Nyomtatóbarát változat


Klacsán Csaba

Az a cél, hogy áttérjünk a 100%-osan saját tartalmakra – Krigler Gábor

kép megtekintése
Kriegler Gábor

Beszélgetés az HBO Magyarország forgatókönyv-fejlesztésekért felelős kreatív producerével, forgatókönyvíróval a magyarországi sorozatok kezdeteiről és a jelenéről a hamarosan induló Terápia ürügyén. INTERJÚ

Tizenhárom évvel ezelőtt a Barátok közttel indult a sorozatos karriered. Hogy kerültél be abba a csapatba és mi volt a feladatod?

Teljesen véletlenül kerültem oda. Írói ambícióim voltak, de nem tudtam, merre induljak. Angol szakra jártam a pécsi bölcsészkaron, egy nap a faliújságon megjelent egy hirdetés: folytatásos drámasorozat-írás tanfolyam indul Pesten. Elkezdtem utánajárni, hogy mi ez, mert nagyon gyanús volt, hogy teljesen ingyen van, sőt, még kaját is adnak. Hívtam a megadott telefonszámot – amiről később kiderült, hogy egy traktorgyáré -, senki sem vette fel. Sokadik próbálkozásra sikerült elérnem valakit, egy ausztrál úriember elmondta a részleteket – de még ekkor sem lehetett tudni, hogy ez a Barátok közt. Három hétvégét kellett egy ún. író-tanfolyamon tölteni, ami nem volt túlságosan gyakorlatias, inkább csak bevezettek minket ebbe a műfajba, a végén kellett csinálnunk egy próbamunkát. Időközben kiderült, miről is van szó. Akkor ez egy nagyon jó lehetőség volt, nagyon az elején tartott ez az egész, trenírozták az írókat. Minket is küldtek külföldre, elég nagynevű írókkal találkozhattunk, és hozzánk is jöttek folyamatosan kintről, összességében nagyon jó dramaturgiai suli volt ez az egész. Nagyon jó csapat jött össze.

Mikor és miért jöttél el?

Négy évet húztam ott le. Az első háromban a történetíró osztály tagja voltam, majd felajánlották, hogy vezethetem is ezt a csapatot magyar részről. Egy év után viszont már tényleg nagyon besokalltam. Ott ugye angolul zajlott a kreáció. Egy napi szappanoperát írni tényleg olyan, mintha malomba menne az ember, és ráadásul akkor még sokkal merevebb volt a struktúra, mint most. Ma már, úgy tudom, lényegesen lazább minden, de akkor, az elején még mindent kőkeményen fogtak. Minden egyes nap, hétfőtől péntekig reggel 9-től este 6-ig ott kellett ülni, szabadságot nagyon ritkán lehetett csak kivenni, erre ott volt ugye a nyári leállás. Ez eleve sokat kivett az emberből, de még ha nem is lett volna ilyen merev, egy bizonyos sorozatot nem lehet ennyi éven át úgy írni, hogy ne fásuljon bele borzasztóan az ember. A végén már úgy voltam vele, hogy ha még egy István-Mónika jelenetet meg kell írnom, akkor valakit megfojtok.

Szoktad még nézni a sorozatot?

Nem, de akkor néztem. Kíváncsi is voltam, és ott döbbentem rá, hogy mennyire együttműködésen alapul ez az egész, milyen szinten egymásra épül a fejlesztői és gyártói folyamat. Ráadásul egy napi szappanoperánál még sokkal jobban elkülönül minden, mint egy heti sorozatnál, vagy akár egy filmnél. Vagyis itt a történetírónak csakis a saját kis szintjére van rálátása, és majd egyszer csak elé kerül, amit leforgattak. Sűrűn bejártunk a forgatásra, és ott időnként teljesen megdöbbentünk azon, hogy mennyi minden változott ahhoz képest, amit mi leírtunk. Mert a fejlesztési folyamat végén megszületett az angol storyline, majd ezt lefordították magyarra, és a sebtében elkészült fordítás alapján dolgozott egy külön dramaturg csapat és több tucat párbeszédíró. A hosszú folyamat végére nem egyszer észrevehetően átalakult a sztori.

Hogyan kerültél kapcsolatba az HBO-val?

Miután eljöttem, megírtam a (folyt. köv.) – Hogyan írjunk tévésorozatot című könyvet, ami nagyrészt erről szólt. S aminek most már nagyon nagy részét másképp gondolom, és biztosan másképp is írnám meg. Ezután találkoztam Lovas Balázzsal, akivel előbb megalapítottuk a Filmhu Forgatókönyvíró Iskolát, majd később csináltunk egy közös céget is Fade in Script Consulting néven, három másik kollegával. Először ezen a cégen keresztül keresett meg minket az HBO, hogy íróként vegyünk részt a Született lúzer című sorozat elkészítésében. Majd, miután beütött a krach, jött a válság és bedőlt az MMKA is, jött ez a lehetőség: Hallottam, hogy az HBO keres forgatókönyv-fejlesztőnek valakit. Így kerültem ide.

Pontosan mi a feladatod a csatornánál?

Script development executive vagyok, vagyis tulajdonképpen kreatív producer. Ez döntően a forgatókönyv-fejlesztésről szól, ugyanakkor beletartozik egy produkciónak a kreatív fejlesztése is – az írástól, a szereplőválogatáson és a forgatás kreatív aspektusainak a felügyeletén keresztül egészen az utómunkáig. Például a Társas játék és a Terápia vágása során is egészen szorosan közreműködtünk kollégáimmal azért, hogy minden úgy alakuljon, ahogy az HBO érdekei, illetőleg az igényei megkívánják.

A már említett, 2007-ben indult és két évadot megélt Született lúzer volt az első magyar HBO sorozat, majd következtek a hazai gyártású dokumentumfilmek, s végül két sorozat remake: a Társas játék, és a hamarosan induló Terápia. A magyarországi HBO szorgalmazta a saját gyártások beindítását, vagy ez egy nagyobb, nemzetközi döntés következménye?

A Született lúzer még egy másik kreatív csapat munkája volt, akkor még nem volt külön Original Production részleg. Ez a részleg 2009-ben jött csak létre, és jelenleg az HBO Europe négy országában dolgozik: Romániában, Csehországban, Lengyelországban és itt – tehát az eddigi kulcsterületeken. A divízió a dokumentumfilmekkel indult, majd jött az említett két megvásárolt licenc-műsor. Az erről szóló döntést az HBO Europe hozta, és mind a négy országra vonatkozik, de amennyire én tudom, ez egy kimondott ambíció az amerikai HBO részéről is, vagyis hosszútávon ők is kifejezetten támogatják ezt az irányvonalat.

Mi a csatorna célja a saját gyártásokkal? A kisebb országokban is segítheti ez például az előfizetői bázis növelését?

Alapvetően minden olyan tévécsatornának, amely ezt megengedheti magának, annak hosszú távon nagy valószínűséggel megtérülő befektetés, hogy saját drámai tartalmat gyárt a helyi közönségnek. Egyrészről erre óriási igény van, másrészről világszerte bizonyított tény, hogy a folytatásos tartalmak kibocsátása nézői lojalitást hoz. Az amerikai HBO ezen felül azt is bebizonyította, hogy olyan magas minőségű drámai tartalmat gyártani, amit más addig a pontig még nem tudott vagy nem mert bevállalni, hosszú távon nem csak jó brand-építő elem, de rengeteg előfizetőt is hoz. Ebben a régióban is ez az elsődleges cél. Mert ha a nézők felismerik, hogy itt olyan tartalmakat kapunk, amit máshol nem, az növeli a csatorna vonzerejét.

Az általatok már legyártott két sorozat-verzió műsorra kerülhet más országban is?

Nem tudom, hogy ennek mennyi értelme lenne. Elképzelhető, nem mondom, hogy nem, de mondjuk az valószínűbb, hogy az HBO Europe többi országában, optimális esetben Amerikában, és esetleg más csatornákon is bemutatásra kerül majd egy olyan, ami már tényleg teljesen saját gyártású magyar sorozat lesz.

Minőségi sorozatot gyártani nyilván nem könnyű, egy-két félsikert leszámítva idehaza nem is nagyon sikerült a rendszerváltás óta. Mennyiben nehezítette a gyártási folyamataitokat, hogy nincsenek igazán képzett és rutinnal bíró szakemberek, nincs kialakult munkarend?

Pontosan azért volt szükség a formátumokra és a licencekre, hiszen nincs ezekhez szakembergárda. Hiány van, tulajdonképpen már az írócsapattól kezdve, nem igazán van olyan, akinek ebben lenne komolyabb, vagy egyáltalán bármilyen tapasztalata. Ezen is dolgozunk, hogy kineveljünk egy olyan, nem csak író, hanem gyártó kapacitást, akik erre képesek.

A központ mennyire szól bele a saját gyártásokba?

Ez érdekes kérdés, már csak azért is, mert az európai HBO-nak ez a központja, ahol most vagyunk, és így az Original Production vezetője, Antony Root általában a mellettünk lévő irodában szokott ülni, bár most épp nincs itt, rengeteget utazik szerte a négy országban. Természetesen ő is beleszól, és vannak még külföldi gyártási és forgatókönyv-fejlesztési szakemberek is, akik mindent elolvasnak és kontrollálnak. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy az van, amit ők mondanak, de nagyon komolyan figyelnek és hallgatnak, és tudják, hogy az ő tapasztalatuk – ami nyilván főként angol illetve amerikai –, és az, ami ott működik, az nem feltétlenül működik ezen a pici, helyi piacon. Nem csak azért, mert nincsenek még olyan felkészültségű és szaktudású szakemberek, mint kint, hanem azért is, mert itt a közönség is más, és valószínűleg mást is vár.

Kié az utolsó szó egy-egy saját gyártású produkció kapcsán?

Ez az adott kérdéstől függ. Nyilván Antony Root az, aki mindenért felel, de ő nem vesz részt napi szinten a projektfejlesztésben. A forgatókönyvet például én hagyom jóvá. Minden országban van egy ilyen forgatókönyv-fejlesztő, illetőleg van egy ún. Original Production Executive, vagyis produkciós vezető, ő az, aki a gyártás előkészítéséért, levezetéséért és financiális részéért felel, és vannak alvállalkozóként az egyes projektekhez producerek. A napi operatív ügyekért a helyi produkciós vezető felel, a kreatív részekért a fejlesztésért felelős munkatárs, és a munkánkat segíti egy régiós produkciós vezető. Hozzáteszem, az amerikai HBO-nál, vagy bármelyik nagyobb amerikai csatornánál ez még sokkal jobban hierarchizált, és lényegesebben többen dolgoznak egy adott projekten.

Azt ki dönti el, hogy mely dokumentumfilmek megvalósítását támogatjátok?

Ez a mi hatáskörünk volt, elsősorban a helyi produkciós vezető (korábban Schulteisz Katalin) döntött, de néhány hónappal ezelőtt érkezett egy régiós dokumentumfilmes főnök, aki most már mind a négy régiós ország dokumentumfilmjeiért felel.

Miként zajlott le, és milyen tapasztalatokkal járt a tavalyi, saját gyártású sorozatkoncepciók felkutatására kiírt pályázatotok?

Ez volt az első dolgom, ezt én írtam ki. Amikor megérkeztem, akkor az asztalomra tettek egy hatalmas stóc beadott koncepciót, mindenféle formában: volt ott kész forgatókönyv, mindenféle vázlat és néhány sajtpapírra írt terv is. Mindegyik úgy érkezett, hogy hallották, hogy az HBO-nál már van saját gyártási részleg. Teljesen véletlenszerűen jutottak be, és ezen szerettem volna változtatni. Nem indultam nagy reményekkel, nem hittem, hogy az íróasztalfiókok mélyéről most kerülnek majd elő a rejtett kincsek. Úgy álltam neki, hogy elsősorban nem is forgatókönyvekre, hanem csak koncepciókra írjuk ki, gondolván, hogy ötletből azért biztos van rengeteg. És tényleg volt is, nagyon sok jó pályázat érkezett. Előzetesen 50-100 pályázatra számítottam, ehhez képest érkezett legalább 300 ötlet. Nagyon hasonlót írt ki most amúgy a Filmalap is, ők nagyjából 1000 pályázatot kaptak, bár velünk ellentétben ők nem limitáltak, nálunk egy ember csak egy anyaggal indulhatott. Az indulók nagyjából 70%-a volt úgymond kívülálló, a maradék 30% pedig szakmabeli. Ezt azt jelenti amúgy, hogy a szakmából is szinte mindenki pályázott, hiszen ez épp az MMKA vége és a Filmalap felállítása közötti időszakra esett, amikor nem voltak pályázatok. Forgatókönyvírók, rendezők és producerek is jelentkeztek. Érkeztek nagyon érdekes dolgok, láttam, hogy ezek közül többet azóta a Filmalaphoz is beadtak, és nyertek is. Maga a pályázat úgy zajlott, hogy én elolvastam mindent, majd ebből 35 anyagot tovább ajánlottam a többieknek is olvasásra, később ezt leszűkítettük 10-re, és ezeknek az alkotóival már találkoztunk is, ők készítettek egy-egy színes-szagos prezentációt. Nagyon hosszú folyamat volt a beadott anyagok feldolgozása és a találkozók lebonyolítása, nagyjából októberre lett meg minden, és pont akkor érkezett Antony Root. Vele együtt kiválasztottunk hármat, amelyeknek elindult a fejlesztése. Egy azóta már kiesett, kettőnek a fejlesztése pedig jelenleg is zajlik.

Az első 10-ben milyen volt a megoszlás a szakmabeliek és a „kívülállók” között?

Hasonló, tehát több volt a kívülálló, és kevesebb a szakmabeli. Érdekes volt amúgy, hogy mivel nem volt épp más pályázat, többen is nagyjátékfilm-terveket adtak be, amiket egy kicsit átmaszatoltak, úgy, mintha sorozat lenne. Azonban, míg a nagyjátékfilmes dramaturgiával már kezdenek kibékülni az alkotóink, a sorozatos dramaturgia még kifog nagyon sok emberen. Egy kívülálló viszont, aki rengeteg sorozatot néz, az valahogy ösztönösen úgy meg tudta fogalmazni, amit ő akart, hogy abból valóban kijött egy sorozat, míg a szakmabeli nehezen tud kiszakadni a játékfilmes keretek közül. Olyan, mintha a szakma egy jelentős része nem lenne tisztában a mai trendekkel, illetőleg azzal, hogy egy HBO-sorozat miért, és mennyiben más, mint egy másik, úgymond hagyományos sorozat. Sokaknak még mindig a Dallas, a Helyszínelők vagy a Jóbarátok a sorozat. Csakhogy ezek nem HBO-sorozatok, a sorozatjunkie viszont egy idő után elkezdi felismerni a különböző típusokat és a különbségeket.

Magát a fejlesztést hogy kell elképzelni?

Ez attól függ, hogy mi az adott projekt, és ki hozta azt. Például volt olyan, aki teljesen kívülállóként hozott egy remek ötletet, és nyilvánvaló volt, hogy az illetőnek van egy igen erős lexikális tudása a sorozatokról, de bevallottan nem író. Ebben az esetben az történt, hogy leopcióztuk az ötletét, és behívtunk két írót, hogy nézzék meg, mérjék fel, hogy magukévá tudják-e tenni, s ha igen, milyen formában. Javasoltam nekik néhány sorozatot, amibe érdemes lenne belenézniük, hogy kb. milyen hangulatot várunk, vagy mi az, ami esetleg egyfajta támpontot nyújthat. Ez egy hosszas folyamat volt, mire mostanában eljutottunk odáig, hogy már készül a pilot-epizód forgatókönyve.

Látsz arra reális esélyt, hogy a bent maradtak közül bármelyik is megvalósuljon belátható időn belül?

Hogyne, különben nem csinálnánk. Összességében, mindennel együtt jelenleg hat terv fejlesztése zajlik, és még érkeznek anyagok, illetve mi is aktívan keresünk.

Vagyis nem mindig az ötlet az első, hanem akár konkrét személyeket is megkerestek?

Akár. Aztán folyamatosan figyeljük és olvassuk az irodalmi műveket, és gondolkodunk, hogy melyikből lehetne sorozat. Kortárs és klasszikus is szóba jöhet, de utóbbival most meglehetősen jól állunk, a fejlesztett programjaink nagy része történelmi témájú, ezért szeretnénk nyitni a kortárs felé is. Nyilván ez betudható a Róma, a Borgiák, és a számos hasonló sorozat sikerének, amelyek mostanában a reneszánszukat élik, így mi is számos ilyen sorozattervet és ötletet kapunk. A többieknél is megfigyelhető ez: a cseh, a román és a lengyel kollégák is dolgoznak történelmi témájú projekteken. Mi ezért is szeretnénk egy kicsit visszakanyarodni, és több olyan sztorit találni, amik a mai világunkat, a mai Magyarországot mutatják inkább be.

Miért más országokban már futott sorozatok adaptációival indítottátok be újra a sorozatgyártást, és miért épp ez a két sorozat (When Shall We Kiss, In Treatment) maradt akkor a kalapban?

Több szempontból szükséges volt, hogy amikor beindul a saját gyártás, akkor ezekkel a licenc formátumokkal kezdjünk. Nincs konkrét gyártói- és kreatív tapasztalat ezekben az országokban a sorozatgyártás terén, és nagyon fontos volt, hogy minél hamarabb elkészülhessenek az első saját gyártású műsorok. A Társas játék és a Terápia (amin öt író dolgozott egyszerre) adaptációja is közel egy évet vett igénybe, úgy, hogy ezek már létező formátumok. Akkor ez alapján ki lehet számolni, hogy ha valamit nulláról kezd el fejleszteni az ember, az milyen komoly munka. A kiválasztáskor én még nem voltam itt, de éppen akkoriban robbant Amerikában az In Treatment sikere, és talán emiatt is az izraeli formátumoknak megnőtt az ázsiója a nemzetközi piacon. Ezért indult tehát a folyamat formátumokkal, de abszolút az a cél, már rövidtávon is, hogy áttérjünk a 100%-osan saját tartalmakra, vagyis már egészen az ötletcsírától Magyarországon fejlesztett alapokra támaszkodó sorozatokat készítsünk.

Milyen tapasztalatokat szereztetek a Társas játék adaptálása során?

Amikor én idejöttem, akkor a forgatókönyvek tulajdonképpen már elkészültek, még egy utolsó polírozást hajtott végre rajtuk az író-csapat, de egyértelműen rengeteg tapasztalattal járt. Ha valami adaptáció, és viszonylag hűen követed az eredetit, és az működött valamilyen szinten, nem feltétlenül biztos, hogy Magyarországon is működni fog úgy, és abban a formában. Illetőleg az, hogy mennyi múlik a rendezésen, az operatőri munkán, illetve mindenek felett a színészi munkán. Ha megnézed az eredeti izraeli When Shall We Kiss sorozatot, és utána a Társas játék-ot, akkor gyökeresen mást látsz majd. Radikálisan más a kettő, úgy, hogy közben a sztori tök ugyanaz. Teljesen más hangulata van. Szerintem a magyar verzió fényévekkel jobb, de nem csak mi mondjuk ezt, hanem külföldi kollégák is, illetve az angol fődramaturg is így látja. Nagyon ihletett szereposztás jött össze, és valahogy ez rengeteg pluszt adott az eredetihez képest. Utómunkában is rengeteget dolgoztunk rajta, még a dramaturgián is. Olyasmiken kellett módosítani, ami nem az adaptációból fakad, hanem egyszerűen papíron egy csomó mindent nem lát meg az ember, hogy miként működik, és amikor eljátsszák a színészek, akkor kezd el önálló életet élni. Ott jössz rá, hogy hoppá, ez mondjuk egy 45 perces jó epizód, amiből simán össze lehet vágni egy 32 perces, kiváló epizódot.

A kritikai visszhang jó volt. Mi a helyzet a nézettségi adatokkal?

Minden visszajelzés, így a nézettség is azt mutatja, hogy nagyon-nagyon megéri saját gyártású műsorokat készíteni, nagyon hálás értük a közönség. A Társas játék kiemelkedő nézettséget ért el a saját sávjában. Ezen felül többféle tanulmány és felmérés is készült, és ezekből is döntően pozitív visszajelzéseket kaptunk. Abszolút várják a folytatás a nézők, más saját gyártású műsorokat, illetőleg konkrétan, a Társas játék folytatását is.

Ez eredetileg egyévados sorozat volt. Ezek szerint tervezitek a folytatást?

Napirenden van a kérdés. Az íróink nagyon-nagyon keményen dolgoznak rajta, és szeretnénk valami még jobbat nyújtani majd. Óriási kihívás. Nagyon könnyűnek tűnik első pillantásra, hiszen ez egy frivol, könnyed anyag, tehát nem a Háború és béké-t kell folytatni. Mégis borzasztóan nehéz megadott kereteken belül összehozni olyan új sztorikat, amitől nem megy át másik műfajba, tehát hogy nem hozunk bele hatásvadász, például krimi-elemeket. Amennyiben a folytatás megvalósul majd, szeretnénk a cizelláltabb, minőségi HBO-trendhez közelebb vinni stílusban, de nem túlságosan, mert ez mégiscsak a Társas játék, fontos, hogy ez az univerzum maradjon.

Az új sorozat, a Terápia középpontjában egy pszichológus és öt páciense áll, a történet tulajdonképpen az ő beszélgetéseik, valamint a pszichológus saját terápiája körül bonyolódik. Vagyis egy Magyarországon nem különösebben elterjedt és népszerű módszer jelenik majd meg, egy meglehetősen statikus formátumban. Nem túl rizikós ez a párosítás egy olyan országban, ahol – a televízióban legalábbis – nincs különösebben nagy „piaca” az igényesebb szériáknak?

Kockázatosnak talán kockázatos, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy abszolút kifizetődő. Nyilván azért fogyasztják a fiatalok mondjuk torrenten ezeket a tartalmakat, mert máshol nehezebb, vagy nem lehet elérni. Viszont úgy gondolom, hogy az HBO-n, illetve az HBO GO-n erre lesz közönség. Ha nem is tudatosan, de szerintem az mégiscsak jól jött ki Magyarországon, hogy a Társas játék-kal indítottunk. Ez egy könnyebben befogadható műfajú termék, míg a Terápia azért inkább – épp látszólagos statikussága és a dialóg-központúsága miatt – első pillantásra közelebb áll a művészfilmekhez. Bergmani az alapszituáció és a stílus, amit talán nehezebb elfogadtatni szélesebb nézőközönséggel. De ha valaki elkezdi nézni, akkor egészen biztosan megszereti, mert olyan szépen benne van minden a thrillertől a melodrámáig, és olyan jól vannak összehozva a különböző stílusok és zsáner-nyomok, hogy nagyon-nagyon addiktív tud lenni.

Maga a módszer, ami a sorozat keretét adja, viszont tényleg nem túl közismert nálunk. Meghatároztatok konkrét célcsoportot, amikor elkezdtétek tervezni a sorozatot?

Izraelben a terápia abszolút a mindennapok része, ahogy Amerikában is. Ott a középosztályban ez nem csak, hogy elfogadott, de szinte sikk. Míg Európában azért kevéssé, Kelet-Európában pedig szinte egyáltalán nem, és mégis, valamiért tud működni. Szerintem kicsit ez a voyeur-minőség az oka, tehát, hogy ott vagyunk egy ilyen helyzetben, hogy belehallgathatunk mások titkaiba, és ezek olyan hívószavak, amik talán elérik az itteni közönséget is. Általánosságban azért igyekszünk a 25 év feletti, műveltebb réteget célozni, akik az előfizetők. Elsősorban nyilván nekik szánjuk, ugyanakkor persze új előfizetőket is szeretnék toborozni ezzel. De mivel ez a csatorna nem a reklámokra épít, nincsenek azok az elvárások, mint a kereskedelmi tévéknél, hogy 18-49-ig, és csakis nekik. A Terápia konkrétan egy zseniális koncepció. Viszonylag egyszerűen megvalósítható, és borzasztóan jól működik a különböző kultúrákban, hozzávetőleg kevés módosítással. Az európai HBO-nál sem mi voltunk az elsők, a románok, a csehek és a lengyelek is elkészítették már a saját verziójukat, és kivétel nélkül mindenhol nagyon pozitív volt a visszajelzés.

Mi alapján választottátok ki a két rendezőt és a forgatókönyvírókat?

Az írókkal kezdődött a fejlesztési folyamat. Tasnádi Istvánnal dolgoztam már együtt forgatókönyvön korábban is, pozitív tapasztalataim voltak, és az anyag sajátosságai miatt olyan vezető írót kerestem, aki otthonosan mozog a színházban is. A többi írót pedig már vele együtt, közösen választottuk ki. A rendezőknek csináltunk egy válogatást. Összeírtunk 15-16 nevet, akikről úgy gondoltuk, hogy ebben jók lennének, és előbb elbeszélgettünk velük, majd kértünk mindenkitől egy-egy rendezői koncepciót. Megnézhették az első öt részt az izraeli verzióból, majd megkérdeztük, hogyan képzelik el a magyar sorozatot. Mindenképpen úgy akartuk, hogy női-férfi rendező-páros legyen, hogy megjelenjenek a különböző hozzáállások. Végül Enyedi Ildikóra esett a választásunk, a másik rendezőnek, Gigor Attilának pedig annyi volt az előnye a többiekkel szemben, hogy eleve ő írta az egyik cselekményszálat.

Hogyan osztottátok szét a munkát a két rendező között? Végig vihettek egy-egy adott történetszálat, vagy, ahogy a Társas játék esetén, a forgatás közepén helyet cseréltek?

Nem, itt megkapták az egyes szálakat. Tehát Enyedi Ildikó csinálta a hétfőt, a keddet és a pénteket, Attila pedig a szerdát és a csütörtököt.

Hogy zajlott a szereplőválogatás?

A legnagyobb falat nyilván a főszereplő, a terapeuta megtalálása volt. Az első nap, amikor az irodában megkaptam az izraeli anyagot, a filmekkel és az írott anyagokkal együtt, Mácsai Pál volt az első, aki rögtön beugrott. Tehát az egyértelmű volt, hogy őt mindenképp behívjuk, de azért szerettünk volna kipróbálni nagyon különböző típusokat. Több színész is bejött a szereplőválogatásra, és bár mindenki nagyon meggyőző volt, és mindenki valami gyökeresen mást hozott, de az illetékes részlegekkel egyeztetve végül úgy döntöttünk, hogy Mácsai Pál lesz a legjobb.

A rendezőknek ebbe nem volt beleszólásuk?

Ekkor még nem voltak meg a rendezők. A többi színész kiválasztásába viszont már őket is bevontuk.

Említetted, hogy a válogatásnál az izraeli verziót mutattátok meg a lehetséges rendezőknek. A magyar verziónál ez, vagy a közismertebb amerikai változat volt a kiindulópont?

Mi az izraeli formátumot vettük meg. Szerte a világban, ahol ezt a sorozatot adaptálják, erre van joguk. Az amerikai változatnak, egyáltalán bármilyen amerikai sorozat adaptációs jogainak a megvásárlása bonyolultabb ügy. Ott például minden írónak külön vannak szerzői jogai, tehát ilyen szempontból ez egy olyan darázsfészek, amibe nem nagyon érdemes belenyúlni, ha létezik eredeti formátum más országból. Ráadásul szerintem az izraeli jobb is, mint az amerikai. Más is egy kicsit, de valahogy összességében az egésznek sokkal jobb hangulata van.

A lengyel, a cseh és a román adaptációk már korábban elkészültek. Ezeket végignéztétek?

Belenéztünk a kreáció során az írókkal, de ezekből nem vettünk, és nem is akartunk átvenni semmit, hiszen ugye itt pont az a lényeg, hogy egy helyi adaptáció szülessen.

Miben különbözik a magyar változat az eredetitől?

Ez nagyon sokrétű. Egyfelől, a sztorik döntően ugyanazok. A keddi történet, ahol az eredetiben egy bombázópilóta van, nyilván változott, de összességében inkább hangulatában más. A referenciák, az egyes utalások és helyek magyarok. Mindegyik író nagyon jó munkát végzett abban is, ahogy magáévá tette az adott karaktert olyan szinten, hogy más gesztusokat használnak, másképp reagálnak le bizonyos helyzeteket. Persze nagyrészt az egyes sarokpontok ugyanazok, még a vadászpilótánál is sikerült átvenni ezeket, de természetesen más háttértörténeteket generáltunk az egyes karakterekhez. És ha az írói munkát félretesszük, akkor is találunk különbségeket, mert nyilván másképp állt hozzá a berendezőtől kezdve a kellékesen át a rendezőkig mindenki, aztán a színészek is hoztak bele olyan pluszokat, amelyek nem voltak az eredetiben. Például nálunk Ágnes, a vezető terapeuta karaktere Csákányi Eszter alakítása miatt lényegesen más, mint az eredetiben, vagy akár az amerikai változatban, holott a sztori ugyanaz. Összességében, történetét tekintve nem tér el radikálisan az eredeti változattól, de tényleg az volt a cél, hogy magyar legyen.

A vadászpilótát már említetted. Milyen nehézségekbe futottatok még bele a történet magyarítása során?

Elsősorban a kulturális különbségeket kellett figyelembe vennünk. Az izraeliben voltak néha egészen meglepő dolgok is, fordulatok és stíluselemek egyaránt, amelyeket nem lehetett átemelni. Az eredeti nagyon úgy néz ki, mint egy dokumentumfilm. Az ottani viszonyokhoz képest alacsony költségvetésből készült. Ők például egy nap alatt felvettek egy egész epizódot. Így lett nagyon dokumentarista, és ehhez képest néha pedig vannak benne teljesen meglepő, musical-szerű vagy épp álomjelenetek, amelyek az amerikaiból, és természetesen a miénkből is kikerültek, mert ezekkel nem tudna mit kezdeni a helyi néző. Nálunk minden végig valószerű. A legnehezebb pont viszont egyértelműen a bombázópilóta volt, mert ki kellett találnunk ennek a karakternek a helyi megfelelőjét. Hogy ugyanazt, vagy legalábbis valami nagyon-nagyon hasonlót jelentsen itt, mint amit a pilóta ott jelentett. Izraelben a katona, és ezen belül a vadászpilóta az, akire a társadalom felnéz, őket tisztelik a legjobban, hiszen ők védik a társadalmat az állandó fenyegetettségtől. Az eredeti figura egy nemzeti hős, aki elkövet egy szörnyű bűnt, ami nem egyértelműen az ő hibája, mégsem tud együtt élni vele. Ez volt az alaphelyzet. Rengeteg gondolkodtunk azon, hogy ma Magyarországon ki az alfahím. Nem lehet katona, nem is rendőr, mert nekik itt közel sincs olyan respektjük, de még egy tűzoltónak sincs. Akire nálunk legalább megközelítőleg így tekintenek, az egy olyan sikeres ember, aki saját erejéből jutott el oda, ahova. Tehát aki eljut egy olyan szintre, hogy másokon is tud segíteni, és emellett adott esetben hungarikumot is teremt. Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy egy ilyen ember hogyan tud elkövetni olyan bűnt, ami igazából nem az ő hibája, de mégiscsak megérintheti a lelkét. Ebből jött az a szituáció, hogy a karakter elbocsát dolgozókat a gyárából, akik közül az egyik olyan kilátástalan helyzetbe kerül, hogy végez a családjával, majd megöli magát. Ez volt az adaptáció legnehezebb része, ezzel heteket töltöttünk.

Mennyire tartod fontosnak az erős lokális ízeket egy ilyen sorozat-adaptációnál?

Nagyon fontos, és szerintem enélkül nincs is nagyon értelme a helyi változat elkészítésének. Nagyon lényeges volt, hogy ne egy adaptáció készüljön, amit aztán lefordítunk minden nyelvre, hanem minden országnak legyen sajátja. Hogy mindenütt a saját írók, a saját kulturális és társadalmi tapasztalataikat felhasználva alkossák újra ezeket a történeteket. Fontos persze, hogy a sztori, amennyire lehet, maradjon meg egyben, és az egyes karaktereknek a történetíve ne változzon drasztikusan.

A történetbe szőtt leépítésssel szándékosan reflektáltatok az aktuális hazai és gazdasági viszonyokra?

Persze, ez abszolút cél volt, így egy tudatos döntés következménye. Nem ennyire radikálisan, de más történetszálaknál is próbáltunk ilyen referenciapontokat keresni.

Mennyire lesz fontos a Terápia nézettsége?

Nyilván fontos, de nem elsősorban ez számít. Nálunk az a lényeg, hogy egy adott műsorsávban többet hozzon, mint más amerikai sorozat vagy külföldi film hozna. Illetőleg azt szeretnénk, és abban bízunk, hogy komolyabb, pozitív kritikai visszhangja lesz.

Amennyiben az új sorozat beváltja a hozzáfűzött reményeket, várható, hogy minden évben kijöttök majd egy saját gyártású sorozattal?

Egyértelműen az a cél, hogy lehetőség szerint kettő, de legalább egy saját gyártású sorozat készüljön egy évben. Részben persze a Terápia sikere is számít, de ettől függetlenül is ez a cél. Persze ez nagyban függ attól, hogyan sikerülnek majd a forgatókönyvek, de 2014-ben már remélhetőleg teljesen saját fejlesztésű és gyártású műsorokat készíthetünk majd, és onnantól fogva azt szeretnénk, hogy minden évben legyen majd ilyen. Folyamatosan keressük azokat az alapanyagokat, és azokat az írókat, akár az amerikai HBO-tól példát véve regényírókat, akik tudják hozni azt az egyedi látásmódot és kreativitást, amire itt szükség van. Azt szeretnénk hosszú távon, hogy olyan tartalmak és termékek szülessenek, amit máshol nem kaphat meg a néző.

Melyik a kedvenc sorozatod?

A Drót az abszolút legnagyobb kedvencem, mert úgy mesél történetet, ahogy semmi más. Olyan, mintha egy valóságshow-t nézne az ember, de annál sokkal teljesebb és sokkal izgalmasabb. Annyira gyönyörűen meg tudja mutatni, hogy egy bizonyos helyen hogy élnek emberek, ahogyan én máshol még nem láttam. De ezt leszámítva mindig inkább aktuális kedvenceim vannak, azok közül, amiket épp nézek. 2002-2003 óta igyekszem minden bemutatott sorozatnak legalább az első részét megnézni.

2012. szeptember

1 . oldal