78 KByte	Ez év február 5-től 10.ig tartották Londonban a 60-as évektől a 80-as évekig készült és később a cenzúra által tiltott listára került filmek szemléjét. A filmek közép-kelet-Európát, annak drámáktól, tragédiáktól sem mentes történelmét, közhangulatát képviselik. A térség áldemokratikus rendszereiben élők és alkotók rákényszerültek arra, hogy együtt éljenek a cenzúrával, a szólásszabadság hiányával. De nem kis eltökéltséggel és művészi invencióval sikerült egy olyan titkos kommunikációt kidolgozniuk, aminek révén képesek voltak eljuttatni üzenetüket a sorok között az azt megértőkhöz. A fesztivált rendezők célja, hogy összegyűjtve bemutassák azokat a kiemelkedő cseh, lengyel és magyar munkákat, amelyek az akkori hatalom ellenállását túlélve kiállták az idők próbáját, s hogy most egy még szélesebb nézőközönség előtt kapjanak nyilvánosságot. A 11 nagyjátékfilm és öt videofilm között szerepel Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmje, Bacsó Péter legendás Tanúja és Gazdag Gyula Bástyasétány 74 című alkotása. Mészáros Mártával és Bacsó Péterrel ezen a szemlén készültek az alábbi interjúk: Önnel meglehetősen mostohán bánt a kritika. Világát a franciák közelítették meg leghamarabb. Mikor érezte, hogy megszűnik önnel szemben az ellenállás? Mészáros Márta: A rendezők és operatőrök mindig szerették a filmjeimet. Az volt a baj, hogy a kritikusok nem tudtak igazán hova tenni, mert ez egy látszólag egyszerű világ, és még sem olyan egyszerű, szóval itt egy másfajta látásmód jelenik meg, mint általában a férfi filmrendezőknél. Most nem ezt akarom mondani, hogy a férfi filmrendezés rosszabb vagy jobb, mint a női, csak egyszerűen más, ahogy az irodalomban, Virginia Woolf is másképp ír, mint Proust, és másmilyenek a hősei is. Ezekkel a korai filmjeimmel egyszerűen nem tudtak mit kezdeni, nem tudták, hogy mi ez. És akkor, amikor én filmeket kezdtem csinálni, akkor még nagyon kevés nő volt a világban, aki filmet csinált, és azt hiszem, igazán ezért nem tudtak mit kezdeni velem. A közönség egyébként nem bánt rosszul a filmjeimmel, mert mindig nagy közönségsikerrel mentek. Voltak olyanok, amelyek elérték az egymilliós nézettséget akkoriban, amikor még nem volt televízió!. De általában az átlag mindig 300.000 néző volt. A Naplókat is ennyien nézték. Úgyhogy a közönség másképpen viszonyult hozzájuk. Hivatalosan a régi rendszerben nem szerették a filmjeimet, több okból sem. Egyrészt, mert őszinték voltak, másrészt mert biztos, hogy más volt a stílusuk és más volt a magatartásformájuk. És én se voltam könnyű ember, nem vagyok egy konformista ember. Szókimondó ember vagyok, soha nem szoktam semmilyen hatalomnak tenni a szépet. Ezt nem nagyon szeretik, de hát szerencsém volt, mert a franciák vették észre először a filmjeimet. Aztán a hetvenes években a világban elkezdődött egy mozgalom, amit feminista mozgalomnak neveznek, és aminek nagyon sok pozitív jelensége is volt. Ezt se tudták a kritikusok igazán lenyelni, mert azt mondták, hogy ezek a filmek tulajdonképpen rosszak, de mivel nőkről szólnak, sikerük van. Ez a története a dolognak. Végül is az én filmjeim nem úgy szóltak politikáról, hogy direkten politizáltak volna. Magyarország mindig agyonpolitizalt ország volt, és ha egy film rossz párttitkárt mutatott be, az már nagy hős filmnek számított, már "szemben állt" a rendszerrel. Én csak a rossz közérzetet közvetítettem, és ezt nem nagyon tudták hova tenni. Na most a törés a Naplókkal állt, be, mert azok, bár egyéni kis történeteket dolgoznak fel, végül mégiscsak hozzányúltak a politikához. Utólag azt mondták, hogy tulajdonképpen a korábbi filmek is jól voltak megcsinálva. A legérdekesebb, hogy az Örökbefogadás, ami Berlinben megnyerte az Arany Medvét, arra a magyar kritika azt írta, hogy a külföldi politikusok nem tudják, mi a jó film. A Napló gyermekeimnek igazi, megérdemelt siker volt. Visszatalált vele nemcsak a gyökereihez, de a nézőkhöz is. Hogyan élte meg? A Naplót nem választom el a többi filmjeimtől. Nekem érzelmileg az Örökbefogadás és a Kilenc hónap sokkal jobb filmek, sokkal érdekesebbek. A Napló is nagyon jó film és érdekes, nyílván megvannak a maga erényei, de én nem így választom le. Ma már, amikor huszon valahány filmet csináltam, tudom pontosan, hogy megvan ez az öt film, ami nagyon jó film, és megvan ez a tizenöt film, ami néha jó, és néha rossz film. Ez mindenkinél így van. Csak a zseniknél nem, Fellininél, Antonioninál. De mi nem vagyunk zsenik, hanem csak egyszerű filmcsinálók. Én örültem, hogy végül is Magyarországon a Napló elkezdte élni az életét, de már a következő Naplók nem. Ott már bejött a politika, és már sokkal rosszabbul megcsinált és sokkal érdektelenebb filmek kerültek előtérbe Magyarországon. Ma már azt mondják, hogy ez a három vagy négy film klasszikusnak számít. De ugyanakkor például az utolsó Napló, A kis Vilma, ami teljesen más körülmények között készült, és teljesen szabálytalan, és olyan, mintha hasonlítana a Naplókhoz, és még sem az, ezt sem tudják hova tenni. Dehát amikor az ember filmet csinál, ezt tudomásul kell venni. Vannak olyan filmek, amelyek nem egy széles rétegnek tetszenek, vagy nem értek el olyan sikert, de tudom, hogy ezek jó filmek. A film azért bizonyos fokig ipar és tömegművészet, és ezzel tisztában kell lennie annak, aki filmet csinál. Mindegy, hogy ez a film százezer embernek szól, tíz milliónak vagy kétszáz milliónak, mint Amerikában, ha az ember nem tudja, hogy kinek csinálja a filmet, akkor ott van a gáz. Például. itt van Tarr Béla, aki nagyon szűk közönségnek készít filmet, de ő tudatában van ennek, és azt a százezer vagy kétszázezer nézőt a világon, azt ő meghódította, és azoknak a gondolkodását is. Szerintem nagyon fontos tudnia az embernek, hogy kiknek csinál filmet, és miért. Gondolatból, érzelemből, pénzből vagy profizmusból. Mindenből lehet filmet csinálni. Most például nagyon szeretném a Lúdas Matyit megfilmesíteni. Régóta érdekel ez a történet, és mindig is érdekelt, hogy egy kisfiú csak úgy elmegy, és igazságot szerez. Izgat, mi ennek az igazságnak a története, és hogyan lehet ezt visszaadni. Azt tudom, hogy ezt úgy kellene megcsinálnom, hogy ne százezer ember nézze meg, mert akkor az bukás. A Lúdas Matyit úgy kell megcsinálni, hogy még Magyarországon is legalább fél millióan nézzék meg, és ezzel tisztában kell lenni az embernek, amikor filmet csinál. A 80-as évek elején, amikor a Naplót bemutatták, Magyarországon a rendszer megingott már. Létrejöttek az első ellenzéki csoportok. Érzett-e valami változást, ami segített, hogy egy történelmi tabuval álljon elő, ami persze meghatározóan érintette az ön életét? Akkor Magyarország permanensen szürke, de jól lakott életet élt. Szóval a kádárizmusnak ez a langyos vize nagyon jellemző volt. Pont, amikor a Naplót csináltam, akkor volt Lengyelországban a Szolidaritás. Azért emlékszem erre pontosan, mert ugye lengyel színészek játszottak a filmemben, és amikor vége volt az utolsó forgatási napnak, akkor állt be a hadiállapot. A színészek akkor úgy mentek haza, hogy hadiállapot volt. Amikor mi az erdőben, kint a hegyekben forgattunk Szlovákiában, akkor a lengyelek, a Kádár rezsim ellenségeinek számítottak. Akkor a magyar újság azt írta, hogy tízmillió huligán garázdálkodik Lengyelországban. Szóval a legképtelenebb dolgokat írták, hogy lényegében a lengyelek azért lázadtak, mert nem szeretnek dolgozni. Az oppozíció nagyon kis réteg volt, és én nagyon pontosan emlékszem, kik voltak azok, Konrád György és a szűk köre mellett a Rajk Laci és a Demszky Gábor, és rajtuk kívül más nem. Az Orbánék sehol nem voltak. Akkor az a 10-15 ember volt, akikkel én állandóan találkoztam, akik kiadták a Beszélőt meg más szamizdatot. Egyébként nem voltak lezárva a határok, és az újságírók és a kollégák tőlem kérdezték, hogy hát mi van Lengyelországban? Te hogy mész Lengyelországba? Mondom, hogy nyitva van a határ. Senki nem ment a magyarok közül megnézni, hogy mi történik ott. Én hetente jártam autóval, és vittem kaját. Szóval az a 3-4 ember volt az, akit levettek a repülőgépről, és azok között volt a Rajk Laci, a Demszky. Úgyhogy Magyarországon az ellenállás nagyon sovány volt, és nem lehet itt semmi különösebb dicsőségről beszélni. A magyar újságok olyan szörnyűségeket írtak Lengyelországról, hogy ez elképesztő volt. Úgyhogy én azt nem nagyon éreztem, hogy itt valami történik. Az történt, hogy egyszerűen volt egy szelep. Ugyanis az Aczélék nagyon ravaszul politizáltak, mert ők a filmnek adtak bizonyos engedélyeket. A filmgyártásban mindig mindent megkérdőjeleztek, de azért hagyták Jancsót, Gaált, Sárát, Kósát, engem és a többieket létezni, akik megcsinálhatták azokat a filmeket. Ők a világ felé mindig azt mutatták, hogy nálunk egyfajta demokrácia van, és volt is. Mert a Napló kijött a dobozból, és a Filmszemlén nagydíjat kapott. És ez nem a magyar ellenzék hatása miatt volt, vagy hogy valami változott volna. Most mondok egy szörnyű dolgot. Akkor volt cenzúra, de hagytak dolgozni, és adtak pénzt arra, hogy a Naplót megcsináljam, ami aztán dobozba került. De tudtam, hogy én megcsináltam a filmet. De most van két filmem, amit szeretnék leforgatni. Az egyik Nagy Imréről és a lányáról szólna, de nem adnak rá pénzt. Azt mondják, hogy ez nem közönségfilm, és nem lesz üzleti siker, és politikailag nem jó. Volt-e olyan rész a filmben, amit ki kellet vágni, mert politikailag érzékenyen érintette volna az akkori hatalmat? Igen, Nagy Imrét ki kellet vágnom, Berlin elestét a film végén, és ki kellett vágnom egy kicsi jelenetet, amikor a kórházban a kislány anyja szül, és kijön az ápolónő, és megpofozza a kislányt. Akkor ezt úgy mondták az Aczélék, hogy ez a Szovjetunió pofonja Magyarországnak, és ezt ki kellet vágni. De a Nagy Imre és a kórház jelenetet most visszaraktam. Hogyan fogadták az angolok a filmet? Számukra mi érthető, illetve fontos a mi történelmünkből? Hát tele volt a mozi, főleg fiatalokkal, akik akkor születtek, amikor már ez a film régen elkészült. És ez az érdeklődés érthető, mert ez egy egyszerű törtenet, hogy egy árvalány hogyan találja meg magát a nagyvilágban. Dolgozik-e új filmen? Igen, egy csomó történetem van. Szeretnék filmet csinálni Nagy Imréről és a lányáról, ami Magyarországot illeti. Nagyon más lenne a Lúdas Matyi, és dolgozom egy forgatókönyvön, ami a Maria Curie Sklodowska életéről szól, ami viszont egy lengyel film lenne. Mi a véleménye a mai magyar filmművészetről, a 60-as, 70-es es 80-as évek filmjeivel és az európai filmművészettel összehasonlítva? Szerintem a magyarok mindig nagyon tehetségesek voltak a filmgyártásban, és minden generációban mindig nagyon sok jó filmrendező és filmcsináló volt. Most volt egy főleg gazdasági és egy morális válság is, ami a filmszakmát tönkretette. Nem adnak pénzt, nincs kitalálva az adminisztráció, hogy hogyan működjön a magyar filmgyártás, pedig nagyon fontos lenne. De az utolsó filmszemlén olyan fantasztikus elsőfilmes filmek, és olyan érdekes művek születtek, ami azt mutatja, hogy a magyar filmet nem lehet tönkre tenni. A magyar film van, és lesz is. Beszélgetés a nézőkkel a sajtótájékoztatón Ez egy nagyszerű film, ami a trilógia első darabja, és nem titok, hogy részben az Ön életéről szól. Ön mennyit gondolkozott rajta, hogyan akarja megírni illetve megcsinálni ezt a filmet? Amikor ezen a filmen elkezdtem dolgozni, akkor nem gondoltam trilógiára. De miután rengeteg bajom volt vele, bedühödtem, és azt mondtam, hogy folytatom, és