|
Deák-Sárosi László
Roger Vadim: És Isten megteremté a nőt
Juliette csak létezik és szép, ahogyan Isten megteremtette őt. Ebben az értelemben találó a cím, még ha kissé fellengzősen hangzik is egyeseknek. A lány erotikus vonzalma a lehető legtermészetesebb gesztusok, viselkedés által valósul meg. Hogy mégis megbotránkoztak a filmen, az a kor társadalmának kritikája. Azé a koré, amelyikben forgatták, amelyiket ábrázol és azé is, amelyikben bemutatták a mozikban. Roger Vadim harminckét évvel később az Egyesült Államokban újraforgatta a filmet, de az újabb változat csak remake maradt. A remek viszont az 1956-os változat, amelyik most megjelent DVD-n.
És Isten megteremté a nőt
(Et Dieu... créa la femme)
francia-olasz, 95 perc, 1956
rendezte: Roger Vadim
írta: Roger Vadim, Raoul Lévy
fényképezte: Armand Thirard
vágó: Victoria Mercanton
zene: Paul Misraki
látvány: Jean André
szereplők: Brigitte Bardot, Curd Jürgens, Jean-Louis Trintignant, Christian Marquand
gyártó cég: Cocinor, Iéna Productions, Union Cinématographique Lyonnaise
DVD magyarországi forgalmazója: Caesar Film
DVD magyarországi bemutatója: 2009. január 10
„A St. Tropez-i árva lány mindenkit magába bolondít: a gazdag külföldit, a gátlásos fiút és a bátyját egyaránt. Egyikükhöz még férjhez is megy, de ez sem zavarja különösebben. Valóban ilyennek teremtette Isten a nőt?” Ilyen és hasonló tartalmi összefoglalókkal ajánlják az 1956-ban készült filmet, illetve a belőle készült DVD-t a nézők figyelmébe az internetes műsorújságok, blogok és áruházak. Ez a szöveg figyelemkeltő, és sokat ígér, de a szerzője hogy érthette félre ennyire ezt a remek filmet?
Nagyon örültem, hogy az És Isten megteremté a nőt megjelent DVD-n, mert ötvenhárom év távlatából már sokkal tisztább tekintettel nézhetjük meg a botrányok és sikerek zűrzavarában agyon-, illetve félremagyarázott filmet; és a tények, összefüggések számbavételének nyomatékával hívhatjuk fel a kedves fülszövegírók figyelmét, hogy mielőtt megfogalmaznák az ajánlójukat, tekintsék is meg a szóban forgó művet.
Juliette például nem bolondít magába senkit. A férfiak kerülgetik és ostromolják, de ő maga nem tesz semmi célzottan rájuk irányuló pluszgesztust azért, hogy magához vonzza, feltüzelje, behálózza őket. Juliette csak létezik és szép, ahogyan Isten megteremtette őt. Ebben az értelemben találó a cím, még ha kissé fellengzősen hangzik is egyeseknek. A lány erotikus vonzalma a lehető legtermészetesebb gesztusok, viselkedés által valósul meg. Hogy mégis megbotránkoztak a filmen, az a kor társadalmának kritikája. Azé a koré, amelyikben forgatták, amelyiket ábrázolja és azé is, amelyikben bemutatták a mozikban.
Juliette-nek udvarol Eric, a dúsgazdag, idősebb férfi. Kissé félénken, diszkréten kerülgeti, ajánlatokat is tesz neki, de el is bizonytalanodik a lány természetessége és rendkívüli szépsége láttán. Juliette meghallgatja ugyan az ajánlatait, de nem vakítja el a lehetőség, hogy például számára egyébként elérhetetlenül drága luxusautóban furikázzák. Vonzza a gazdagság, a csillogás, de ezért nem lenne a gazdag úriember férje vagy szeretője. Elveit szavakba is önti: „önnel ellentétben én nem tudnék hazudni.” Juliette ekkor már férjes asszony, aki hittel, szenvedéllyel, eltökéltséggel vállalta fel a házassági kötelékeket a fiatal, jóképű fiúval, Michellel.*%*
Juliette-nek volt már korábban kiszemelt párja, aki iránt vonzódott, csak Antoine, aki egyébként Michel bátyja, nem vette őt komolyan. Tetszett neki is a földi tündér, de egyelőre (?) csak játszani akart vele, és ígéretével ellentétben nem vitte őt magával a városba, ahol dolgozott. Az Isten teremtette Juliette volt a következetes, hiszen ő még várt is a fiatalemberre egy évig, de annak viszont csak egy kalandra kellett volna, és a városi, jobban fizető állás is fontosabb volt neki, mint a nő. De nem csak a nőnél volt fontosabb a karrier, hiszen Antoine dolgozhatott volna odahaza is, a családi vállalkozásként üzemeltetett hajójavítóban.
