ÖN ITT VAN: FILMEK / MOZI

Huszonkét éven át készült Az ember tragédiája nagyszabású animációs feldolgozása. Madách remekművének adaptációja nemcsak egy emberöltőt emésztett fel a konok és kitartó alkotók, elsősorban a rendező Jankovics Marcell életéből, de – rendszerváltástól rendszerváltásig – akaratlanul hű lenyomata a hosszú magyar politikai átmenetnek is.˙ANIMÁCIÓ>>>

„A magyar filmek legtöbbször inkább viccesek, mint izgalmasak, de ez a film izgalmas is meg vicces is, ez a legjobb benne. Nekem nagyon tetszett. Biztos a legtöbb néző is így lesz vele, de én kifejezetten megértem, miért tették rá a „12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott” jelzést. Ez a film, ha pontoznánk, a tízes skálán megérdemelné egy 7.8-as szavazatot!” Az új magyar ifjúsági filmet a célközönség két tagja mutatja be és értékeli is egyben. MOZI
>>>

A világ csak hangulat? – ennek eldöntését az Árulás című regény mozifilmes adaptációja nem segíti, mert mellette és ellene is használható. Abban a kérdésben azonban, hogy a mikrorealista kémregények filmre vitele a legnehezebb dramaturgiai feladatok egyike, perdöntő lehet. MOZI>>>

Megesik néha, hogy a film túllép a művészet hatókörén és átalakul heves lefolyású betegséggé. A depresszióról, az életuntság és a kilátástalanság elegyítéséből keletkezett léleksorvasztó betegségről van szó, ami éppen úgy a végtelen ürességből bukkan elő, és fenyeget bennünket megsemmisüléssel, ahogy a kozmosz mélyéből előpenderedő és a Földet megcélozó kisbolygó. MOZI
>>>

Egy feszült, izgalmas, hangsúlyos thriller-elemekkel operáló, csavaros kémtörténetre emlékeztet: úgy zsánerfilm, hogy közben a krimi eszközeiről sem mond le. Akasztják benne a hóhért: a vizsgáztatót is vizsgáztatják. Üde színfolt a hazai filmes palettán. MOZI>>>

Meglepő, ha egy hollywoodi film olyan karakterről szól, amelyik alig kapcsolódik a a környezetéhez. Főhősünk egy baseballcsapat vezetője, minden adott lenne, hogy ezer szállal kötődjön a külvilághoz, ám őt csak egy fantasztikus terv megvalósítása fűti. A fanatikusok a filmtörténeti kánon szerint általában tébolyodottak, félelmetesek. Brad Pitt Billy Beane-je nem ilyen. Szelíd és nyugodt. Ám a higgadt külső mögött (már Pitt testi adottságai miatt is) egy fenevad érezhető. A színész elismerésre méltóan játssza ezt a belső izzású karaktert. MOZI>>>

Első ránézésre mintha abban állna a Sherlock Holmes-mítosz modernizálása, hogy a logika és a pszichológia klasszikus bajnokát James Bonddal mossa össze a rendező. Mintha egy 007-es epizód lenne a Sherlock Holmes 2 – Árnyjáték. A világ elpusztítására törő nagyon gonosz embert kell Holmesnak kiiktatnia. Nincsenek agyafúrt nyomozások, csak a fizikailag lehetetlennek tűnő küldetések teljesítése. Ugyanakkor Guy Ritchie Sherlock Holmesa a legkevésbé sem szuperhős-apológia, sőt: egy újabb himnusz az emberért. A csak emberért. Nem kis teljesítmény úgy dicsérni valamit, hogy felületesen akár annak az ellenkezője is lehetne a magasztalás tárgya. És még értelme, funkciója is van ennek a játéknak. MOZI>>>

Amikor egy európai nem tömegfilmről kell azt mondani, hogy virtuózan használja az artfilmes sablonokat, azzal két probléma van: egyrészt, hogy lehet az artfilmnek sablonja, másrészt mit is gondoljunk arról a filmről, amely ezekkel él, ezeket alkalmazza? Ugyanakkor viszont miért ne lehetne a művészfilmes közönségnek is igénye a kikapcsolódásra, a csak szórakozásra? Hollywoodi „sémafilmen” nevetgélni snassz – mégis más a szívünknek kedves paneleken szórakozni. És közben erősödik a kötöttségünk a modellhez. Szeretgetjük, dajkálgatjuk. Formavilágnak becézgetjük a sémákat. Szusszanjuk egy kicsit a következő filmes revolúcióig! Efféle semmilyen film A guardista, de rém vicces. MOZI>>>

Előfordul, hogy bizonyos filmek egy adott helyzetben jobbnak tűnnek, mint amilyenek. Ekkor mondjuk, hogy fontosak. Ilyen Az adósság című moralizáló, csendes thriller is. Nem bonyolult a krimiséma, éppen csak hogy nem idegesítő a szerelmi háromszög – de van-e ma aktuálisabb téma Magyarországon, mint hogy az ember meddig mehet el az önfeladásban, milyen mértékben adhatja át magát a gyávaságnak? Még jobb, ha ezt egy plázafilmben járják körül. Hátha így több emberhez jut el a probléma. Kérdés, hogy a műfaji elemek engedik-e érvényesülni a morális kérdéseket. Az adósság ebből a szempontból rendben van. MOZI, ESSZÉ>>>

A ’Minden, mit szerettem’ egy punkegyüttes neve, amelyet a tengermelléki gimnázium diákjai alapítanak a filmben a 80-as évek legelején. Milyen nagy hatalom összpontosulhat egy középiskolás banda tagjainak kezében: az együttes egyszerre válik a felnőttek világával való szembeszegülés eszközévé és a filmbéli kisváros közösségének rendkívüli állapot utáni összekovácsolójává, ilyenként tehát arra is képes, hogy eltüntesse a felnőttek és a gyerekek közötti nemzedéki ellentéteket. MOZI>>>

Először is: sztárparádé. Tóbiás Szidi, Mokos Attila, Nádasdi Péter, és még egy aprócska szerepben is: Cserhalmi György. De soroljuk ide Peter Lipovskýt, a Tóbiás Szidi-sanzonok szövegíróját, akinek ugyan ez az első forgatókönyve, de dalaival az elmúlt tíz évben már csaknem egy kerek világot varázsolt Tóbiás Szidi érdes hangja köré. A négy lemez hangulata csendes, elmélázó, de cseppet sem lenyugodott, hanem izzó, már-már túlfűtött. Nem csalódnak, akik abban bíznak, hogy ezt viszi át a művészpár a mozivászonra Peter Bebjak rendezővel. FILM – FILMHÉT>>>

