Vadim viszonylag kevés epizóddal jellemzi női főszereplőjét, de nagyon plasztikusan. Nézzünk egyet. Juliette a szokásos módon, cipő nélkül olvasott a könyvesboltban, ahová beállított az árvaházból küldött, utána kémkedő, elsárkányosodott asszonyság. Juliette szinte észre se veszi őt, gépiesen kiszolgálja, és még a nő háborodik fel, hogy tíz frankkal többet adott vissza neki. Nyomban ezután bejön az ajtón egy kislány, akit Juliette már észrevesz, sőt még fel is emeli őt, hogy az a kívánságának megfelelően maga emelhesse le a polcról azt az újságot, amelyet meg akart vásárolni. Juliette még meg is öleli, meg is puszilja a lányt.

Juliette tehát nem démoni, de még csak nem is lázadó. Ösztönösen megérzi az intrikákat, és azokat a lehető legtermészetesebb módszerrel lesöpri magáról, mint egy tollpihét. Azokban a szituációkban, amelyekben nem az eltorzult kulturális hatásokra kell reagálnia, hanem természetes emberi és női mivoltát kell megélnie, nagyon is adekvátan viselkedik. Kellene neki Antoine, akivel szenvedélyesen táncol és csókolózik, de ő a fiúval ellentétben nem egy egyéjszakás kalandot szeretne, hanem hosszú távú kapcsolatot. Antoine-ból kiábrándulva feleségül megy a vele egykorú Michelhez, de szintén a szerelem ideáljával. Hozzámehetett volna az idősebb, milliomos úrhoz is. Aztán Juliette elcsábul ugyan, és odaadja magát a férjén kívül másnak is, de csak egyvalakinek. Ez a férfi is korábbi szerelme, Antoine, akit Eric Carradine ügyeskedése csalt haza Saint Tropez-be. Nem ő csábítja el a férfit, de különösen nem szántszándékkal. A sors hozza így. A férjének be kell mennie a városba, ő pedig elköt egy motorhibás motorcsónakot, hogy tegyen egy kört az öbölben. Antoine-nak utána kell mennie, mert tudja, hogy a sérült motor ki fog gyulladni. A vízből kikecmeregve, kábultan aztán egymásba gerjednek. Kijön belőlük az Isten teremtette alaptermészetük és egymás iránti vonzalmuk, amelyet a számító, anyagias világ kuszált össze a fejük felett.

Időben és térben minél távolabbról tekintünk erre a filmre, annál pontosabbnak és igazabbnak tűnik. A társadalmi tulajdonviszonyok felborítják a bennünk lévő, Isten teremtette értékrendet. Ami természetes, az válik természetellenessé és botrányossá. Azért is időtálló a film, mert nagyon jól elvonatkoztatható attól a helytől és időtől, amelyben készült, és könnyen átkonvertálható más térbe és időbe. Ugyanilyen alapon ma, 2009-ben, Magyarországon is beleszólhat és bele is szól sokaknak az érzelmi életébe a tulajdonviszonyok elvtelen hajszolása. A film cselekményvilága kapcsolódik ugyan a konkrétumokhoz (1956, Saint Tropez), de nagyon sok tény és mozzanat az ikonikus karakterisztikumából szimbolikussá válik. Csak egy példát emelnék ki, de még számosat lehetne.

A film cselekménye a tengerparton játszódik. A víz, a tenger eleve a nőiség szimbóluma. Az egyik kulcsjelenet épp a tengeren, illetve a tenger és a föld határmezsgyéjén zajlik. Antoine kimenti az égő csónakból Juliette-et. Az égő csónak a tágas vízen a tüzes, de akadályoztatott szerelem szimbóluma. Füst Milán is egy hajótűz allegóriával írta le a hajóskapitánya szerelmét a Feleségem története című regényében. A férfi és a nő kimerülten kikecmereg a partra, és kis közjáték után félig kábultan, félig tudatosan átadják magukat természetes vágyaiknak és egymásnak. Az összegerjedés helyszíne a hullámok által simogatott fövenyes part. A félig ájult férfinak egészen a fejéig jutnak el a hullámok. A határon fekszik, ahol még eléri őt a nőiség, aztán maga a nő is, aki a meztelen lábával simogatja meg az arcát. Szerintem ez a pár másodperc a film legerotikusabb jelenete.

Nyilván szintén érzéki a film végén a mambótánc is, amelyet egyesek az egész filmtörténet legerotikusabb képsoraként tartanak számon. Ezért a jelenetért érte a legtöbb támadás a filmet. Juliette itt elengedi magát, és olyan impulzívan dobálja a testrészeit a zenére, hogy valóban nem csoda, hogy az ilyen film vetítése után a kocsmákban tömegverekedés tört ki a feltüzelt hímek között. Ez a mozi és a nézői viszonyának a valósága, de nem több. A jelenetre rá lehet ugyan fogni, hogy hatásvadász céllal készült, azonban a filmben megvan a helye, az értelme, ami indokolttá teszi ezt a heves női megnyilatkozást.

Juliette betegen, megalázottan vánszorog le a parti kocsmába, hogy kissé eltávolodjon a körülötte és érte marakodó férfiaktól. De nemcsak a férfiaktól, hanem a nőktől is, akik a legnagyobb intrikusok, akik a leginkább beleszólnak és bele akarnak szólni az ő életébe. A nők, akik irigyek rá, mert nem lehetnek a helyében. Ez a botrány lényege. Ők hergelnek mindenkit nyíltan vagy alattomban. A nevelőanya vissza akarja küldeni Juliette-et az árvaházba; az árvaház megbízottja, ha nem talál, akkor is bizonyítékot gyűjtene ellene; és a fivérek anyja is megmondja a fiainak, hogyan kellene megszabadulniuk a család cédájától.

Juliette tehát beszédeleg a parti mulatóba, ahol búfelejtés céljából inni kezd. Közben hallja meg, hogy a pincében gyakorol egy zenekar, és letántorog hozzájuk. Eleinte csak támaszkodik a pultban, és hallgatja a zenét, ami azonban magával ragadja. Nem közönségnek táncol tehát, nem kelleti magát egyik férfinak sem, hiszen a helyiségben eleinte nincs senki más a gyakoroló zenekar tagjain kívül. Egyszerűen kitáncolja magából a nőisége energiáit, illetve az őt ért agressziók hatásait. Közben megjelenik a három férfiú: Eric, Michel, Antoine, akikre rá se hederít. Táncol, de csak magának.

Az utolsó jeleneteket nem részletezem, hogy hagyjak minél több izgalmat annak, aki még nem látta a filmet, de azzal semmit sem rontok el, ha elmondom, hogy végül azé a férfié lesz/marad Juliette, aki őt igazán szereti. A másik kettő felismeri, hogy nem csupán nem érdemelték meg a nőt, hanem nem is voltak elég bátrak, hogy megkaphassák őt.

Roger Vadim harminckét évvel később az Egyesült Államokban újraforgatta a filmet, de az újabb változat csak remake maradt. A remek viszont az 1956-os változat, amelyik most megjelent DVD-n. A lemez ugyan nem bővelkedik extrákban, a filmen kívül csak előzetes és képgaléria található rajta, de még így is megéri megvenni és megnézni a mindenkori húszévesekkel. De nem csak velük.

1 . 2 . 3 . oldal