Tamás Amaryllis Hol versenyben, hol zsűriben
Beszélgetés Moldoványi Ferenccel Troia és Tel Aviv után

Moldoványi Ferenc
Moldoványi Ferenc
66 Kbyte

2003 nyara Moldoványi Ferenc rendező szakmai életében -- külső szemlélő számára legalább is úgy tűnik föl --, a filmfesztiválok jegyében telik. S most a pást másik oldalán vagy/voltál résztvevő, azaz zsűritagként -- Troiában és Tel Avivban. Miként került sor meghívásodra, a delegálást a Gyerekek – Koszovó 2000 című, meglehetős külföldi elismeréshalmazt bíró dokumentumfilmednek köszönhetted?

Egy nemzetközi fesztivál zsűrijébe való meghívás természetesen nagy megtiszteltetés egy alkotónak, eddigi munkáinak egyfajta elismerését jelenti. A Gyerekek – Koszovó 2000 valóban bejárta a világot, harmincöt ország több mint ötven fesztiválja mutatta be és még most júliusban, két évvel elkészülte után is kapott egy újabb meghívást egy olasz dokumentumfilm fesztiválra, hét másik filmmel együtt jelölték a "Premio Bizarri"-ra.
Korábbi munkáinkat is nagy érdeklődéssel kísérte a nemzetközi sajtó és szakma, Az Út sem teljesített rosszabbul, holott egészen más tematikájú és stílusú film volt.

Egyébként már korábban is részt vettem zsűrizésben, még '98-ban Nyonban, ami Európa egyik legfontosabb dokumentumfilmes seregszemléje vagy a FIPA-n Biarritzban, ami a nemzetközi televíziós élet egyik kiemelkedő eseménye.
A Troiai Filmfesztiválon a hivatalos versenyprogram fő zsűrijébe hívtak meg, ott 14 játékfilmet mutattak be, Tel Avivban pedig a nemzetközi versenyprogram zsűrijének munkájában vettem részt, ott 9 mozi formátumú dokumentumfilmet kellett elbírálnunk.

Troiában két évvel ezelőtt jártam egyébként, akkor kapott különdíjat a Gyerekek – Koszovó 2000 az "Ember és környezete" szekcióban.

Volt-e versenyben magyar alkotás a június 5 és június 16 között megrendezett Troiai Filmfesztiválon? Mi a specialitása ennek a szemlének? Milyen múltra tekint vissza? Kik voltak a zsűri tagjai? Mit őrzöl meg személyes emlékként a troiai "filmkalandból", az ítész-zsűror feladatból?

A Troiai Filmfesztivált 1985-ben alapították, 1988-ban akkreditálta a nemzetközi producerek szövetsége, a FIAPF, és ekkor határozták meg karakterét, mely szerint ez a fesztivál azoknak az országoknak a filmművészetére koncentrál, amelyek évente nem több, mint 25 nagy játékfilmet produkálnak. Troia mára jelentős rangot szerzett a nemzetközi filmes életben, vendégeik között olyan neveket találhatunk, mint Kirk Douglas, Dennis Hooper, Ben Gazzara, Jane Russel, Stuart Whitman, Lauren Bacall, Alberto Sordi, Michael York vagy Alain Robbe-Grillet...

A fesztivál elnöke a kitűnő portugál író, Mario Ventura, igazgatója és főszervezője pedig felesége, Fernanda da Silva asszony, akik nagy érdeklődéssel kísérik a mi filmjeinket, sokszor nyertek díjat is itt magyar művek.

Idén az "Elsőfilmes szekció" versenyprogramjában mutatták be Kardos Sándor és Szabó Illés Telitalálat című filmjét, amely a zsűri különdíját kapta. Az "Ember és környezete" című szekcióban a Hukkle, a Fassbinder-díjra jelölt filmek válogatásában pedig a Szép napok című filmet láthatta a közönség, hozzáteszem mindhárom filmet nagy sikerrel vetítették.

