Juliette-nek volt már korábban kiszemelt párja, aki iránt vonzódott, csak Antoine, aki egyébként Michel bátyja, nem vette őt komolyan. Tetszett neki is a földi tündér, de egyelőre (?) csak játszani akart vele, és ígéretével ellentétben nem vitte őt magával a városba, ahol dolgozott. Az Isten teremtette Juliette volt a következetes, hiszen ő még várt is a fiatalemberre egy évig, de annak viszont csak egy kalandra kellett volna, és a városi, jobban fizető állás is fontosabb volt neki, mint a nő. De nem csak a nőnél volt fontosabb a karrier, hiszen Antoine dolgozhatott volna odahaza is, a családi vállalkozásként üzemeltetett hajójavítóban.

Az anyagi világ a férfiaknak a fontos, nem Juliette-nek. Ők, a lánnyal ellentétben, belemennek kompromisszumokba, még a családi cégük eladásába is, ha az kecsegtető, aránytalanul nagy jövedelmet biztosít nekik. Juliette Michelt sem maga szemelte ki magának. A kissé félénk fiú messziről csodálta őt, aztán csak akkor kérte meg a kezét, amikor Eric szinte rábeszélte őt erre, azon a címen, hogy mentse meg őt az árvaházba való visszakerüléstől. Juliette Michelt is szerette és szeretni akarta, csak a férfiak igyekeztek – végül némi sikerrel – elbizonytalanítani őt, hogy tovább ostromolhassák.

Juliette egyértelműen a férfiak és az anyagias társadalom áldozata. Eric, aki a pénzéért a szerelmen kívül bármit meg tudott venni, szándékosan zavarta össze Juliette és a férje családjának az életét. Kellett volna neki a nő, de legalább annyira a Tardieu család telke is, hogy gazdasági vállalkozásait szállodaépítéssel gyarapítsa. Elültette Michel fejében a bogarat, hogy az elvegye feleségül Juliette-et, majd részvényekért, jóval áron felül megvásárolta a család üzemét/telkét, arra számítva, hogy Antoine visszatér a városból a pénzszagra, és miután a két férfi összekap a lányon, ő, a harmadik kerül ki győztesen. A terve részben sikerült is, csak épp a nő nem lehetett az övé.

Lássuk, milyen is Juliette, az Isten teremtette nő. Karakterének kitalálása és jellemének ábrázolása a film kulcsa. Az őt alakító színésznő Brigitte Bardot, kora női szexszimbóluma. Sophie Marceau és Catherine Deneuve előtt róla mintázták meg a Franciaországot jelképező női ikont. Brigitte Bardot külföldön is annyira népszerű volt, hogy több helyen, így Rio de Janeiróban is szobrot állítottak neki. A hírnévre rászolgált nem csupán a nőiességét több-kevesebb szabadossággal csillogtató filmjei alapján, hanem a zajos magánéletével is. A filmjei közül akadt, amelyikre rá lehet fogni, hogy benne a kamera öncélúan rajtafeledkezik a vonzó nőiségén, de a magánéletét a bulvársajtó értelmezte rosszmájúan.

Brigitte Bardot a film készítésének idején a rendező-forgatókönyvíró Roger Vadim felesége volt, és forgatás közben beleszeretett a filmbéli férjébe, Jean-Louis Trintignant-ba; ezenkívül többször elvált és cserélt partnert, mégis Vadim később visszaemlékezéseiben nem úgy írt róla, mint aki mindenkit egyszerre démonian csábító nő lett volna. Épp ellenkezőleg, Vadim szerint Brigitte Bardot az igazi szerelmet kereste, és mindegyik kapcsolatába úgy fogott bele, hogy az lesz az igazi, az örök.

Volt tehát ok, de inkább ürügy, ami alapján félreértelmezzék a filmet. Még részben a színésznő is rászolgált a szerepeinek és az életének az összemosására ilyen nyilatkozataival: „Én azonosnak érzem magam az És Isten megteremté a nőt Juliette-jével.” Juliette-tel azonosult, azonosulhatott is, de nem az összes szerepével. Maradjunk tehát ennél a filmnél és Juliette karakterénél. Roger Vadim pedig forgatókönyvíró társával együtt nagyon pontosan kitalálta filmje főszereplőjének imázsát, jellemét, vagyis mindent, amit kellett.

Juliette nem olyan szexuális ikon, mint a korábbiak, akiket az amerikai filmekből ismerünk, akik öntudatos csábító magatartással, magakellető harisnyalehúzással bolondítják magukba a férfiakat. Szóval Juliette, és Brigitte Bardot mint színésznő, nem az olyan érett vamp, mint mondjuk Marlene Dietrich. Vékony, szinte fiús, törékeny és jóhiszeműen ártatlan. Juliette a szerepe szerint csak tizennyolc éves, és huszonegy éves koráig nem is számított nagykorúnak. Fontos szempont, hogy árvaházban nőtt fel, még épp nevelőszülőknél él, tehát mentes a társadalmi kötöttségektől és elvárásoktól. Pontosabban mondva, vannak irányában elvárások, de azokat ő nem érzi magára nézvést kötelezőnek, mert a nevelőszülei és a kisváros lakói nem tudják őt érzelmileg zsarolni, irányítani, és ez roppant módon bosszantja őket.

Még ha értelmesek és logikusak is lennének az iránta támasztott elvárások. Viselkedését botrányosnak tartják, de lássuk, mit találtak felháborítónak a szerelemre már hasztalanul áhítozó idősebb nők. Juliette nevelőanyja nem tudja elfogadni, hogy a lánya táncolni jár esténként. Miért, már táncolni is erkölcstelen? Már ötvenhárom éve sem volt az. Juliette meztelenül vagy félmeztelenül napozott otthon, a száradó ruhák mögött. Ebben is ő a „hibás”? Nem inkább a férfiak, akik utána leskelődnek, mint például a tolókocsis, vén trotty nevelőapja? Juliette legnagyobb bűne az volt – a nevelőanyja szerint –, hogy a könyvesboltban, ahol dolgozott, cipő nélkül fogadta a vásárlókat. Ezt lehet ugyan kellő túlzással kihívó magatartásként feltüntetni, de ez is inkább a hozzá viszonyulókat jellemzi, nem pedig azt a gyerekes lányt, akinek a természetességhez tartozik hozzá a fölösleges ruhadarabok mellőzése. Isten nem ruhástól teremtett minket, mondhatná a károgóknak.

1 . 2 . 3 . oldal