folytattam, és így lett trilógia. Nagyon érdekes, hogy ennek van egy negyedik része is, amelyet végül is Kirgíziában forgattam, amikor már a Szovjetunió megszűnt. A négy rész összesen körülbelül 14 évig készült, mert ugyan a második rész nem volt betiltva, de nagyon sokáig nem engedték forgatni, és csak két év szünet után kezdhettem el újra a forgatást. A harmadik rész már gyorsabban készült, mert a történelem nagyon felgyorsult. Érdekes, hogy ez a film megelőzte a történelmet, és mire befejeztük, a történelem előzött meg bennünket. Mire vége lett a harmadik résznek, a Szovjetunió már nem létezett, amit én soha nem hittem, hogy ez megtörténhet. Mindig azt mondtam a páromnak, Jan Nowickinek, aki játszik a filmben, hogy azt akarom megélni, hogy megszűnjön a Szovjetunió, és aztán már meghalhatok. És egyszer Krakkóban ott főztem a konyhában, és berohant a Nowicki, térdre borult előttem, és azt mondta: de Márta, ne halj meg. Mondom miért, nem akarok meghalni. Azt mondja, mert nincs Szovjetunió, megszűnt, vége. A harmadik részben a főhőst felakasztják a börtönben. Amikor terepszemlét tartottunk, azt mondták, hogy ilyen a börtönben nem volt, itt 56-ban nem akasztottak senkit. Három hónap múlva, amikor ott forgattunk, a börtönigazgatótól, aki egyben a szakértő is volt, azt kérte az operatőr, hogy nem lehetne-e három akasztófát egymás mellé tenni, mert az képileg jobban néz ki. A válasz az volt, hogy lehet ötöt is, mert akkor itt sorba akasztottak mindenkit. Ezek szörnyű történetek, de akkor már tulajdonképpen a film nem is volt érdekes, mert a történelem sokkal érdekesebbé vált. Történelmi filmnek tartja a saját filmjét? Nem, én azt hiszem, hogy ez pusztán egy történet, ami természetesen egy korba van beágyazva, amiben éltem. Nagyon érdekes, hogy amikor ezt a trilógiát több országban is láttam a közönséggel együtt, azok az országok mind hasonló módon élték át a történelmet, és úgy veszik, mintha velük történt volna meg mindez. Például teljesen megdöbbentem, amikor elmentem Tajvanba, és Tajpejben levetítették a filmemet, néztem a sok ezer kínait, mit értenek ezek ebből a filmből, és kiderült hogy ők ugyanezt élték át. Az elnyomás a diktatúra, a félelem és a saját magunk keresése ott is és Argentínában is ugyanazt jelentik. A franciák és az angolok azt mondják, hogy ez egy kuriózum. Hát sajnos nem az. Szerintem nagyon sok országban létezik ez a kuriózum Édesapja és János szerepét is Jan Nowicki lengyel színész játssza. Miért ? Azt hiszem, ha valakinek nagyon korán elmegy az apja, akkor valószínűleg egész életében egy kicsit mindig azt a férfit keresi, aki hasonlít rá. Azt gondolom, hogy a fantáziának és az érzelemnek együtt kell lennie. Mindig úgy gondoltam, hogy az apám ugyanolyan szép és temperamentumos volt, mint Nowicki.   Interjú Bacsó Péterrel Milyen megfontolásból készítette el A tanút ? A 60-as években az egész világban egy pozitív mozgás volt, amely az irányadó volt Magyarországon is, ahol elkezdődött egy új gazdasági mechanizmus bevezetése, és elkezdődött a magyar filmgyártás fellendülése is. Aztán jött a prágai tavasz, és az invázió Csehszlovákia ellen, amiben mi is részt vettünk, és utána jött a párizsi tavasz. Ez magyarázza azt, hogy én meg mertem írni a film forgatókönyvét, és leforgattam a filmet. Ezt még akkor írtam, amikor hittem abban, hogy Magyarországon is lesz egy budapesti tavasz, mint Prágában. Akkor még fiatal voltam, és hittem abban, hogy bizonyos dolgokat meg lehet csinálni. Ellőtte készítettem egy sokkal keményebb filmet, egy drámát Nyár a hegyen címmel, amelynek nagy nemzetközi visszhangja volt. Az a tapasztalatom, hogy egy módon lehet a diktatúrák ellen küzdeni, ha nevetségessé tesszük őket. Azt hiszem, hogy a mindenkori hatalommal való szembenállásáról szól a film. Svejk az egyik mintaképem, de hivatkozhatok Chaplinre is, aki szintén a kisember és a fasizmus szembenállását mutatja meg a Diktátor című filmjében, ami ma is aktuális. Virág elvtárs egy konkrét figura. Mondják, hogy ő volt az ötvenes évek akkori titkosrendőrségnek a főnöke, és ő szervezte meg ezeket a pereket. A neve Péter Gábor, aki 93-ban vagy 94-ben halt meg. Én nem ismertem őt személyesen, de akik ismerték, mondják, hogy teljesen erre a Virág elvtársra változott át a külseje. Valahogy az élet utánozta a filmet. A tiltás után tíz évvel egy kis moziban mutatták be először A tanút, de a külföldiek nem láthatták. És azóta sem kaptam semmilyen hivatalos indoklást, hogy miért volt betiltva. Hogyan tudta meg, hogy A tanú című filmjét betiltották? Telefonon hívtak fel. Újhelyi Szilárd az akkori filmfőigazgató. Ő arról lett híres, hogy a mindenkori hatalom börtönét megjárta Horthy, Rákosi és Kádár alatt is. Hogyan élte meg, dolgozta fel, hogy nem kívánatos az akkori hatalom számára a filmje? Ezt nehéz feldolgozni. Soha nem tudtam igazából. Őszintén azt mondom, hogyha ez a film akkor kijön a maga idejében, 1969-ben, akkor tényleg nagy durranás lett volna. El kell mondanom, nekem jó barátom Andrzej Wajda, lengyel filmrendező, és ő persze eljött Budapestre, és megnézte ezt a filmet, és azt mondta, gratulálok, csak ti magyarok tudtok ilyet csinálni, és öt évvel később megrendezte a Vasembert, ami egészen másfajta film a diktatúráról, de a maga idejében világsikert aratott, és megnyerte vele a cannes-i díjat. Úgyhogy körülbelül ennyit a feldolgozási lehetőségekről. Egy idő után mégis látható lett a film a mozikban. Ez minek a hatására következett be? A diktatúra puhulása következtében tíz év után egy kis moziban bemutatták Budapesten, ahol két évig ment. A mai napig az egyik legnépszerűbb film. Kívülről idéznek belőle az emberek "az élet nem habos torta" "a nemzetközi helyzet egyre fokozódik". Mi sikerének a titka? A filmet ma is nézik, ma is szeretik. Én azt hiszem, hogy a filmben egy kicsit több van benne, mint a sztálini diktatúráról általában. Azt hiszem, hogy a mindenkori kisembernek és a mindenkori hatalomnak a szembenállásáról szól. Arról a kisemberről, aki ideológiailag nem elég fejlett ahhoz, hogy folyékonyan tudjon hazudni. Két éve kaptam egy meghívót a magyar Parlamentbe egy pártvezértől, aki interpellációt tartott ilyen címmel, hogy "Miért kell Dezsőnek meghalnia?". Beépültek a köztudatba a film szólásai és figurái, aminek én nagyon örülök. Az angol közönség hogyan reagált a filmre, és ön hogyan értékeli azt, hogy tele volt a mozi? Nagyon örülök neki. Ügy érzem, hogy abszolút jól reagáltak rá, tetszett a közönségnek, szerették. Tele volt a mozi, sőt még a lépcsőkön is ültek Ez tényleg az intézet (Magyar Kulturális Központ) érdeme, és ez nagyon jó ötlet volt. Milyen gondolatok voltak önben harminchárom év után, amikor egy londoni teltházas moziban ismét bemutatták a filmjét? Nézze, a film még mindig él, még mindig hat, ami kevés ilyen öreg filmmel esik meg. Amit próbáltam elmondani az, hogy bizonyos dolgok mindig megismétlődnek a történelemben. Például van az a jelenet, amikor azt mondja Virág elvtárs, hogy egy nagyon szép vallomást írtunk magának, és átad neki egy papírt, és aztán azt mondja, bocsánat, ez nem a vallomás, ez az ítélet. Hát ma is vannak olyan esetek a magyar történelemben, amikor előbb van az ítélet, mint a vallomás. Mi lesz legközelebbi filmjének a témája? Egy koprodukciós filmet akarok csinálni a szlovákokkal és a csehekkel, egy kiváló pozsonyi magyar író, Grendel Lajos novellájából.
Mészáros Márta 60 KByte
Mészáros Márta: Napló gyermekeimnek, 1984 60 KByte
Mészáros Márta: Napló szerelmeimnek, 1987 24 KByte
Mészáros Márta: Napló apámnak, anyámnak, 1990 31 KByte
Bacsó Péter: A tanú, 1967 82 KByte
Bacsó Péter: A tanú, 1979 (a bemutatás éve) 87 KByte