz meglepő és mulatságos figura még valóban egy gyorsan pörgő, jól koreografált műsor szereplői voltak, egy idő után viszont kezd érdektelenné válni az adás. A műfaj nem bír el százharminc-száznegyven percet. Friderikusz többek között az extremitások bemutatásában jeleskedik. Való igaz, a magyar néző minden valószínűség szerint még nem láthatott fül- és orrcimpamozgató művészeket, vagy a hátsó felükön is pattogni képes entertainereket. Az olyan bevettnek és hagyományosnak tekinthető blokkok is megjelentek, amit a kissé kifakult külföldi sztárok szerepeltetése jelent.

Friderikusz találta fel a távirányítható katonalány jelenségét is, aki a Nyugati pályaudvar környékén csinált hülyét magából egy hawaii utazás fejében. Azért illett jól megbámulni a lábát, még ha közben arról is faggatta, hogy mennyire lehetséges a nőiesség megőrzése a seregben. A jó öreg helyzetgyakorlatos játékok sem idejüket múltak. Amatőrszínházak első próbáikon gyakorolnak efféle technikákkal: mi jut hirtelenjében az eszünkbe egy papírtölcsérről, vagy egy kartondarabról? Ugyan a résztvevők remekül szórakoztak saját találékonyságukon, a képernyők előtt mindennek a humorossága azonban kevéssé érezhető. Kétségtelenül a legjobb műsorblokk az álinterjú volt – ez is egy kipróbált és bevált műfaj, és a néző különösen hálás szokott lenni, ha egy ismert személyiség lesz a tréfa tárgya.

A Showder adásai egy-egy órásak, átlagosan hat-nyolc vendég szerepel a műsorban. Fábry Sándor műsorában érdekesen ötvöződik a már említett angolszász humorista-showman archetípusa – magának a stúdiónak a berendezése például teljes mértékben azonos a Jay Leno Show-ban, vagy ami ugyanaz, a német Harald Schmidt Show-ban láthatóval –, illetve a magyar nézőknek régóta ismerős Gálvölgyi János-féle blődli. A műfaj nehézsége az, hogy olyan vendégeket kell hívni a műsorba, akik veszik a lapot, és Fábryhoz hasonlóan maguk is egy-egy poénnal ki tudják vágni magukat. Ha nem, akkor a házigazda félig provokatív fellépése merő idétlenkedéssé fajul. Azokban az esetekben, mikor a vendég nem akar illetve nem tud a partner lenni, a műsorvezetőnek sok esetekben csak az ízléstelen megnyilvánulások maradnak. Ez történt több női szereplővel is. Fábry már csak a hölgy kebleire való bámulással, illetve szexista megjegyzésekkel tudta tovalendíteni a beszélgetést és az adás szekerét.

Az entertainer varieték és a talkshow-k közötti különbség legegyszerűbben funkcióik nyomán ragadható meg. Tisztán szórakoztatás vagy tájékoztatás is. Nyilvánvaló: a talkshow is részben szórakoztatni akar – az említett extremitás-orientáltság pontosan ebből fakad. Ám a vélemények széles spektrumának megjelenítésére is alkalmas a műfaj, ami fegyelmezett szerkesztési elvek érvényesítésével a közszolgálatiság irányvonalának a követését is lehetővé teszi, amennyiben a véleményalkotás-, befolyásolás- és kanalizálás funkciói nálunk is valóban így működnének, mint az USA-ban, ahol a talkshow-k fiatalokra tett hatását vizsgálták. Arra pedig semmi okunk nincs, hogy a fokozódó magyar televíziózási aktivitás mellett azt feltételezzük, hogy itthon másféle ereményeket mutatna egy hasonló vizsgálat. Rohamosan szaporodik a közszolgálati és a kereskedelmi adókon is a revü- vagy entertaiment adások száma – valódi talkshow azonban sehol. Már pedig amíg műsor nincs, a hatásait is nehéz lesz vizsgálni.