Az anyagi világ a férfiaknak a fontos, nem Juliette-nek. Ők, a lánnyal ellentétben, belemennek kompromisszumokba, még a családi cégük eladásába is, ha az kecsegtető, aránytalanul nagy jövedelmet biztosít nekik. Juliette Michelt sem maga szemelte ki magának. A kissé félénk fiú messziről csodálta őt, aztán csak akkor kérte meg a kezét, amikor Eric szinte rábeszélte őt erre, azon a címen, hogy mentse meg őt az árvaházba való visszakerüléstől. Juliette Michelt is szerette és szeretni akarta, csak a férfiak igyekeztek – végül némi sikerrel – elbizonytalanítani őt, hogy tovább ostromolhassák.
Juliette egyértelműen a férfiak és az anyagias társadalom áldozata. Eric, aki a pénzéért a szerelmen kívül bármit meg tudott venni, szándékosan zavarta össze Juliette és a férje családjának az életét. Kellett volna neki a nő, de legalább annyira a Tardieu család telke is, hogy gazdasági vállalkozásait szállodaépítéssel gyarapítsa. Elültette Michel fejében a bogarat, hogy az elvegye feleségül Juliette-et, majd részvényekért, jóval áron felül megvásárolta a család üzemét/telkét, arra számítva, hogy Antoine visszatér a városból a pénzszagra, és miután a két férfi összekap a lányon, ő, a harmadik kerül ki győztesen. A terve részben sikerült is, csak épp a nő nem lehetett az övé.
Lássuk, milyen is Juliette, az Isten teremtette nő. Karakterének kitalálása és jellemének ábrázolása a film kulcsa. Az őt alakító színésznő Brigitte Bardot, kora női szexszimbóluma. Sophie Marceau és Catherine Deneuve előtt róla mintázták meg a Franciaországot jelképező női ikont. Brigitte Bardot külföldön is annyira népszerű volt, hogy több helyen, így Rio de Janeiróban is szobrot állítottak neki. A hírnévre rászolgált nem csupán a nőiességét több-kevesebb szabadossággal csillogtató filmjei alapján, hanem a zajos magánéletével is. A filmjei közül akadt, amelyikre rá lehet fogni, hogy benne a kamera öncélúan rajtafeledkezik a vonzó nőiségén, de a magánéletét a bulvársajtó értelmezte rosszmájúan.
Brigitte Bardot a film készítésének idején a rendező-forgatókönyvíró Roger Vadim felesége volt, és forgatás közben beleszeretett a filmbéli férjébe, Jean-Louis Trintignant-ba; ezenkívül többször elvált és cserélt partnert, mégis Vadim később visszaemlékezéseiben nem úgy írt róla, mint aki mindenkit egyszerre démonian csábító nő lett volna. Épp ellenkezőleg, Vadim szerint Brigitte Bardot az igazi szerelmet kereste, és mindegyik kapcsolatába úgy fogott bele, hogy az lesz az igazi, az örök.
Volt tehát ok, de inkább ürügy, ami alapján félreértelmezzék a filmet. Még részben a színésznő is rászolgált a szerepeinek és az életének az összemosására ilyen nyilatkozataival: „Én azonosnak érzem magam az És Isten megteremté a nőt Juliette-jével.” Juliette-tel azonosult, azonosulhatott is, de nem az összes szerepével. Maradjunk tehát ennél a filmnél és Juliette karakterénél. Roger Vadim pedig forgatókönyvíró társával együtt nagyon pontosan kitalálta filmje főszereplőjének imázsát, jellemét, vagyis mindent, amit kellett.
Juliette nem olyan szexuális ikon, mint a korábbiak, akiket az amerikai filmekből ismerünk, akik öntudatos csábító magatartással, magakellető harisnyalehúzással bolondítják magukba a férfiakat. Szóval Juliette, és Brigitte Bardot mint színésznő, nem az olyan érett vamp, mint mondjuk Marlene Dietrich. Vékony, szinte fiús, törékeny és jóhiszeműen ártatlan. Juliette a szerepe szerint csak tizennyolc éves, és huszonegy éves koráig nem is számított nagykorúnak. Fontos szempont, hogy árvaházban nőtt fel, még épp nevelőszülőknél él, tehát mentes a társadalmi kötöttségektől és elvárásoktól. Pontosabban mondva, vannak irányában elvárások, de azokat ő nem érzi magára nézvést kötelezőnek, mert a nevelőszülei és a kisváros lakói nem tudják őt érzelmileg zsarolni, irányítani, és ez roppant módon bosszantja őket.
Még ha értelmesek és logikusak is lennének az iránta támasztott elvárások. Viselkedését botrányosnak tartják, de lássuk, mit találtak felháborítónak a szerelemre már hasztalanul áhítozó idősebb nők. Juliette nevelőanyja nem tudja elfogadni, hogy a lánya táncolni jár esténként. Miért, már táncolni is erkölcstelen? Már ötvenhárom éve sem volt az. Juliette meztelenül vagy félmeztelenül napozott otthon, a száradó ruhák mögött. Ebben is ő a „hibás”? Nem inkább a férfiak, akik utána leskelődnek, mint például a tolókocsis, vén trotty nevelőapja? Juliette legnagyobb bűne az volt – a nevelőanyja szerint –, hogy a könyvesboltban, ahol dolgozott, cipő nélkül fogadta a vásárlókat. Ezt lehet ugyan kellő túlzással kihívó magatartásként feltüntetni, de ez is inkább a hozzá viszonyulókat jellemzi, nem pedig azt a gyerekes lányt, akinek a természetességhez tartozik hozzá a fölösleges ruhadarabok mellőzése. Isten nem ruhástól teremtett minket, mondhatná a károgóknak.*%*Vadim viszonylag kevés epizóddal jellemzi női főszereplőjét, de nagyon plasztikusan. Nézzünk egyet. Juliette a szokásos módon, cipő nélkül olvasott a könyvesboltban, ahová beállított az árvaházból küldött, utána kémkedő, elsárkányosodott asszonyság. Juliette szinte észre se veszi őt, gépiesen kiszolgálja, és még a nő háborodik fel, hogy tíz frankkal többet adott vissza neki. Nyomban ezután bejön az ajtón egy kislány, akit Juliette már észrevesz, sőt még fel is emeli őt, hogy az a kívánságának megfelelően maga emelhesse le a polcról azt az újságot, amelyet meg akart vásárolni. Juliette még meg is öleli, meg is puszilja a lányt.
Juliette tehát nem démoni, de még csak nem is lázadó. Ösztönösen megérzi az intrikákat, és azokat a lehető legtermészetesebb módszerrel lesöpri magáról, mint egy tollpihét. Azokban a szituációkban, amelyekben nem az eltorzult kulturális hatásokra kell reagálnia, hanem természetes emberi és női mivoltát kell megélnie, nagyon is adekvátan viselkedik. Kellene neki Antoine, akivel szenvedélyesen táncol és csókolózik, de ő a fiúval ellentétben nem egy egyéjszakás kalandot szeretne, hanem hosszú távú kapcsolatot. Antoine-ból kiábrándulva feleségül megy a vele egykorú Michelhez, de szintén a szerelem ideáljával. Hozzámehetett volna az idősebb, milliomos úrhoz is. Aztán Juliette elcsábul ugyan, és odaadja magát a férjén kívül másnak is, de csak egyvalakinek. Ez a férfi is korábbi szerelme, Antoine, akit Eric Carradine ügyeskedése csalt haza Saint Tropez-be. Nem ő csábítja el a férfit, de különösen nem szántszándékkal. A sors hozza így. A férjének be kell mennie a városba, ő pedig elköt egy motorhibás motorcsónakot, hogy tegyen egy kört az öbölben. Antoine-nak utána kell mennie, mert tudja, hogy a sérült motor ki fog gyulladni. A vízből kikecmeregve, kábultan aztán egymásba gerjednek. Kijön belőlük az Isten teremtette alaptermészetük és egymás iránti vonzalmuk, amelyet a számító, anyagias világ kuszált össze a fejük felett.
Időben és térben minél távolabbról tekintünk erre a filmre, annál pontosabbnak és igazabbnak tűnik. A társadalmi tulajdonviszonyok felborítják a bennünk lévő, Isten teremtette értékrendet. Ami természetes, az válik természetellenessé és botrányossá. Azért is időtálló a film, mert nagyon jól elvonatkoztatható attól a helytől és időtől, amelyben készült, és könnyen átkonvertálható más térbe és időbe. Ugyanilyen alapon ma, 2009-ben, Magyarországon is beleszólhat és bele is szól sokaknak az érzelmi életébe a tulajdonviszonyok elvtelen hajszolása. A film cselekményvilága kapcsolódik ugyan a konkrétumokhoz (1956, Saint Tropez), de nagyon sok tény és mozzanat az ikonikus karakterisztikumából szimbolikussá válik. Csak egy példát emelnék ki, de még számosat lehetne.
A film cselekménye a tengerparton játszódik. A víz, a tenger eleve a nőiség szimbóluma. Az egyik kulcsjelenet épp a tengeren, illetve a tenger és a föld határmezsgyéjén zajlik. Antoine kimenti az égő csónakból Juliette-et. Az égő csónak a tágas vízen a tüzes, de akadályoztatott szerelem szimbóluma. Füst Milán is egy hajótűz allegóriával írta le a hajóskapitánya szerelmét a Feleségem története című regényében. A férfi és a nő kimerülten kikecmereg a partra, és kis közjáték után félig kábultan, félig tudatosan átadják magukat természetes vágyaiknak és egymásnak. Az összegerjedés helyszíne a hullámok által simogatott fövenyes part. A félig ájult férfinak egészen a fejéig jutnak el a hullámok. A határon fekszik, ahol még eléri őt a nőiség, aztán maga a nő is, aki a meztelen lábával simogatja meg az arcát. Szerintem ez a pár másodperc a film legerotikusabb jelenete.
Nyilván szintén érzéki a film végén a mambótánc is, amelyet egyesek az egész filmtörténet legerotikusabb képsoraként tartanak számon. Ezért a jelenetért érte a legtöbb támadás a filmet. Juliette itt elengedi magát, és olyan impulzívan dobálja a testrészeit a zenére, hogy valóban nem csoda, hogy az ilyen film vetítése után a kocsmákban tömegverekedés tört ki a feltüzelt hímek között. Ez a mozi és a nézői viszonyának a valósága, de nem több. A jelenetre rá lehet ugyan fogni, hogy hatásvadász céllal készült, azonban a filmben megvan a helye, az értelme, ami indokolttá teszi ezt a heves női megnyilatkozást.
Juliette betegen, megalázottan vánszorog le a parti kocsmába, hogy kissé eltávolodjon a körülötte és érte marakodó férfiaktól. De nemcsak a férfiaktól, hanem a nőktől is, akik a legnagyobb intrikusok, akik a leginkább beleszólnak és bele akarnak szólni az ő életébe. A nők, akik irigyek rá, mert nem lehetnek a helyében. Ez a botrány lényege. Ők hergelnek mindenkit nyíltan vagy alattomban. A nevelőanya vissza akarja küldeni Juliette-et az árvaházba; az árvaház megbízottja, ha nem talál, akkor is bizonyítékot gyűjtene ellene; és a fivérek anyja is megmondja a fiainak, hogyan kellene megszabadulniuk a család cédájától.
Juliette tehát beszédeleg a parti mulatóba, ahol búfelejtés céljából inni kezd. Közben hallja meg, hogy a pincében gyakorol egy zenekar, és letántorog hozzájuk. Eleinte csak támaszkodik a pultban, és hallgatja a zenét, ami azonban magával ragadja. Nem közönségnek táncol tehát, nem kelleti magát egyik férfinak sem, hiszen a helyiségben eleinte nincs senki más a gyakoroló zenekar tagjain kívül. Egyszerűen kitáncolja magából a nőisége energiáit, illetve az őt ért agressziók hatásait. Közben megjelenik a három férfiú: Eric, Michel, Antoine, akikre rá se hederít. Táncol, de csak magának.
Az utolsó jeleneteket nem részletezem, hogy hagyjak minél több izgalmat annak, aki még nem látta a filmet, de azzal semmit sem rontok el, ha elmondom, hogy végül azé a férfié lesz/marad Juliette, aki őt igazán szereti. A másik kettő felismeri, hogy nem csupán nem érdemelték meg a nőt, hanem nem is voltak elég bátrak, hogy megkaphassák őt.
Roger Vadim harminckét évvel később az Egyesült Államokban újraforgatta a filmet, de az újabb változat csak remake maradt. A remek viszont az 1956-os változat, amelyik most megjelent DVD-n. A lemez ugyan nem bővelkedik extrákban, a filmen kívül csak előzetes és képgaléria található rajta, de még így is megéri megvenni és megnézni a mindenkori húszévesekkel. De nem csak velük.
|