Nem vág földhöz, amit látunk. Vagy inkább nem örülünk neki. Elmarad a sodró történet, kényszerderűs életképekre esik szét, amelyek köhögnek, krákognak, és olykor lemegy a vérnyomásuk. De épp így lesz az egész mélyen elgondolkodtató és szemléletében eredeti. Öregesen az öregségről. Az öregségről, amelyet lehet viccesen, könnyedén, kedvesen láttatni, mégsem tűnik igazán vonzó perspektívának. MOZI>>>

Mostani munkájában dramaturgiájának egyszerűsége, a krimiszál elnagyoltsága arra vall, hogy nem a műfaj izgalmait kereste történetében. A filmből mintha hiányozna az igazság megismerésének tétjéből származó feszültség. Túl egyértelműnek tűnik a bűntény, a tettesek kiléte, a megoldás sem vezet sehova, és bár gazdagítja a dramaturgiát egy fordulat, az összképet egyáltalán nem változtatja meg. MOZI>>>

Tarr Béla interjúiban hangsúlyozta, hogy ez az utolsó filmje. A rendező képeit és szavait sokan és sokféleképpen értelmezik – mi azt néztük meg, honnan hova tartott a filmkészítő a munkáiban, van-e és miben fogható meg az az összekötő ív, amit a A torinói ló végleg lezárna. Tarr a Családi tűzfészek, Szabadgyalog, Panelkapcsolat sorozat után meglehetősen zavarba ejtette a közönséget és a kritikusokat az Őszi almanachhal 1984-ben. A torinói ló keletkezéstörténete ide nyúlik vissza. GONDOLATOK EGY FILMRŐL>>>

Az Almási Réka első nagyjátékfilmjének címében szereplő kifejezést úgy lehetne leírni, hogy akiket egész héten látsz a munkahelyeden, azoktól a hétvégén sem szabadulsz. Össze vagytok zárva egy erre kitalált helyen, elégtétel csupán annyi, hogy azt, akivel eddig az irodában szorongtál, a paintballfegyvereddel végre fejbe lőheted, vagy letaszíthatod a bungee jumping állványról, esetleg finoman kilökheted a raftinghajóból – hogy az angol kifejezések sorát mi is tovább szaporítsuk. MOZI>>>

Wody Allen témái nem változnak, csak más és más helyszíneken bukkannak fel filmről filmre. Szerelem és elválás, férfi és nő, családdal vagy éppen nélküle – örök és soha eléggé meg nem vitatható kérdéskörök. Új filmjében a mester folytatja a megkezdett utakat – ezúttal talán élvezhetőbben, mint az utóbbi évek feledhető alkotásaiban. Zsigmond Vilmos a felvevőgép mögött. MOZI>>>

Atom Egoyan egy közepesen érdekes francia film remake-jét készítette el. A férfi főszereplő, Liam Neeson felesége, a forgatás alatt végzetes fejsérülést szenvedett és meghalt. Neeson mégsem hagyta ott a rendezőt, sőt, szíve ügyének érezte, hogy elkészüljön a film, amely három tabu döntögetését tűzte ki célul. A végeredményt tekintve: érdemes volt az embert próbáló lelki küzdelem. MOZI>>>

Spanyol filmhét kezdődik, amelyen vetítésre kerül az elmúlt évek egyik legjelentősebb zombie-filmje, a [Rec]². Igen, kulturális misszió (budapesti Cervantes Intézet) és a buta ölős mozi (repdeső húscafatok, vér, agresszió) egy eseményen. Sajátos ez a fajta kulturális identitáskeresés, gondolhatjuk, még a forróvérű spanyoloktól is. Persze csak részben erről van szó. A másik, talán sokkal kézenfekvőbb magyarázat, hogy a [Rec]² nem csak ostoba horrorfilm. Bár azt nem írhatom, hogy nem elsősorban az... SPANYOL FILMHÉT>>>

Molnár egyszerre szeretné továbbépíteni a Karafiáth-mitológiát, és megrajzolni a romkocsmázó bölcsész-fiatalság, illetve a belvárosi létállapot portréját is. Ezen túl az élet nagy kérdéseiről, az örök körforgásról is gondolkodik, és mindezt groteszk, szürreálba hajló képekkel. A felvillantott eseményeken keresztül egy színes hangulati tablónak kellene kirajzolódnia a szemünk előtt. MOZI>>>

A független film – jó esetben – átélt pillanatokat, hétköznapi problémákat, ismerős vagy ismerősnek tűnő helyzeteket és figurákat hoz a vászonra. Így van ezzel Dean Peterson (sz. 1985, Minneapolis), a londoni Raindance fesztiválon debütáló elsőfilmes rendező is. Semmi világmegváltás, semmi túllihegett akarnokság, semmi öncélú technikai hókuszpókusz vagy öngerjesztő magamutogatás. TITANIC AZ ÖRÖKMOZGÓBAN>>>

Wolfgang Amadeus Mozart összehozza a nemzeteket és a generációkat: the true European spirit, a közös szívdobbanás, a művészet hatalma, a sokak által átélhető közös élmény. A 18. századi osztrák szerző eredetileg olasz nyelvű zeneművéből egy dán rendező angol, svéd (valamint orosz és amerikai) operaénekes-színészek közreműködésével, magyar operatőrrel a mai Budapesten angol szlengben éneklő látványos Dogma-akciófilmet készített. Ez a Juan. TITANIC >>>

A Womb tulajdonképpen Fliegauf első egységes narratívájú filmje. Sokkal konvencionálisabb nyelvet beszél, mint korábbi alkotásai, de Szatmári Péter beállításai magukon hordozzák a jellegzetesen fliegaufi hangulatot. A beállítások (többnyire álló vagy lassan mozgó képek), a cselekmény egyszerűsége, a visszafogott elbeszélés mind hőseikre irányítja a figyelmet. Többnyire profi színészek dolgoztak a filmben, játékuk mégsem engedi a közvetlen azonosulást. MOZI>>>

Sir Anthony Hopkins már számos esetben bizonyította, hogy nem létezik számára eljátszhatatlan szerep. Lucas atya megformálása sem kivétel a tétel alól. Hogy didaktikus vatikáni reklámfilmmel, démonhívő, destruktív horrorral, egy jól megeffektezett, mély emberi drámával, netán a témáról pro és kontra gondolkodó hatásvadász alkotással állunk-e szemben, döntse el mindenki a maga ízlése és világnézete szerint. Hannibal Lecter hozza a tőle elvártat. MOZI>>>