A hivatalos főversenyben, melynek héttagú zsűrijében részvettem, az idén nem indult magyar alkotás.

A zsűri munkájában két színésznő, a portugál Laura Soveral és a német Dorothea Moritz mellett részt vett egy angol színész, Nickolas Grace, egy kitűnő amerikai filmkritikus, Ron Holloway, valamint a portugál esztéta, José Vaz Pereira és a forgatókönyvíró-dramaturg-forgalmazó Pedro Bandeira Freire.

Egy zsűri egy adott fesztiválon az adott mezőnyből – a mi esetünkben 14 filmből – választja ki, ami akkor és ott leginkább tetszik neki. Ez néha egyértelmű és egységes döntést jelent, olykor hosszas viták után születik egy kompromisszum. Mi egy nagyon szép argentin filmnek a Historias Mínimasnak (Egyszerű történetek) adtuk a Fődíjat, és elárulhatom, hogy valamennyiünknek ez a film tetszett legjobban, tehát a fődíj körül nem voltak igazán viták.

Ugyanakkor abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy néhány szakmai díjjal még további filmeket is támogathattunk, például egy iráni, egy orosz, egy dán, egy brazil és egy cseh alkotást.

Az argentin film egyébként jelölve volt további díjakra (színészi, operatőri, forgatókönyvírói) is, de végül is úgy döntöttünk, hogy a fődíj eleve implikálja azt, hogy kimagaslónak tartjuk minden szempontból. Így tehát további filmekben próbáltuk az értékeket díjazni.

A fődíjas argentin alkotás három történetet mesél el Patagónia tájain, egy 80 éves öregét, egy 40 éves ügynökét és egy 25 éves indián lányét. Ezek a történetek, bár párhuzamosan futnak, szereplőik révén összekapcsolódnak. A film megrendítő humánummal és sok humorral, kitűnő színészi alakításokkal, nagyon szépen fotografálva mesél. Az öregemberről, aki elszökik otthonról, mert tudomására jut, hogy elkóborolt kutyáját látták valahol messze, akitől bocsánatot akar kérni, mert úgy érzi, a kutya megbántottságában hagyta őt el..., az indián lányról, aki minden komfortot nélkülöző kunyhójából érkezik a kereskedelmi televíziós világba, hogy nyereményét: az elektromos robotgépet átvegye, amit mcdonaldos vacsorára cserél egy felbukkanó nepperrel..., és az utazóügynökről, aki focilabda- vagy teknős alakú tortát formáztat ajándékba elhunyt kliense – számára ismeretlen – gyermekének. Látszólag szimpla antihősök közé visz a film, nem "nagy esemény" köré szervez untig ismert lövöldözős badarságokat.

Az argentin filmekről, sajnos, nem sokat tudhatunk, hiszen nem igazán láthatók nálunk a mozikban.

Egyébként a döntésünk után tudtam meg, hogy tavaly is egy argentin film, a Todas las Azafatas van al cielo (Minden stewardess az égbe megy) nyerte a fődíjat, és hogy az 1995-ös Troiai Fesztiválon külön programban tisztelegtek az argentin filmművészet előtt.

A Tel Avivban megrendezett Dokumentumfim Fesztiválon közvetítette-e helyi tévécsatorna a filmeket, egyidejűleg? Mennyire érdekli ott a közönséget a valódi dokumentumok filmes feldolgozása, amikor mindenkinek csömöre van a különféle tévéhíradók párperces tudósításaitól, hírösszefoglalóitól, illetve az inkább az "áldokumentum"-kategóriába sorolható, ízléstelenül szenzációhajhász, kegyeletsértő "műsorszámmá" felturbózott "sóktól" – amelyeket a világon mindenütt dokumentumfilmként "adnak el", holott semmi közük az igazi dokumentumfilmezéshez.

