Nyomtatóbarát változat


Klacsán Csaba

Nem a gyors pénzkeresetről, sikerről és elismerésről szól ez a szakma – Köbli Norbert, filmforgatókönyves

kép megtekintése
















Hogyan lett forgatókönyvíró, mik a szakmai tapasztalatai, mi a véleménye a filmtámogatás korábbi és jelenlegi módjairól, milyen filmeken dolgozik jelenleg? Beszélgetés a 9 és ˝ randi, a Made in Hungaria, A vizsga című filmek, és számos televíziós produkció forgatókönyvírójával, a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének alapítójával. INTERJÚ

Jogászként végeztél, majd dolgoztál filmkritikusként, később filmforgalmazóként, ma pedig már az egyik legismertebb és legtöbbet dolgozó magyar forgatókönyvíró vagy. Mindig is a forgatókönyvírás volt a cél?

Tudtam, hogy szeretem a filmeket, és szeretek írni, de valamikor a gimnázium után jöttem rá, hogy van egy ilyen szakma, a forgatókönyvírás, és ezt a kettőt együtt is lehet csinálni. Szerencsére az internet kinyitott kapukat. Hiszen addig hogyan fért hozzá Magyarországon egy egyszerű gyerek, főleg vidékről, bármilyen forgatókönyvhöz? Az internet nagyon sokat segített: letöltöttem forgatókönyveket, olyan filmekét, amelyeket már láttam, és akkor megnéztem, milyen a formátum, hogy van leírva az, amiből később a film készült. Majd ezek mintájára próbáltam én is forgatókönyveket írni, de ezeket akkor rossznak ítéltem. Nem éreztem magam elég tehetségesnek, így akkor félretettem ezt az egészet, és csak később, öt-hat év múltán próbálkoztam meg újra írni. Akkor sem éreztem azt, hogy nagyon jó vagyok, de úgy tűnt, fejlődők, és talán majd lehet belőle valami.

Ezeket a próbálkozásokat megmutattad akkoriban valakinek?

Megmutattam, és szerencsére kaptam is nagyon nyers kritikákat. Amelyekről akkor azt gondoltam, nem igazságosak, hiszen nagy teljesítmény egyáltalán végigírni egy forgatókönyvet, megírni mondjuk száz oldalt. Azt gondoltam, ezzel hatalmas teljesítményt hajtottam végre. De szerencsére voltak olyan barátaim és kollégáim, akik mondták, hogy ez így nagyon rossz. Elgondolkodtam ezeken, biztosan el is bátortalanítottak a kritikák, és amikor újra elkezdtem írni, akkor már évekkel öregebb is voltam, illetve valószínűleg egészen másképp álltam már hozzá magához az íráshoz is.

Nem is dolgoztál jogászként, az iskola után rögtön a filmek felé indultál?

Már a jogi egyetem alatt írtam filmkritikákat a VOX Mozimagazinba, majd Fejes Imre főszerkesztő kiválásakor más kollégákkal együtt átmentünk vele az akkor induló Filmcsillag és DVD Magazin szerkesztőségébe. Két évig dolgoztam itt főállású újságíróként.

Hogyan kerültél be a filmforgalmazási szakmába?

Újságíróként sok forgalmazóval kerültem kapcsolatba, rendszeresen jártam hozzájuk fotókért és sajtókönyvekért. A Best Hollywood volt az egyik ilyen cég, és mivel sokat beszélgettünk, és kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak a kiadó vezetőjével, Siflis Olivérrel, amikor üresedés volt a cégnél, megkérdezte, nincs-e kedvem velük dolgozni. Azt gondoltam, jó móka lehet, majd ott dolgoztam három és fél évet. Voltam sajtófőnök, majd mozi-forgalmazási üzletágvezető. Gyakorlatilag én feleltem például a Kill Bill, A bukás – Hitler utolsó napjai vagy a Faun labirintusa teljes kampányáért. Nagyon jó iskola volt ez, hiszen így beleláthattam ebbe az iparágba előbb az eladás és a mozik, majd később a gyártás oldaláról is.

Tanultál olyasmit forgalmazóként, amit akár a mostani munkád során, forgatókönyvíróként is hasznosíthatsz?

Jó az a szemlélet, de tévút is lehet. Forgatókönyvírás közben félre kell tenni a forgalmazói szemléletet. Mert ha a szemem mindig abból a szempontból van a közönségen, hogy vajon mi az, amit megkajálnak, mi az, ami most kell nekik, az rossz irányba fog vinni. Nyilván a munka sem lesz olyan jó, mert ilyenkor az ember más agyával gondolkodik, nem a sajátjával. Plusz, ha én megírom a mai sikerfilmet másoló újabb sikerfilmet, két-három év, mire az legyártódik és forgalmazásba megy, és addigra már nem az kell a közönségnek. Volt bennem is ilyen kísértés még valamikor a 2000-es évek közepén, de aztán hamar elmúlt. Azóta is lebeszélek mindenkit arról, hogy azon gondolkozzon, mi kell a közönségnek. Az a lényeg, hogy ő mit akar elmesélni, és azt minél jobban elmesélje, mert ha ez tényleg annyira jó, akkor a közönség is szeretni fogja.

Mikor és miért tértél vissza újra a forgatókönyvíráshoz?

