Kelecsényi László Egy mozibolond mozijában

Miért éppen ez az öt film? Erre a kérdésre nincs logikus magyarázat. Amikor élve a megtisztelő felkéréssel, egy cetlire leírtam a címeket, szinte automatikusan ötlöttek föl kedvenceim. Lehet, hogy egy hónappal előbb vagy később másik ötöst szemelek ki - hálistennek az évszázad mozija bőséges választékot nyújt.

Capra meséje afféle karácsonyi film, évtizede láttam utoljára a Becsületből elégtelent, szenteste napján tűzte műsorára a televízió. Maradéktalan diadalt arat benne a jó, és önként, szégyenkezve leplezi le magát a gonosz. Lehetetlenség, mese ez, már akkor se lehetett egészen elhinni, amikor James Stewart eljátszotta az amerikai szenátusba mintegy véletlenül bekerülő naiv fiatalember szerepét. De olyan jó hinni az ilyesfajta mesékben. Ki tudja, talán egyszer mégis valóra válnak és megtörténnek.

Több évtized - és egy egész világ - választja el ezt az amerikai álmot attól a másik, tengerparti álomtól, melyet egy teljesen elfelejtett - a legújabb Filmlexikon által sem említett - bolgár rendező forgatott a hatvanas évek elején. A Napfény és árnyékot ugyanazon a héten mutatta be a MOKÉP, mint a Mici néni két életét. Boldogult kamaszkoromban egy délután néztem meg mindkettőt. A Művész moziból felháborodott ajtócsapkodással távoztak a csalódottak. Botrányos vetítés volt, a végére alig maradtunk páran: a legelszántabbak. Pedig rólunk szólt a történet. Két egymással és a szerelemmel ismerkedő tizenéves főszereplője egy nyári nap során a tengerparton beszélgetve, bolondozva éli át a reájuk váró felnőtt élet minden szépségét és rettenetét. Én a Balaton ritkán látott partja mellé képzeltem őket. És azonnal beleszerettem a női főszereplőbe.

Ma már nehezen értethető meg az újabb nemzedékekkel, hogy miért volt annyira kultikus személyiség Zbigniew Cybulski az ötvenes-hatvanas évek Lengyelországában. A hírnév hozzánk is átcsapott, s mi is majdnem olyan feltétlen rajongással szerettük ezt a sötét szemüveges, kissé már hízásnak induló színészt, mint hazája fiataljai. Amikor 1967 januárjában egy vonatbaleset következtében váratlanul meghalt, a döbbenet hirtelen bennünk is szoborrá merevítette szeretett alakját. Andrzej Wajda, a rendező és a jó barát, filmes emlékművet állított neki a halála utáni évben forgatott Minden eladóval. Zbyszek - így becézték hazájában őt - tragédiája beköltözött az én életembe is: róla írtam az első könyvemet több mint két évtizeddel ezelőtt.

Lehet-e a szocializmusban karriert csinálni, és ha igen, miért nem érdemes?! Mintha ezt a gondolatot járnák körül Joszeliani és Chytilová időben és földrajzi térben egymástól távol készült filmjei. Még Grúziában forgatta az azóta emigrációban dolgozó "csodabogár", a zenei és matematikai módon szerkesztett művek mestere az "énekes rigót", azaz pontos és teljes címén az Élt egyszer egy énekes rigót. Duplafenekű alkotás ez. Címszereplőjét, az életét szétszóró, csip-csup ügyekbe ölő operaházi dobost látszólag simán be lehetne sorolni a fölösleges emberek közé. Százfelé csapong, mindent megígér, s alig teljesít valamit. Ám mindenkihez szívélyesen odaforduló, minden irányba nyitott magatartása mögött felsejlík a nagy állami életgépezet tagadása, a dogmák helyett kis ügyekben értelmet kereső ember végzete.

Egy bő évtizeddel később Chytilová öregedő Don Juanja az ősziesen aranyló Prágában néz szembe élete hasonló drámájával. Az ő sikertelen csábítássorozatának tanúi lehetünk az Egy faun megkésett délutánjában. Fel- és letűnnek az ifjú lányok, csinosak, szexisek vagy bohókásak - mind jó harminccal ifjabbak a piperkőc széptevőnél. Az érett férfiú végképp magára marad, mert nem kell neki a kínálkozó munkahelyi szerelem - sem a felajánlkozó fiatal titkárnő, sem az egykorú főnökasszony. Ahogy a karrier se kell, hivatalában szöszmötöl, s üldögél az elintézendő akták fölött, csak nehogy magasabb beosztásba kerüljön.

A rendezőnő rejtett politikai üzenete ez a hatvannyolcat eltipró, a film készítése idején még javában országló elvtársaknak.

A "faun" elsősorban mégis lélektani esszé, bensőséges beleéléssel készített analízis: ez a fantasztikus prágai asszony, a sugárzóan okos Vera Chytilová bevilágít a férfilélek legtitkosabb, legsötétebb zugaiba.

A moziban is mindig sötét van, de az ilyen filmek, mint ez az öt is, egész életünkre világosságot teremthetnek bennünk.

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár fórum fórum mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap