| | | |
|  | | Trónok harca Ruprech Dániel
Gyakorlatilag egy korrekten megoldott, az eredetihez sok pluszt adó regényadaptáció, ami a könyv olvasása után is élvezhető. Ennek okát keressük a cselekmény, illetve a színészválasztás terén. Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb sorozatának tűnik, erős visszhanggal. SOROZAT>>> | | | | |
| | | |
| | | |
|  | | Takács Mária: Eltitkolt évek Boronyák Rita
Az Eltitkolt évek olyan, mint a kézfogásra nyújtott kéz, egyszerű és lefegyverző. Az alkotás csaknem hatvan évet fog át: tizenegy nő személyes történetén keresztül mutatja be a magyarországi leszbikusok jelenléthiányát, majd fokozatos láthatóvá válását. Takács Mária dokumentumfilmjét október 9-én a Művész moziban, a 4. Leszbikus Identitások Fesztiválján (LIFT) mutatták be.>>> | | | | |
| | | |
| | | |
|  | | A Zeitgeist (Korszellem) és az Addendum (Kiegészítés) című filmekről Deák-Sárosi László
Nemrégiben érkezett az íméles postafiókomba egy linkajánló. Mindennapos dolog, már megszoktam, mily módon osztályozzam a kéretlen felhívásokat. Egyetlen gombnyomással törlöm a viagrareklámokat, a pornóval, szépségplasztikával, hitelajánlattal, egymillió fontos nyereménnyel és kémszoftverrel kapcsolatos üzeneteket. Az ismeretlen feladótól és az „önmagamtól” érkezett ímélek sorsáról is villámgyorsan döntök; több figyelmet fordítok viszont az ismerősök leveleire, amelyekbe mindig beleképzelek valamilyen személyes szándékot, és legtöbbször nem alaptalanul.>>> | | | | |
| | | |
| | | |
|  | | Sós Ágnes: Őrült szerelem ez Csejk Miklós
Néhány korsó sör mellett egy római katolikus pap azt fejtegeti, hogy igazságtalanság, hogy a görög katolikus papok házasodhatnak, ők meg nem. Miért akkora nagy bűn a testi szerelem?
Ha végiggondoljuk a filmben elhangzottakat, és összerakjuk a mozaikkockákat, akkor bizony a cölibátus kőkemény kritikája bontakozik ki. >>> | | | | |
| | | |
| | | |
|  | | Bartók és Gaál – Gaál István: Gyökerek – Büki Mátyás
75 éves lenne Gaál István, a magyar újhullám és modernizmus egyik legnagyobb alakja. Amilyen jellemző volt művészetére, hogy a tájképet pusztán vizuális kifejezőeszközökkel, komplex lelki- sőt szociológiai tartalmakkal tudta feltölteni, olyan jellegzetes volt filmjei fantasztikus ritmusa, zenei megformáltsága. Életművét már főiskolás vizsgafilmjétől, a Pályamunkásoktól kezdődően meghatározta a zenei struktúrákhoz hasonlító építkezésmód, a klasszikus és modern zene, s különösen Bartók Béla iránti fokozott vonzódása. Egyedülálló formaérzéke, a téma iránti hűsége és rendkívüli műgondja következtében háromrészes Bartók-dokumentumfilmje, a Gyökerek az életmű egyik legszemélyesebb, kiemelkedő szerzői alkotásává vált. >>> | | | | |
| | | |