Forgalmazóként sokszor megkerestek minket magyar filmesek. Akkoriban a Best Hollywood nem foglalkozott magyar filmekkel, de időnként azért beestek hozzánk filmesek, akik valami kis plusz tőkét próbáltak felhajtani oly módon, hogy már a forgatókönyv megírása után szerettek volna némi előleget a leendő forgalmazótól. Ami egyébként nem elítélendő, ezzel szerintem semmi baj nincs. Emiatt viszont egyre többet forgatókönyvet kellett elolvasnom, és nekem ez nagyon jó volt. Egyrészt láttam, hogy igenis írnak forgatókönyveket magyarok, másrészt a nagyon rosszak és a közepesek mellett voltak köztük nagyon jók is. Ezek kezdtek inspirálni arra, hogy újra elkezdjek este, munka után és hétvégén is írni. Ez titkos dolog volt a részemről, nyilván nem akartam elkiabálni senkinek, de amikor úgy éreztem, elkészült egy forgatókönyv, akkor azt megmutattam a főnökömnek, és voltak olyan elképzeléseim, hogy ezt vagy kiajánljuk egy producer partnerünknek, vagy esetleg mi magunk megyünk majd vele gyártásba. Ezek igazából csak homályos elképzelések voltak, de aztán egyre konkrétabbá vált minden, amikor a Mancsról írtam egy forgatókönyvet. Ez volt az első olyan könyvem, amit vállaltam, és itt gyakorlatilag már két héttel az elkészülte után nagyon felgyorsultak az események: rögtön találtunk rendezőt és operatőrt Bergendy Péter és Pados Gyula személyében, és nagyon úgy nézett ki, hogy hamarosan gyártásba is megyünk. Tehát mire felocsúdtam, már ott találtam magam, hogy egyrészt maradtam a filmforgalmazói pozíciómban, de közben az én forgatókönyvemből kezdett el valami kialakulni. Azt hiszem szerencsésebb is, hogy így alakult és rögtön belecsöppentem a közepébe, mert azt látom sokaknál, hogy addig-addig csiszolgatják és faragják titokban a munkájukat, hogy soha nem kerül ki. Várják a megfelelő alkalmat, hogy „majd ha igazán felnövök hozzá, majd ha elég jó leszek, akkor”… Nem gondolom, hogy a legjobb voltam, amikor az egyik könyvemből már film akart készülni, nem is gondolom, hogy az a világ legjobb forgatókönyve volt, vagy hogy készen álltam rá, de tök jó volt, hogy így alakult. Fordítva szerintem nagyon rá lehet görcsölni arra, mikor merjen előjönni az ember a tuti forgatókönyvvel.

A Mancs forgatókönyve a saját ötleted volt?

Igen. Szerettem volna, hogy forgalmazzunk újra magyar filmeket, mert úgy láttam, a piacon van igény az olyan magyar filmekre, amiket a közönség szeret. Akkoriban volt egy nagy bumm, nagyjából egy időben jött ki a Csak szex és más semmi és a Tibor vagyok, de hódítani akarok, és úgy nézett ki, van igény a magyar vígjátékokra. Mi egy kispénzű cég voltunk, nem tudtunk külföldről olyan filmeket megszerezni, amik versenyezhettek volna a nagy hollywoodi kasszasikerekkel. Vagy csak úgy, mint A bukás, amiből társadalmi jelenség lett, így a sajtó is beszélt róla. Tehát mi nem tudtunk volna megfizetni egy nagy reklámkampányt, és akkor jött a gondolat, miszerint itt van nekünk a teljes magyar filmpiac, ahol nekünk is bármikor lenne esélyünk olyan filmeket megszerezni, amelyek versenyezhetnének a külföldiekkel. Ilyen szempontból jött elő nálam a Mancs, hogy de jó lenne egy róla szóló filmet forgalmazni. Azon gondolkoztam, ki az a magyar közéleti személyiség, akire mindenki pozitív érzésekkel gondol, és éppen akkor nem találtam ilyen élő személyt. Mancs viszont – aki akkor még élt – olyasvalaki, akinek a neve mindenkiből valami melegséget vált ki.

Miért nem készült el ez a film a mai napig sem, ha már akkor ilyen szinten felgyorsultak körülötte az események?

Az egész addig-addig húzódott végül, hogy az első körből szinte mindenki kiszállt, Kántor László producer behozta rendezőnek Pejó Róbertet és új alapokra került az egész. 2008-ban én is kiszálltam a projektből, de később visszakerültem és újra elindult egy fejlesztési folyamat, tavaly végig ezen dolgoztunk. Most elfogadta a forgatókönyvet a Filmalap, azt várjuk, hogy megjelenjen erről a hivatalos döntés és akkor mehet gyártásba a film. Úgy néz ki, ez akár még idén le is foroghat. Úgyhogy rögtön az első projekt, amiben részt vettem, és elsőre nagyon gyorsnak és sikeresnek tűnt, egyben azt is bebizonyította, hogy van olyan itt, amikor nyolc év munkáját kell befektetni valamibe. Nem a gyors pénzkeresetről, sikerről és elismerésről szól ez a szakma.

Egyéni megállapodástól függ, hogy mikor kapja meg a pénzét a forgatókönyvíró, vagy van erre valami szabályszerűség?

Egyéni megállapodás kérdése. Szemben az angolszász joggal, nálunk az íróknak nincs lehetőségük szakszervezetbe tömörülni, hiszen Magyarországon csak az alkothat szakszervezetet, aki munkaviszonyban végzi a munkáját. Mi viszont megbízási viszonyban dolgozunk, ezért mi nem szerveződhetünk, nem tüntethetünk és nem is beszélhetünk össze, mert az már olyan, mint amikor nagy cégek kartelleznek. Vagyis nem egyeztethetjük a szerződési feltételeinket sem. Mindenki úgy állapodik meg, ahogy tud. Nyilván a producer mindig afelé nyomja a tárgyalást, hogy majd akkor kapod meg a pénzed nagy részét, amikor gyártásba megy a film. Általában a forgatás első napjára esik az utolsó kifizetés, de van úgy, hogy ez is a gyártással együtt halad, és az utolsó napra kerül. Az író pedig mindig a kisebb kockázatvállalás felé nyomná az egészet, hiszen onnantól, hogy kész van a forgatókönyv, ő már elvégezte a munkáját, onnantól nem rajta múlik, hogy lesz-e belőle film.

Hogyan tud megélni ma nálunk egy forgatókönyvíró, ha csak az írással akar foglalkozni?

Én például műfordítok és tanítottam forgatókönyvírást is a FadeIn Script Consultingnál, de sokan tanítanak, és nagyon sokan élnek abból, hogy napi sorozatokhoz írják az epizódokat és a párbeszédeket. Itt azért a magántőke kell, hogy eltartsa az írókat és szerintem az adófizető polgárok is ezt várják el főleg, hogy mindenki próbáljon a magánszektorból megélni és minél kevesebb állami támogatást igénybe venni.

Te teljes mértékben autodidakta módon tanultad ki a szakmát?

Autodidakta képzés volt. Amikor nekem meg kellett volna szereznem ezt a tudást, épp egy nagy sötét lyuk volt a forgatókönyvírás-oktatás terén, ezért angol nyelvű szakirodalmat szereztem be, és azt olvastam. Emellett az egyik nagy iskola az angol nyelvű forgatókönyvek tanulmányozása volt, a másik pedig, amikor már forgalmazóként olvastam a beadott magyar anyagokat. A legtöbbet fejlődni forgatókönyvek olvasásával lehet, vagy úgy, hogy már leforgott, általad ismert filmeket összevetsz a könyvvel, vagy úgy, hogy új, még le nem forgatott kortárs forgatókönyveket olvasol. Legalábbis rám ez hatott a legjobban, mert láttam, hogy vannak emberek, akik ugyanannyi idősek, mint én, ugyanazok a lehetőségek állnak a rendelkezésükre, és nem nyavalyognak, hanem megírnak egy forgatókönyvet és az ennyire jó. Tehát folyamatosan azt éreztem, hogy fel van rakva a mérce, és ahhoz kell felfejlődni.

Az S.O.S. szerelem!volt az első film, amelynek részt vettél az elkészítésében, de itt nincs írói kredited. Hogy indult ez a történet, és mi volt a dolgod?

Még mindig filmforgalmazó voltam. Ekkoriban ismerkedtem meg Neményi Ádámmal, akit bevontunk a Mancs előkészítésébe is, és ő kapott egy szinopszist Szurmai Jánostól. 10 oldal volt összesen, szinte semmi nem volt meg belőle, de Ádám elküldte nekem, mint forgalmazónak, hogy érdekelne-e minket egy ilyen film. Forgalmazóként azt mondtam, ha ezt jövő Valentin-napon be tudjuk mutatni Csányi Sanyival az egyik főszerepben, akkor szeretnénk forgalmazni. Így kerültem be és végül kreatív producerként működtem közre a produkcióban. Nagyon gyorsan állt össze a dolog: előbb Csányi Sanyi, majd Fenyő Iván is igent mondott, Sas Tamás is hamar képbe került, de ekkor kész forgatókönyvet még mindig nem láttunk. Amikor megkaptuk, kiderült, hogy sok tekintetben leforgathatatlan. Gyártási okokból is, és talán nem is volt annyira jó, mint vártuk, vagy amennyire ígérte magát a szinopszis alapján. Nem volt siralmas a helyzet, de éreztük, lehetne még jobb is, és ekkor már nem volt visszaút. Közvetlen a forgatást megelőzően is átírtam még részeket, aztán volt egy két hetes leállásunk a vidéki forgatás előtt, akkor pedig egy nagyobb átírásra is szükségünk volt. Így vagyok én tulajdonképpen „uncredited rewrite” ebben a projektben. Érdekes munka volt, mert sok nagyon határozott elképzeléssel rendelkező ember jött össze a stábban, úgyhogy ez egy elég képlékeny forgatókönyv volt, amihez mindenki hozzátette a magáét. A legnagyobb bajunk az idővel volt, sok volt a kapkodás és a rögtönzés, de végül a terveink szerint Valentin napra a mozikba került – és ahogy vártuk is, nagy siker lett.

A 2011-es S.O.S. Love- Az egymillió dolláros megbízás kapcsán felmerült a szerepvállalásod?