A fesztivál három versenyprogramból áll: nemzetközi, izraeli és diák szekciók. Ezeket külön zsűrik bírálják el. Én harmadmagammal a nemzetközi versenyprogram zsűrijének munkájában vettem részt egy izraeli filmrendező–vágó, Erez Laufer és az angol Paul Jenkins társaságában. Mindketten kitűnő szakemberek: Erez utolsó filmjének nemzetközi premierje Cannes-ban volt a rendezők két hetében, egyébként korábban vágóként dolgozott a már klasszikusnak számító Chris Hegedussel és D. A. Pennebaker-rel. Paul Jenkins a BBC-nek dolgozik, jelenleg Izraelben forgat egy háromrészes sorozatot, olyan izraeli miniszterelnökökről – Sharontól, Rabinról –, akik korábban katonák, tábornokok voltak.
A fesztiválra való nevezésnek igazán nincsenek tematikai vagy hosszbeli megkötései, de nyilvánvaló, hogy csak az igazán arra érdemes alkotások kerülhetnek a programba, hiszen meglehetősen limitált a filmek száma.

Izraelben egyébként reneszánszát éli a műfaj és kialakult egy erős produkciós és finanszírozási háttér is.
Egy 50 perc hosszúságú dokumentumfilm, videóra forgatva átlag kb. 23 millió forintos költségvetésből készül el, aminek egy részét állami forrásokból lehet megszerezni, de erős a tv- csatornák koprodukciós részvétele is. És igen, működik egy kulturális csatorna, a "8" ami kifejezetten dokumentumfilmeket és igényes művészfilmeket sugároz.
Ez a csatorna a fesztivált is szponzorálta.
Izraelben nemcsak hogy igény mutatkozik a dokumentumfilmekre, de kialakult a műfaj értő közönsége is. Ami a dokumentumfilm és a bulvárdokumentumok helyzetét illeti, az utóbbiról izraeli tapasztalataim nincsenek.
Az otthonokba bezúduló bulvárdokumentum általában a kereskedelmi televíziózás terméke, ahol a piac sajátosságai a mérvadóak, akárcsak a mosóporoknál vagy a szemránckrémeknél. És semmifajta esztétikailag definiálható alkotói szándék nyilvánvalóan fel sem merül.

Más kérdés – az itthoni állapotokról beszélek –, hogy a dokumentumfilm itt és most Magyarországon elveszítette azokat a pozícióit, amelyekkel ez a jobb sorsa érdemes műfajnak korábban még rendelkezett. Körülnézünk, és azt látjuk, hogy a világban a reneszánszát éli a műfaj: izgalmas, formailag is innovatív, kreatív alkotások sora születik, és eközben itthon többnyire (tisztelet a kivételeknek) beszélőfejes televíziós publicisztikákat vagy híradó riportokat szeretnének dokumentumfilmnek beállítani. Holott a dokumentumfilm szókapcsolatban erősen benne van az a szó is, hogy film. A film pedig rendelkezik egy nyelvvel és kifejezőeszközökkel, s a dokumentumfilmes mozgókép ugyanazt a "szótárat" használja, mint a játékfilm.

Úgy látom, sajnos, hogy a dokumentumfilmes szakma által felvetett kérdések gyakorta csak az érdekérvényesítés technikai szintjéig jutnak, pedig szükséges lenne olykor erről a műfajról a filmnyelv és a kreáció eszközeit használva is beszélni, párbeszédet folytatni.
Belátom, ez sokaknak nem érdeke.

Visszatérve még a tel avivi szemlére, az idén ötödik alkalommal megrendezett DocAviv-ot egy rendezőnő, Ilana Tsur alapította, és az évek során egyre változatosabb lett a programja.
Ma már a versenyfilmek bemutatkozása mellett kiállítások és egy koprodukciós fórum is gazdagítja a fesztivál kínálatát. A rendezvénynek idén 15 ezer nézője volt.

Hogyan tudtál még arra is időt szakítani, hogy a Médiamix-nek tudósíts Tel Avivból?

Gyakorlatilag a teljes szabadidőmet arra fordítottam, hogy ezt a riportműsort leforgassam. De azt hiszem, megérte a hazai nézőkkel és a szakmai közélettel megosztani az ott történteket. Kb. húsz filmet láttam (9 filmet kötelezően, hisz a mi szekciónk versenymunkái voltak). A színvonal egyenletesen jónak mondható. Persze mindig vannak jobban és kevésbé jobban sikerült alkotások, de azért ezek dokumentumfilmek voltak. Jó néhány közülük a nagy vásznat is kibírta.
A nemzetközi versenyprogram fődíját a zsűrink a Balseros, a Kubai menekültek című spanyol filmnek ítélte. A filmet 1994 augusztusában kezdték forgatni, amikor ötvenezer férfi és nő menekült el Kubából, az amerikai partok felé, házi-készítésű tutajokon. A film hét ember történetét meséli el. Készítői nyolc éven át kísérték a szereplőket, álmaikat, találkozásaikat és búcsújukat, sikereiket és csalódásaikat.
A zsűrinkre mély benyomást tett – az indoklásban is megfogalmaztuk –, hogy a filmkészítők szereplőikkel hosszú éveket töltve, a mozi és nem a publicisztika eszközeivel tették átélhetővé a menekültek sorsát. (A filmet a 2002-es Titanicon láthatta a magyar közönség, a Filmkultúrában Boronyák Rita írt róla: www.filmkultura.hu/regi.)
Különdíjat kapott Thierry Michel Iránban forgatott dokumentumfilmje Az Irán az új évezredben, egy olyan ország portréja, amelyben a vallásos fundamentalizmus együtt él a kulturális "ébredéssel". Mindennapos eseményeket kísér nyomon: esküvőt, temetést, felvonulásokat, gyűléseket. Iráni fiatalokat mutat be – művészt, entellektüelt –, akik a forradalom utáni jövőről gondolkodnak. "Olyanok vagyunk, mint a kalitkában született madarak. Amikor szabadon engedik őket, talán nem is tudnak repülni"..., mondja egy színházi kurzuson megszólaltatott kislány a filmben. Zsűrink életműdíjjal tisztelgett Herz Frank rendező, a dokumentumfilmezés veteránja előtt. Az ő egyik nevezetes filmjében, a fekete-fehér Tíz perccel öregebben című rövidfilmjében, közeliben, vágás nélkül mutat egy gyermekarcot: az örömét, a félelmét, a rettegését, az együttérzését, a szeretetét – az érzelmek egész skáláját. Pusztán a tizedik perc végén döbbenünk rá: "csak" egy bábszínházban vagyunk...

Min dolgozol most? Van-e kész filmötleted, ha igen, hol áll a megvalósítása? 

A tervezett dokumentum-játékfilm címe: "Egy másik bolygó". A MMKA támogatja munkánkat, s talán a jövő évben el is kezdhetünk forgatni.

Nemrég indítottad el az Engram Film internetes oldalait ...

Az internetes megjelenés elkerülhetetlenül fontos lett. Ezért döntöttünk úgy, hogy az eddigi munkáinkat adatbázisba rendezve tegyük elérhetővé a világhálón. Az Engram Film, filozófiája szerint, nemzetközi koprodukciók és témák felé nyitott műhely, tehát az internetes oldalaink angol és francia nyelven is hozzáférhetők, és az eddigi tapasztalatok szerint nem kevés külföldi látogatója is lehet site-unknak. Az oldalainkon a filmekhez kapcsolódó letölthető információk, fotók, dialóglisták, filmrészletek mellett sajtó-archívum is található. A chat és fórum rovat és a hírek mellett készülőfélben van egy komplett linkgyűjtemény, ami hasznos lehet a kollegáknak is.
A www.engram.hu dinamikus alapú site, minden komolyabb számítástechnikai tudás nélkül is frissíthető adatbázist kezel, létrehozásában az El Greco munkatársaiTóth Attila vezetésével nyújtottak nagylelkű segítséget.

 


>46 Kbyte

101 Kbyte

123 Kbyte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső