ÖN ITT VAN: FILMEK

Huszonkét éven át készült Az ember tragédiája nagyszabású animációs feldolgozása. Madách remekművének adaptációja nemcsak egy emberöltőt emésztett fel a konok és kitartó alkotók, elsősorban a rendező Jankovics Marcell életéből, de – rendszerváltástól rendszerváltásig – akaratlanul hű lenyomata a hosszú magyar politikai átmenetnek is.˙ANIMÁCIÓ>>>

„A magyar filmek legtöbbször inkább viccesek, mint izgalmasak, de ez a film izgalmas is meg vicces is, ez a legjobb benne. Nekem nagyon tetszett. Biztos a legtöbb néző is így lesz vele, de én kifejezetten megértem, miért tették rá a „12 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott” jelzést. Ez a film, ha pontoznánk, a tízes skálán megérdemelné egy 7.8-as szavazatot!” Az új magyar ifjúsági filmet a célközönség két tagja mutatja be és értékeli is egyben. MOZI
>>>

A világ csak hangulat? – ennek eldöntését az Árulás című regény mozifilmes adaptációja nem segíti, mert mellette és ellene is használható. Abban a kérdésben azonban, hogy a mikrorealista kémregények filmre vitele a legnehezebb dramaturgiai feladatok egyike, perdöntő lehet. MOZI>>>

Megesik néha, hogy a film túllép a művészet hatókörén és átalakul heves lefolyású betegséggé. A depresszióról, az életuntság és a kilátástalanság elegyítéséből keletkezett léleksorvasztó betegségről van szó, ami éppen úgy a végtelen ürességből bukkan elő, és fenyeget bennünket megsemmisüléssel, ahogy a kozmosz mélyéből előpenderedő és a Földet megcélozó kisbolygó. MOZI
>>>

Egy feszült, izgalmas, hangsúlyos thriller-elemekkel operáló, csavaros kémtörténetre emlékeztet: úgy zsánerfilm, hogy közben a krimi eszközeiről sem mond le. Akasztják benne a hóhért: a vizsgáztatót is vizsgáztatják. Üde színfolt a hazai filmes palettán. MOZI>>>

Meglepő, ha egy hollywoodi film olyan karakterről szól, amelyik alig kapcsolódik a a környezetéhez. Főhősünk egy baseballcsapat vezetője, minden adott lenne, hogy ezer szállal kötődjön a külvilághoz, ám őt csak egy fantasztikus terv megvalósítása fűti. A fanatikusok a filmtörténeti kánon szerint általában tébolyodottak, félelmetesek. Brad Pitt Billy Beane-je nem ilyen. Szelíd és nyugodt. Ám a higgadt külső mögött (már Pitt testi adottságai miatt is) egy fenevad érezhető. A színész elismerésre méltóan játssza ezt a belső izzású karaktert. MOZI>>>

Első ránézésre mintha abban állna a Sherlock Holmes-mítosz modernizálása, hogy a logika és a pszichológia klasszikus bajnokát James Bonddal mossa össze a rendező. Mintha egy 007-es epizód lenne a Sherlock Holmes 2 – Árnyjáték. A világ elpusztítására törő nagyon gonosz embert kell Holmesnak kiiktatnia. Nincsenek agyafúrt nyomozások, csak a fizikailag lehetetlennek tűnő küldetések teljesítése. Ugyanakkor Guy Ritchie Sherlock Holmesa a legkevésbé sem szuperhős-apológia, sőt: egy újabb himnusz az emberért. A csak emberért. Nem kis teljesítmény úgy dicsérni valamit, hogy felületesen akár annak az ellenkezője is lehetne a magasztalás tárgya. És még értelme, funkciója is van ennek a játéknak. MOZI>>>

Amikor egy európai nem tömegfilmről kell azt mondani, hogy virtuózan használja az artfilmes sablonokat, azzal két probléma van: egyrészt, hogy lehet az artfilmnek sablonja, másrészt mit is gondoljunk arról a filmről, amely ezekkel él, ezeket alkalmazza? Ugyanakkor viszont miért ne lehetne a művészfilmes közönségnek is igénye a kikapcsolódásra, a csak szórakozásra? Hollywoodi „sémafilmen” nevetgélni snassz – mégis más a szívünknek kedves paneleken szórakozni. És közben erősödik a kötöttségünk a modellhez. Szeretgetjük, dajkálgatjuk. Formavilágnak becézgetjük a sémákat. Szusszanjuk egy kicsit a következő filmes revolúcióig! Efféle semmilyen film A guardista, de rém vicces. MOZI>>>

Előfordul, hogy bizonyos filmek egy adott helyzetben jobbnak tűnnek, mint amilyenek. Ekkor mondjuk, hogy fontosak. Ilyen Az adósság című moralizáló, csendes thriller is. Nem bonyolult a krimiséma, éppen csak hogy nem idegesítő a szerelmi háromszög – de van-e ma aktuálisabb téma Magyarországon, mint hogy az ember meddig mehet el az önfeladásban, milyen mértékben adhatja át magát a gyávaságnak? Még jobb, ha ezt egy plázafilmben járják körül. Hátha így több emberhez jut el a probléma. Kérdés, hogy a műfaji elemek engedik-e érvényesülni a morális kérdéseket. Az adósság ebből a szempontból rendben van. MOZI, ESSZÉ>>>

Sehol semmi látható vér, sehol egy kegyetlenségtől különösen eltorzult arc. Csak a háború szakszerű menete. Csak a szakadatlan életveszély és megaláztatás szorongató érzése. Óráról órára változnak az erőviszonyok, cserélődik a hatalom, de mindkét oldal ugyanazt teszi a legyőzöttel. A hatalom kéjes és véres játékai elevenednek meg a Csillagosok, katonák digitálisan felújított, tűéles, gyönyörű fekete-fehér képein. „Törvényünk háborús még” – ahogy József Attila írja. DVD>>>

A ’Minden, mit szerettem’ egy punkegyüttes neve, amelyet a tengermelléki gimnázium diákjai alapítanak a filmben a 80-as évek legelején. Milyen nagy hatalom összpontosulhat egy középiskolás banda tagjainak kezében: az együttes egyszerre válik a felnőttek világával való szembeszegülés eszközévé és a filmbéli kisváros közösségének rendkívüli állapot utáni összekovácsolójává, ilyenként tehát arra is képes, hogy eltüntesse a felnőttek és a gyerekek közötti nemzedéki ellentéteket. MOZI>>>

Először is: sztárparádé. Tóbiás Szidi, Mokos Attila, Nádasdi Péter, és még egy aprócska szerepben is: Cserhalmi György. De soroljuk ide Peter Lipovskýt, a Tóbiás Szidi-sanzonok szövegíróját, akinek ugyan ez az első forgatókönyve, de dalaival az elmúlt tíz évben már csaknem egy kerek világot varázsolt Tóbiás Szidi érdes hangja köré. A négy lemez hangulata csendes, elmélázó, de cseppet sem lenyugodott, hanem izzó, már-már túlfűtött. Nem csalódnak, akik abban bíznak, hogy ezt viszi át a művészpár a mozivászonra Peter Bebjak rendezővel. FILM – FILMHÉT>>>

„You talkin’ to me?”
A kisfilmben valaki abban a hiszemben érkezik Írországba, hogy ott az ír, a „gaeilge” mindennaposan használatos nyelv. Alapja egy anekdota vagy városi legenda, amely szerint egy kínai fiatalember megtanul írül, és később Dublinban, a fővárosban szembesül azzal, hogy senki nem érti őt. Az egészet fel lehet fogni úgy is, mint egy kellemesen humoros csattanót, azonban annál sokkal több. YOUTUBE
>>>

Audrey Hepburn sokak számára Holly, a törékeny és elegáns fiatal nő, aki bolondos viselkedésével megbabonázza a férfiakat maga körül – bájos tünemény hosszú cigarettaszipkával. Romkomként a film valóban siker – az más kérdés, hogy Miss Golightly a forgatókönyvhöz alapot adó Capote kisregényben gyakorlatilag egy másik nő. A filmet 50 évvel ezelőtt mutatták be. Nálunk eddig csak egy angol nyelvű DVD került forgalomba, most egy extrákkal szépen ellátott új hordozón nézhetjük meg a filmet, magyarul - és eldönthetjük, valóban egy zseniális szereposztási hiba volt-e Marilyn helyett Audrey felkérése. BLU-RAY
>>>

A helyzetkomikumra alapozott társadalmi szatíra már önmagában izgalmas és pikáns rétege Gyarmathy Lívia filmjének, de ami igazán új, az ebben a közegben a női tapasztalat és a női élmények megmutatása. A bányató, amelynek langyos medencéje a férfiak hajómodellversenyének, ennek a pótcselekvés-parádénak a helye, mindkét főhősnő számára egyfajta felismerés és elidegenedés színtere. Piroska arra döbben rá, hogy csak ámították a férfiak, Juli pedig egymagában a színpadon állva a mikrofonba mondja csalódásait. Csakhogy míg Juli végül ki tud kapaszkodni ebből a hullámvölgyből, Piroska kitörése kudarcba fullad. DVD >>>

Gyakorlatilag egy korrekten megoldott, az eredetihez sok pluszt adó regényadaptáció, ami a könyv olvasása után is élvezhető. Ennek okát keressük a cselekmény, illetve a színészválasztás terén. Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb sorozatának tűnik, erős visszhanggal. SOROZAT>>>

Nem vág földhöz, amit látunk. Vagy inkább nem örülünk neki. Elmarad a sodró történet, kényszerderűs életképekre esik szét, amelyek köhögnek, krákognak, és olykor lemegy a vérnyomásuk. De épp így lesz az egész mélyen elgondolkodtató és szemléletében eredeti. Öregesen az öregségről. Az öregségről, amelyet lehet viccesen, könnyedén, kedvesen láttatni, mégsem tűnik igazán vonzó perspektívának. MOZI>>>

Mostani munkájában dramaturgiájának egyszerűsége, a krimiszál elnagyoltsága arra vall, hogy nem a műfaj izgalmait kereste történetében. A filmből mintha hiányozna az igazság megismerésének tétjéből származó feszültség. Túl egyértelműnek tűnik a bűntény, a tettesek kiléte, a megoldás sem vezet sehova, és bár gazdagítja a dramaturgiát egy fordulat, az összképet egyáltalán nem változtatja meg. MOZI>>>

Szomjas György filmjében a maga tanult-ösztönös zsenialitásában mutatkozik meg egy művész. Michelt áthatja a provence-i dallamok szeretete, de mindig a gyökereket keresi múltban és jelenben egyaránt. A kódexekből előhámozható occitán zene felélesztése, az Európa keleti felén (Magyarország, Erdély, Szerbia) való muzsikás kirándulások, motívumgyűjtések, valamint az etnikumok (román, csángó, cigány, szerb) közötti (csak hangjegyekben, ritmusokban létező) átjárók keresése teszi ki életét. DOKUMENTUMFILM>>>

A társadalomból kivonuló indiánok világa, az ártatlannak tűnő játéknak véget vető, mindent ellenőrzése alá vonó hatalom, a besúgó és a besúgott családjának, valamint a tartótisztnek a sorsa, élete, tetteik hatása a fél évszázaddal később élő leszármazottakra, a kor, a hatvanas évek, mely megteremtette a Duna menti indiánokat és tökélyre fejlesztette a barátok besúgását, sőt a történetmesélés nehézségének több síkja mind-mind az Apacsok témája. DVD
>>>

A rendszerváltás időszakának egyik legizgalmasabb pályakezdése Enyedi Ildikóé. Néhány Balázs Béla stúdiós és főiskolai munka után 1988-ban elkészül Az én XX. Századom, amely nem csak az évtizedforduló egyik meghatározó vonulata, a fekete széria szempontjából fontos darab, hanem egyúttal egy kivételes érzékenységű szerzői életmű fordulópontját is jelenti. – A Magyar Nemzeti Filmarchívum filmtörténeti sorozata DVD>>>

Clint Eastwood magyarországi moziforgalmazásba nem került filmjét DVD-n néztük meg. Nem tartozik a színész-rendező-producer legjelentősebb vállalkozásai közé, de a témája miatt mégis számot tarthat érdeklődésre. Mit kezdenek a három egymásba folyó történet szereplői a halállal kapcsolatos kérdésekkel – egy nem sablonosan hollywoodi megközelítés, amiben Matt Damont kivételesen csak a belső démonai üldözik. DVD>>>

Tarr Béla interjúiban hangsúlyozta, hogy ez az utolsó filmje. A rendező képeit és szavait sokan és sokféleképpen értelmezik – mi azt néztük meg, honnan hova tartott a filmkészítő a munkáiban, van-e és miben fogható meg az az összekötő ív, amit a A torinói ló végleg lezárna. Tarr a Családi tűzfészek, Szabadgyalog, Panelkapcsolat sorozat után meglehetősen zavarba ejtette a közönséget és a kritikusokat az Őszi almanachhal 1984-ben. A torinói ló keletkezéstörténete ide nyúlik vissza. GONDOLATOK EGY FILMRŐL>>>

Vajon lehetséges-e, hogy az egész világot megrázó legutolsó válságot néhány befolyásos gazdasági szereplő rossz döntése váltotta ki? Kiemelhető-e egy féltucat név és megjelölhetőek-e ők, mint minden baj forrásai? Ferguson filmje meglepő tanulságokkal szolgál, mégha túlságosan is az egyéni felelősségre koncentrálva is. DOKUMENTUMFILM DVD-N>>>

A film döntően azoknak az amatőr felvételeknek a felhasználásával készült, amelyeket a diktátor közvetlen munkatársai forgattak a családi összejöveteleken, üdüléseken és a vadászatokon. Mulatoznak odahaza, a természet lágy ölén, népi muzsikusok társaságában; röplabdáznak a szabadban; autóznak; csónakáznak saját jachtjukon. Elképesztő az a mennyiségű műtárgy és ajándéktárgy, amelyet a házaspár felhalmozott az életterében. Mindezt fotók, illetve híradó- és dokumentumfilm-részletek egészítik ki, amelyeket tömegrendezvényeken, államfői fogadásokon rögzítettek. DOKUMENTUMFILM TÉVÉBEN>>>

Az Almási Réka első nagyjátékfilmjének címében szereplő kifejezést úgy lehetne leírni, hogy akiket egész héten látsz a munkahelyeden, azoktól a hétvégén sem szabadulsz. Össze vagytok zárva egy erre kitalált helyen, elégtétel csupán annyi, hogy azt, akivel eddig az irodában szorongtál, a paintballfegyvereddel végre fejbe lőheted, vagy letaszíthatod a bungee jumping állványról, esetleg finoman kilökheted a raftinghajóból – hogy az angol kifejezések sorát mi is tovább szaporítsuk. MOZI>>>

A mediáló média révén Dettre, Fábry és Heller képessé vált arra, hogy tisztelje és megértse vitapartnere érveit, s oda tudjon figyelni az egykori – és a reményt keltő befejezés sugallata szerint leendő – jó barátra: beszélgetésük hangjait zene fedi el, „és boldogan vitatkoznak, míg meg nem halnak”. Szomjas a maga részéről megajándékozta a három barátot egy hamisítatlanul csehes, konfliktusoldó humorú darabbal. SAJTÓVETÍTÉS>>>

Wody Allen témái nem változnak, csak más és más helyszíneken bukkannak fel filmről filmre. Szerelem és elválás, férfi és nő, családdal vagy éppen nélküle – örök és soha eléggé meg nem vitatható kérdéskörök. Új filmjében a mester folytatja a megkezdett utakat – ezúttal talán élvezhetőbben, mint az utóbbi évek feledhető alkotásaiban. Zsigmond Vilmos a felvevőgép mögött. MOZI>>>

Atom Egoyan egy közepesen érdekes francia film remake-jét készítette el. A férfi főszereplő, Liam Neeson felesége, a forgatás alatt végzetes fejsérülést szenvedett és meghalt. Neeson mégsem hagyta ott a rendezőt, sőt, szíve ügyének érezte, hogy elkészüljön a film, amely három tabu döntögetését tűzte ki célul. A végeredményt tekintve: érdemes volt az embert próbáló lelki küzdelem. MOZI>>>

Az Eszkimó asszony fázik meghatározó darabja a 80-as évek eleji irányvonalaknak. Tettenérhető, ahogyan a fősodorba átszivárog az ún. második nyilvánosság, az underground. A most megjelent DVD egy sajátos időkapszula – megtekintésével a nyolcvanas évek esszenciája tárul fel a néző előtt. A mozgóképes extrák megidézik a kor hangulatát, kilátástalanságát, az underground jellegzetes sztárvilágát és zenéit is. A Magyar Nemzeti Filmarchívum DVD sorozata. DVD>>>

Spanyol filmhét kezdődik, amelyen vetítésre kerül az elmúlt évek egyik legjelentősebb zombie-filmje, a [Rec]². Igen, kulturális misszió (budapesti Cervantes Intézet) és a buta ölős mozi (repdeső húscafatok, vér, agresszió) egy eseményen. Sajátos ez a fajta kulturális identitáskeresés, gondolhatjuk, még a forróvérű spanyoloktól is. Persze csak részben erről van szó. A másik, talán sokkal kézenfekvőbb magyarázat, hogy a [Rec]² nem csak ostoba horrorfilm. Bár azt nem írhatom, hogy nem elsősorban az... SPANYOL FILMHÉT>>>

Molnár egyszerre szeretné továbbépíteni a Karafiáth-mitológiát, és megrajzolni a romkocsmázó bölcsész-fiatalság, illetve a belvárosi létállapot portréját is. Ezen túl az élet nagy kérdéseiről, az örök körforgásról is gondolkodik, és mindezt groteszk, szürreálba hajló képekkel. A felvillantott eseményeken keresztül egy színes hangulati tablónak kellene kirajzolódnia a szemünk előtt. MOZI>>>

Los Angeles belvárosának szegénynegyedében (the Nickel) járunk, ahol az utcai hajléktalanok és az olcsó garniszállók lakóinak „színes” és „mozgalmas” élete határozza meg a mindennapokat. A szállólakók közül sokan évek, évtizedek óta ugyanabban a hotelszobában laknak. Az utcát megúszták, de stabil otthonra sosem telt. TITANIC AZ ÖRÖKMOZGÓBAN>>>

A független film – jó esetben – átélt pillanatokat, hétköznapi problémákat, ismerős vagy ismerősnek tűnő helyzeteket és figurákat hoz a vászonra. Így van ezzel Dean Peterson (sz. 1985, Minneapolis), a londoni Raindance fesztiválon debütáló elsőfilmes rendező is. Semmi világmegváltás, semmi túllihegett akarnokság, semmi öncélú technikai hókuszpókusz vagy öngerjesztő magamutogatás. TITANIC AZ ÖRÖKMOZGÓBAN>>>

Wolfgang Amadeus Mozart összehozza a nemzeteket és a generációkat: the true European spirit, a közös szívdobbanás, a művészet hatalma, a sokak által átélhető közös élmény. A 18. századi osztrák szerző eredetileg olasz nyelvű zeneművéből egy dán rendező angol, svéd (valamint orosz és amerikai) operaénekes-színészek közreműködésével, magyar operatőrrel a mai Budapesten angol szlengben éneklő látványos Dogma-akciófilmet készített. Ez a Juan. TITANIC >>>

Amikor valami történt, mindig a Hattyúk tavát játszották a tévékben. Fel is hívtam a haverom azon az estén, aki megerősítette a sejtést, tankokat látott az utcán. Az 1991-es „forradalom”, avagy puccs kapcsán emlékezik így Ruszlán, a Naiv punk-rock zenekar exgitárosa, aki azért szállt ki a bandából, mert az énekes az imperializmust szidta dalaikban, másnap mégis öltönyt húzott, és banki munkahelyén „szivattyúzta ki a pénzt az országból”. Ez a meghasonlott hangulat jellemzi szinte mindegyik szereplőt. TITANIC AZ ÖRÖKMOZGÓBAN>>>

A Womb tulajdonképpen Fliegauf első egységes narratívájú filmje. Sokkal konvencionálisabb nyelvet beszél, mint korábbi alkotásai, de Szatmári Péter beállításai magukon hordozzák a jellegzetesen fliegaufi hangulatot. A beállítások (többnyire álló vagy lassan mozgó képek), a cselekmény egyszerűsége, a visszafogott elbeszélés mind hőseikre irányítja a figyelmet. Többnyire profi színészek dolgoztak a filmben, játékuk mégsem engedi a közvetlen azonosulást. MOZI>>>

Sir Anthony Hopkins már számos esetben bizonyította, hogy nem létezik számára eljátszhatatlan szerep. Lucas atya megformálása sem kivétel a tétel alól. Hogy didaktikus vatikáni reklámfilmmel, démonhívő, destruktív horrorral, egy jól megeffektezett, mély emberi drámával, netán a témáról pro és kontra gondolkodó hatásvadász alkotással állunk-e szemben, döntse el mindenki a maga ízlése és világnézete szerint. Hannibal Lecter hozza a tőle elvártat. MOZI>>>

A mai román filmművészet egy újabb remeke, amely tavaly Ezüst Medvét nyert Berlinben. A címe szó szerinti fordításban: Ha fütyülni akarok, fütyülök. Nem tudni, miért lett más a cím. Talán hosszú az eredeti, érdektelen, nem lehet vele eladni egy kelet-európai filmet. Pedig ez a feszült, társadalomlélektani túszdráma éppen arról szól, hogy hőse nem fütyül semmire, komolyan próbálja venni az életét közeledő szabadulása után. Ugyanúgy, ahogy az új, szabad román film a halálba zárt életet. MOZI >>>

A dalai láma hiába Nobel-békedíjas, a világ meghatározó államainak és szervezeteinek szimpátiáján kívül más segítségben nem reménykedhet. Kína gazdasági ereje, piaca fontosabb, mint egy kicsi, ám nagy múltú, szellemi és erkölcsi erényeket felmutató ország függetlenségi, de legalábbis autonómiatörekvései. A dalai láma középutas politikája, mely azzal is beérné, ha Tibet kulturális, vallási és nyelvi függetlenséget kapna, az erőszakgyakorláshoz szokott világpolitikai küzdőtér számára értelmezhetetlen. DOKUMENTUMFILM A MOZIBAN>>>

A történet középpontjában az ápolónő „nyomozása” áll, ami idővel már nem is a gyerekkori barátnő, hanem inkább saját maga, vagy egy régebbi, az idők során megszépült korszak, egy letűnt gyermekkor keresése. Kocsis „hősnői” rengeteg feszültséget cipelnek, de ezt keményen magukba zárják, és egyben igazi túlélők is. Történjen bármi, ők azt csendben viselik, már csak azért is, mert – úgy tűnik – nem képesek mást tenni még akkor sem, ha ez a hallgatás belül teljesen felemészti őket. MOZI>>>

Gazdag Gyula filmjét tíz évre dobozba zárták. Természetesen nem a betiltás története miatt volt igazán érdemes elővenni és a legaprólékosabb munkával DVD-változatot készíteni róla. Az életműnek egy olyan darabjáról van szó, amelynek láttán a nézőben a korábbinál is erősebbé válik az a szomorú felismerés, hogy ha ennek a filmnek a hetvenes évek derekán szabad teret engedtek volna, a szerző segítségével meghatározó új utak nyíltak volna a magyar filmművészet történetében. - Az MNFA filmtörténeti DVD- sorozatának újabb darabja. DVD>>>

A Rewers (Az érem másik oldala) a lengyel és a kelet-közép-európai film egyik legérzékenyebben ábrázolt problémáját érinti: egyén és történelem, a személyiség és a személyiséget megsemmisíteni törekvő külső erők harca egyebek mellett abban a filmben is megjelenik, amelynek címét a szerkesztők a Visegrádi országok alkotóinak munkáit bemutató sorozat élére emelték – az Egymásra nézve cím egyszerre jeleníti meg a Visegrádi négyek közös múltját és a múlt ábrázolásának sajátos eljárásait. ÖRÖKMOZGÓ >>>

Bár a film reklámjában szívesen hivatkoznak Tarr Béla tragikus sorsú producerére, Humbert Balsamra, akinek öngyilkossága ihlette a filmet, de szerencsére ez a produkció sokkal több bulvárvájkálódásnál. Mondhatjuk: az epikus háttér csak apropó vagy marketingfogás. A film a férfi és a női gondolkodás közötti különbségről szól. Az első részben a férfi azért küzd, hogy álmait megvalósíthassa. A teremtés vágya dolgozik benne. A film másik fele pedig azt illusztrálja, hogy ezt mennyire képtelen megérteni a nő. MOZI>>>

Danny Boyle rendezett már romantikus komédiát, társadalomkritikus drámát, thrillerparódiát, zombifilmet, kalandfilmet, sci-fit, sőt még bollywoodi melodrámát is. A megdöbbentő az, hogy képtelen hibázni. Sikerének titka abban rejlik, hogy a műfajokat nem korlátként, hanem keretként használja – és ha szükséges, a kereteket ki is fordítja önmagukból. MOZI>>>

Tanácstalanok a kritikusok. Mit kezdjünk ezzel a filmmel? Sorjáznak az ítészi üresjáratok, hogy milyen profi munka, mennyire ott vannak a színészek, néhány egymástól átvett információ a sosem látott előképről (A félszemű seriff, 1969, r: Henry Hathaway, főszerepben John Wayne) és a nem olvasott irodalmi alapanyaghoz (Charles Portis: True Grit, 1968) való hűségről. Ennyi. Mintha kerülgetnénk valamit. Szerintem mondjuk ki: a Coen fivérek ezúttal elmehetnek a fenébe. MOZI>>>

Mit tud egy olyan anya továbbadni, aki semmit sem kapott? A látottak alapján csak a teljes kétségbeesést és a ragaszkodást ahhoz, amit egyáltalán magáénak tudhat. Az ő helyzetében ez az utódait jelenti. Ezért is hangoztatja folyton, ha a gyerekeit elveszik tőle, akkor öngyilkos lesz. Minden probléma azt hívja elő benne, hogy el kell dobnia magától az életet.Nem érti, hogy kamaszodó lánya miért akar elköltözni otthonról, akár intézetbe is. Lulu is csak nehezen tud bármit megfogalmazni. DOKUMENTUMFILM MOZIBAN>>>

A cselekmény korrektül elmondható néhány mondatban, ami korrektül lefedne egy átlagos filmet. De mint mondani szokás, a lényeg a részletekben rejtezik. Ceylannál nem egyszerűen a részletekben, hanem az egész mű megvalósításában, különleges „hogyanjában”. (...) Filmjében nincsenek hősök, csak antihősök, akik (döntéseikben is) többszörösen determináltak. A legjobban teszik, ha nem látnak, nem hallanak és nem beszélnek. MOZI>>>

Február 24. és március 3. között rendezik meg az 1. Frankofón Filmnapokat az Urániában, az Örökmozgóban, valamint a Francia Intézetben. Nae Caranfil 2007-es, némafilmes időket idéző vígjátéka a Nagy klasszikusok programba került a rendezvényen. A film 1912-be röpít vissza minket, amikor is a mozizás még csak vásári komédiának számított, s az igazán jelentős színészek le is nézték rendesen. De egy fiatalember lelkesedésének köszönhetően mégis elkészül egy román film az ország 1877-es függetlenségi harcáról a Török Birodalom ellen. FRANKOFÓN FILMNAPOK >>>

Berlusconi médiabirodalma. Mi a siker titka? Mosoly, női keblek, színek, fények, taps(gép), távirányítható vulkánkitörés meg televíziók kellenek hozzá. A moziba beülve az embernek eszébe juthat Giovanni Rodari Beleestem a tévébe című 1976-os meseregénye. Divatja volt nálunk a hetvenes években, amikor több volt a műsorszünet, mint az adás. Ki gondolta volna akkor, hogy aki tévémocsokba hullik, nehezen vagy sehogyan sem kecmereg ki a légypapírról, legyen bár néző vagy műsorgyártó… DOKUMENTUMFILM MOZIBAN
>>>

A táncfilm egyik véglete az eszmeiséget, az ideát elvontan közvetítő mozi, a másik a test esendőségét és az akaraterőt bemutató alkotás. A Fekete hattyú ez utóbbira vállalkozik. A hattyúk tava mindig is túlmutatott a Csipkerózsika-mítoszon. Miért kell egy lánynak egyszerre a fehér és a fekete hattyú tulajdonságával rendelkeznie az udvarláskor? Nem elég, ha később merül el a vágyak birodalmában? A válasz: nem, és ez nem modern narratíva. Sőt, a történet mindig is a felnőtté válás kegyetlen mozzanatáról szólt. Arról, hogy meghal a bennünk élő gyermek. MOZI>>>

Aki ismeri és szereti Stephen Frears filmjeit, most sem éri csalódás. A forrás egy Hardy-regény ihlette képregény a Guardianból. Kellemes mozaiktörténet az angol városiak vidéki életéről, pompás közegábrázolással, a színészek számára örömjátékot eredményező figurákkal, sok derűvel, a felszínről a mélybe pillantó, könnyed reflexiókkal. Amit látunk, közel áll a mi világunkhoz, és brit viszonylatban olcsón kerülhetett vászonra. Kérdés, mi az akadálya, hogy hasonlóan ízléses, sikerre számítható magyar filmek készüljenek? MOZI >>>

Bier, aki mindig is szívesen időzött el a humanoid létezés alapkérdéseinél, s élvezettel kotorászott az emberi kapcsolatok bonyolult rendszerében, megint lelki fröccsel kínálja nézőjét. Vajon mi történik, ha valaki megpróbál a krisztusi tanítások szerint élni, ha kővel dobálják, kenyérrel „vág vissza”, ha pofon ütik, szelíden odatartja a másik arcát is? A rendező Arany Glóbuszt nyert és a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában Oscarért versengő munkája szó szerint leképezi a szituációt. Aztán továbbgondolja, eljátszik vele, és mint a hógolyót, hozzánk vágja. Lássuk, ki mit kezd vele! MOZI>>>

New York, a világváros és a róla készített film szintén mindent elkábítanak, de ettől ez a mozi nem nevezhető megbízhatatlannak. Aki hisz az ilyen (mozgóképes) fantáziában a valósággal szemben, annak kellemes szórakozás ez a szkeccsfilm: olyan, mint egy könnyű, ártalmatlan narkotikum. Aki viszont felfogja az egyes epizódok felszín alá hatolása következtében érzékelhető drámaiságot, annak az elmaradt találkozások felismerésének élménye jelenthet valamit. „New York, I Love You”, a nézők szeretni fognak. A látók is. MOZI>>>

Az eddig rövidfilmekkel jelentkező Adrian Sitaru első nagyjátékfilmjében valami különlegessel akart előállni. Eldöntötte, hogy a szubjektív kamerázást az első kockától az utolsóig végig fogja vinni. Ilyenformán bármit és bárkit csak valakinek a szemszögéből láthatunk. És, ha azt a valakit nem látja senki (és erre van példa), akkor csak az illető nyomasztó szemszögének eredménye van a vásznon szorongatóan. MOZI>>>

Ahogy azt Ozpetek-rajongóként már megszoktuk, a homoszexualitás ebben a filmben is csupán apropó a társadalmi előítéletekről való gondolkozáshoz. A kultuszfilmrendező makacsul szegezi nekünk a kérdést újra és újra: képesek vagyunk-e szembenézni önmagunkkal, vállaljuk-e a hibáinkat, együtt tudunk-e élni velük? Képesek vagyunk-e kinevetni önmagunkat, hiszen végül is meglehetősen mulatságosak vagyunk mindannyian. MOZI>>>

A világ lehet fehér, sárga vagy fekete – az igazi emberi (apai) fájdalom mindenhol egyforma. Művészi érzékenység, empátia és alázat kell ennek mozgóképes átadásához. Mindezek megvannak a csádi születésű, de európai filmműveltségű rendezőben. Filmjét látva leginkább az olasz neorealizmus kisemmizett kisemberhősei juthatnak eszünkbe, a biciklitolvajjá lett munkásember, a koldulásra kényszerült nyugdíjas tisztviselő és mások. MOZIBAN
>>>

Tizenkét Oscar-jelölés, ráadásul a „nagy” kategóriákban is igazi esélyesként. Golden Globe Colin Firthnek. Hirtelen támadt lelkesedés, felhajtás a film körül. Ez egy kicsit elbizonytalanított a mozidarab értékét illetően. Rossz előítélet volt. Magával ragadó a hangulatteremtés (még ha néha artgiccsbe is hajlik), a színészek kiválóak, a film izgalmas, annak ellenére, hogy szinte egymondatos a cselekménye. MOZI >>>

Szabadon szárnyalni, akár a madár. Ezt szeretné a Foglalkozása: riporter főhőse, David Locke, és hirtelen ötlettől vezérelve felveszi ezért egy halott fegyverkereskedő nevét egy afrikai hotelben, hogy aztán Mr. Robertsonként élje tovább az életét. Később egy sajátos beállítás révén Barcelona tengeröble fölött lebeg széttárt karokkal. A szabadság szédítő mámora után mégis egy kietlen hotelszobában végzi be az életét. Ez a film Antonioni legélvezetesebb és legmélyebb alkotása. Ő maga is csak erre a filmjére gondol vissza elégedetten – igaz, eredeti, négyórás változatában. FELÚJÍTOTT KÓPIÁN
>>>

Január 28-án hajnali 2-kor a projektben részt vevők „filmtörténeti” jelentőségű bemutatót harangoztak be a YouTube-on. Sej, ha a reklám nem teszi olyan magasra a lécet! Még like-olni is lehetne ezt a filmet. Igaz, a reklámtúlzások nélkül ki nézné meg? 15-20 percig még elvan vele az ember, aztán elveszítjük az érdeklődésünket. Nem a hosszabb-rövidebb ideig felvillanó életképekkel van a baj, hanem azzal, hogy semmi izgalmas nem fűzi őket egymáshoz. A felkelés, reggeli, munka, ebéd, érdekességek, lefekvés ív nem túl eredeti. Pedig vannak a szkeccsecskék között szívszorítóak is. YOUTUBE

>>>

Görgey Gábor darabja ezúttal a mai magyar filmgyártás közegében szólal meg Sára Júlia állapotrajzzá sűrített szerzői interpretálásában. Talán legnyomasztóbb rétegei csillannak fel, keserű nevetést fakasztva. Aki eddig nem értette, miért nyafognak annyit a filmesek, most átélheti a terület szomorú állapotát, szakmai igénytelenséget és művészi kifulladást szülő pénztelenségét, egyik napról a másikra való vergődését. S eközben talán saját létének kisszerűségére is ráismerhet. Igaz, a tévéfilm világa túl belterjesnek tűnik. TÉVÉ: RECENZIÓ

>>>

A Megáll az idő egyik titka az ambivalencia: nagyon könnyű belépni a világába, egyszerűen lehet azonosulni a helyzeteivel, a hőseivel – és közben megmerítkezünk egy korszak kemény, pontos és illúziómentes ábrázolásában is. Az előtörténet (az 1956-os nyitóképsorok) és a szereplők sorsának meghosszabbítása az 1967 szilveszterén játszódó zárlatban szó szerint is fehéren-feketén keretezi a sztorit. A zárlat nyers-cinikus-ironikus miniportréi az értékvesztés és a megalkuvás megfáradt, langyos pillanatait mutatják. Mindazt látjuk, ami a legendán innen és túl van. A Magyar Nemzeti Filmarchívum filmtörténeti kiadványa. DVD>>>

Az Apa a mítoszépítésről és -duzzasztásról szól: nem az egyetemesről, a történelmi-kulturális fajtáról, hanem a személyesről, arról, amit az ember védekezésképpen, szociális szükségletből épít fel és ápolgat. Takó apja nem a kissrác emlékeiben, hanem fantáziájában él: kalandhősnek képzeli, aki tetőkön menekül a nyilas katonák elől, majd amikor kell, fizikailag is föléjük kerekedik. Régen várt kiadvány a Magyar Nemzeti Filmarchívum filmtörténeti DVD sorozatából. DVD>>>

A feszültségtől mai ez a történet. Hatalmas nyomás alá kerül minden ember, hogy sikeres legyen az élet minden területén egyszerre, és a nagy rohanásban valami aztán elromlik egyik, másik, vagy több vonatkozásban. Az uniformizálódás, az individualizmus nem engedi, hogy a szerepeket megosszák, miközben együttműködéssel mégiscsak lehetőség nyílna az egyensúlyt megtalálniuk a számukra védelmet és biztonságot nyújtó kisebb közösségekben, mint a család, de másodlagosan a munkahelyi csapatban is. TÉVÉBEN LÁTTUK>>>

A magyar mozit szinte mániásan foglalkoztatják az alsókutyák: a Róna utcát egy éjszaka valakik észrevétlenül áttolták a nyóckerbe. Az alkotók kenik-vágják a prolilét minden nyűgét s nyilait, perfekt beszélik a nyelvüket, s egyáltalán: egészen biztosan meg vannak róla győződve, hogy a proli is ember. Nem is beszélve a romákról, azok meg pláne. MOZIBAN>>>

Az Ajándék ez a nap a tegnapról szól, de jobban megnézve szólhatna a máról is. Túl azon, hogy a film egy egyéni stílussal megrajzolt látlelet a hetvenes évek végi Magyarországról, napjainkban is hasonlóan értelmezhető, mint akkor. A dolgos hétköznapokban ma is megtalálhatjuk ezeket a történeteket, és nem véletlenül néznek ránk olyan jelentőségteljesen a film szereplői egy-egy „kikacsintásuk” során, hiszen amikor összeér velük nézői tekintetünk, magunkat láthatjuk viszont. Gothár Péter filmje a Magyar Nemzeti Filmarchívum filmtörténeti DVD sorozatában. DVD>>>

„Meggyőződésem, hogy az avult birtokszemléleten a mi körülményeink között már lehet változtatni, ehhez azonban először meg kell mutatnunk az embereknek a valóságot. Tükröt kell tartanunk eléjük, hogy felismerjék benne önmagukat, és eljussanak a változtatás szándékáig. És ha ezt a folyamatot filmmágiával, a kompozíció erejével sikerült egyes nézőkben megindítanom, már elértem a célomat.” Zolnay Pál filmje a Filmarchívum Magyar Filmtörténeti DVD sorozatában.>>>

A kulturális és egyéb reflexiók, áthallások már-már szétfeszítik a Kolorádó Kid című filmet, mindezek a kérdéses megoldások azonban kibomlanak a Kolorádó Kid című regényben. Nagyjából minden értelmet nyer és a helyére kerül. Mindez bizonyítja, hogy Vágvölgyi nagy ívű koncepcióval és igen átgondoltan közelített anyagához, viszont rávilágít arra is, hogy a kiforrott író által alkalmazott fogások működnek írásban, míg az elsőfilmes rendező sokszor hiába birkózik a filmi elbeszélés sajátosságaival.>>>

Szétszakadt társadalomban, ahol hasadékmélységű a különbség a társadalmi rétegek között, valahogy mindig előkerül a csoda. Már csak úgy temethetők be az árkok, ha mágikus dolog történik. A Vespában egy peremfaluban lakó tizenkét éves fiúnak pottyan az ölébe egy tűzpiros robogó. Az örökmese funkciója nyilván az, hogy biztassa a leszakadókat: időnként Isten (vagy a sors) rájuk is vet egy-egy pillantást. Megváltoztathatja-e valaki szociális helyzetét vagy személyiségét egy vele megtörténő csoda? Ahogy egy nyíltszívű dokumentaristához illik, Groó Diana nem hátrál meg a kérdésfelvetések elől.
>>>

És ezen a ponton bukkanunk rá a Szelíd teremtés igazi gyengéjére – hiszen attól még nyugodtan lehetne jó film valami, hogy azt kívánja a nézőjével megosztani, hogy nehéz a(z adott) rendező élete. A játékfilm ugyanis nem feltétlenül vagy kizárólag az új és eredeti gondolatok közvetítésére használatos műfaj. Ennek híján is lehet érvényes egy mozimű, bár kétségkívül sokkal nehezebb dolga van.>>>

A rendszerváltás óta alig készült gyerekek számára olyan rajzfilm vagy rajzfilmsorozat, amelyik nem valamilyen korábbi sikeres produkció folytatása; nem funkcionálisan ismeretterjesztő vagy propagandaanyag; vagy nem épp külföldi bérmunka. A Bogyó és Babóca (2010) már elkészültében sikertörténet. Teljes egészében magyar produkció szellemi és anyagi értelemben is. A sorozat Bartos Erika képeskönyveire épül, minimális állami támogatással, nagyobb részben magánbefektetői forrásból a KEDD Animációs Stúdió készítette hazai művészek, munkatársak közreműködésével.>>>

Ahogy mozipremierjének idején, úgy garantáltan most sem lesz kasszasiker a Dühöngő ifjúság, ám a DVD-turkálók kommerszet és klasszikust vegyítő, demokratikus mélységeiben talán a filmmániákusok szűk körén túl is talál magának célközönséget. Mert az apátia, a közömbösség – amely Jimmy számára az embertelenség, álljon bármilyen közel is a „normálishoz” – ellen lázadni ma sem kevésbé aktuális, mint 1959-ben.>>>

Robert Bresson ötödik rendezésében – egyben első önálló forgatókönyvében –, a Zsebtolvajban (1959), Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének alapszituációját, motívumait „fordítja le” a mozgókép nyelvére. Annak, aki ez alapján arra számítana, hogy a filmen keresztül megismerheti vagy „újraolvashatja” az orosz író klasszikusát, mégis csalódnia kell. Sem a kor, sem a társadalmi miliő nem egyezik. A történet helyett inkább a két alkotó filozófiája, a műveik által megfogalmazott gondolatok mutatnak átfedéseket. Ezen az elvont, absztrakt szinten viszont a Zsebtolvaj tökéletesebben adaptálja a könyvet, mint egy puszta feldolgozás.>>>

Ha minden jól működne, ennek a filmnek a közbeszéd markáns részévé kellett volna válnia a premiert követő hetekben. Első lépésként persze be kellett volna kerülnie a köztudatba. Egy termék bevezetése a piacra, vagy szűkítsük a kört, a filmforgalmazás külön szakma. Nyilván megvannak a fogásai, biztos lehet jól is csinálni, ugyanis vannak erre mutató jelek a világban. Ha a Szélcsend egy műfaji film, következésképpen a nagyközönségnek készült, akkor miért nem szerezhet róla tudomást a közönség?>>>

Mire nem képes az ember? Kivel, kikkel is élünk együtt? Megismerhetjük-e egymást igazán? És miért nem elérhető soha a YouTube-videó, amit meg akarunk nézni? Röviden ezeket a kérdéseket feszegeti Pejó Róbert Látogatás című lélektani drámának becézett filmje. Pejó a Dallas Pashamende nagy ívű, groteszk meséje után jelentkezett a kézikamerás gyilkos történetével, majd mindjárt a 41. Magyar Filmszemle megosztott rendezői díját nyerte el a különös regényadaptációval. >>>

Mundruczó nem a színpadi előadást rögzítette, hanem elkészítette a dráma tévéfilm-változatát. A rendező választása feltehetően összefügg a dráma eszmevilágával, gondolatmenetével, és saját véleményével, formaképzetével. A „színpad”, a dráma filmes – újrafogalmazására több oka is lehetett. Nem színházba vitte az előadást, hanem olyan helyszínre, ami kapcsolatba hozható az előzővel, s asszociáltat annak pszichológiai vonatkoztatásaira. >>>

Karrer abban különbözik a többiektől, hogy benne (még?) van tudatosság. Számára nincsen semmi meglepő a létezés minőségében, tudatossága lemondó, elutasító. Tudja, mi vár még rá, hogy törvényszerű és elkerülhetetlen ez a lődörgő létezés és persze a dicstelen vég.(...) Aggasztó, hogy ez az érzéskészlet ma is bántóan aktuális. Számtalan, szinte észrevétlen gesztusban, hétköznapi közlekedésben van jelen, át- meg átjárva az egyre jobban zárkózó, közösségi élményre egyre jobban vágyakozó egyének mindennapi érintkezéseit.>>>

Magán egy kibeszélőshow-n nem is olyan könnyű megtalálni a kritikai fogást. Adott a parodisztikus kifigurázás lehetősége – de ez túl azon, hogy nem bír el másfél órát, nem engedne továbblépni, lezárná a lehetőséget bármilyen külső történés felvázolása, a tágabb, valóságos kontextus kibontása előtt. Márpedig a mi filmünk ilyesmire törekszik. Fel akarja tárni a vázolt hatásmechanizmus manipulatív, embertelen természetét.>>>

Hajdu Szabolcs hősei a valóság ridegsége elől selymes hazugságokba menekülnek. A filmek e menekülők útját követték, amíg a hazugságokból húzott falak börtönné nem váltak. Új filmjének főszereplői is vesztesek, de kilátástalanságuk sötétebb: a Bibliotheque Pascallal egy új korszak kezdődött Hajdu életművében. >>>

Egy pesti éjszaka, egy férfi és egy nő már eleve döcögősen induló találkozója. Egy nagyvárosi történet egy sikertelen randiról és arról, hogy a szálak végül mindig összefutnak. Dyga Zsombor legújabb nagyjátékfilmje több szempontból precíz alkotás, jó történet jó színészekkel. >>>

A film a társadalmi dráma, a thriller és a melodráma zsánerei között egyensúlyoz, több-kevesebb sikerrel. Makk Károly különleges érzéke a lírai tragiumhoz, profi hangulat- és milliőteremtő képessége, mely a Ház a sziklák alatt vagy a Szerelem című filmekben éri el a csúcspontját, itt most nem kapott teret. >>>

Talán abból fakad az Oda az igazság (és megítélésének) ellentmondásossága, hogy Jancsó minden korosztályú és beállítottságú nézőjének ígér valamit. Inkább többé, mint kevésbé új hatalomvíziót, újra felmondott szimbólumsort, és egy csepp groteszk humort. Várhatunk gyilkos, a mai közröhejes korszakot szurkáló iróniát, amit azonban inkább csak nagyvonalakban olvashatunk ki a sorok közül. >>>

Sebestyén, az új fiú a fiatalok legfogékonyabb korszakában jön el, és felteszi a kérdéseket. A kérdéseket, amelyek mindenkiben ott lapulnak. Lehet, hogy Istent teremtettünk reményből és félelemből, de a félelem erősebbnek bizonyult nála is. Ekkor született meg a Sátán. Aki önmagában nem gonosz, csak a tagadás szelleme, aki a kétely csíráit ülteti el a szívekben. Az pedig már az adott lélek választása, hogy átengedi-e magát belső démonjainak. >>>

A történet szerint a hivatalos szervek úgy döntenek, haza kellene csábítani az emigráns Kéthly Annát. Hogy miért, azt nem tudjuk meg. A filmből nem derül ki, hogy az 56 utáni kádári berendezkedés legfőbb és fáradhatatlan ellenpropagandistája Nyugaton Kéthly volt. Elgondolkodtató aktivitásának pszichológiája. Kéthly ugyanis 1956. november 3-án Nagy Imre kérésére utazik New Yorkba, az ENSZ-központba, hogy védelmet kérjen Magyarország számára a Vörös Hadsereg támadásával szemben. Ekkor Bécsben van, onnan indul, mert hiába próbál, nem tud már hazajönni. Voltaképpen kint reked.>>>

A történet „valamelyik” kelet-európai nagyvárosban játszódik, az alkotók szerint mindegy, hogy hol. Nézzük a szereplők neveit, azok eligazítanak-e minket a topográfiát illetően? Közülük egyedül a „díjbeszedő” utal valamilyen konkrét helyszínre (Magyarországra), de az se név. Ami a tisztázatlan lokalizálási viszonyokon elveszett, azt még visszahozhatta volna a jól megírt forgatókönyv, a színészi játék és a képi megjelenítés eszköztára. Amit ebből a forgatókönyvből a rendező és a stáb ki tudott hozni, azt ki is hozta. >>>

Az Eltitkolt évek olyan, mint a kézfogásra nyújtott kéz, egyszerű és lefegyverző. Az alkotás csaknem hatvan évet fog át: tizenegy nő személyes történetén keresztül mutatja be a magyarországi leszbikusok jelenléthiányát, majd fokozatos láthatóvá válását. Takács Mária dokumentumfilmjét október 9-én a Művész moziban, a 4. Leszbikus Identitások Fesztiválján (LIFT) mutatták be.>>>

Különös helyzetbe kerül Pasolini Salòjának mai nézője – hiszen a filmmel kapcsolatos primer, zsigeri élményünk már nem a „botrány”, a sokk; megkockáztatom: meglehet, hogy az erőszakos szexualitásnak leginkább a közhelyessége és monotóniája jut el belőle hozzánk. Evidencia: a hírhedt szex- és kínzásjeleneteknek mára jól körvonalazott kontextusuk lett; a pornópiac és kielégülési lehetőségeink ugyancsak piacszerű kínálata túllépett a Salò vizuális sokkján, és bennünket is magával tuszkolt. >>>

Persze a nő a katalizátora minden bonyodalomnak. Vagy a nők. Mert valami varázslat folytán Lillából lesz vagy nyolc. Nyolc nő, aki tulajdonképpen egy. Egyre gyorsuló ütemben változik ez a Lilla, egyszer bohém jelmeztervező, másszor a táncparketten csábító kényszeres szőkeség, borongó bölcsész, gasztromán háziasszony, vagy éppen maga a kőkemény pszichológusnő. S mint egy IKEA bemutatóteremben, minden Lillához tartozik egy-egy mérnöki precizitással megtervezett enteriőr.>>>

Intézeti filmek százai elevenítik meg azt a kollektív pszichózist, amelyet az összezártság, a keretek szűkössége, a szigorú rendszabályok és az élmények állandó ismétlődése idéz elő. Az egyházi intézet hideg falai közé szorított, ösztönös jogait követelő diáklélek, a kamaszok félelmei, felfedezései, fantáziái, határpróbálgatás, gonoszság és bajtársiasság, a kisközösségben modellálható nagyközösség – mindez a kimeríthetetlen kincsesbánya újra és újra filmért kiált. >>>

Éppen a Valóságvédelmi Hivatal a lineáris világra épülő gondolkodásmód tükre, ami ellen a könyv és a film is fellázad. A maiak lázadása már nem konkrét intézmények ellen szól, hiszen már nincsenek is konkrét intézmények, hanem magát a lineáris világot kérdőjelezi meg. A gondolatok több szálon futnak a filmben, csakúgy, mint az életben, és a linearitást néhol megtöri valami, amit előre senki sem látott. >>>

Mátyássy Áron bemutatkozó nagyjátékfilmjének alapmotívumai évtizedek óta ösztönösen jelen vannak nemcsak a magyar, de a kelet-európai filmben is. A bűn és a bűnhődés, a predesztináció, valamint a röghöz kötöttség és elvágyódás alkotta komor halmaz meglehetősen régen e térség kultúrájának sajátja már. Okkal vagy ok nélkül, de egyre sűrűbben fordul elő, hogy a tematikai egyhangúság láttán már fel sem kapjuk a fejünket. >>>

Nemcsak Audrey Hepburn és Shirley MacLaine színészi játéka vagy William Wyler rendezése miatt, hanem szokatlan és merész témaválasztásánál fogva is igazi különlegesség a „klasszikus” amerikai mozi kedvelőinek az 1961-es Végzetes rágalom (The Children's Hour) című film, mely szeptemberben jelent meg DVD-n. A homoszexualitás társadalmi megítélésének ma is heves vitákat kiváltó kérdése elevenedik meg a filmben, amely kora konzervatív, elutasító közege elé tart görbe tükröt.
>>>

Lázadás és megalkuvás, önállóság és függőség, erő és gyengeség, vágy és rettegés, hatalom és kiszolgáltatottság évszázadokon és életeken átívelő játéka éled újjá egy lepusztult morvaországi várban, amikor Slach gondjaira különös vendégeket bíznak. A jó és a rossz örök küzdelme, mint egy véget nem érő haláltánc a témája A bolond és a királynő című Věra Chyytilova 1987-ben forgatott darabjának.
>>>

Zsigmond Dezső filmje értelmezhető a kommersz esztétikája szerint, krimiként: késelések, csecsemők „eltétetése”, hűtlen feleség, a végeknek is a végeinél élő, egyedülálló nők, titokzatos tetoválások összekapcsolta sorsok, féltékeny férj, eltűnt nyomozók, hallgatag, de anekdotázgató falubeliek. A filmnek ez a játékfilmes rétege a leggyengébb. A dokumentumfilmes oldal a filmben az erősebb, az érdekes színészi, amatőr színészi csapat játéka fontos, de itt másodlagos.>>>

Az elsőfilmes Tóth Barnabás Rózsaszín sajtja elsősorban a fiatalokat szólítja meg. Kérdés, célba talál-e. Annyi bizonyos, hogy filmje könnyed, szórakoztató darab, és egy sor olyan témát pendít meg, amely leginkább ezt a generációt foglalkoztatja: a felnőtté válás általános érvényű problémájától kezdve a szülő-gyerek kapcsolat bonyolult kérdésein át olyan specifikusan mai magyar dilemmákig, mint pl. kimenni pár évre külföldre, szerencsét próbálni-személyes vagy egzisztenciális okokból. Mindent összevetve – kivált első filmhez képest – ígéretes próbálkozás, már csak azért is, mert bátran nekivág egy olyan útnak, amely sokáig járhatatlannak látszott a magyar filmkészítésben.>>>

Nemrégiben érkezett az íméles postafiókomba egy linkajánló. Mindennapos dolog, már megszoktam, mily módon osztályozzam a kéretlen felhívásokat. Egyetlen gombnyomással törlöm a viagrareklámokat, a pornóval, szépségplasztikával, hitelajánlattal, egymillió fontos nyereménnyel és kémszoftverrel kapcsolatos üzeneteket. Az ismeretlen feladótól és az „önmagamtól” érkezett ímélek sorsáról is villámgyorsan döntök; több figyelmet fordítok viszont az ismerősök leveleire, amelyekbe mindig beleképzelek valamilyen személyes szándékot, és legtöbbször nem alaptalanul.>>>

Néhány korsó sör mellett egy római katolikus pap azt fejtegeti, hogy igazságtalanság, hogy a görög katolikus papok házasodhatnak, ők meg nem. Miért akkora nagy bűn a testi szerelem?
Ha végiggondoljuk a filmben elhangzottakat, és összerakjuk a mozaikkockákat, akkor bizony a cölibátus kőkemény kritikája bontakozik ki. >>>

Egy olyan korai Bergman-film DVD-megjelenésének, mint az Egy nyár Mónikával, minden bizonnyal az igazi fanatikusok örülnek a legjobban, akiket a terjedelmes életmű elejétől a végéig érdekel. Az 1952-es opus a több mint negyven filmet számláló életmű tizenkettedik darabja. Igaz, még nem annak a rendezőnek a munkája, akit a hatvanas évekbeli filmjeitől kezdve az európai film kultikus alakjaként ismerünk, de látványvilága és szereplői már megmutatnak valamit belőle.>>>

Sok minden tilos volt (a más vélemény, a szólás- és a gyülekezési szabadság stb.), de az egyik legtilosabb az abortusz, amiért lebukás esetén a közreműködők mindegyike súlyos börtönbüntetést kapott. Minél nagyobb volt a büntetés, annál nagyobb volt a cselekmény feketekereskedelmi ára (a filmben pl. 3000 lei), és csak bizalmi kapcsolatok útján lehetett a titkos magzatelhajtókkal kontaktust teremteni.>>>

Ne ijedjünk meg a plakáttól! Piszkosbronzba öntött mogorvaság. Öreg tata egy hatalmas puskával feszíti elénk a mellkasát. A Gran Torino nem ez a film és nem ez a Clint Eastwood. Érzelmes, elgondolkodtató mozi az erőszakmentességről, a toleranciáról, az egymásra figyelésről - és nem ilyen unalmasan elősorolva, hanem magával sodróan. Eastwood két gyengébb filmjéért már kapott egy-egy Oscárt. Lehet, hogy a Gran Torinóért nem fog, de ez az év legjobb filmje - most már DVD-n is hozzáférhető.>>>

A 40. Magyar Filmszemle felhozatalától nem volt idegen az emberi kapcsolatok, viszonyok dokumentarizmus felé törekvő, párhuzamos történetekkel dolgozó hozzáállás. Pálfi György Nem vagyok a barátod és Szabó Simon Papírrepülők című filmjei mellett Szajki Péter Intim fejlövése is mutatott ez iránt némi szimpátiát; digitális hordozóra készült, mely a képek nyerseségét, kézikamera-snittjei, zoomjai pedig az amatőr jelleget erősítették, azonban mégis Szajki állt legközelebb a konvencionális játékfilmekhez. Színészei profik, szituációi, dialógusai alaposan megírtak, cselekményvezetése kiszámított, minden egy előre megtervezett kotta szerint összeállított, legalábbis a forgatókönyv szerint. Ami valószínűleg jól működhetett papíron, felemás képet eredményezett filmen.>>>

A film két jelenete bizonyosan minden nézőjének emlékezetébe vésődött. Kitörölhetetlen és egyben megosztó élmény. De nem csupán a szerelmeskedés és a robbanás képsorai miatt felejthetetlen Antonioni 1969-es mozija. A rendező világban való vándorlása – az Angliában forgatott Nagyítás után – második állomásának az USA-t választotta. Szereplői kóborlása színhelyéül ezúttal a film első felét uraló nagyvárost, Los Angelest, majd a közelében fekvő, beszélő nevű sivatagban, a Death Valley-ben található Zabriskie Pointot választotta. >>>

Alain Resnais éppen legáltalánosabb jelentésétől, a múlt megidézésétől fosztja meg az emlékezet fogalmát. Szerinte az emlékek csak a „most”-ban léteznek, így múlt és jelen egymástól megkülönböztethetetlenek. A személy azonosságának kritériumát néhány filozófus a memóriában találta meg. Amennyiben igazuk van, a Tavaly Marienbadban világába lépve, ahol az idősíkok összekuszálódtak, nemcsak a történet, hanem a tudatfolyam széthullását is átélhetjük.>>>

A katasztrófafilm sablonjaival szentségtörésnek tűnik Saramago-t adaptálni. Nehéz a kényszer, hogy egy katasztrófatörténetből nem katasztrófafilmet, hanem művészfilmet kell produkálni. Ez a kísérlet már a Kőtutaj esetében is megbukott. És most sem sikerült. Persze lehet, hogy a hozzáállással van a gond, különösen, ha a Vaksággal szembe állítjuk az amerikai műfaji katasztrófafilmet, a Képletet. Ami minden elvárásunkkal szemben megragadóbban és elgondolkodtatóbban sikerült, mint a Vakság.>>>

A latin persona szó jelentése személy, személyiség. A svéd rendező ebben az alkotásban is az emberi lelket helyezi boncasztalra azt vizsgálva, hol ér véget a tiszta egyéniség, mikor oldódik fel a kapcsolatok, a vallási előírások, a mindennapi élet elvárásaiban. Ingmar Bergman 1966-ban készült filmje nem kellemes élmény, nem nyújt semmiféle kikapcsolódást, a DVD-változat nem valószínű, hogy tömegek szívébe lopja be magát. De miért is? >>>

Idén, 2009-ben a Filmkultúra különdíját Edelényi János filmjének ítélte a szerkesztőség. A Príma primavera tökéletesen megfelel annak a kritériumnak, hogy az értékeihez képest arányaiban kevesebb szakmai figyelmet kapott, ezt kell tehát ellensúlyozni azzal a bizonyos tortadíjjal. Az idei elismeréssel bizonyára a több mint egy éve eltávozott főszerkesztő, Urbán Mária is egyetértene, hiszen ő szerette a szépen fényképezett, kedvesen érzelgős, de igényes lírai filmeket.>>>

Az áldozatkaszkadőr rendezője újabb filmjével elhagyja első munkájának különös humorát. A Téli utazással egy kietlen, zord világba érkezünk el, ahol a sokarcú Oroszország nem éppen hízelgő képét mutatja felénk. A szülőföldtől vett végső búcsújával Ljuba a múltjától köszönne el, de a jelenbe ragadva lehullik róla minden manír, megmutatva a jövő hiányát. >>>

François Truffaut 1964-es alkotása talán az egyik legkevésbé szentimentális film, amit valaha csináltak a házasságtörésről. „Egyfajta élveboncolás, érzelemnélküliség van benne…” – mondta róla maga a rendező is. A bársonyos bőr egy furcsa, realista melodráma, ami leginkább abban különbözik a műfaj hollywoodi mainstreamjétől (gondoljunk akár a korabeli, akár a mai melodrámákra), hogy a nagy érzelmek pátosza helyett a kis rezdüléseket ábrázolja dokumentarista aprólékossággal.>>>

Ha pedig bárki provokációnak érezné a filmet a címe alapján, akkor az figyelmen kívül hagyja a benne szereplő „mediáció”-t - egy olyan módszert értünk ez alatt, amely az emberek közötti párbeszédet hivatott elősegíteni. A „mediátor” egy olyan személy, aki harmadik félként próbál meg közbenjárni, hogy sikeresen megoldódjék a konfliktus. A film készítői tehát méltán gondolhatták, hogy politikai ellentétekből fakadó problémák esetében is ki kellene próbálni a módszert. Ezért Hajdú Eszter felkért néhány mediátort arra, hogy olyan embereket segítsenek a párbeszédhez, akik más-más politikai párt hívei. >>>

A cím bibliai helyre utal, amelynek mentális jelentése maradt fenn. Együtt emlegetik Sodomával, mint a bűnös városokat, amelyeket Isten pusztulásra ítélt. Az erkölcsi fertő motívuma a korai filmekben is megjelenik: Cabiria, Quo vadis. Később a helyszínek térben és időben is változnak, modern metropoliszok (Chicago), esetleg azokban a „veszélyzónák” lesznek a cselekmény helyszínei: a Marseille-i kikötő, a londoni Soho, a New York-i néger negyed. Néha etnikai, vallási, kulturális különbség, másság miatti előítéletek alapján valamilyen gettóban mozognak a hősök. >>>

Azok után, hogy a Tejútban tanúi lehettünk, ahogy az első filmjeire jellemzőbb szűk, csak arcra fókuszáló plánok egészen a nagytotálig tágultak, s ezzel fordított arányban a korábban központi szerepet játszó párbeszédek háttérbe szorultak, majd végül teljesen eltűntek (helyüket átengedve zajoknak és zörejeknek), Fliegauf újból a kör elejétől folytatja útját, formailag szinte majdnem oda tér vissza, ahonnan első rövidfilmjével, a Beszélő fejekkel 2001-ben elindult.>>>

A konvenciók szerint nagy mesterekről csak óvatos tisztelettel merhet nyilatkozni a zöldfülű ifjúság, és különösen igaz ez Jean-Luc Godard-ra: sokak szerint, ha időszámításunk Jézussal kezdődött, a film időszámítása a Kifulladásiggal kezdődhet csakis. Godard frissessége, stílusteremtő, merész könnyedsége azonban mintha kiveszett volna a filmből – mindenekelőtt erre a fájó pontra hívja fel a figyelmet a már lassan egy éve DVD-n is elérhető Az asszony, az asszony című filmje.>>>

Kafka megírta az ő perét, Welles megrendezte a magáét, s mi pedig újra meg újra átélhetjük a sajátunkat. Welles alkotói jogánál fogva átformálta a Kafkától kapott értékes alapanyagot, s egy attól különböző, mégis hasonló világot komponált. A regény és a film is felteszi „a kérdéseket”, helyenként tán más-más válaszlehetőségeket felvillantva, melyek persze természetüknél fogva nem lehetnek kielégítőek. Ám befogadójukat nem eresztve, K.-val együtt ébredve, rákényszerítenek: tegyük fel mi is ezeket a kérdéseket, s ugyanabba a dühödt, kétségbeesett, szükségszerűen sikertelen válaszkeresésbe hajszolnak.>>>

„Mi lesz velünk most a barbárok nélkül?

Úgy hittük, ők hoznak megoldhatatlan

dolgainkra holmi megoldásfélét.”

(Konsztantinosz Kavafisz: A barbárokra várva)
>>>

A film alkotói egyáltalán nem voltak könnyű helyzetben: egy nagyon ismert történetet mondanak el újra. Egyértelmű a törekvés, hogy eddig nem vagy ritkán hallott részletek kerüljenek felszínre, olyan kortársak szólaljanak meg, akik a korábbi filmekben, könyvekben kevésbé játszottak szerepet. Érezni, hogy a stáb mindent végignézett, ami eddig Puskással kapcsolatban felszínre került, gyűjtöttek és rendszereztek, majd döntöttek: tovább fényesítik a legendát. Az alkotói szándék láthatóan a világforgalmazás, vagyis a Puskás Hungary leginkább a külföldnek szól.
>>>

A hét történet egyike sem mesél el nagy sztorikat. Hétköznapi, kinek közelebbről, kinek távolabbról ismerős emberek rövid életrészleteit figyeli meg, jegyzi fel, kiét egy pár óra, kiét pár nap lefolyása során. Több szempontból törekszik valamerre e generáció, és sok szempontból totyog, ez az ellentmondás jól érzékelhetően alakul ki a filmben: néhány kivételtől eltekintve – főként a csellengő tizenévesek esetében – általában az előrehaladás pozitív üzenetével zárul, még ha a megtett lépések aprók is.>>>

Az elsőfilmes Nagy Viktor Oszkár alkotása visszanyúl a hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészetének hagyományaihoz. Talán ezért, de az Apaföld nem hat a valódi meglepetés erejével, hiányzik belőle az intenzív személyes látásmód és a frissesség. Ennek ellenére megállná a helyét akármelyik nemzetközi fesztiválprogramban, amit az is bizonyít, hogy az idei szemlén elnyerte a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját.>>>

Míg a regényben együtt van egyfajta társadalmi és lélektani kettősség, a filmben egyik szálat sem sikerült hitelesen hozni. A film működik példabeszédként, egyfajta parabolaként, értelmezhető bűnbeesés-történetként is, hiszen a szereplők kvázi a paradicsomba csöppennek be, ahol nem tudnak mit kezdeni a rájuk szakadt szabadsággal, és elveszítik ártatlanságukat. >>>

Juliette csak létezik és szép, ahogyan Isten megteremtette őt. Ebben az értelemben találó a cím, még ha kissé fellengzősen hangzik is egyeseknek. A lány erotikus vonzalma a lehető legtermészetesebb gesztusok, viselkedés által valósul meg. Hogy mégis megbotránkoztak a filmen, az a kor társadalmának kritikája. Azé a koré, amelyikben forgatták, amelyiket ábrázol és azé is, amelyikben bemutatták a mozikban. Roger Vadim harminckét évvel később az Egyesült Államokban újraforgatta a filmet, de az újabb változat csak remake maradt. A remek viszont az 1956-os változat, amelyik most megjelent DVD-n. >>>

Poppy széles mosollyal hajtja a bringáját a londoni forgalomban. Hivalkodó butik- és bizsurémségekben, a bal lábával tök csámpásan. Körülötte zúg, suhan, forog a világ, de ő is nyomja, teker, ahogy csak bírja. Mintha birokra akarna kelni a londoni forgalommal. Alig peregnek le a kezdő képsorok, ellopják a bicajt. Bukta? Még jó, hogy nem! A felvezetés metaforikus volt: Poppy a kedvenc kétkerekűje nélkül is elképesztően dinamikus – persze immár nem a forgalomban, hanem a hétköznapi kétlábúak között. >>>

A film teljesen funkciótlanul ütköztet különböző stílus- és cselekményelemeket, azaz akár pastiche-nak is tekinthető. Kérdés, hogy reflektálatlansága folytán eredetinek gondolja-e magát egy ilyen mozi... Természetesen azt már az ókori görögök is tudták, hogy véges számú történetséma létezhet csak, ezért nem is a teljes eredetiség kéretik számon. Nagyobb probléma, hogy a keveredés itt az ízléstelenség jegyében történik, az eltúlzott gesztusok uralkodnak a filmen.>>>

A zenés filmet ugyanúgy ki kell találni, mint bármilyen műfajút, tehát nem elég, ha fognak néhány tehetséges zenészt, és kamera elé állítják. Ha egy mozgóképet a mozikba visznek, akkor annak annyira megnő az önazonossága, hogy nem marad csupán egy szelet a tévés műsorfolyamból, amelyet elég meghallgatni fél szemmel és megnézni fél füllel vacsora, kártyázás vagy épp a csatornák közti kapcsolgatás közben. Mindenképpen van valamilyen jelentése a filmegésznek is, még ha ez, mint körítés csak ürügyként szolgál is a zenéhez és az interjúkhoz.>>>

Mitikus év, 1968. Kulturális értelemben mozgalmas időszak. Mégis sokkal meghatározóbb annak az egész világon végigsöprő tiltakozási hullámnak a hatása, amelyben a második világháború utáni fogyasztói társadalmakban felnövő fiatal generáció hangot adott elégedetlenségének és változási igényének. De valóban úgy, valóban olyan ütemben következtek be a társadalmi változások, ahogy azt hatvannyolc lázadása vágyta? Guy Debord, marxista teoretikus, író és filmkészítő szerint: „Egy olyan társadalomban, amely a feje tetején áll, az igazság csupán a hamisítás egy mozzanata.” >>>

Az öröm kiáltása egyszerre szakadhatna ki a film szereplőinek és a Jensen-rajongóknak a torkából: előbbiek a megváltás, utóbbiak az első Jensen-DVD megjelenésének örömére. Eddig csak egyetlen film jelenhetett meg a boltok polcain, amelyhez Jensennek a forgatókönyvön túl is volt köze, a Dogma-rajongók gyűjteményeit teljessé tevő Mifune utolsó dala.>>>

Pálfi György filmje erős darab, hatásában pedig szükségszerűen osztja meg a nézőket: a rendező által festett kép sötét és egyoldalú. Akik szokványos játékfilmet várnak, vélhetően elégedetlenek lesznek, de aki alkatilag képes elfogadni a szeretet vágyából és lehetetlenségéből származó lelkiállapot következményeit, mint a világ egy lehetséges állapotát, annak nyers erejében lesz megrendítő élmény ezen ahumánus világ képe.>>>

A szukijaki ’japán egytálétel’, amolyan mindent bele típusú, találó metaforája ennek a sokféle műfajt és stílust vegyítő filmnek. A Sukiyaki Western Django nem hasonlít semmire, amit eddig láthattunk, viszont minden benne van, amit a westernről és utóéletéről tudni kell – s mindez egyszerre. >>>

A társadalmi szerepek nem csak úgy lebegnek légüres térben, a különböző pozíciókat betöltőkkel kapcsolatban elvárásaink vannak. Vagyis létezik bennünk egy kép, amelynek meg kell felelnie az adott székben ülőnek. Például egy elnök nem káromkodhat, nem niggerezhet. Még a saját emberei között sem. Nemcsak azért nem, mert mindenhol lehet egy bekapcsolt magnó, hanem mert ő maga önmagából fakadóan nem fitymál le pökhendien másokat, nem szerepel a kifejezőeszközei között mások anyjának és származásának szidalmazása, felemlegetése. >>>

Teona Sztrugar Mitevszka makedón-szlovén-belga-francia kooprodukcióban készült filmje, a rendezőnő fiatal kora ellenére, már sok fesztivált megjárt. Eddig 8 elismerést kapott, a zsűri különdíjától a legjobb színésznőnek, operatőrnek járó díjon át, a legjobb rendező díjáig. A fiatal alkotónak ez a második nagyjátékfilmje, az első a Hogyan öltem meg a szentet (2004) volt. Az Afrodita álmá-nak forgatókönyvén két és fél évet dolgozott. >>>

A film két szerelem története, egy zenekar születésének mítosza, egy ember önmagán belüli viaskodásának két szálon futó sztorija, két generáció ellentéteinek stációi, vagyis a megalkuvó, beletörődő középgeneráció langyos állóvízének visszatükröződései, és a szabadgondolkodásra vágyó, lázadó fiatal generáció végtelen tengerének hullámverése.>>>

A magyar film elég kényelmes helyzetben van. Nem várnak tőle nagy díjakat, komoly nemzetközi érdeklődést (pedig előfordul), külföldi forgalmazást, idehaza is beérheti néhány tízezres nézőszámmal. A művészi szint vagy igényesség szinte értelmezhetetlenné vált a dilettantista „eredetiség” és a formai epigonizmus malmában, megkérdőjeleződött minden korábbi érték.>>>

A kelet-közép-európai országok társadalmaiban zajló folyamatok között tartják számon a kisközösségek szerepének megnövekedését. A Cselek minitársadalmát persze nem lengi át a cseh kisvárosok kedélyessége, ahogy azt a régi és újabb cseh filmekből megszokhattuk: a sziléziai isten háta mögötti település – hogy turisztikai nyelvezetet használjunk – adottságai nem éppen a legjobbak.
>>>

A Free Cinema „a rossz közérzet filmjeivel” megmutatta, hogy sok minden nincs rendben a szigetországban. Tony Richardson szép és hatásos, egyszerű és mesterkéletlen filmjével a lázadás kvintesszenciáját alkotta meg. Mert lázadni sokféleképpen lehet. Alapszinten úgy, hogy nem teszünk meg valamit, amire pedig képesek vagyunk, csakhogy azzal esetleg másokat igazolnánk, vagy legitimálnánk egy elnyomó rendszert. >>>

75 éves lenne Gaál István, a magyar újhullám és modernizmus egyik legnagyobb alakja. Amilyen jellemző volt művészetére, hogy a tájképet pusztán vizuális kifejezőeszközökkel, komplex lelki- sőt szociológiai tartalmakkal tudta feltölteni, olyan jellegzetes volt filmjei fantasztikus ritmusa, zenei megformáltsága. Életművét már főiskolás vizsgafilmjétől, a Pályamunkásoktól kezdődően meghatározta a zenei struktúrákhoz hasonlító építkezésmód, a klasszikus és modern zene, s különösen Bartók Béla iránti fokozott vonzódása. Egyedülálló formaérzéke, a téma iránti hűsége és rendkívüli műgondja következtében háromrészes Bartók-dokumentumfilmje, a Gyökerek az életmű egyik legszemélyesebb, kiemelkedő szerzői alkotásává vált. >>>

Hasonló vállalkozásoknál mindig felmerül, lehet-e egy sikert azonos vagy jobb szinten folytatni. Herendiék is évekig gyötrődtek ezen. Azt hiszem, feleslegesen. Lehetséges a jó folytatás. Ott van például a francia Taxi-sorozat. Alighanem csupán két dolgot kell alaposabban megvizsgálni. Kik az állandó hősök, akikkel újabb kalandok esnek meg, és elég markánsak-e, van-e bennük igazi kohéziós erő?>>>

Barcelona és a spanyol vidék a film ugyanolyan rangú főszereplője, mint a címben megjelölt lányok. Woody Allenre hatott a genius loci: nem tudott ellenállni Gaudí építészeti csodáinak és a katalán muzsikának, ami jelentősen hozzájárul a hely enyhén romantikus stilizálásához. A rendező nem naivitásból, hanem épp ellenkezőleg, finom iróniával átszőve működteti a nemzetkarakterológia néhol megmosolyogtató kliséit.>>>

Minden kicsit sok ebben a filmben, sok a párbeszéd, sok a vér, sok a hulla, sok a véresen komoly komikus, kicsit sok John Malkovich, de semmit sem érzünk túlzásnak. Az Égető bizonyíték – melynek eredeti címe is a kémfilmekre és a James Bond-mozikra utal, hiszen valahogy így lehetne lefordítani: olvasás után kéretik elégetni – paródia. Vérbeli, kegyetlen paródia. >>>

A rendszerváltás nyomán letűnt kort, majd a változások mentén kialakuló új világot is hitelesen bemutató rendező most, a teljes mértékben fikcióra épülő játékfilmjénél sem tágít fő témájától. Továbbra is kutatja, hogy a társadalmi berendezkedés átalakulása és a szabad piaci gazdaságra való átállás hogyan s miként hat a felkészületlen magyarokra. >>>

Az egyelőre úttörőnek látszó modell tehát a következő: a nemzeti horizontok megőrzésével, ezek közül többnek egyidejű gazdagításával olyan regionális szellemiség megvalósítása, amelyet ugyanakkor egyszerre tekinthetnek magukénak a határ mindkét oldalán élő nézők.>>>

Wajda filmje elsősorban nem a férfiakról, a katonákról, az elhurcolt hadifoglyokról szól, hanem a nők sorsáról. Nem a „felesleges”, áldozatos hősiességet hangsúlyozza, hanem egy – nem pontosan körvonalazott – természetes, szinte mindenkiben élő nemzeti érzést. Wajda mégsem egyoldalú, elfogult filmet készített, hanem az áldozatok sorsát konkrétan megelevenítő, ugyanakkor az általánosságba emelő, letisztult művet, átdolgozva s így érzelmileg is eltávolítva kissé a közvetlen politikai és önéletrajzi motívumokat. >>>

Az elbeszélés a titkolózó, információkat visszatartó, hallgatag természete és már-már didaktikus szimbolikussága miatt olyan példabeszédre hasonlít, amelynek egészen abszurd módon csak metajelentése van, s az elsődleges jelentés mintha nem lenne megragadható. Konkrét történet helyett, mintha valamiféle fogalmilag megfoghatatlan határtapasztalattal szembesülnénk, ugyanakkor ez a megfoghatatlanság mégiscsak didaktikus.>>>

Az árvaház egy olyan nőt nevelt ki ódon falai között, aki majd anyaként is, vállán a múlt terhével, a hátrányos helyzetben levők védelmezőjeként fog viselkedni. Hiszen az egész történet egyik fő motívuma egy olyan házaspár kapcsolata, akik tudják, hogy gyermekük születése óta halálra van ítélve.>>>

Fazakas használja a különböző műfajok nyelvi elemeit, mivel hatással voltak rá mások által használt „szavak/szótárak”- de mintha kételkedne azok „végső igazában”. Kételkedik a spiritualista filmekben, s a köznapi meggyőződésre, a „józan észre” hivatkozókban is.>>>

A meglehetősen hagyománykövető vígjátékforma sehogy sem képes indokolni a Gondryra jellemző tér- és időjátékokat, szürreális animációkat. Ennek eredményeképpen a rendező tekervényes agyműködésének köszönhető hatalmas ötlet- és látványuniverzumból csak a legegyszerűbb és leginfantilisebb trükkök, plánjátékok, az ötletes makett és jelmezhasználat marad.>>>

Egy kezdő, ámde ambiciózus filmrendezőnek nem szükséges különösebben mélyre ásnia a műfajtörténetben, ha – elkerülendő a hazai előképekkel való túlzott összehasonlítgatást – eredeti, jelen társadalmunk elé is görbe tükröt tartó közönségfilmmel szeretné letenni a névjegyét.>>>

Már a film alaptörténete sem érdektelen, hiszen az alvilágból kijuttatott, és az amerikaiak által jóra nevelt démon ügyesen kitalált figura, eredeti karakter, épp az ellentmondásossága miatt. Ez az első mitologikus réteg is remekül megragadott, azonban a másikat legalább ennyire értik, sőt érzik a mai emberek, hiszen még az előbbinél is erősebb gyökerei vannak a mi kultúránkban. A kiindulópont az, hogy létezik egy furcsa nép, amelyik fele részben az emberi, fele részben az isteni világhoz tartozik, és ők szerepet vállalhatnak a világ rendjének fenntartásában. >>>

Végre egy Gauguin-film! Szeretem a festőkről szóló életrajzokat. Ezek révén ugyanis úgy kaphatunk "tárlatvezetést", hogy egyszersmind betekintünk a művész magánéletébe is. Megérthetjük a szenvedélyt, amely irányította. Vagyis szórakozva tanulhatunk. És hogy éppen Gauguin! Ő volt ugyanis a nagy újítók koncepciójának megújítója.
>>>

Nem könnyű film a Fél Nelson, de figyelemre méltó. Annál is inkább, mivel már az amerikai független film is csak nagy ritkán termel ki valóságos, nem a végletekig megterhelő, s mégis megindító mozgóképeket. Ryan Fleck első nagyjátékfilmje okos és végiggondolt alkotás, nem akar túlmutatni önmagán, így vállalását – két esendő ember sorsának és lehetőségeinek mértéktartó bemutatását – is maradéktalanul teljesítheti>>>

Egy jó történet vagy egy jó arc rendszerint rabul ejt. A sztorit továbbgondoljuk, a megszeretett hőssel szívesen találkozunk újra. A kalandok újabb kalandokat szülnek, a szerencsés találkozások folytatásért kiáltanak.
>>>

A 2000-ben készült Ó, testvér, merre visz az utad? című film a Coen fivérek két súlyosabb alkotása, az Oscar-díjas (legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb női főszereplő) Fargo és a cannes-i fesztivál legjobb rendezőnek járó díját (David Lynch-csel megosztva) elnyert Az ember, aki ott se volt által keretezett könnyed vígjáték (ám maga is fesztivál járta, az operatőrt Oscarra, a filmet Golden Globe-ra, Joel Coent pedig Cannes-ban jelölték) a magyar moziforgalmazásból ugyan kimaradt, de alig nyolc év elteltével immár megvásárolható DVD-n.
>>>

Az első filmes libanoni rendezőnő meglehetős figyelmet keltett debütálásával a filmcsinálók és filmszeretők körében. Cannes-ban az egyik legnagyobb meglepetésként könyvelték el, 2007-ben elnyerte a San Sebastian Filmfesztivál közönségdíját.
>>>