Volt róla szó. Volt még olyan felállás is, hogy Csányi, Fenyő és én is benne leszünk, sőt, volt egy konkrét összeülés is. Ők is elmondták, hogy mit szeretnének, én is elmondtam, majd ez alapján írtam egy koncepciót, ami úgy, ahogy tetszett nekik. De közben volt egy másik lobbi is, időközben ugyanis kiderült, hogy Szurmainak volt egy társszerzője, Agnes Fernandes. A második részhez végül ő írta a forgatókönyvet. Az ő lobbijuk bizonyult erősebbnek, de annyira, hogy aztán már sok tekintetben önmaga ellen dolgozott a projekt. Föláldozta például a Csányi Sanyit, majd a Fenyő Ivánt is, csak azért, hogy ez az elképzelés valósuljon meg. Azt gondolták, hogy itt a koncepció, a cím a sztár. Viszonylag hamar kiléptem a projektből, mert láttam, hogy nincsenek tisztázva a dolgok, zavaros volt az egész, sok vas volt a tűzben. Semmi közöm ahhoz, ami megvalósult, és semmilyen ötletem nem is került bele.

Viszont egy évvel az S.O.S. szerelem! után, szinte ugyanazzal a stábbal elkészítettétek a 9 és ˝ randi című filmet, melynek már te jegyezted a forgatókönyvét. Saját ötlet volt, vagy felkérésre írtad?

Saját ötlet volt. Nagyon jó élmény volt az S.O.S. szerelem!9 és ˝ randit 2006 végén, az S.O.S. szerelem! vágása alatt írtam. Először megkérdeztem Neményi Ádámot, az ő akkori társát, Kaszás Gézát és Sas Tamást, hogy mit szólnának egy ilyen koncepcióhoz. Tetszett nekik a dolog, úgy éreztük, az S.O.S-sel rátaláltunk valamire, és milyen jó lenne minden évben csinálni valamit közösen, úgyhogy megírtam. Fenyő Ivánnal addigra összebarátkoztunk, és mindketten szerettük volna, hogy most már ő jöjjön fel főszereplőnek. Addigra már bemutatták a Szabadság, szerelem című filmet, amit rengetegen láttak, vagyis bebizonyosodott, hogy van rá igény, szeretik őt az emberek. Ezért rá kerestem valamit. Olyan filmet szerettem volna írni, ami róla is, legalábbis egy olyan karakterről szól, amilyen kicsit ő is az életben. Gyorsan eldőlt, hogy mindenki benne van, így mire az S.O.S. szerelem! beindult a mozikban, el is kezdődött ennek a filmnek az előkészítése.

Eddig minden sima ügynek tűnt, a forgatás idején mégis volt egy pont, amikor már a nevedet sem akartad adni a filmhez. Mi történt?

Szakmailag nyilván nem volt annyira jó a forgatókönyv, de én nagyon szívből írtam és rosszul érintett, amikor elindult rajta egy ilyen bizottságosdi, hogy üljünk le hatan, és mindenki írjon bele vagy húzzon ki valamit. Ettől az egész egy Frankenstein-szörnyeteggé változott, amiben már mindenkinek benne volt a javaslata. Tulajdonképpen az ütött vissza, ami már az előző filmünknél is történt: ez a csapat ahhoz szokott hozzá, hogy a forgatókönyv csak úgy ott van, és mindenki hozzáteheti a magáét. Az S.O.S. szerelem! kapcsán ezt még én is bátorítottam, de amikor már a saját forgatókönyvemmel történt ugyanez, az nem esett túl jól, és nem értettem együtt a változtatások zömével. De kezdő voltam még ekkor, nem volt önbizalmam, és megítélni sem tudtam, hogy amit mondanak, az jó-e, és azt sem láttam világosan, mennyire jó az, amit én írtam. Azért se voltam elégedett a végeredménnyel, mert először tapasztaltam meg, milyen érzés az, hogy felkerül a vászonra a saját agyszüleményem, valami, amit teljes egészében én találtam ki. Azóta megszoktam már, minden filmen átéli ezt az ember íróként. A legjobban kivitelezett és megrendezett filmeknél is így van ez, de sem erre, sem a szerintem a film szívét adó finomságok elvesztésére nem voltam felkészülve. A nyilvánosság előtt nem ágáltam a film ellen. Ez így sikerült, az én saját döntésem volt, és azért nem lett katasztrófa a film. Jó emlék, hogy elkészült, sokan szerették, sikeres volt.

Mind a két Valentin napra időzített romantikus komédia tele volt zsúfolva a szponzorok termékeivel. Forgatókönyvíróként mennyire van beleszólásod a termékelhelyezések ügyébe?

Örültem, hogy volt szponzori pénz, mert tudtam, hogy az majd a filmre lesz költve, de amikor például az Axe, a 9 és ˝ randi főszponzora teljes joggal kérte, hogy legyen egy olyan jelenet, akkor én annak a megírását nem vállaltam. Későn is jött az egész, már forgattunk, menet közben kellett volna kitalálni, de úgy, hogy közben frappáns és jó is legyen. Lehet, hogy ma már megcsinálnám, de csak úgy, hogy jó előre kitaláljuk, ne kapkodjunk, és ne legyen feltűnő. A szponzori jelenetekből mindkét filmnél kivontam magam. Mindkettőnél látszik, hogy ez a rész nem volt tudatosan átgondolva és összehangolva. Van, hogy minden jelenetben feltűnik egy szponzor, van, hogy húsz percig senki, és amikor jelenetről jelenetre halmozódtak a termékelhelyezések, az tényleg visszás volt. Biztos, hogy ezt lehetne ennél sokkal jobban is csinálni.

Ugyanebben az időszakban készült a már kifejezetten szponzori kezdeményezésből indult Jack Jack című rockumentumfilm is. Itt mi volt a cél, és mi volt a te feladatod?

Engem konzultánsnak hívtak be. Mester Tamás kapott valamennyi pénzt a Jack Daniel’s-től egy mozgóképre. Ez lehetett volna websorozat, vagy akármi más is, de Indián (Galler András videokliprendező) személyében megvolt a rendezőjük is, és ők mozifilmet szerettek volna. Az volt a feladatom, hogy párszor találkozzak velük és beszélgessünk arról, mit lehetne ebből az egészből kihozni. Ezután jött az ötlet, hogy költözzenek össze, legyen egy koncert. Annyira spontán módon, a helyszínen alakult a nagyja, hogy az én kreatív inputom igazából minimális volt. Párszor kimenten a forgatásra és az jó móka volt, de ami jó abban a filmben, az nem miattam jó. Ez egy főleg rögtönzésekből álló cucc volt.

Következő nagyjátékfilmes munkád, a Made in Hungaria alapja tulajdonképpen egy színpadi musical volt. Mennyire jelentett nehéz feladatot vászonra adaptálni ezt a történetet?

Neményi Ádám producerrel folyamatosan gondolkoztunk, mi legyen a következő közös filmünk. Nem emlékszem már, kitől származott a film ötlete, de amikor nekem megmutatták az előadást, rögtön megtetszett. Tasnádi István személyében volt ott egy nagyszerű író is, aki színpadra alkalmazta ezt az egészet korábban, az én feladatom pedig ennek a filmre adaptálása volt, de úgy, hogy egy betűt sem írok le. Találkozgatnom kellett Tasnádival és Fonyó Gergő rendezővel, és a meglévő alapból kellett valami újat kihoznunk. Például új dalokért lobbiztam és új dalsorrendet hoztam be, de új karaktereket is kitaláltunk. Teljesen átalakítottuk a harmadik felvonást és sok tekintetben le is egyszerűsítettük a színpadi változatot. Legvégül elmentünk így hárman egy alkotóhétvégére és ott állt össze a film. Elkezdtük az elejétől a végéig átvenni az egészet, Tasnádi realtime írta az anyagot, így már kész forgatókönyvvel jöttünk vissza. Úgy gondolom, jelentős kreatív munkát tettem bele, de egy betűt sem írtam le, a Tasnádi tehetségét dicséri ez a forgatókönyv.

Ebben az időben már különböző tévés produkciókban is dolgoztál. A Tűzvonalban volt az egyik első ilyen munkád. Hogy kerültél be és mely részekért feleltél az írás során?

A Tűzvonalban esetében a kreatív folyamat elején kapcsolódtam be, amikor még egyetlen rész sem volt leforgatva. Fonyódi Tibor hívott még 2007-ben, de akkor még semmi nem volt kitalálva. Végül aztán kaptam tőle egy rövid leiratot az egyes epizódok történéseiről, és ez alapján kellett írnom. Azt hiszem öt epizódot írtam az első húszból, de később már egyre kevésbé ismertem rá arra, amit írtam. Tibi addigra már megismerte a figurákat és a gyártási realitásokat, látta, hogy mennyi pénz van rá, ezért sok mindent át kellett írnia. Tehát ő kiadta a munkát, én elvégeztem, majd ő ezt a saját szájízére formálta.

A Pierre Woodman-sztori dokumentumfilm egy francia pornófilm rendező és producer életéről. Itt mi volt a szereped?

Kreatív producer voltam, és Fodor Gergely volt a vezető producer. Az HBO kiírt egy dokumentumfilm pályázatot, mi pedig az esélytelenek nyugalmával beadtuk a Pierre Woodmanról szóló tervünket. Az én ötletem volt, gondoltam, mivel az HBO mindig keresi a provokatív dolgokat, ez akár érdekes is lehet. Beadtuk, majd három hónap múlva telefonáltak, hogy nyertünk, és akkor virítani kellett Woodmant, akit addig nem is ismertünk. Végül a magyar barátnője révén sikerült vele felvennünk a kapcsolatot, és hamarosan megkötöttük a szerződést. Szajki Pétert és Kovács M. Andrást hívtuk be rendezőnek, én pedig főszerkesztői kreditet kaptam. Woodman rögtön ráállt a dologra, amikor meghallotta, hogy HBO. Onnantól ő nagyon bízott az egészben, mert érezte, hogy ez egy fajsúlyos dolog. Nyilván ki is voltunk neki szolgáltatva, mert ha ő nincs, nincs dokumentumfilm sem. Nagyon pengeélen mozgott, hogy mennyire kell vele kesztyűs kézzel bánni, vagy mennyire lehet bekérdezni. Azt hiszem, itt a kesztyűs bánásmód győzött végül. Lehetett volna ez egy barátságtalanabb, tényfeltáróbb dokumentumfilm is. De már közben is érződött, hogy ez inkább barátságos beszélgetéssé alakul, és mivel ez valamennyire frusztrált engem, innentől kissé háttérbe is húzódtam.

A Karinthy Frigyes több művéből „összegyúrt” T.Ú.K. – Tanár úr kérem!című tévéfilm ötlete is tőled származott?

Az ORTT-nél volt egy ifjúsági pályázat, ez adta az apropót, de a Tanár úr kéremet már régóta meg szerettem volna csinálni a novellák újszerű összerakásával. Írtam is ebből egy olyan feldolgozást, amiben csak a Tanár úr kérem és a novellák adták az alapot, viszont annyiban új volt, hogy mindezt összeraktam Karinthy életrajzi dolgaival. Kicsit olyan volt ez, mint a Szerelmes Shakespeare, csak Karinthy gyerekkoráról. Nagyon jól kijött a sztori, és úgy volt, hogy Fonyó Gergő meg is rendezi. Aztán kiderült, hogy a tervezettnél jóval kevesebb pénz lesz csak a filmre, s mivel ennyiből nem lehetett megcsinálni, Gergő kiszállt. Mátyássy Áron viszont bevállalta, feltéve, ha meg tudjuk magyarázni, miért ilyen szegényes az egész. Az ő ötlete nyomán került képbe az Utazás a koponyám körül, és rögtön éreztem, hogy ez működhet. Annak ellenére, hogy gerillaforgatás volt, szinte nulla forintból, mindenki ingyen dolgozott a hidegben a Lipóton, nagyon jó és érdekes film lett.

A Magyar Televízió Hacktion című sorozatánál többször is cserélődtek az írók. Te mikor kerültél a produkcióhoz?

Az első szezon előtt kerültem be, amikor hat rész már le volt forgatva. Ezúttal is Fonyódi Tibor hívott, Lovas Balázzsal és Hegedűs Bálinttal együtt. Ezt is úgy kellett megírnunk, hogy nem volt még díszlet, nem tudtuk, kik lesznek a főszereplők és mennyi pénz lesz rá. Eleinte úgy volt, hogy elereszthetjük a fantáziánkat, aztán félúton kiderült, hogy már majdnem elköltöttük a teljes szezonra szánt pénzt, úgyhogy a maradék 16 résznél amikor csak lehet, maradjunk a díszletben. Ez izgalmas kreatív kihívás volt, de csak egy ideig. Nem lehetett kimenni a szereplőkkel, nem lehetett őket árnyalni. Összesen hétszer huszonöt percet írtam a sorozathoz.

A vizsga saját ötleted volt?

Igen. Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című dokumentumfilmjében láttam egy válogatást a belügyminisztérium korabeli oktatófilmjeiből. Megszereztem az eredeti, vágatlan filmeket a Terror Házából, végignéztem, és a konspirált lakásról szóló rész adta az ötletet. Szerettem volna írni valamit a lojalitásról, az elvek feladásáról, az árulásról és az apa-fia viszonyról. Filmek, történetek és elsősorban saját tapasztalatok, benyomások ihlettek, és éreztem, hogy minden összeáll. Amikor megtaláltam a befejezést is, akkor úgy éreztem, ez nagyon kompakt, és valamit most tényleg sikerült megfogni. Innentől kezdve két és fél év volt, mire összejött a pénz és elkezdhettünk forgatni.

A kezdetektől ebben a műfajban gondolkodtál?

Nem gondolkodom műfajokban, amikor írok. Filmkritikusként hasznos, hiszen az emberi agy összehasonlít és elkülönít, így működik, de íróként nem segít. Nyilván organikusnak kell lenni, fontos, hogy abban a közegben maradjon az anyag, ahol elkezdtem, de ez szinte mindig magából a történetből is következik. Úgy álltam neki, hogy írok egy drámát, de mivel nagyon szűk a cselekmény időkerete, előbb-utóbb felgyorsulnak az események. És ha felgyorsul, ráadásul nagy a tét és hazugság van, onnantól egy suspense-ben vagyunk, tehát mondhatjuk, hogy thriller. Nyilván amiatt is, mert kémekről szól. Régen talán politikai kriminek hívták volna. Jót tett az anyagnak, hogy Bergendy Péter rendező hozta a saját stílusát és elképzelését, és szerintem ő sem arra ment, hogy ez műfaji dolog legyen. Elsősorban az volt a fontos, hogy legyen jól elmesélhető a történet, amiről mindenki elhiszi, hogy ilyen valóban megtörténhetett. Utólag persze már én is tudom elemezni magam, látom, hogy ezek szerint ez egy thriller lett, de nem így álltam neki.

A már említett filmeken kívül is végeztél még kutatást a témában?

Persze. Fontos volt például az Ungváry Krisztián-Tabajdi Gábor páros Elhallgatott múlt című munkája, de sok könyvet elolvastam, és ez a kutatómunka gyakorlatilag azóta is tart. Folyamatosan olvasok a történelemről és gyakran járok az Állambiztonsági Levéltárba. Amikor A vizsgát írtam, még tizedannyit sem tudtam erről a témáról, mint most. Lehet, hogy ez segített is, mert így nem ragadtam le az apróságoknál. Azt hiszem, A vizsgában az a jó, hogy a lényegét ragadja meg annak, amilyen ez az egész lehetett, és univerzális, akár a korszakból is kiragadható történet lett.

Úgy tudom, ez eredetileg tévéfilmnek készült. Miért került mégis moziforgalmazásba?

A filmre szánt pénzt az MMKA és a köztévé közös pályázatán nyertük, és innentől a produkció ezt valamiért tévéfilmként kommunikálta, de ez soha nem volt tévéfilm. Én nem úgy írtam, a rendező nem úgy rendezte, a színészek sem úgy játszottak benne – ez egy szélesvásznú film. De valahogy benne maradt a sajtókönyvben – azóta sem értem, miért -, hogy A vizsga egy színes magyar tévéfilm.

Van bármilyen hiányérzeted a film kapcsán?

Nincsen, mert annyira a pillanatból született. Ahogy Bergendy is nyilatkozta, akkor sem biztos, hogy jobb lett volna, ha még van rá akkor tíz napunk, vagy valamennyi plusz pénz. Látom én is a hiányosságokat, de nem tudom, hogy igazából jobbra tudtuk volna-e csinálni. Valahogy akkor épp mindenki a legjobb formáját adta.

Már az írás során is figyelembe vetted a várható gyártási lehetőségeket?

Már a legelején úgy találtam ki, hogy legyártható legyen. Alapvetően rááll erre az ember agya. Ha nem akarsz siránkozni és csak a melledet verni, hogy miért nem születtél Hollywoodba, akkor így kell működnie az agyadnak, különben nagyon frusztráló életed lesz. Ezek a lehetőség, ezekből hozzuk ki a legtöbbet. Sokszor azon veszem észre magam, hogy alapvetően már low-budget ötletek jutnak az eszembe.

Tudatos döntés és kommunikáció eredménye, hogy szinte minden, A vizsga kapcsán megjelent anyagban megemlítenek név szerint téged is? Eddig mintha nem ez lett volna nálunk a bevett szokás.

Nem volt tudatos, engem is meglepett, de nagyon örültem neki. Azt tartom az egyik legjobb dolognak A vizsga kapcsán, hogy újra téma lett a forgatókönyv, a forgatókönyvíró, és nem negatív konnotációban. Nagyon jó reklám volt ez a magyar forgatókönyvíró szakmának minden szempontból.

Legújabb munkáid – a már leforgatott FreedomFlight, a szintén tévéjátéknak tervezett A berni követ és a már fejlesztési támogatásban is részesített Sole Mio témáikat illetően könnyen A vizsga mellé illeszthetők, és valamennyi történet az előző rendszer keményebb éveiben játszódik. Ennyire elkapott ez az időszak?

Valószínűleg ez most egy korszakom. Egyszerűen most ez foglalkoztat. Olyan, mint egy erdő: akárhová világítok a zseblámpával, itt is, ott is, mindenhol találok valamit. Az egész egy anyagból van, egy korszak, de nyilván így vesznek el a történészek is egy adott időszakban. Ahogy az egyik filmhez kutattam, már találtam is egy következő témát. Mindhárom említett projekt így jött.

Miről szólnak, és jelen pillanatban hogy állnak ezek a filmek?

A Freedom Flight leforgott, én már láttam is egy változatot, nagyon jó lett. Ez egy 50-55 perces tévéfilm, ami tavasszal remélhetőleg már látható lesz a köztévé műsorán. Gépeltérítős sztori. Mint minden, ebben a korszakban játszódó filmemnél, itt is volt egy valós alap, és abból én kitaláltam valamit. Ilyen volt A vizsga is, mert valóban léteztek konspirált lakások, ilyen lesz a Sole Mio és ilyen a Freedom Flight is. Mert tényleg volt egy ilyen gépeltérítés, de hogy kik ezek a gépeltérítők és pontosan mi történik velük, azt én találtam ki. Ugyanígy van a Sole Mio esetén is: volt egy olyan bordélyház, amit a titkosszolgálat üzemeltetett és folyamatosan lehallgatott, de a többit itt is én tettem mellé. Ezt Lovas Balázzsal közösen írjuk, és épp a napokban adjuk majd le a forgatókönyv első változatát a Filmalapnak. A berni követ is egy igaz történet, sőt, ez tulajdonképpen szóról-szóra igaz. Két magyar emigránsról szól, akik 1958-ban Nagy Imre kivégzése után fegyvert ragadtak, majd betörtek Bernben a Magyar Nagykövetségre. Nagy tűzpárbaj volt, az egyiküket végül meg is ölték, miközben kint tüntetett a svájci és a magyar nép, a svájci rendőrök pedig nem tudták, hogyan lehetne beavatkozni. Kicsit olyan, mint a Kánikulai délután. Megvan a forgatókönyv, arra várunk, hogy a Médiatanács kiírja a gyártási pályázatát.

Mennyire szoktál belefolyni a filmkészítés forgatókönyvtől független fázisaiba?

Igénylem ezt, de nyilván attól is függ, hogy mennyire én kezdeményeztem a projektet, vagy mennyire a rendező, esetleg a producer. Ha én kezdeményeztem, akkor szeretek mindenhol ott lenni. Minden rendező más módon tart igényt a konzultációdra, onnantól, hogy elkészült a forgatókönyv. A rendező ezután tulajdonképpen elszaladhat a filmmel, és soha többet nem kell szóba állnia az íróval. Van, aki igényt tart utólagos konzultációra, kifejezetten hív a forgatásra, vagy épp a vágószobába, és van, aki nem.

Sosem fordult meg a fejedben, hogy rendezd is az általad írt filmeket?

Gondoltam rá, de így utólag örülök, hogy nem vágtam bele. 2007-ben majdnem rendeztem egy filmet, már épp előkészítettük volna, amikor a producerrel szerencsére meggondoltuk magunkat. Most úgy vagyok vele, amíg tudok olyan rendezőkkel dolgozni, akikben megbízom, és akik jobban csinálják ezt a munkát, mint ahogy én csinálnám, addig nem vagyok motiválva arra, hogy rendezzek.

Te mindkét időszakból rendelkezel tapasztalatokkal – mit gondolsz a korábbi- és az új filmtámogatási rendszerről?

Ha önző akarnék lenni, azt mondanám, nekem ez a rendszer jobb, hiszen szeretik, amit csinálok, és támogatják. Ha tágabbra tekintek, mondjuk csak a forgatókönyvírói szakmáig, akkor is azt mondom, hogy jobb, mert nagyobb szakmai és erkölcsi megbecsülése van az íróknak, mióta ez a szisztéma felállt. Úgy látom, szakmai és demokratikus munka folyik a Filmalapban. Az MMKA működése érzésem szerint demoralizáló volt az egész forgatókönyvíró szakmára nézve, ugyanis nem tudhattuk, hogy valóban a könyvünk erejére, vagy pedig a rendező / producer nevére ítélték meg a támogatást. Sok tekintetben nem voltunk motiválva arra, hogy jót írjunk. Tudtuk, ha rosszat írunk, adott esetben akkor is lesz belőle film, ha jót írunk, adott esetben akkor se lesz belőle semmi. Most úgy érzem, mindenki motiválva van, hogy a lehető legjobb forgatókönyvet írja. Látom, hogy a Filmalap rendszere sem hibátlan, de próbál nagyon szakmaian dolgozni, és megpróbál minél szélesebb szakmai bázist maga mögé állítani.

Milyen tapasztalataid vannak a Filmalap forgatókönyv fejlesztőivel?

Amikor az embernek megkritizálják a forgatókönyvét, az mindig nehéz. Van ez az öttagú fejlesztési bizottság, amelynek minden tagja elolvassa a forgatókönyved, majd mindenki elmondja a véleményét, sokszor öten ötfélét. Aztán az ember eldöntheti, hogy áll hozzá ehhez az egészhez. Nekem ilyen helyzetekben az alapállásom – nem csak a Filmalapnál, máshol is –, hogy minden véleményt meghallgatok, de aztán időt kérek, hadd gondoljam át. Mert lehet, hogy most jónak tűnik egy-egy ötlet, tanács, de végiggondolva kiderülhet, hogy abszolút nem működik. Arra szoktam ilyenkor figyelni, mi az, ami mindenkinél előjött. Lehet, hogy egész másképp fogalmazzák meg a tünetet, de amit mondanak, mégis valahol ugyanarra a problémára mutat. A Filmalapnál egy projekt fejlesztésén vagyok túl, a Mancson, de ott jó tanácsokat kaptam, sokat segítettek.

Milyen célokkal hoztad létre a 2007 októberében alakult Magyar Forgatókönyvírók Egyesületét?

Elsősorban az volt a cél, hogy megismerjük egymást. Még forgalmazó koromból ismertem forgatókönyvíró neveket, de sosem találkoztunk személyesen, és mint kiderült, ők sem ismerték egymást, leszámítva néhányukat, akik mondjuk együtt jártak iskolába. Eléggé szétszórt és izolált szakma volt, így a képviselői nem tudtak közösen fellépni, vagy megvédeni a saját érdekeiket. Pusztán attól, hogy elkezdtünk összejárni, máris történt egy csomó minden. Az MMKA-nál is komoly sikereket értünk el, kijártuk, hogy az író egyedül is pályázhasson, de már az is fontos eredmény volt, hogy kiderült, ez egy szakma, és igenis vannak olyanok, hogy forgatókönyvírók. A Filmalapnál most bizonyos tekintetben az zajlik, amit a forgatókönyvírók szerettek volna elérni, de ez nem a lobbink hatására alakult így, hanem tőlünk függetlenül. 45-50 fős tagságunk van, azt hiszem, ebben minden aktív magyar forgatókönyvíró benne van.

Az említett történelmi projektek mellett vannak még konkrétabb terveid a közeljövőre?

Igen, Bergendy Péter Post Mortem című projektje. Ez az ő saját ötlete, nyert is rá pénzt a Filmalapnál, és szeretné, ha valamilyen módon ebben is együttműködnék majd vele. Ez egy horrorfilm lesz, ami száz évvel ezelőtt játszódik egy kis faluban, Magyarországon. Egy kísértethistória. Nekem nem jutott volna eszembe ez a műfaj, de Bergendy az első pillanattól tudta, hogy horrort akar. Voltak is ezzel fenntartásaim, elsőre nem igazán láttam, hogyan lehet, nem csak Magyarországon, a világon bárhol, még egy olyan horrorfilmet csinálni, ami tud még újat mondani. De azt hiszem, most találtunk egy olyan fogást, ami miatt érdemes megcsinálni.

Van olyan álomprojekted, amibe csak akkor vágnál bele, ha tudnád, hogy nincs pénzügyi akadály?

Sok tervem van, de ami konkrét, az a Puskás film. Ez rengeteg pénz lenne, és biztosan nem valósulhatna meg anélkül, hogy ne mondanák rá azt, hogy kurzusfilm. Akármelyik érában készülne is el, ez akkora pénz, hogy ahhoz kiemelt támogatás kell. Nagyon örülnék, ha egyszer megvalósulna, mert ez egy jó könyv, életem egyik legjobb forgatókönyve.

Milyen reális célkitűzései lehetnek ma egy Magyarországon tevékenykedő forgatókönyvírónak?

Európai koprodukciókban készülő filmeket írni például, hogy ne csak egy ilyen szűk piacra, hanem egy nagyobb, összeurópai piacra dolgozzunk. Lehet cél a tanítás, a tudása továbbadása is. Esetleg egy akkora filmet csinálni, ami annyira híres és sikeres lesz, hogy megcsinálják a remake-jét.

2013. március


1 . oldal