A talkshow

Németországban szünni nem akaró sikere van azoknak a műsoroknak, amelyek egy tudatosan kiválasztott hétköznapi probléma (erőszak a házasságon belül, drog-kérdés) alapján két, vagy több személyt illetve tábort állítanak szembe egymással azzal a céllal, hogy a stúdióban egy óra alatt igenis megoldást találjanak. Az adás vendégei minden esetben hétköznapi emberek. Céljai szerint ez a műsor tájékoztató, véleményformáló orgánum lenne. Igaz, maga a műfaj semmiképpen nem a német kábeltévéktől ered, de a Magyarországon is elterjedt, fogható külföldi csatornák közül jelenleg a német adók sugároznak dömpingszerűen talkshowkat.

A leglátványosabb közelharc talán a német kereskedelmi csatornák délutáni óráiban folyik. A SAT1, az RTL valamint a PRO7 mindegyike ráérzett már arra, hogy ha nincs egy valamirevaló talk a koradélutáni műsorban, akkor a nézők kérlelhetetlenül a konkurencia nézőinek számát fogják gyarapí tani, mert a német átlagtévénéző igényli az ilyen jellegű műsort. Tehát a néző figyelmének felkeltése érdekében a műsorszerkesztők konzekvensen a legpikánsabb – esetenként a legízléstelenebb – témákat igyekszenek felhajtani. Valóban minden megengedett! A "talkmasterek" már felfedezték a reflexív műfaj szépségeit is, és 'Talkshow-függő vagyok!' illetve 'A talk megoldotta problémáimat!' címmel is készítettek adásokat.

Mielőtt néhány érdekességet kiemelnék abból a tengernyi témából (ezek többnyire a deviáns viselkedés valamely formájával foglalkoznak), amin a stúdiókban komoly arccal képesek vitakozni a résztvevők, ki kell térni magának a talkshow műfajának tagadhatatlanul pozitív vonásaira.

Először is a talkshow egy olyan fórumot kínál, amely kimondottan a mindennapok problémáit kívánja felvetni, és a nézőt hozzászólásra, esetleg részvételre szólítja fel. Mindegyik sztár beharangozza elkövetkezendő témáit műsora végén, és megpróbálja az érintetteket aktivizálni. A stúdióbeli nézőtérre előre lehet jegyet foglaltatni, ahonnan ugyan csak a beüvöltözésre nyílik lehetőség, de valljuk be, ez is valami. Reflektorfénybe viszont azok kerülnek, akik ezen kívül résztesebben is ki tudják, vagy akarják fejteni nézeteiket. Többnyire két táborra oszlik az utóbbi társaság, amely a talkmaster dirigálásával pontot is szokott tenni a szóbanforgó dilemma végére. Az adások sajátossága, hogy beszélgetések, viták lebonyolítása kifejezetten megoldás-centrikus. Elterjedt fogás az ex-barátnak az ex-barátnővel való szembesítése, így azok a műsor végén egymás nyakába borulhatnak, ásó-kapa-stb., és megmentőjükként ünnepelhetik a műsorvezetőt. Az talán csak apró szépséghiba, hogy a konszenzus (vagy egymásratalálás) nem érvek (illetve valós okok) alapján szokott kialakulni. Ráadásul a műsorvezetők közel nem objektívek, és azt a résztvevőt, akivel nem szimpatizálnak, a nézőtéren tolongó rajongóik azon nyomban kifütyülik, vagy lehurrogják.

Az összkép tehát erősen a talkmaster terapeuta analógiát sejteti. Sok esetben a fanatizmus odáig terjed, hogy a sztárok teleprófétákká avanzsálnak szemeink előtt. Kell, hogy legyen azonban egyfajta vonzerő az ilyen típusú műsorokban, ami nap mint nap nagyszámú nézőt vonz a képernyők elé.

