Nyomtatóbarát változat


Varga Balázs

Mindenkinek van egy párja - Társas játék

kép megtekintése






kép megtekintése
Thuróczy Szabolcs (Iván)





kép megtekintése
Gazsó György (Antal)





kép megtekintése
Pokorny Lia (Gabi)





A hazai gyártású sorozatok megítélésének legforróbb kérdése a helyi érték, a lokális tartalom. A magyar tévésorozatokkal (és gyakran a populáris filmekkel) szemben az egyik leggyakoribb, már-már közhelyszámba menő kritika, hogy túlságosan mintakövetők: erőltetetten próbálnák hazai talajba átültetni valamilyen nemzetközi sikerreceptet. Így állnak elő a hozott anyag–hazai tartalom kettősségét hangsúlyozó film- és sorozatpárok. SOROZAT

Társas játék
magyar filmsorozat, 2011
rendezte: Fonyó Gergely, Herendi Gábor
írta: Divinyi Réka
fényképezte: Csukás Sándor
vágó: Czakó Judit
zene: Kalotás Csaba
producer: Kemény Ildikó
szereplők: Martinovics Dorina, Simon Kornél, Thuróczy Szabolcs, Balsai Mónika, Pokorny Lia, Gazsó György
gyártó cég: Pioneer Pictures
forgalmazó: HBO

A magyar televíziós sorozatok sosem tartoztak a kritika kedvenc témái közé. Ugyan az 1960-as évektől kezdve minden évtized kitermelte a maga egy-két klasszikusát, melyekből, mondjuk egy laza Bors–Kántor–Linda–Szomszédok vonalon, akár a Kádár-korszak sajátos kultúrtörténetét is meg lehetne írni, a hazai sorozatok még annyi elemzői figyelmet sem kaptak, mint a magyar populáris filmek – pedig azok sem tartoztak a túltárgyalt kérdések közé. Ez a kritikai, elemzői vakfolt és a filmtudomány arisztokratikus elzárkózása persze maga is történeti termék, hagyományunk része. De azért árulkodó. Legalább annyira, mint az, hogy ha egyáltalán, akkor az elmúlt időkben is inkább médiakutatók és szociológusok (no meg sorozatrajongó blogközösségek) fordultak a televíziós sorozatok felé, és nem filmtörténészek vagy kritikusok.

A tévésorozatokról való beszéd hiányát felvető kérdésre a sablonválasz sokáig ugyanaz volt, mint a műfaji filmekről folytatott diskurzust hiányoló felvetésekre. Ugyan a magyar műfaji filmeknek, illetve a televíziós sorozatoknak vannak klasszikusaik és van bizonyos hagyományuk, a kortárs termés annyira ritka, vegyes és egyenetlen, hogy nem jelent komoly elemzői kihívást. Ez az elitista hozzáállás a kritikusi nemzedék- és szemléletváltással lassan megváltozott, miként a hazai gyártású populáris filmek és sorozatok piaca is komoly változáson ment át az elmúlt bő évtizedben. Ahogy a magyar műfaji filmek ezredfordulós újhulláma és modernizációja (Valami Amerika, Kontroll, Csak szex és más semmi) hirtelen az érdeklődés középpontjába dobta a populáris filmkultúra kérdését, az elmúlt években a magyar televíziós sorozatkultúra modernizációja is elindult. A választék fokozatos bővülése mellett felbukkantak az úttörést vagy áttörést jelentő sorozatok. Sokak szerint a Tűzvonalban volt az első fecske, mások a Társas játékra esküsznek – mindenesetre úgy tűnik, hogy a „minőségi tévé”, a kortárs amerikai sorozatkultúrának ez a hívószava magyar kontextusban sem teljesen abszurd fogalom.

A hazai gyártású sorozat mellett szóló legerősebb érv az, hogy hazai (ismerős helyszínek és problémák, magyar színészek, helyi ízek jellemzik), valamint az, hogy az adott csatorna számára exkluzív tartalmat jelent. A sikersorozatok különböző évadjai több csatornán is elérhetők, egy-egy saját gyártású sorozat azonban az anyaadó megkülönböztető emblémája lehet. Ez a prémium tartalom viszont sok pénzbe kerül: egy saját gyártású sorozat egyetlen epizódjának költségvetéséből adott esetben egy amerikai széria fél évadját meg lehet vásárolni. Ennek ellenére látszik, hogy a csatornaarculatot erősítő, saját sorozat mennyire fontos lehet. A nézettségi versenyben csúnyán lemaradó közszolgálati tévé éppúgy többek között saját gyártású sorozatokkal (Hacktion, Szájhősök, Marslakók) próbál új imázst teremteni, ahogy egy-két korábbi kísérlete (Született lúzer), illetve saját produkcióban készített sikeres dokumentumfilmjei (Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker nővérek, Romazsaruk, Varázslatos gladiátorok, Két világ közt) után az HBO is előállt a maga variációival (Társas játék, idén ősztől pedig majd a Terápia). A két csatorna piaci helyzete és stratégiája nyilván élesen különbözik, a saját gyártású sorozat mint prémium-tartalom azonban most épp összekapcsolja őket.

A hazai gyártású sorozatok megítélésének legforróbb kérdése a helyi érték, a lokális tartalom. A magyar tévésorozatokkal (és gyakran a populáris filmekkel) szemben az egyik leggyakoribb, már-már közhelyszámba menő kritika, hogy túlságosan mintakövetők: erőltetetten próbálnák hazai talajba átültetni valamilyen nemzetközi sikerreceptet. Így állnak elő a hozott anyag–hazai tartalom kettősségét hangsúlyozó film- és sorozatpárok, és lesz a Tűzvonalban a 24, a Hacktion az MI5, a filmek közül pedig mondjuk az Európa expressz a Száguldó erőd magyar verziója a közvélekedésben. Azon túl, hogy az analógiák felmutatása a kategorizáció és az értékelés bombabiztos technikája, ez a fajta érvelés épp a lényeg mellett fut el. A bevett minták átvétele egyáltalán nem baj – és nem is új dolog. Legalábbis nem az eredetiség helyett a remixet futtató posztmodern szellem terméke. A kultúraközi újramegfilmesítések, sőt, még tágabban, a kultúrák között vándorló sikeres történetminták vagy mémek igencsak klasszikus jelenségek, végső soron a kultúra, pontosabban elsősorban a populáris kultúra működésének, terjedésének és újratermelésének meghatározó gyakorlatát jelentik. A kérdés tehát nem az, hogy egy adott film vagy sorozat milyen „eredetire” vezethető vissza, mert ennek kimutatása egyrészt csak elemzői-értelmezői mutatvány, másrészt egyetlen mű sem a semmiből és a semmibe született. Inkább az a kérdés, hogy az adott mém / minta / motívum átvétele és új terepen vagy anyagon való alkalmazása mennyire kreatív, és hogyan lesz sikeres. A tavalyi év magyar meglepetéssorozata, a Társas játék esetében különösen jól látható ez, hiszen az HBO sikerdarabja izraeli licensz alapján készült. Az alapminta, a Matay nitnashek / When Shall We Kiss című izraeli sorozat tehát adott volt – annak magyarításában azonban elég szabad kezet kaptak a hazai alkotók, és a sztori ügyes átírása a siker egyik biztos pontját jelentette.