A mai román filmművészet egy újabb remeke, amely tavaly Ezüst Medvét nyert Berlinben. A címe szó szerinti fordításban: Ha fütyülni akarok, fütyülök. Nem tudni, miért lett más a cím. Talán hosszú az eredeti, érdektelen, nem lehet vele eladni egy kelet-európai filmet. Pedig ez a feszült, társadalomlélektani túszdráma éppen arról szól, hogy hőse nem fütyül semmire, komolyan próbálja venni az életét közeledő szabadulása után. Ugyanúgy, ahogy az új, szabad román film a halálba zárt életet. MOZI >>>

A dalai láma hiába Nobel-békedíjas, a világ meghatározó államainak és szervezeteinek szimpátiáján kívül más segítségben nem reménykedhet. Kína gazdasági ereje, piaca fontosabb, mint egy kicsi, ám nagy múltú, szellemi és erkölcsi erényeket felmutató ország függetlenségi, de legalábbis autonómiatörekvései. A dalai láma középutas politikája, mely azzal is beérné, ha Tibet kulturális, vallási és nyelvi függetlenséget kapna, az erőszakgyakorláshoz szokott világpolitikai küzdőtér számára értelmezhetetlen. DOKUMENTUMFILM A MOZIBAN>>>

A történet középpontjában az ápolónő „nyomozása” áll, ami idővel már nem is a gyerekkori barátnő, hanem inkább saját maga, vagy egy régebbi, az idők során megszépült korszak, egy letűnt gyermekkor keresése. Kocsis „hősnői” rengeteg feszültséget cipelnek, de ezt keményen magukba zárják, és egyben igazi túlélők is. Történjen bármi, ők azt csendben viselik, már csak azért is, mert – úgy tűnik – nem képesek mást tenni még akkor sem, ha ez a hallgatás belül teljesen felemészti őket. MOZI>>>

A Rewers (Az érem másik oldala) a lengyel és a kelet-közép-európai film egyik legérzékenyebben ábrázolt problémáját érinti: egyén és történelem, a személyiség és a személyiséget megsemmisíteni törekvő külső erők harca egyebek mellett abban a filmben is megjelenik, amelynek címét a szerkesztők a Visegrádi országok alkotóinak munkáit bemutató sorozat élére emelték – az Egymásra nézve cím egyszerre jeleníti meg a Visegrádi négyek közös múltját és a múlt ábrázolásának sajátos eljárásait. ÖRÖKMOZGÓ >>>

Bár a film reklámjában szívesen hivatkoznak Tarr Béla tragikus sorsú producerére, Humbert Balsamra, akinek öngyilkossága ihlette a filmet, de szerencsére ez a produkció sokkal több bulvárvájkálódásnál. Mondhatjuk: az epikus háttér csak apropó vagy marketingfogás. A film a férfi és a női gondolkodás közötti különbségről szól. Az első részben a férfi azért küzd, hogy álmait megvalósíthassa. A teremtés vágya dolgozik benne. A film másik fele pedig azt illusztrálja, hogy ezt mennyire képtelen megérteni a nő. MOZI>>>

Danny Boyle rendezett már romantikus komédiát, társadalomkritikus drámát, thrillerparódiát, zombifilmet, kalandfilmet, sci-fit, sőt még bollywoodi melodrámát is. A megdöbbentő az, hogy képtelen hibázni. Sikerének titka abban rejlik, hogy a műfajokat nem korlátként, hanem keretként használja – és ha szükséges, a kereteket ki is fordítja önmagukból. MOZI>>>

Tanácstalanok a kritikusok. Mit kezdjünk ezzel a filmmel? Sorjáznak az ítészi üresjáratok, hogy milyen profi munka, mennyire ott vannak a színészek, néhány egymástól átvett információ a sosem látott előképről (A félszemű seriff, 1969, r: Henry Hathaway, főszerepben John Wayne) és a nem olvasott irodalmi alapanyaghoz (Charles Portis: True Grit, 1968) való hűségről. Ennyi. Mintha kerülgetnénk valamit. Szerintem mondjuk ki: a Coen fivérek ezúttal elmehetnek a fenébe. MOZI>>>

Mit tud egy olyan anya továbbadni, aki semmit sem kapott? A látottak alapján csak a teljes kétségbeesést és a ragaszkodást ahhoz, amit egyáltalán magáénak tudhat. Az ő helyzetében ez az utódait jelenti. Ezért is hangoztatja folyton, ha a gyerekeit elveszik tőle, akkor öngyilkos lesz. Minden probléma azt hívja elő benne, hogy el kell dobnia magától az életet.Nem érti, hogy kamaszodó lánya miért akar elköltözni otthonról, akár intézetbe is. Lulu is csak nehezen tud bármit megfogalmazni. DOKUMENTUMFILM MOZIBAN>>>

A cselekmény korrektül elmondható néhány mondatban, ami korrektül lefedne egy átlagos filmet. De mint mondani szokás, a lényeg a részletekben rejtezik. Ceylannál nem egyszerűen a részletekben, hanem az egész mű megvalósításában, különleges „hogyanjában”. (...) Filmjében nincsenek hősök, csak antihősök, akik (döntéseikben is) többszörösen determináltak. A legjobban teszik, ha nem látnak, nem hallanak és nem beszélnek. MOZI>>>

Február 24. és március 3. között rendezik meg az 1. Frankofón Filmnapokat az Urániában, az Örökmozgóban, valamint a Francia Intézetben. Nae Caranfil 2007-es, némafilmes időket idéző vígjátéka a Nagy klasszikusok programba került a rendezvényen. A film 1912-be röpít vissza minket, amikor is a mozizás még csak vásári komédiának számított, s az igazán jelentős színészek le is nézték rendesen. De egy fiatalember lelkesedésének köszönhetően mégis elkészül egy román film az ország 1877-es függetlenségi harcáról a Török Birodalom ellen. FRANKOFÓN FILMNAPOK >>>

Berlusconi médiabirodalma. Mi a siker titka? Mosoly, női keblek, színek, fények, taps(gép), távirányítható vulkánkitörés meg televíziók kellenek hozzá. A moziba beülve az embernek eszébe juthat Giovanni Rodari Beleestem a tévébe című 1976-os meseregénye. Divatja volt nálunk a hetvenes években, amikor több volt a műsorszünet, mint az adás. Ki gondolta volna akkor, hogy aki tévémocsokba hullik, nehezen vagy sehogyan sem kecmereg ki a légypapírról, legyen bár néző vagy műsorgyártó… DOKUMENTUMFILM MOZIBAN
>>>