Miért ennyire népszerűek a talkshow-k? Egyfajta válasz adható erre a kérdésre, hogyha szemelőtt tartjuk az említett adások szerkezetét. A néző bekapcsolja a tévéjét, és egy könnyen fogyaszthatóan tálalt problémával találkozik. A témák skálája rendkívül széles, de a legnagyobb népszerűségnek a magánélet bugyraiban vájkáló intimitások, illetve antiszociális viselkedés-típusok örvendenek. Mindez önmagában még talán nem lenne elég, de a műsor kiagyalói a probléma megoldását is tálcán nyújtják. A stúdióban lebonyolított viták végén ugyanis – ha csak rejtetten is, de – nyertest hirdetnek. A közhangulat szempontjából legalábbis mindig van egy győztes, akinek ilyen vagy olyan formában igazat ad a műsorvezető és a hozzá természetesen minden körülmények között hű rajongótábora. A folyamat végeredményeképpen a néző az önálló gondolkodás szikrája nélkül is előrecsomagolt véleményre tehet szert, csak be kell kapcsolnia a tévéjét. És ez – valljuk be – rendkívül kényelmes megoldás!

A legszebb példa minderre a PRO7 talk-királynőjének, Arabella Kiesbauernek az az örökérvényű adása, amelyben a téma a következő volt: az északi, illetve a déli férfiak-e a "jobbak" ? Mivel a társaság csak nem akart az említett kérdésben megegyezni, úgy látták, itt már csak a kötélhúzás dönthet, amit azon nyomban le is bonyolítottak a stúdióban. Ennek végeztével az erősebb déli válogatott térhetett haza abban a tudatban, hogy északi vetélytársaik ezentúl nem jelentenek már komoly konkurenciát a párválasztás területén.

Bizonyos esetekben a kérdésfelvetéssel kapcsolatosan felmerül a paródia gyanúja is. Kevés azonban a derülnivaló azokban a műsorokban, ahol a vita tárgya a német férfiak ágybeli teljesítőképessége – területi szempontból. A két tábort ugyanis a volt keleti, illetve nyugati tartományok macsói alkották. (Még az ötlet is hajmeresztő, de hogy ilyen felállásban minderről vitatkozni is lehet, az végtelenül elkeserítő. Az ilyen adás legalább annyira diszkriminatív mint érzéketlen, ráadásul egy frissen újraegyesült országban döbbenetes tapintatlanságnak is tűnik az ilyen alapon történő szembeállítás.)

A talk varieté-show

A talk-varieté showman prominens vendégeket hív meg a stúdióba, akár zenés-táncos műsorbetétekkel tűzdeli meg a programját. Nincsenek előre kijelölt témái, az adás egész szerkezete inkább az entertainment műfajába tartozik. Az amerikai és angol show-sztárok kortárs prototípusa minden bizonnyal az a Jay Leno, akinek szinte minden nyelvterületen fellelhető egy duplikánsa (germán megfelelőjét a 'Harald Schmidt Show' címszónál keressük a tévéműsorban, hazai verziója újabban az RTL-en nyomja a "showdert"). Az angol-amerikai talk varieté-show sztárja sokkal inkább humorista, szórakoztató személy, mint a német "játékvezető", aki szót ad, esetleg "kiállít".

Talkshow-kutatás

Az eredmények szerint az amerikai fiatalok nagy része – változó gyakorisággal ugyan, de – nézi a talkshowkat (12% minden nap, 34% gyakran, 29% ritkán és csak 25% soha). A szünidő folyamán a gyakori nézők aránya 68%-ra növekedett. A hipotézisek valódiságával kapcsolatos véleményeket mindvégig a show nézési szokásai szerint osztályozták.

1. hipotézis: talkshow és valóságkép.