Már maga a döntés, hogy milyen műfajú és témájú sorozatot adaptáljon egy csatorna (ha épp erre vállalkozik), nyilvánvalóan meghatározza a fogadtatást. A Társas játék esetében a műfaj (párkapcsolati kavarásokkal foglalkozó dramedy) eleve jó döntésnek tűnik, hiszen a hazai populáris filmkultúra hagyományosan vígjáték-központú, és a humort komorabb fordulatokkal keverő dramedy – túl azon, hogy a kortárs sorozatkultúra egyik sikeres iránya – a népszerűség és valamifajta komolyság kombinálásával pontosan illeszkedik a „minőségi tévé” koncepciójába. A „minőségi” kifejezést itt valamifajta kulturális tartalom értelemben használom, de a kifejezés angolszász televíziós világban bevett értelme, amely inkább a kivitelezésre (produkciós érték, stílus, megvalósítás) koncentrál, szintén megáll a Társas játékra. Hiszen a sztori sok helyszínen bonyolódik, ezek között sok a külső (az alkotók hangsúlyozták is, hogy Budapest filmekben ritkábban megjelenő helyszíneit akarták megmutatni, és a koncepciónak erős része egyfajta fiatalos, szép, cool Budapest-imázs felmutatása). A műtermi hangulat minimális, a jelenetszervezés és a plánozás elég dinamikus, a sorozat kinézete inkább „filmes” mint „tévés” – dehát a kortárs sorozatkultúra és a „minőségi tévé” kategóriája épp ezt a (sok szempontból amúgy is szerencsétlen) kettéosztást teszi értelmetlenné. A sorozat „filmes” marketingjét nyilvánvalóan erősítette, hogy vezető alkotói a kortárs magyar populáris film néhány komoly sikerét jegyző forgatókönyvírók és rendezők: Divinyi Réka (Csak szex és más semmi,
Kaméleon
), Herendi Gábor (Valami Amerika) és Fonyó Gergely (Tibor vagyok, de hódítani akarok, Made in Hungária). A Társas játék esetében az adaptáció nem pusztán a helyszín megváltoztatására korlátozódott, miközben Budapest kiemelt szerepeltetése már önmagában meghatározza a magyar változat imázsát. A karaktereket fiatalabbra, a foglalkozásokat trendibbre hangolták (a főszereplő így lett virágbolt tulajdonosból bicikliboltos és kiugrott reklámfilmes), de az alapvető cselekményvonal megmaradt, bár néhány váratlan fordulat beiktatásával a magyar verzió szorosabbra húzta a cselekményszálak közötti kapcsokat. Kering az interneten néhány összehasonlító filmrészlet-páros (például itt), ami pontosan mutatja, hogy adott esetben szituációk, dialógok, sőt olykor plánok nagyon közeli hasonlósága ellenére is más-más karakterű tud lenni egy-egy jelenet. Azaz megint ott vagyunk, hogy a kultúraközi újramegfilmesítésekre is igaz, hogy nem a hasonlóságok, hanem az olykor nüansznyi különbségek a lényegesek.

Mindez azonban mit sem érne, ha nem sikerült volna érdekes és szerethető karaktereket teremteni, és egy olyan, kiváló színészgárdát alkalmazni, amelynek többsége filmben-tévében alig kapott eddig komoly szerepet. A szerethető karakter + jó színészválasztás + eleven dialógus + humor kombináció nem mondható ismeretlen vagy új receptnek, csak épp nem olyan könnyű összehozni. A Társas játék esetében egészen komoly találati aránnyal sikerült. A Martinovics Dorina–Simon Kornél páros természetessége és a Balsai Mónika–Thuróczy Szabolcs kettős szikrázásai mellett Pokorny Lia és Gazsó György duója a helyzetkomikumot és a csendesebb humort is megvillantja. Az összetevők közötti finomhangolás nehézsége akkor látszik igazán, amikor valamelyik elemmel probléma van. Például ha hiteltelen és egysíkú egy karakter (a kozmopolita sármőr karmester figuráját Gálffi László sem tudja életre kelteni), vagy eltűnik a dinamika egy jelenetből, cselekményszálból (a Léna és Dávid között a reklámügynökségen folytatott kis csatározások). A karakterközpontúság annyira viszi a sorozatot, hogy a cselekménybonyolítás időnkénti zökkenői (a kiszámítható váratlan fordulatok) szépen belesimulnak a Társas játék világába. Kétségkívül a jelen utópiája ez a sorozat, merthogy ki ne szeretne ilyen közegben és ilyen városban élni – de hát ennyi világszépítő felhajtóerő még épp belefér.

A magyar televíziós sorozatkultúra modernizálását a Tűzvonalban az akcióspektrumban kezdte. A Társas játékkal most a párkapcsolati dramedy is felkerült a hazai műfaji térképre.

2012. február

1 . oldal