A táncfilm egyik véglete az eszmeiséget, az ideát elvontan közvetítő mozi, a másik a test esendőségét és az akaraterőt bemutató alkotás. A Fekete hattyú ez utóbbira vállalkozik. A hattyúk tava mindig is túlmutatott a Csipkerózsika-mítoszon. Miért kell egy lánynak egyszerre a fehér és a fekete hattyú tulajdonságával rendelkeznie az udvarláskor? Nem elég, ha később merül el a vágyak birodalmában? A válasz: nem, és ez nem modern narratíva. Sőt, a történet mindig is a felnőtté válás kegyetlen mozzanatáról szólt. Arról, hogy meghal a bennünk élő gyermek. MOZI>>>

Aki ismeri és szereti Stephen Frears filmjeit, most sem éri csalódás. A forrás egy Hardy-regény ihlette képregény a Guardianból. Kellemes mozaiktörténet az angol városiak vidéki életéről, pompás közegábrázolással, a színészek számára örömjátékot eredményező figurákkal, sok derűvel, a felszínről a mélybe pillantó, könnyed reflexiókkal. Amit látunk, közel áll a mi világunkhoz, és brit viszonylatban olcsón kerülhetett vászonra. Kérdés, mi az akadálya, hogy hasonlóan ízléses, sikerre számítható magyar filmek készüljenek? MOZI >>>

Bier, aki mindig is szívesen időzött el a humanoid létezés alapkérdéseinél, s élvezettel kotorászott az emberi kapcsolatok bonyolult rendszerében, megint lelki fröccsel kínálja nézőjét. Vajon mi történik, ha valaki megpróbál a krisztusi tanítások szerint élni, ha kővel dobálják, kenyérrel „vág vissza”, ha pofon ütik, szelíden odatartja a másik arcát is? A rendező Arany Glóbuszt nyert és a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában Oscarért versengő munkája szó szerint leképezi a szituációt. Aztán továbbgondolja, eljátszik vele, és mint a hógolyót, hozzánk vágja. Lássuk, ki mit kezd vele! MOZI>>>

New York, a világváros és a róla készített film szintén mindent elkábítanak, de ettől ez a mozi nem nevezhető megbízhatatlannak. Aki hisz az ilyen (mozgóképes) fantáziában a valósággal szemben, annak kellemes szórakozás ez a szkeccsfilm: olyan, mint egy könnyű, ártalmatlan narkotikum. Aki viszont felfogja az egyes epizódok felszín alá hatolása következtében érzékelhető drámaiságot, annak az elmaradt találkozások felismerésének élménye jelenthet valamit. „New York, I Love You”, a nézők szeretni fognak. A látók is. MOZI>>>

Az eddig rövidfilmekkel jelentkező Adrian Sitaru első nagyjátékfilmjében valami különlegessel akart előállni. Eldöntötte, hogy a szubjektív kamerázást az első kockától az utolsóig végig fogja vinni. Ilyenformán bármit és bárkit csak valakinek a szemszögéből láthatunk. És, ha azt a valakit nem látja senki (és erre van példa), akkor csak az illető nyomasztó szemszögének eredménye van a vásznon szorongatóan. MOZI>>>

Ahogy azt Ozpetek-rajongóként már megszoktuk, a homoszexualitás ebben a filmben is csupán apropó a társadalmi előítéletekről való gondolkozáshoz. A kultuszfilmrendező makacsul szegezi nekünk a kérdést újra és újra: képesek vagyunk-e szembenézni önmagunkkal, vállaljuk-e a hibáinkat, együtt tudunk-e élni velük? Képesek vagyunk-e kinevetni önmagunkat, hiszen végül is meglehetősen mulatságosak vagyunk mindannyian. MOZI>>>

A világ lehet fehér, sárga vagy fekete – az igazi emberi (apai) fájdalom mindenhol egyforma. Művészi érzékenység, empátia és alázat kell ennek mozgóképes átadásához. Mindezek megvannak a csádi születésű, de európai filmműveltségű rendezőben. Filmjét látva leginkább az olasz neorealizmus kisemmizett kisemberhősei juthatnak eszünkbe, a biciklitolvajjá lett munkásember, a koldulásra kényszerült nyugdíjas tisztviselő és mások. MOZIBAN
>>>

Tizenkét Oscar-jelölés, ráadásul a „nagy” kategóriákban is igazi esélyesként. Golden Globe Colin Firthnek. Hirtelen támadt lelkesedés, felhajtás a film körül. Ez egy kicsit elbizonytalanított a mozidarab értékét illetően. Rossz előítélet volt. Magával ragadó a hangulatteremtés (még ha néha artgiccsbe is hajlik), a színészek kiválóak, a film izgalmas, annak ellenére, hogy szinte egymondatos a cselekménye. MOZI >>>

Szabadon szárnyalni, akár a madár. Ezt szeretné a Foglalkozása: riporter főhőse, David Locke, és hirtelen ötlettől vezérelve felveszi ezért egy halott fegyverkereskedő nevét egy afrikai hotelben, hogy aztán Mr. Robertsonként élje tovább az életét. Később egy sajátos beállítás révén Barcelona tengeröble fölött lebeg széttárt karokkal. A szabadság szédítő mámora után mégis egy kietlen hotelszobában végzi be az életét. Ez a film Antonioni legélvezetesebb és legmélyebb alkotása. Ő maga is csak erre a filmjére gondol vissza elégedetten – igaz, eredeti, négyórás változatában. FELÚJÍTOTT KÓPIÁN
>>>

A magyar mozit szinte mániásan foglalkoztatják az alsókutyák: a Róna utcát egy éjszaka valakik észrevétlenül áttolták a nyóckerbe. Az alkotók kenik-vágják a prolilét minden nyűgét s nyilait, perfekt beszélik a nyelvüket, s egyáltalán: egészen biztosan meg vannak róla győződve, hogy a proli is ember. Nem is beszélve a romákról, azok meg pláne. MOZIBAN>>>

A kulturális és egyéb reflexiók, áthallások már-már szétfeszítik a Kolorádó Kid című filmet, mindezek a kérdéses megoldások azonban kibomlanak a Kolorádó Kid című regényben. Nagyjából minden értelmet nyer és a helyére kerül. Mindez bizonyítja, hogy Vágvölgyi nagy ívű koncepcióval és igen átgondoltan közelített anyagához, viszont rávilágít arra is, hogy a kiforrott író által alkalmazott fogások működnek írásban, míg az elsőfilmes rendező sokszor hiába birkózik a filmi elbeszélés sajátosságaival.>>>