Az eredények azt mutatták, hogy a talkshow-nézés jelentős hatással van a fiatalokra azokban a témákban, amelyekben érintettek. Az a csoport, amely minden nap nézi a műsort, sokkal gyakoribbnak vélte a hét szóbanforgó probléma előfordulását és társadalmi fontosságát. A válaszokat átlagolva a minden nap, illetve a gyakorta nézők 10.2% - 23.9%-kal magasabbra becsülték a jelenségek előfordulását, mint akik ritkán vagy soha nem követték a műsort. Azokban a témákban, ahol a fiatalok nem érezték érintetteknek magukat, nem volt tapasztalható változás.

Egy másik kérdés az, hogy ez az eredmény a társadalomról kialakí tott kép torzítottságára, vagy a hét problémakör fontosságára utal-e?

2. hipotézis: érzéketlenség.

Ez a feltételezés az mondta ki, hogy akik sok talkshowt néznek, kevésbé hajlandóak morálisan rossznak ítélni egy olyan szituációt, amelyben valaki bántja a másikat, és megállapí tani azt, hogy a cselekmény áldozata szenvedett. A fiatalok elsöprő többsége az ilyen eseteket immorálisnak tartotta, és azt gondolta, hogy az áldozatot bántották, és nagyon is szenvedett. Ehhez hozzátartozik, hogy általában a műsorvezető is ezen a véleményen volt, tehát az adás által képviselt vélemény dominált a fiatalok körében is. Azaz nem az elérzéketlenedésre volt kimutatható hatása a talkshow-nézésnek.

3. hipotézis: a szociális problémák leegyszerűsítése.

A harmadik hipotézis arra vonatkozott, hogy a talkshow-nézés negatív hatással lenne a szociális problémák komolyságával és összetettségével kapcsolatos képzetekre. Az eredmények meglepően konzisztensek voltak. Nem volt semmi kapcsolat a talkshow és az említett ítéletek között. Egyetlen egy kérdés volt, amely mégis összefüggött a talkshowval, de ott is pont az ellentétes módon, mint azt a hipotézis megfogalmazói jósolták: ez a gyerekkori terhesség témájának esetében volt tapasztalható, ahol a talkshow-nézés pozitívan kapcsolódott a kérdés összetettségének a megítéléséhez. Mivelhogy Amerikában készült a felmérés, ráaadásul nem-reprezentatív mintákon, elhamarkodott lenne akármilyen következtetést levonni a magyar helyzetre vonatkozólag. Ráadásul a magyar adókon nincs is jelenleg szoros értelemben vett talkshow. Annyi azonban világosan kiderült, hogy a műsorvezetők fokozott felelőssége mellett az adások nincsenek direkte kimutatható negatív hatással a nézőkre, a tájékoztatás terén viszont a pozitív hatásuk mutatkozott meg.

Show Online

A két legnépszerűbb magyar showmannért a weben is lehet rajongani. Friderikusz (www.friderikusz.hu) és Fábry (www.showder.com) oldalai azonban minden bizonnyal eltérő intencióval keletkezhettek. Az utóbbi egyértelműen a műsornak egyfajta kiegészítő változata kíván lenni. Régi műsorok kivonatai mellett további gag-ek, a vendégekkel kapcsolatos információk találhatóak meg. A grafikai szempontból szépen elkészített oldal tulajdonképpen egy vicclerakatnak tűnik.

A Friderikusz Online-ra kattintva az előbbinél sokkal komplexebb oldalon találjuk magunkat. Igaz, hogy meg lehet találni a hajdani Meglepő és mulatságos egyes adásainak bizonyos részleteit az archívumban, ám ez csak része a fridibirodalomnak, amit átlátható menüsor, világos tagolás jellemez. Az oldal a hírességet megpróbálja minél több szemszögből láttatni. A "Friderikusz segít" menüpontban sztárunk megmutatkozik karitatív oldaláról is: egy gyermekotthon lakóval barátkozik a kissé propaganda-ízű fotókon. A népes stábbal és szakértői gárdával készített oldal a szemnek egy kissé sivár – kevés színt használtak.


55 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap