Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

TZSM filmez. Természetesen – Tóth Zsolt Marcell természetfilmes

Először Tahiban a telkükön bogarászott, aztán az iskolai vándortáborokkal járta az országot. Amikor a gimnáziumban hétvégeken a Pilisben a barátaival kirándult, arra gondolt, milyen jó lenne ezt megörökíteni. Azóta operatőrként vagy rendezőként mindenfelé járt a világban. Webkamerákat működtet, hogy a nézők is megfigyelhessék a szalakótákat, medvéket, sasokat. Védi is a természetet, idén már a 4. PET Kupát szervezték meg a Tiszán. INTERJÚ

Tóth Zsolt Marcell természetfilmes igazából felfedezni szeret, de ahhoz, hogy az élményt át tudja adni, le kell filmeznie az Antarktiszt, a tőle két méterre sétáló pumát, a dunavirágot vagy a kihalóban lévő állatfaj utolsó példányát.

Operatőre voltál A természetfilm magyar találmány? című ismeretterjesztő filmnek, melyet Lerner János rendezett. Mire jutottatok, csakugyan magyar találmány?

Az 50-es, 60-as években fedezték fel, hogy ez olyan területe a filmezésnek, mellyel érdemes foglalkozni. A nagy magyar elődök – Homoki Nagy István, Kollányi Ágoston – az élen jártak a műfajban, az első színes természetfilmek egyike is hozzánk kötődik, de nem mondanám, hogy magyar találmány. Mára tömegtermeléssé vált, különböző tévécsatornák ontják az ismeretterjesztő tartalmakat, és ezen a területen is, ahogy mindenhol, technikailag óriási fejlődés történt. Korábban csak nagy filmes stábok engedhettek meg maguknak helikopteres, rejtett kamerás vagy komoly víz alatti felvételeket. Ma ez már egyszerűen megoldható, mindenféle eszközhöz hozzá lehet jutni

A természetfilmnél is ugyanaz lett fontos, mint a játékfilmnél: nagyon hatásosnak kell lennie. Rengeteg szebbnél szebb, látványos és izgalmas film készül. A természetfilm egyrészt gyönyörködtet, másrészt arról a világról ad képet, amelyben már nem élünk, amitől teljesen elszakadtunk. A természethez való kötődés a természetfilmen keresztül valósul meg, hiszen a legtöbben városi emberek vagyunk és az, hogy van néhány fa a kertünkben, nem jelenti azt, hogy a természetben élünk. Az egy teljesen más dolog.

Nem éppen a természet közepén, Budapesten egy panelban nőttél föl. Hogyan lett belőled természetfilmes?

A gimi után földrajzzal szerettem volna foglalkozni. Egy ideig postás voltam, de gyorsan rájöttem, hogy az nem az én életpályám. Közben mindenféle videó tanfolyamot elvégeztem. Filmes képesítésem lett, gyakorlatot pedig az óbudai kábeltévénél szereztem, ami azért volt érdekes, mert akkor jelentek meg az online vágó programok. Én nem lineáris, hanem már non-lineáris vágással foglalkoztam. Majdnem 10 év telt el, mire ugyanez a televízióban meghonosodott!  Izgalmas volt, hogy akkor ilyen előnnyel rendelkeztünk. Aztán egy ideig a Magyar Televízió Natura Szerkesztőségével jártam a Kárpát-medencét.

A 90-es évek vége felé már saját pénzből indultam el felfedezni a világot. Egy kamerával, egy statívval, akkumulátorokkal és sok kazettával. Akkoriban ez volt az eszközpaletta. Mára ez teljesen megváltozott. Azt mindig tudtam, hogy amit fölveszek, az nem csak a mának szól, hanem a holnapnak is, ezért sose töröltem le nyersanyagot. Nem csak a késztermék a nagy érték, mert azt újra elő lehet állítani a forgatott anyagból, vagy más verziót lehet vágni belőle, hanem a forgatott anyag. A természetben sokszor meg kell küzdeni egy jó pillanatért, ami aztán kincset ér. A komoly gyártó cégek, televíziók nem csak eladják a kész filmeket, hanem a felvételeket, a forgatott anyagokat is értékesítik vagy felhasználják a következő műsorban. A természetfilmezés olyan kordokumentum, mint egy híradó, rengeteg információ van benne.

Főleg manapság, mikor olyan ütemben irtanak bálnát, cápát, őserdőt, hogy a következő nemzedéknek fogalma se lesz arról, hogy nézett ki a világ.

Pontosan. Létrehoztunk egy online televíziós csatornát, a Filmdzsungel TV-t, ahol magyar ismeretterjesztő tartalmakat osztunk meg. Webkamerákat üzemeltetünk, jelen pillanatban is több fajt figyelhetnek a nézők. Láttuk madárfiókák kikelését, de azt is, mikor elpusztult az egyik szalakóta a fészekben. Döbbenetes, hogy születést és halált online nézhet az ember. Van egy vadkameránk a Megyeri híd lábánál, ahol egy hód család él. Sokat járunk ki megfigyelni őket, mert majd szerepelnek egy filmben.

Próbáljuk bevonni a hazai filmkészítőket is a munkába, hogy minél több alkotónak legyen egy helyen a tartalma. Az elmúlt 10-15 év természetfilmjei az online tékánkból kikölcsönözhetőek.  Aki érdeklődik a műfaj iránt, itt sok anyagot meg tud nézni. Egy időben az volt a szlogenünk, hogy mi egy rezervátum vagyunk, gyűjtjük a veszélyeztetett fajokat, az eltűnőben lévő hagyományokat. Sokan vagyunk a földön, és ennyi ember táplálásához nem kevés területet kellett meghódítani. Emiatt az élővilágot rezervátumokba szorítjuk vissza. Ahol erősebb a hit, hogy szükség van rezervátumokra, ott tovább megőrzik eredeti állapotukban a nemzeti parkokat, de ahol a gazdaság, a politika felülírja ezt, ott majd hamarabb elvesznek ezek a területek. A jövő nemzedékei filmekből, állatkertekből és látványtúrákból fogják megismerni a körülöttük lévő világ sokszínűségét.

Hogyan készült a Még az üveghegyen is túl – Grönland című filmed?

Grönlandon kétszer jártam, először 97-ben egy expedícióval.  Két magyar – Kollár Lajos és Tarjányi István – szeretett volna átkelni a jégsapkán. Az MTV-t keresték meg, ahol kaptam egy repülőjegyet, egy kamerát és azt a lehetőséget, hogy a nyugati partvidéken fogadhattam őket Juhász Árpáddal. De az expedíció résztvevői nem értek át, amiről mi viszont nem tudtunk, ezért csöndben várakoztunk. Egyre hidegebb lett, infó meg nem jött. Aztán hazajöttünk, és kiderült, hogy nem sikerült átkelniük. A második próbálkozás négy évvel később történt, akkor már a saját költségemen forgattam. Én csak egy darabig kísértem őket, nem keltem át, de nem is az volt a feladatom, hogy ott csúszkáljak velük. Kaptak egy kamerát, magukat is tudták forgatni, addig én belekóstolhattam a grönlandi peremrészbe. Akkor sikerrel jártak. Mindez benne van a filmben.

2005-ben készült a Patagónia tornyai – Ahol a madár se jár című film, melynek rendező-operatőre voltál. Patagónia az extrém hegymászás egyik fellegvára, ahová három magyar fiatalt követtetek, akik a gránitfalakra másztak fel. Ilyen és hasonló esetekben meddig megy velük az operatőr és a rendező?

Mivel én nem vagyok sziklamászó, addig kísértem őket, míg a lehetőségeim engedték. Azokon a részeken, ahová már nem jutottam fel, a magasság vagy a helyszűke miatt, ott ők fölvették magukat. Ilyenkor előtte megbeszéljük, hogy milyen jelenetek legyenek, aztán meglátjuk, hogy mit sikerül leforgatniuk.

Augusztusban is indul egy expedíció, egy barlangász csoport a világ legmélyebb barlangjába. Magyarok is kaptak meghívást, mi pedig elkísérhetjük őket, ami filmes szemszögből nagyon izgalmas feladat.  Nyilván nem mehetünk le velük, mert nem tudunk úgy barlangászni, de a tábori életet, a környezetet, a felkészülést tudjuk rögzíteni. Kapnak egy ún. checklist-et, amin rajta lesz, hogy milyen jeleneteket szeretnénk, ha fölvennének. Meg kell mutatni, „hogyan esztek lenn, hogy másztok át a vizes szifonokon, a barlangfolyósokon, legyen kép az ereszkedésről, és mindig naplószerűen mondjátok el, hogy mi történt veletek”. Az utóbbi időben több filmünk is készült a hazai barlangokról, például a Molnár János-barlangról, a József-hegyiről, és a Vargyasban is jártunk. Ilyen helyekre mi is lemegyünk, de egy nagyon technikás barlangba, ahol a barlangászok hetekig lesznek 2000 méter mélyen, oda nem, mert nekünk se felkészültségünk, se fizikumunk nincs hozzá. Ez esetben a rendező, Lerner Balázs, aki egyébként barlangász – ennek ellenére ő sem mehet le – a felszínen elmondja, hogy mit szeretne, ők meg felhozzák, amit forgattak. Aztán a többit Balázs „hozzávarázsolja”. Majd sok kis, finom szálat beleépít, amitől még izgalmasabbá válik a film. Ez a feladata a rendezőnek.

Milyen filmekben használtok betanított állatokat?

Például, ha olyan kép kell, hogy a róka benéz abba a lyukba, amelyikbe viperák költöztek be… terepen erre várhatok! Ha azon a területen sok róka él, akkor betehetek csalit, és akkor lehet, hogy be fog nézni, de az is lutri. Vagy pedig preparálhatom az üreget, aminek a másik végén a kamera van. Ha egyik se jó, akkor hívunk egy olyan állatkoordinátort, akinek van rókája. Ő pár napig trenírozza az állatot, hogy jutifalatért szagoljon be lyukba. Én meg felveszem.

Ti is rendeltek vagy vásároltok jeleneteket a filmjeitekbe?

Persze. Előfordul, hogy a vadkamerán látod a vidrát, kimész forgatni, de már hiába. Nem jön össze, de neked kell az a három jelenet, akkor azt meg kell venni. Egyébként mi is adunk el snitteket. Nagyon mennek a videó ügynökségek! A nemzetközi snittbankokba mi is sok tartalmat teszünk föl, így tőlünk is vásárolnak. Ha perui őserdő vagy oroszlán kell, veszel.

Ki se mozdulsz a szobából és össze tudsz vágni egy természetfilmet?

Nagyon sokszor úgy készül a film, hogy nagy százaléka vásárolt tartalom. Egyszerű az ok, csak ki kell számolni a költségeket. Például mennyi pénzt és időt kell rááldoznom, hogy legyen egy pumás felvételem? Természetesen, ha a pumáról készítek filmet, akkor nem kérdés, oda kell menni, de egy percért nem feltétlenül. Ha valakinek a rákosi viperáról kell egy kép vagy 30 másodperc, nem fog iderepülni, és utazásra, forgatásra százezreket elkölteni. Megveszi tőlünk.

A Budapesti vadon című filmed az éjszakai városról szól, arról, hogy miközben az emberek alszanak, több millió állat él és mozog körülöttük.

Kíváncsiak voltunk, hogy az éjjeli nagyvárosban meg lehet-e mutatni a minket körülvevő élővilágot. Az persze kivitelezhetetlen, hogy az operatőr leül egy kamerával, és várja, hogy a nyest átszaladjon az úton a kocsik előtt. Ezért kérünk fel és használunk mindenféle állatkoordinátort, pók, nyest, hangya, vércse, skorpió, bagoly szakértőt. Például építettünk egy formikáriumot, egy téglafalra üveget tettünk, amibe a szakember hozott hangyákat. Másként ezt nem tudtuk volna felvenni. Százszor láttam már daruvonulást a Hortobágyon, de a szakember ismeri a helyet, ahonnan legjobban látni az ivást vagy a fürdést. Akkor tudsz jó filmet csinálni, ha jó szakértőid vannak.

Nemcsak filmezitek, de véditek is a természetet. A Valamit visz a víz… című filmedben látható a főleg pillepalackokkal szennyezett Tisza, melynek tisztításához Ti is nagyban hozzájárultok.

Éppen a partifecskéket filmeztük, amikor egy árhullámmal rengeteg PET palack jött le a Tiszán. Első körben csak a figyelmet szerettük volna ráirányítani erre a helyzetre. Idén már negyedik alkalommal szerveztük meg a Tiszai PET Kupát, amin 150-200 ember vett részt. Mindig a palackokból épített hajókon megyünk végig a Tiszán, és közben szedjük a szemetet. Évente több tízezer műanyag palack gyűlik össze. A Tiszán lévő szemét javarészt határon túlról jön. Ott az emberek nem csak kedvtelésből szemetelnek. Tapasztaltuk, le is filmeztük, hogy ott nem szállítják el a hulladékot. Ugyanazzal találkoznak, mint amit én Grönlandon láttam. Leegyszerűsítem – kénytelen vagy megvenni a boltban a chipset zacskóban, a vizet flakonban, mindent ötször becsomagolva, termelve a szemetet, mert csak így jutsz hozzá az áruhoz. Grönlandon azelőtt lelőtték a fókát, mindenét felhasználták, nem keletkezett szemét. Most a hulladékot simán kidobják az ablakon vagy leteszik a ház mellé, aztán a szél elfújja. Ahol megoldott az elszállítása, ott kiteszik a kukába, és a rendszer elviszi. Ahol nem szállítják el, ott valamit kezdeni kell vele, nem hagyhatod benn a lakásban. Kárpátalján azt láttuk, hogy a szemetet zsákban leteszik a buszmegálló mellé, mert ott van a gyűjtő, viszont a gyűjtőt már nem viszik el. Jön az árhullám, és hozza a Tisza a PET palackot, a műanyag papucsot és olajos hordót, mert ezek maradnak fönn a vízen.

Milyen filmek készülnek mostanában a filmműhelyben?

6-10 projekttel foglalkozunk egy időben. Abháziában forgatjuk a barlangexpedícióról szóló filmet, közben folytatjuk a tévésorozatot a magyar természetfotósokról. Készül egy film  a Molnár János-barlangról, és Gauder Áron rendezi A kőbaltás ember következő részét. Az első az érdi medvevadászokról szól, a második a Samu nevű ősember története. A 81 éves Juhász Árpi bácsival forgatunk egy mini sorozatot a Világjáró nagypapa meséi címmel. Befejeztük a parlagi sasról szóló filmünket, közben készül egy másik A dunavirág mentőakció címmel.

A dunavirág olyan állat, mint a tiszavirág?

Igen, kérész faj, csak kisebb. Éjszaka repül. Majdnem kipusztult a Dunából, de most, hogy a szennyvizet nem eresztik bele a folyóba és tisztul a vize, a dunavirág is visszaköltözött. A Tahi hídnál lehet nagy tömegben látni augusztusban.

El tudsz utazni valahová kamera nélkül? Tudsz nyaralni?

Meg kellett tanulnom, mert sokáig nem tudtam, hogyan kell pihenni. Állandóan járt az agyam. Viszont 40 évesen ezt már nem szabad így csinálni. Én igazából felfedezni szeretek, de ahhoz, hogy az élményt át tudjam adni, le kell filmeznem!

 

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322