Szétszakadt társadalomban, ahol hasadékmélységű a különbség a társadalmi rétegek között, valahogy mindig előkerül a csoda. Már csak úgy temethetők be az árkok, ha mágikus dolog történik. A Vespában egy peremfaluban lakó tizenkét éves fiúnak pottyan az ölébe egy tűzpiros robogó. Az örökmese funkciója nyilván az, hogy biztassa a leszakadókat: időnként Isten (vagy a sors) rájuk is vet egy-egy pillantást. Megváltoztathatja-e valaki szociális helyzetét vagy személyiségét egy vele megtörténő csoda? Ahogy egy nyíltszívű dokumentaristához illik, Groó Diana nem hátrál meg a kérdésfelvetések elől.
>>>

És ezen a ponton bukkanunk rá a Szelíd teremtés igazi gyengéjére – hiszen attól még nyugodtan lehetne jó film valami, hogy azt kívánja a nézőjével megosztani, hogy nehéz a(z adott) rendező élete. A játékfilm ugyanis nem feltétlenül vagy kizárólag az új és eredeti gondolatok közvetítésére használatos műfaj. Ennek híján is lehet érvényes egy mozimű, bár kétségkívül sokkal nehezebb dolga van.>>>

A rendszerváltás óta alig készült gyerekek számára olyan rajzfilm vagy rajzfilmsorozat, amelyik nem valamilyen korábbi sikeres produkció folytatása; nem funkcionálisan ismeretterjesztő vagy propagandaanyag; vagy nem épp külföldi bérmunka. A Bogyó és Babóca (2010) már elkészültében sikertörténet. Teljes egészében magyar produkció szellemi és anyagi értelemben is. A sorozat Bartos Erika képeskönyveire épül, minimális állami támogatással, nagyobb részben magánbefektetői forrásból a KEDD Animációs Stúdió készítette hazai művészek, munkatársak közreműködésével.>>>

Ha minden jól működne, ennek a filmnek a közbeszéd markáns részévé kellett volna válnia a premiert követő hetekben. Első lépésként persze be kellett volna kerülnie a köztudatba. Egy termék bevezetése a piacra, vagy szűkítsük a kört, a filmforgalmazás külön szakma. Nyilván megvannak a fogásai, biztos lehet jól is csinálni, ugyanis vannak erre mutató jelek a világban. Ha a Szélcsend egy műfaji film, következésképpen a nagyközönségnek készült, akkor miért nem szerezhet róla tudomást a közönség?>>>

Mire nem képes az ember? Kivel, kikkel is élünk együtt? Megismerhetjük-e egymást igazán? És miért nem elérhető soha a YouTube-videó, amit meg akarunk nézni? Röviden ezeket a kérdéseket feszegeti Pejó Róbert Látogatás című lélektani drámának becézett filmje. Pejó a Dallas Pashamende nagy ívű, groteszk meséje után jelentkezett a kézikamerás gyilkos történetével, majd mindjárt a 41. Magyar Filmszemle megosztott rendezői díját nyerte el a különös regényadaptációval. >>>

Magán egy kibeszélőshow-n nem is olyan könnyű megtalálni a kritikai fogást. Adott a parodisztikus kifigurázás lehetősége – de ez túl azon, hogy nem bír el másfél órát, nem engedne továbblépni, lezárná a lehetőséget bármilyen külső történés felvázolása, a tágabb, valóságos kontextus kibontása előtt. Márpedig a mi filmünk ilyesmire törekszik. Fel akarja tárni a vázolt hatásmechanizmus manipulatív, embertelen természetét.>>>

Hajdu Szabolcs hősei a valóság ridegsége elől selymes hazugságokba menekülnek. A filmek e menekülők útját követték, amíg a hazugságokból húzott falak börtönné nem váltak. Új filmjének főszereplői is vesztesek, de kilátástalanságuk sötétebb: a Bibliotheque Pascallal egy új korszak kezdődött Hajdu életművében. >>>

Egy pesti éjszaka, egy férfi és egy nő már eleve döcögősen induló találkozója. Egy nagyvárosi történet egy sikertelen randiról és arról, hogy a szálak végül mindig összefutnak. Dyga Zsombor legújabb nagyjátékfilmje több szempontból precíz alkotás, jó történet jó színészekkel. >>>

A film a társadalmi dráma, a thriller és a melodráma zsánerei között egyensúlyoz, több-kevesebb sikerrel. Makk Károly különleges érzéke a lírai tragiumhoz, profi hangulat- és milliőteremtő képessége, mely a Ház a sziklák alatt vagy a Szerelem című filmekben éri el a csúcspontját, itt most nem kapott teret. >>>

Talán abból fakad az Oda az igazság (és megítélésének) ellentmondásossága, hogy Jancsó minden korosztályú és beállítottságú nézőjének ígér valamit. Inkább többé, mint kevésbé új hatalomvíziót, újra felmondott szimbólumsort, és egy csepp groteszk humort. Várhatunk gyilkos, a mai közröhejes korszakot szurkáló iróniát, amit azonban inkább csak nagyvonalakban olvashatunk ki a sorok közül. >>>

Sebestyén, az új fiú a fiatalok legfogékonyabb korszakában jön el, és felteszi a kérdéseket. A kérdéseket, amelyek mindenkiben ott lapulnak. Lehet, hogy Istent teremtettünk reményből és félelemből, de a félelem erősebbnek bizonyult nála is. Ekkor született meg a Sátán. Aki önmagában nem gonosz, csak a tagadás szelleme, aki a kétely csíráit ülteti el a szívekben. Az pedig már az adott lélek választása, hogy átengedi-e magát belső démonjainak. >>>

A történet szerint a hivatalos szervek úgy döntenek, haza kellene csábítani az emigráns Kéthly Annát. Hogy miért, azt nem tudjuk meg. A filmből nem derül ki, hogy az 56 utáni kádári berendezkedés legfőbb és fáradhatatlan ellenpropagandistája Nyugaton Kéthly volt. Elgondolkodtató aktivitásának pszichológiája. Kéthly ugyanis 1956. november 3-án Nagy Imre kérésére utazik New Yorkba, az ENSZ-központba, hogy védelmet kérjen Magyarország számára a Vörös Hadsereg támadásával szemben. Ekkor Bécsben van, onnan indul, mert hiába próbál, nem tud már hazajönni. Voltaképpen kint reked.>>>

A történet „valamelyik” kelet-európai nagyvárosban játszódik, az alkotók szerint mindegy, hogy hol. Nézzük a szereplők neveit, azok eligazítanak-e minket a topográfiát illetően? Közülük egyedül a „díjbeszedő” utal valamilyen konkrét helyszínre (Magyarországra), de az se név. Ami a tisztázatlan lokalizálási viszonyokon elveszett, azt még visszahozhatta volna a jól megírt forgatókönyv, a színészi játék és a képi megjelenítés eszköztára. Amit ebből a forgatókönyvből a rendező és a stáb ki tudott hozni, azt ki is hozta. >>>

Persze a nő a katalizátora minden bonyodalomnak. Vagy a nők. Mert valami varázslat folytán Lillából lesz vagy nyolc. Nyolc nő, aki tulajdonképpen egy. Egyre gyorsuló ütemben változik ez a Lilla, egyszer bohém jelmeztervező, másszor a táncparketten csábító kényszeres szőkeség, borongó bölcsész, gasztromán háziasszony, vagy éppen maga a kőkemény pszichológusnő. S mint egy IKEA bemutatóteremben, minden Lillához tartozik egy-egy mérnöki precizitással megtervezett enteriőr.>>>

Intézeti filmek százai elevenítik meg azt a kollektív pszichózist, amelyet az összezártság, a keretek szűkössége, a szigorú rendszabályok és az élmények állandó ismétlődése idéz elő. Az egyházi intézet hideg falai közé szorított, ösztönös jogait követelő diáklélek, a kamaszok félelmei, felfedezései, fantáziái, határpróbálgatás, gonoszság és bajtársiasság, a kisközösségben modellálható nagyközösség – mindez a kimeríthetetlen kincsesbánya újra és újra filmért kiált. >>>

Éppen a Valóságvédelmi Hivatal a lineáris világra épülő gondolkodásmód tükre, ami ellen a könyv és a film is fellázad. A maiak lázadása már nem konkrét intézmények ellen szól, hiszen már nincsenek is konkrét intézmények, hanem magát a lineáris világot kérdőjelezi meg. A gondolatok több szálon futnak a filmben, csakúgy, mint az életben, és a linearitást néhol megtöri valami, amit előre senki sem látott. >>>

Mátyássy Áron bemutatkozó nagyjátékfilmjének alapmotívumai évtizedek óta ösztönösen jelen vannak nemcsak a magyar, de a kelet-európai filmben is. A bűn és a bűnhődés, a predesztináció, valamint a röghöz kötöttség és elvágyódás alkotta komor halmaz meglehetősen régen e térség kultúrájának sajátja már. Okkal vagy ok nélkül, de egyre sűrűbben fordul elő, hogy a tematikai egyhangúság láttán már fel sem kapjuk a fejünket. >>>

Zsigmond Dezső filmje értelmezhető a kommersz esztétikája szerint, krimiként: késelések, csecsemők „eltétetése”, hűtlen feleség, a végeknek is a végeinél élő, egyedülálló nők, titokzatos tetoválások összekapcsolta sorsok, féltékeny férj, eltűnt nyomozók, hallgatag, de anekdotázgató falubeliek. A filmnek ez a játékfilmes rétege a leggyengébb. A dokumentumfilmes oldal a filmben az erősebb, az érdekes színészi, amatőr színészi csapat játéka fontos, de itt másodlagos.>>>

Az elsőfilmes Tóth Barnabás Rózsaszín sajtja elsősorban a fiatalokat szólítja meg. Kérdés, célba talál-e. Annyi bizonyos, hogy filmje könnyed, szórakoztató darab, és egy sor olyan témát pendít meg, amely leginkább ezt a generációt foglalkoztatja: a felnőtté válás általános érvényű problémájától kezdve a szülő-gyerek kapcsolat bonyolult kérdésein át olyan specifikusan mai magyar dilemmákig, mint pl. kimenni pár évre külföldre, szerencsét próbálni-személyes vagy egzisztenciális okokból. Mindent összevetve – kivált első filmhez képest – ígéretes próbálkozás, már csak azért is, mert bátran nekivág egy olyan útnak, amely sokáig járhatatlannak látszott a magyar filmkészítésben.>>>

A 40. Magyar Filmszemle felhozatalától nem volt idegen az emberi kapcsolatok, viszonyok dokumentarizmus felé törekvő, párhuzamos történetekkel dolgozó hozzáállás. Pálfi György Nem vagyok a barátod és Szabó Simon Papírrepülők című filmjei mellett Szajki Péter Intim fejlövése is mutatott ez iránt némi szimpátiát; digitális hordozóra készült, mely a képek nyerseségét, kézikamera-snittjei, zoomjai pedig az amatőr jelleget erősítették, azonban mégis Szajki állt legközelebb a konvencionális játékfilmekhez. Színészei profik, szituációi, dialógusai alaposan megírtak, cselekményvezetése kiszámított, minden egy előre megtervezett kotta szerint összeállított, legalábbis a forgatókönyv szerint. Ami valószínűleg jól működhetett papíron, felemás képet eredményezett filmen.>>>

A katasztrófafilm sablonjaival szentségtörésnek tűnik Saramago-t adaptálni. Nehéz a kényszer, hogy egy katasztrófatörténetből nem katasztrófafilmet, hanem művészfilmet kell produkálni. Ez a kísérlet már a Kőtutaj esetében is megbukott. És most sem sikerült. Persze lehet, hogy a hozzáállással van a gond, különösen, ha a Vaksággal szembe állítjuk az amerikai műfaji katasztrófafilmet, a Képletet. Ami minden elvárásunkkal szemben megragadóbban és elgondolkodtatóbban sikerült, mint a Vakság.>>>

Idén, 2009-ben a Filmkultúra különdíját Edelényi János filmjének ítélte a szerkesztőség. A Príma primavera tökéletesen megfelel annak a kritériumnak, hogy az értékeihez képest arányaiban kevesebb szakmai figyelmet kapott, ezt kell tehát ellensúlyozni azzal a bizonyos tortadíjjal. Az idei elismeréssel bizonyára a több mint egy éve eltávozott főszerkesztő, Urbán Mária is egyetértene, hiszen ő szerette a szépen fényképezett, kedvesen érzelgős, de igényes lírai filmeket.>>>

Az áldozatkaszkadőr rendezője újabb filmjével elhagyja első munkájának különös humorát. A Téli utazással egy kietlen, zord világba érkezünk el, ahol a sokarcú Oroszország nem éppen hízelgő képét mutatja felénk. A szülőföldtől vett végső búcsújával Ljuba a múltjától köszönne el, de a jelenbe ragadva lehullik róla minden manír, megmutatva a jövő hiányát. >>>

A cím bibliai helyre utal, amelynek mentális jelentése maradt fenn. Együtt emlegetik Sodomával, mint a bűnös városokat, amelyeket Isten pusztulásra ítélt. Az erkölcsi fertő motívuma a korai filmekben is megjelenik: Cabiria, Quo vadis. Később a helyszínek térben és időben is változnak, modern metropoliszok (Chicago), esetleg azokban a „veszélyzónák” lesznek a cselekmény helyszínei: a Marseille-i kikötő, a londoni Soho, a New York-i néger negyed. Néha etnikai, vallási, kulturális különbség, másság miatti előítéletek alapján valamilyen gettóban mozognak a hősök. >>>

„Mi lesz velünk most a barbárok nélkül?

Úgy hittük, ők hoznak megoldhatatlan

dolgainkra holmi megoldásfélét.”

(Konsztantinosz Kavafisz: A barbárokra várva)
>>>

A film alkotói egyáltalán nem voltak könnyű helyzetben: egy nagyon ismert történetet mondanak el újra. Egyértelmű a törekvés, hogy eddig nem vagy ritkán hallott részletek kerüljenek felszínre, olyan kortársak szólaljanak meg, akik a korábbi filmekben, könyvekben kevésbé játszottak szerepet. Érezni, hogy a stáb mindent végignézett, ami eddig Puskással kapcsolatban felszínre került, gyűjtöttek és rendszereztek, majd döntöttek: tovább fényesítik a legendát. Az alkotói szándék láthatóan a világforgalmazás, vagyis a Puskás Hungary leginkább a külföldnek szól.
>>>

A hét történet egyike sem mesél el nagy sztorikat. Hétköznapi, kinek közelebbről, kinek távolabbról ismerős emberek rövid életrészleteit figyeli meg, jegyzi fel, kiét egy pár óra, kiét pár nap lefolyása során. Több szempontból törekszik valamerre e generáció, és sok szempontból totyog, ez az ellentmondás jól érzékelhetően alakul ki a filmben: néhány kivételtől eltekintve – főként a csellengő tizenévesek esetében – általában az előrehaladás pozitív üzenetével zárul, még ha a megtett lépések aprók is.>>>

Az elsőfilmes Nagy Viktor Oszkár alkotása visszanyúl a hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészetének hagyományaihoz. Talán ezért, de az Apaföld nem hat a valódi meglepetés erejével, hiányzik belőle az intenzív személyes látásmód és a frissesség. Ennek ellenére megállná a helyét akármelyik nemzetközi fesztiválprogramban, amit az is bizonyít, hogy az idei szemlén elnyerte a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját.>>>

Poppy széles mosollyal hajtja a bringáját a londoni forgalomban. Hivalkodó butik- és bizsurémségekben, a bal lábával tök csámpásan. Körülötte zúg, suhan, forog a világ, de ő is nyomja, teker, ahogy csak bírja. Mintha birokra akarna kelni a londoni forgalommal. Alig peregnek le a kezdő képsorok, ellopják a bicajt. Bukta? Még jó, hogy nem! A felvezetés metaforikus volt: Poppy a kedvenc kétkerekűje nélkül is elképesztően dinamikus – persze immár nem a forgalomban, hanem a hétköznapi kétlábúak között. >>>

A film teljesen funkciótlanul ütköztet különböző stílus- és cselekményelemeket, azaz akár pastiche-nak is tekinthető. Kérdés, hogy reflektálatlansága folytán eredetinek gondolja-e magát egy ilyen mozi... Természetesen azt már az ókori görögök is tudták, hogy véges számú történetséma létezhet csak, ezért nem is a teljes eredetiség kéretik számon. Nagyobb probléma, hogy a keveredés itt az ízléstelenség jegyében történik, az eltúlzott gesztusok uralkodnak a filmen.>>>

Mitikus év, 1968. Kulturális értelemben mozgalmas időszak. Mégis sokkal meghatározóbb annak az egész világon végigsöprő tiltakozási hullámnak a hatása, amelyben a második világháború utáni fogyasztói társadalmakban felnövő fiatal generáció hangot adott elégedetlenségének és változási igényének. De valóban úgy, valóban olyan ütemben következtek be a társadalmi változások, ahogy azt hatvannyolc lázadása vágyta? Guy Debord, marxista teoretikus, író és filmkészítő szerint: „Egy olyan társadalomban, amely a feje tetején áll, az igazság csupán a hamisítás egy mozzanata.” >>>

Pálfi György filmje erős darab, hatásában pedig szükségszerűen osztja meg a nézőket: a rendező által festett kép sötét és egyoldalú. Akik szokványos játékfilmet várnak, vélhetően elégedetlenek lesznek, de aki alkatilag képes elfogadni a szeretet vágyából és lehetetlenségéből származó lelkiállapot következményeit, mint a világ egy lehetséges állapotát, annak nyers erejében lesz megrendítő élmény ezen ahumánus világ képe.>>>

A szukijaki ’japán egytálétel’, amolyan mindent bele típusú, találó metaforája ennek a sokféle műfajt és stílust vegyítő filmnek. A Sukiyaki Western Django nem hasonlít semmire, amit eddig láthattunk, viszont minden benne van, amit a westernről és utóéletéről tudni kell – s mindez egyszerre. >>>

A társadalmi szerepek nem csak úgy lebegnek légüres térben, a különböző pozíciókat betöltőkkel kapcsolatban elvárásaink vannak. Vagyis létezik bennünk egy kép, amelynek meg kell felelnie az adott székben ülőnek. Például egy elnök nem káromkodhat, nem niggerezhet. Még a saját emberei között sem. Nemcsak azért nem, mert mindenhol lehet egy bekapcsolt magnó, hanem mert ő maga önmagából fakadóan nem fitymál le pökhendien másokat, nem szerepel a kifejezőeszközei között mások anyjának és származásának szidalmazása, felemlegetése. >>>

Teona Sztrugar Mitevszka makedón-szlovén-belga-francia kooprodukcióban készült filmje, a rendezőnő fiatal kora ellenére, már sok fesztivált megjárt. Eddig 8 elismerést kapott, a zsűri különdíjától a legjobb színésznőnek, operatőrnek járó díjon át, a legjobb rendező díjáig. A fiatal alkotónak ez a második nagyjátékfilmje, az első a Hogyan öltem meg a szentet (2004) volt. Az Afrodita álmá-nak forgatókönyvén két és fél évet dolgozott. >>>

A film két szerelem története, egy zenekar születésének mítosza, egy ember önmagán belüli viaskodásának két szálon futó sztorija, két generáció ellentéteinek stációi, vagyis a megalkuvó, beletörődő középgeneráció langyos állóvízének visszatükröződései, és a szabadgondolkodásra vágyó, lázadó fiatal generáció végtelen tengerének hullámverése.>>>

A magyar film elég kényelmes helyzetben van. Nem várnak tőle nagy díjakat, komoly nemzetközi érdeklődést (pedig előfordul), külföldi forgalmazást, idehaza is beérheti néhány tízezres nézőszámmal. A művészi szint vagy igényesség szinte értelmezhetetlenné vált a dilettantista „eredetiség” és a formai epigonizmus malmában, megkérdőjeleződött minden korábbi érték.>>>

A kelet-közép-európai országok társadalmaiban zajló folyamatok között tartják számon a kisközösségek szerepének megnövekedését. A Cselek minitársadalmát persze nem lengi át a cseh kisvárosok kedélyessége, ahogy azt a régi és újabb cseh filmekből megszokhattuk: a sziléziai isten háta mögötti település – hogy turisztikai nyelvezetet használjunk – adottságai nem éppen a legjobbak.
>>>

Hasonló vállalkozásoknál mindig felmerül, lehet-e egy sikert azonos vagy jobb szinten folytatni. Herendiék is évekig gyötrődtek ezen. Azt hiszem, feleslegesen. Lehetséges a jó folytatás. Ott van például a francia Taxi-sorozat. Alighanem csupán két dolgot kell alaposabban megvizsgálni. Kik az állandó hősök, akikkel újabb kalandok esnek meg, és elég markánsak-e, van-e bennük igazi kohéziós erő?>>>

Barcelona és a spanyol vidék a film ugyanolyan rangú főszereplője, mint a címben megjelölt lányok. Woody Allenre hatott a genius loci: nem tudott ellenállni Gaudí építészeti csodáinak és a katalán muzsikának, ami jelentősen hozzájárul a hely enyhén romantikus stilizálásához. A rendező nem naivitásból, hanem épp ellenkezőleg, finom iróniával átszőve működteti a nemzetkarakterológia néhol megmosolyogtató kliséit.>>>

Minden kicsit sok ebben a filmben, sok a párbeszéd, sok a vér, sok a hulla, sok a véresen komoly komikus, kicsit sok John Malkovich, de semmit sem érzünk túlzásnak. Az Égető bizonyíték – melynek eredeti címe is a kémfilmekre és a James Bond-mozikra utal, hiszen valahogy így lehetne lefordítani: olvasás után kéretik elégetni – paródia. Vérbeli, kegyetlen paródia. >>>

A rendszerváltás nyomán letűnt kort, majd a változások mentén kialakuló új világot is hitelesen bemutató rendező most, a teljes mértékben fikcióra épülő játékfilmjénél sem tágít fő témájától. Továbbra is kutatja, hogy a társadalmi berendezkedés átalakulása és a szabad piaci gazdaságra való átállás hogyan s miként hat a felkészületlen magyarokra. >>>

Az egyelőre úttörőnek látszó modell tehát a következő: a nemzeti horizontok megőrzésével, ezek közül többnek egyidejű gazdagításával olyan regionális szellemiség megvalósítása, amelyet ugyanakkor egyszerre tekinthetnek magukénak a határ mindkét oldalán élő nézők.>>>

Az elbeszélés a titkolózó, információkat visszatartó, hallgatag természete és már-már didaktikus szimbolikussága miatt olyan példabeszédre hasonlít, amelynek egészen abszurd módon csak metajelentése van, s az elsődleges jelentés mintha nem lenne megragadható. Konkrét történet helyett, mintha valamiféle fogalmilag megfoghatatlan határtapasztalattal szembesülnénk, ugyanakkor ez a megfoghatatlanság mégiscsak didaktikus.>>>

Az árvaház egy olyan nőt nevelt ki ódon falai között, aki majd anyaként is, vállán a múlt terhével, a hátrányos helyzetben levők védelmezőjeként fog viselkedni. Hiszen az egész történet egyik fő motívuma egy olyan házaspár kapcsolata, akik tudják, hogy gyermekük születése óta halálra van ítélve.>>>

Fazakas használja a különböző műfajok nyelvi elemeit, mivel hatással voltak rá mások által használt „szavak/szótárak”- de mintha kételkedne azok „végső igazában”. Kételkedik a spiritualista filmekben, s a köznapi meggyőződésre, a „józan észre” hivatkozókban is.>>>

A meglehetősen hagyománykövető vígjátékforma sehogy sem képes indokolni a Gondryra jellemző tér- és időjátékokat, szürreális animációkat. Ennek eredményeképpen a rendező tekervényes agyműködésének köszönhető hatalmas ötlet- és látványuniverzumból csak a legegyszerűbb és leginfantilisebb trükkök, plánjátékok, az ötletes makett és jelmezhasználat marad.>>>

Egy kezdő, ámde ambiciózus filmrendezőnek nem szükséges különösebben mélyre ásnia a műfajtörténetben, ha – elkerülendő a hazai előképekkel való túlzott összehasonlítgatást – eredeti, jelen társadalmunk elé is görbe tükröt tartó közönségfilmmel szeretné letenni a névjegyét.>>>

Már a film alaptörténete sem érdektelen, hiszen az alvilágból kijuttatott, és az amerikaiak által jóra nevelt démon ügyesen kitalált figura, eredeti karakter, épp az ellentmondásossága miatt. Ez az első mitologikus réteg is remekül megragadott, azonban a másikat legalább ennyire értik, sőt érzik a mai emberek, hiszen még az előbbinél is erősebb gyökerei vannak a mi kultúránkban. A kiindulópont az, hogy létezik egy furcsa nép, amelyik fele részben az emberi, fele részben az isteni világhoz tartozik, és ők szerepet vállalhatnak a világ rendjének fenntartásában. >>>

Nem könnyű film a Fél Nelson, de figyelemre méltó. Annál is inkább, mivel már az amerikai független film is csak nagy ritkán termel ki valóságos, nem a végletekig megterhelő, s mégis megindító mozgóképeket. Ryan Fleck első nagyjátékfilmje okos és végiggondolt alkotás, nem akar túlmutatni önmagán, így vállalását – két esendő ember sorsának és lehetőségeinek mértéktartó bemutatását – is maradéktalanul teljesítheti>>>

Az első filmes libanoni rendezőnő meglehetős figyelmet keltett debütálásával a filmcsinálók és filmszeretők körében. Cannes-ban az egyik legnagyobb meglepetésként könyvelték el, 2007-ben elnyerte a San Sebastian Filmfesztivál közönségdíját.
>>>