Pejó Róbert rendező

fotós: Bolyki László

"Mindig érdekelt a sötét világ, hogy mi van az emberekben mélyen elrejtve. Mellesleg, ha a halállal foglalkozom, az élettel is foglalkozom. (...) Mióta egy boncmesterrel készítettem filmet, egészen máshogy látom a világot. Közelről megtapasztalhattam, hogy mi valójában az emberi test, hogyan tudunk elveszni benne, ugyanakkor azt is megláttam, mi a szépsége annak a munkának, amely mindenkit undorít." A 41. Magyar Filmszemle megosztott rendezői díját a Látogatás című filmjéért nyerte el Pejó Róbert. Az alábbi beszélgetésben megpróbáljuk lelkiismeretesen körüljárni a filmet és a hozzá vezető utakat is.

Miért éppen A kamerás gyilkos? Hogyan esett Thomas Galvinic Der Kameramörder című könyvére a választásod?

Andreas Hruza producer fordult hozzám ezzel a könyvvel, mert azt gondolta, tetszene nekem. A könyv első része médiakritika, de engem inkább a kapcsolati diszfunkció érdekelt, ami végighúzódik a regényen. A filmben is erre helyeztem a hangsúlyt. A könyvben nagyon sok a fizikális erőszak, főleg azokban a részekben, ahol a gyerekgyilkosságokról és -kínzásokról esik szó, Galvinic túlságosan plasztikusan ábrázolja ezeket. Szerintem éppen ezek a regény gyenge pontjai. A stílusa azonban érdekes: nagyon száraz, mégis van benne valami, ami megfogott.

Amikor elindultál a filmtervvel, mindenki attól tartott, hogy megőrzöd a regény erőszakosságát.

Később pedig megkaptam a kritikát, hogy miért nem ábrázoltam plasztikusan a gyilkosságokat. Engem nem feltétlenül a gyilkosság, inkább az ember sötét oldala érdekel, mit hoz ki belőlünk egy ilyen szituáció, és mennyire nem működnek az emberi kapcsolatok.
Sokan nagyon szkeptikusak voltak, mondván, hogy a regényt egyszerűen nem lehet megfilmesíteni. A könyv tényleg sok olyan problémát vet fel, amit lehetetlennek tűnt megoldani a vásznon, de éppen ezt tartottam benne kihívásnak. A gyilkos szemszögéből látjuk a történteket, az ő karaktere adja meg a regény elbeszélői stílusát, amit roleing prose-nak (’karakterpróza’) neveznek. Ennek a stílusnak az ábrázolásához újfajta filmnyelvet kellett találnom. Talán azért sikerülhetett végül, mert bátran nyúltam a témához. A film nagyon sokban különbözik a regénytől, bár a tartalmán nem változtattam.

A könyv pszichothriller. A filmet milyen műfajba sorolnád?

Mindig nagyon rosszulesik, ha kriminek vagy thrillernek állítják be, mert ez inkább kapcsolati dráma, amikor két ember világa összeomlik. A paradicsomi állapot megszűnése. Sajnos sok újságíró nem csinálja meg a házi feladatát, összecsapják a munkájukat, pedig ők alakítják a közvéleményt. Emiatt sokan azt várták, hogy a film thriller lesz, a főszereplő majd késsel rohangál. Ezek aztán csalódottan távoztak a film végén.

Azt sugallod a filmben, hogy két ember együtt él, és mégsem ismeri egymást. Azonban a szereplők mintha nem is törekednének erre…

Szerintem ilyen a szerelem. Kialakít egy képet, ami a valóságban nem létezik. Csak az események hatására derül ki lassanként a valóság. Igazából azt akartam ábrázolni, hogy adott egy karakter (a gyilkos), aki ugyanúgy eljátszadozik a szeretteivel, mint az áldozataival. Egész élete játék. Olyan játék, amelynek nincs valódi indítéka. Nem akartam pszichologizálni, nem érdekelt, hogy szegény ember miért kezdett el gyerekeket kínozni, mindent a karakterből vezettem le.

Végig azt éreztem, sőt utalások is történtek rá, hogy a két barát jól ismeri a gyilkost (Thomast), tudnak valami sötétet a múltjáról. Heinrich nem véletlenül találja meg a gyilkosságot bemutató videót. Kezdettől fogva gyanakszik rá. Eva pedig már érkezésekor megjegyzi a férjének: „szegény Sonja, ha tudná, mi vár rá”.

Az volt a célom, hogy a film elején a gyilkos karakterről ne tudjunk meg semmit, csak azt lássuk, hogy van négy ember, akik bizonyos viszonyban állnak egymással. Thomas, Heinrich és Eva egy háromszöget alkot egymással, ezen kívül helyezkedik el Sonja. Az első kockákon minden harmonikus, csak miután a két barát belép a fiatal pár életébe, kezdenek az események felgyorsulni.

1 . 2 . 3 . oldal

Videók:

Pejó Róbert a Látogatásról